„… a központozás egyenrangú a mondanivalóval, sőt néha mégtöbb… Természetesen mindennek az ellenkezője is igaz…”

(Kálnoky László: Eszmefuttatás a költészet mikéntjéről)

A párbeszédek helyesírását illetően leginkább az jelenthet kihívást, hogy mikor, mit kezdünk nagybetűvel, illetve az, hogy hová, milyen írásjelet kell tennünk. Mielőtt a konkrét példákra térnénk rá, tisztáznunk kell azt is, hogy egy párbeszéd kétféle típusú elemből épül(het) fel: egyrészt a szereplők szólama, másrészt pedig az ezek előtt / közben / után álló elbeszélői szólam.

A szereplők szólama a tulajdonképpeni párbeszéd, amivel kapcsolatban általános szabály, hogy gondolatjellel vezetjük fel. Ha szőrszálhasogatóak szeretnénk lenni, mondhatnánk, hogy párbeszédjellel, de ez nem különbözik tipográfiailag a gondolatjeltől. A gondolatjel azonban megkülönböztetendő a szintén gyakran használt kötőjeltől és nagykötőjeltől: ezektől eltérő jellegzetessége a gondolatjelnek, hogy mindig szóközzel kapcsolódik az előtte álló utolsó karakterhez. Máskülönben a nagykötőjellel egyforma hosszúságú, azaz:

2. A fentinél némiképp komplikáltabb eset, ha a szereplők párbeszédben elhangzó mondatait közvetlenül megelőzi az elbeszélői szólam, általában egy idéző mondat (pl. mondta az asszony). Ilyenkor az elbeszélőnek a szereplői megszólalást felvezető mondatát nagy kezdőbetűvel kezdjük, és kettőspontot teszünk a végére, majd következhet a szereplők párbeszéde, az 1. esettel teljesen megegyező módon: gondolatjel, melyet szóköz követ + nagybetűvel kezdett mondat + minden esetben kitett mondatvégi írásjel.

Ezt mondta halkan a nő:

– Szeretem a feliratos filmeket…

– Én is.

– Milyen sok közös van bennünk!

A heves reakció csak egy pikírt kérdést váltott ki:

– Biztos vagy benne?

3. A következő lehetőség a 2. eset fordítottja, azaz: a szereplő párbeszédben elhangzó mondatát nem megelőzi, hanem követi az elbeszélő idéző mondata (pl. mondta az asszony) vagy bármilyen más hozzátoldás, megjegyzés a narrátortól (pl. az sosem jelentett semmi jót, ami így kezdődött). A szereplők párbeszédét az eddigi esetekhez nagyon hasonlóan kell írni, a különbség mindössze annyi, hogy a mondatvégi írásjelek közül a pontot nem tesszük ki a szereplő mondatának végére (ez nem fejez ki olyan érzelmi-hangulati töltetet, amit külön jelezni kellene, mint pl. egy felkiáltójel vagy három pont, tehát egyszerűsíteni kell). A felkiáltójelet, kérdőjelet és három pontot viszont minden esetben ki kell írnunk a szereplő mondatának végére. A szereplői megszólaláshoz gondolatjellel toldjuk hozzá az elbeszélő idéző mondatát vagy bármilyen megjegyzését, a gondolatjel előtt és után is szóköz áll. A párbeszédet követő elbeszélői szólamot kisbetűvel kezdjük, ponttal zárjuk.

– Szeretem a feliratos filmeket… – mondta halkan a nő.

– Én is – válaszolta a férfi.

– Milyen sok közös van bennünk! – az sosem jelentett semmi jót, ami így kezdődött.

– Biztos vagy benne?

4. A legkomplikáltabb eset a párbeszédek helyesírását illetően kétségkívül az, hogyha az elbeszélői szólam a szereplők mondatai közé ékelődik, és nem pedig tisztán megelőzi vagy követi a párbeszédben elhangzó szereplői megszólalásokat, mint a 2–3. esetben.

4.1 Ezen belül a viszonylag komplikált eseten belül a legegyszerűbb, ha egyazon szereplői megszólalás során elhangzó két önálló mondat közé ékelődik be az elbeszélő szólama a párbeszédben. A szereplő első mondatát és az utána következő elbeszélői szólamot ugyanúgy írjuk, mint a 3. esetben. A kérdés csupán annyi, hogy ezt követően hogyan kell helyesen írni az új mondattal folytatódó szereplői megszólalást: gondolatjellel kell felvezetni (amely előtt és után is szóköz áll), ezután írhatjuk a szereplő új mondatát nagy kezdőbetűvel, a mondat végére pedig minden írásjelet ki kell tenni, a pontot is, hiszen nem toldjuk már meg semmivel ezt a részt, jelölni kell a végét.

Képletszerűen: gondolatjel + szóköz + nagybetűvel kezdett szereplői mondat, amelynek végére a ponton kívül minden írásjelet ki kell tenni + szóköz + gondolatjel + kisbetűvel kezdett elbeszélői szólam, amely (általában) ponttal zárul + szóköz + gondolatjel + nagybetűvel kezdett új szereplői mondat, amelynek a végére minden írásjelet ki kell tenni, a pontot is, hiszen az egész zárul.

– Szeretem a feliratos filmeket! – mondta halkan a nő. – Te is?

– Én is – válaszolta a férfi. – De a szinkronizáltakat jobban.

4.2 Előfordulhat az is, hogy az elbeszélő szólama a nem a szereplő két különálló mondata közé ékelődik, hanem a szereplő egy mondatán belülre. Ebben az esetben a mondatba beékelődő elbeszélői megjegyzést gondolatjelpárral toldjuk be (a gondolatjelek előtt és után is szóköz áll), és kisbetűvel kezdjük, hiszen nem egy külön mondat – ebből fakadóan írásjelet sem teszünk a végére.

Képletszerűen: gondolatjel + szóköz + nagybetűvel kezdett szereplői mondat + szóköz + gondolatjellel felvezetett kisbetűs elbeszélői szólam + szóköz + gondolatjel + szóköz + kisbetűvel folytatódó szereplői mondat, amelynek a végére minden írásjelet kiteszünk.

– Pár éve már igazán – mondta halkan a nő – megszerettem a feliratos filmeket.

– Én is.

Ezen az aleseten belül is speciális eset, ha az elbeszélő szólama tagmondathatáron ékelődik be a párbeszédben elhangzó szereplői mondatba, a magyar nyelvben ugyanis a tagmondatokat vesszővel választjuk el: pl. Én is, de a szinkronizáltakat jobban. A tagmondathatárokat elválasztó vessző ebben az esetben a gondolatjelpárt záró gondolatjelhez tapad szóköz nélkül, mondhatni: közvetlenül a szereplő második tagmondata előtt áll, hiszen az a szerepe, hogy a szereplő két tagmondatát elválassza, az ebből a szempontból mellékes, hogy a két szereplői tagmondat közé egy elbeszélői megjegyzés is beékelődik.

Képletszerűen: gondolatjel + szóköz + nagybetűvel kezdett szereplői mondat + szóköz + gondolatjellel felvezetett kisbetűs elbeszélői szólam + szóköz + gondolatjel és hozzá tapadó vessző + szóköz + kisbetűvel folytatódó szereplői mondat, amelynek a végére minden írásjelet kiteszünk.

– Szeretem a feliratos filmeket.

– Én is – válaszolta a férfi –, de a szinkronizáltakat jobban szeretem.

4.3 Elképzelhető az is, hogy egyazon szereplői megszólalás során elhangzó két önálló mondat közé ékelődik be az elbeszélői szólam a párbeszédben, azonban nem pusztán egy rövid idéző mondat a narrátori megszólalás, mint a 4.1 esetben (mondta halkan a nő), hanem hosszabb, többmondatos kiegészítés, hozzátoldás, pl. a szereplők vagy a szituációk leírása. Ekkor ugyanúgy kell eljárni, mint a 4.1 esetben, a különbség mindössze annyi, hogy az elbeszélői hozzátoldás az elbeszélő első mondata után még folytatódik akár több, nagybetűvel kezdett, írásjellel lezárt mondattal. Ezeket értelemszerűen a gondolatjelpár közé írjuk, amelyek jelzik, hogy ez a szólam beékelődik a szereplő párbeszédben elhangzó mondatai közé.

– Szeretem a feliratos filmeket – mondta a nő, és oldalra sandított. Közben a telefonjával babrált. Egészen beesteledett. – Te is?