Folytatás
Az előző bejegyzésben nagy vonalakban felvezettem, hol is érdemes kezdeni a regényírást, ebben pedig folytatom, miként is indulj el.
Feltételezem, hogy az alap készségek, mint helyesírás, jó fogalmazó készség és az írói képzelet mind rendelkezésre állnak, tehát nem fogok külön kitérni egyetlen mozzanatnál sem, hogy ez kizárólag akkor fog működni, amennyiben a megfogalmazás megfelelő és egyebek.
Ahány író annyi módszer lehetséges egy-egy regény megírásában. Míg az egyiknek elég egy szikra, és máris teleír hosszú oldalakat, addig a másik aprólékosan felépít mindent, és amikor ezzel kész, csak akkor lát neki az írásnak. Ezek az eltérő módszerek az emberek szemléletmódjából adódnak. Az egyik szerző szociálisan érzékeny, a másik elvész az elemzésekben és adatokban, a harmadik pedig szeret lehengerlő lenni, vagy az előbbi három egyvelege. Bármely megközelítés alkalmas arra, hogy a történet jól legyen megírva.
A kezdő íróknál az szokott sok időt elvinni az első években, hogy megtalálják a nekik megfelelő írási módszert. Sokszor élnek át kudarcot, mivel a legtöbb elérhető anyag nem kezeli rugalmasan ezt a kérdést, hanem merev szabályrendszerek alapján vezetik a kezdő írót. Az más kérdés, hogy az az író, aki áterőszakolja magát egy ilyen anyagon és aszerint tanul meg regényt írni, beragad a szabályrendszerekbe, és képtelenné válik igazán jó történeteket írni, mivel elveszti a kreatív alkotás legfontosabb részét: a rugalmasságot.
Tehát sosem az a lényeg, hogy kezdő íróként valaki azonnal Örkény egyperceseket írjon, netán az új Háború és békét. Sokkal fontosabb, hogy megtalálja a neki megfelelő módszert. Ha ez megvan, jöhet a saját hang, a saját stílus, amitől igazán egyedi lesz a regény, ami igazából meg tudja különböztetni a többi ugyanilyentől.
A saját stílus meglelése sem megy azonnal. Évek gyakorlása szükséges. Ráadásul a saját stílus nem egyenlő a zsánerrel, azaz nem arról van szó, hogy azt találja meg az író, melyik zsánerben tud jól írni. Stílus alatt az író által alkalmazott narratív jellemzőket értem, amellyel az általa elképzelt történetet ábrázolja. Ha figyelmesen olvassuk egy-egy kiemelkedő író művét, szinte kivétel nélkül mindnél felfedezhetőek ezek az egyedi ábrázolásmódok. Ezt legtöbbször akkor vesszük észre, amikor más írását olvasva felfedezzük az Orwell-i, Kafka-i, Rejtő-i vagy Karinthy-s behatásokat, jellemzőket.
Saját, egyedi stílust úgy lehet elérni, ha elengeded magad, kizársz minden olyat a gondolataidból, képzeletedből, ami a való világban, a tudatos létezésben zavar. Az alkotás során teljes mértékben önmagadnak kell lenned, még akkor is, ha az életed egy nagy színjáték bármilyen ok miatt. A képzeletedben tudnod kell önmagad lenni, legalább ott ne zárd magad korlátok közé.
Ha ezek alapján gyakorlod az írást, idővel kiforr az egyediség, és idővel – ha odafigyelsz rá – tudatos szintre emelheted és képes leszel rutinból csinálni.
Zsáner
Szóba került a zsáner, ami szintén fontos, amikor egy regényt meg akarunk írni. Amikor kitalálunk egy sztorit, mindig tisztában kell lenni azzal, hogy az milyen közegben tud működni, illetve tudnunk kell a történet köré felépíteni a megfelelő környezetet. Ezért nem szabad sosem egy zsánernél leragadni, mivel egy összetett történetnél mindenféle zsáneri hatás előfordulhat. Tehát ha valaki csak a thriller zsáneri jellemzők szerint ír történeteket, akkor nem nagyon lesz képes romantikus jelenetet írni a történetébe, mivel az ábrázolásmódja suta lesz.* És ez igaz bármely más esetben is. Persze lehet azt mondani, mit keres egy romantikus jelenet egy thrillerben, én pedig azt mondom, ha mindig szimpla thrillert ír valaki, idővel unalmassá válik. Stephen King sem mindig ugyanúgy írja meg a regényeit, néhol belesző némi misztikumot, fantasy-t vagy sci-fi-t. Ettől tudnak működni a regényei. Tudni kell a zsánerek közt átjárni, akár egy alkotáson belül is. Ezért fontos mindnek a jellemzőit megismerni és azokat megfelelően alkalmazni, ami szintén gyakorlással érhető el.
Mondhatnám, hogy megint mennyi mindent leírtam, amire figyelni kell, és még el sem kezdtük a regényt írni.
Az első sorok
Ott kezdődik az egész regényírás, amikor az első sorok leírásra kerülnek. Ezt egyedül a képzelgésünk előzi meg, amikor az első jelenet vagy egy teljes témakör száguld velünk szembe, és a képzeletünk ablaktörlőjén szétkenődve igyekszünk összeszedni a darabkákat, hogy történetté gyúrjuk össze.
A képzeletünkben lejátszódó történetek mindig teljesek. Benne vannak a képek, mellé társulnak az érzetek, érzések, hangulatok; néha illatok. Amikor visszaolvassuk a leírtakat, újra átéljük az egészet. Itt szokott előfordulni az első hiba regényíráskor. Általában, amikor leírjuk a képzeletünkben életre kelt eseményeket, nem fejtjük ki megfelelően, és ezt íróként nem is vesszük észre, mert amikor újraolvassuk, az agyunk automatikusan kiegészít mindent, ezért teljesnek érezzük. Aztán meg értetlenül állunk azelőtt, hogy akinek odaadtuk olvasni, az mit nem ért, és miért nem érzi azt, amit mi.
A másik eset, amikor valaki annyira szeretné kifejteni a gondolatait, hogy a mondat végére már azt sem lehet tudni, mivel kezdtünk; vagy túl részletesen, szabatosan akarja leírni, ezzel unalmassá téve az ábrázolást. Meg kell tanulni az egyensúlyt, amolyan főzősen. Alapanyag ennyi, sóból annyi, a borsból egy kevés, és kész a finom ebéd.
A szöveg ritmusa
Ne felejtsük el megemlíteni a szöveg ritmusát, ami gördülékennyé teszi az olvasást. Amennyiben a leíró rész, azaz az ábrázolni kívánt jelenet nem indokolja az ettől való eltérést, oda kell figyelni, mikor milyen hosszúságú mondatokat írunk, és ezek miként váltják egymást. Arra is nagy gondot kell fordítani, hogy a mondatokban milyen kifejezéseket írunk, amelyek szintén a gördülékeny olvasást segítik elő. Gyakori hiba, amikor más nyelvi környezetbe tartozó kifejezést alkalmazunk, vagy úgymond „kiugrik” a szövegkörnyezetből a szó. (A mondattal, mint ábrázolási eszközzel a későbbiekben foglalkozunk, például milyen leíró résznél, milyen hosszúságú mondatokat célszerű alkalmazni.)
Az olvasás élményét az is nagyban tudja rontani, ha a mondatokat rendre névelővel kezdjük. Az ilyen mondatkezdések zavaróak. A szövegben éppen ezért figyelni kell erre. Az ilyen szöveg rossz élményt hagy az olvasóban. A sok negatív vélemény pedig az írónak nem fog jól esni.
(Remélem ennyi elég elrettentő példának)
Közérthető fogalmazás regényírás során
Amivel még sokat tudunk tenni történetünk szélesebb körű ismertségéhez, ha közérthetően fogalmazunk. Kerüljük a nyakatekert, speciális és szakkifejezésekkel tarkított mondatokat. Már amennyiben nem E/1-es narrációt használunk, és az elbeszélő személyisége ilyen. Viszont ebben az esetben ügyelni kell arra, hogy az ábrázolásból egyértelmű legyen, miről is hadovál a mesélő.
Végül szeretnék kitérni arra, hogy bármilyen regény írásánál figyelmet kell fordítanunk annak jellemzőire. Teljesen másként írunk meg egy novellát, elbeszélést, tárcát vagy regényt, mások a formai és tartalmi elvárások.
A zsánerírók körében a regény- és novellaírás az elterjedt, és sokszor a vélemények is ezek szerint fogalmazódnak meg egy-egy alkotással kapcsolatban, mivel a művet olvasó nem képes elvonatkoztatni a benne rögzült, zsánerekre jellemző formáktól. Így mindig olyat keres adott írásban, ami soha nem is volt benne. Egy ilyen negatív véleménnyel pedig akár el is veheti az amúgy írói készséggel megáldott alkotó kedvét. Adott alkotást mindig aszerint kell kezelni, értékelni, ami, és nem amit elvártunk tőle.
„Az elvárás az író legnagyobb ellensége.”
Szerintem itt le is zárom, hogy egy regényt miként kezdjük el, mivel elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy „Miről írjunk?”.
„Sokszor megragadtam a tollat, de újra le is tettem mindannyiszor, mert nem tudtam, mit írjak. Mikor egyszer így töprenkedem, előttem a papír, fülem mögött a toll, könyököm az íróasztalon, állam pedig a tenyerembe hajtva, s eszemet szüntelen azon járatom, mit írjak: betoppan hozzám egy értelmes elmés barátom, aki látván, mennyire elmélyedtem gondolataimban, okát kérdezi; én, nem akarván előtte eltitkolni, bevallom, hogy a Don Quijote történetéhez szánt bevezetőről töprenkedem, de annyi bajom van vele, hogy már-már nemcsak a bevezetőről akarok lemondani, hanem még a nemes lovag hőstetteit sem szándékozom napvilágra hozni.„Mert mondd csak, hogy is ne lennék zavarban, ha elgondolom, mit fog szólni az a régi törvényhozó, akit közönségnek neveznek,…”
Miguel de Cervantes Saavedra: Don Quijote
*A későbbiek során még kitérünk az írók rögzült kliséire, amelyek ugyanilyen ártalmasak a regényre.
További segítség
További írástechnikai ötletekért és tippekért csatlakozz Facebook csoportunkhoz.
Iratkozz fel hírlevelünkre
A feliratkozással biztos lehetsz abban, hogy a Stílus és Technika semmilyen újdonságáról nem maradsz le. Legyen az pályázat, induló kurzus, akció vagy friss tartalom.
0 hozzászólás