Transzvesztita melodráma

(…)

Gyilkosok.

(…)

Szolgálhatunk gyalázattal. Meggyalázással. Vagy mindkettővel.

(…)

– Feltétlenül muszáj obszcénnak lennie? Fel voltam készülve rá. De ennyi az egész? Semmi rejtvény, semmi méltóság, semmi klasszikus? Vagy költészet? Csak ez!? Egy pornográf komédiás és prostituáltak söpredéke.

– Látott volna bennünket jobb időkben, adtunk az erkölcsre.

(…)

– Mi a szokásos témáknál maradunk, csak megfordítva. Azt tesszük a színpadon, ami azon kívül is előfordul. Hisz mindennek a kijárata, egyben más valaminek a bejárata is.

(…)

– Egy pillanat. Mit hajlandó tenni ennyiért? Tudnak jó darabokat is?

– Darabokat? Óóh, igen!

– Valami görögöt netán? Biztos ismeri az antik tragédiákat. Nagy klasszikus öldöklések, istenekre vágyódó hajadonok. Vagy fordítva. Ez a maga műfaja. Nem?

– Nem mondhatnám éppen. A vér, szerelem, retorika a mi területünk. Netán, vér és szerelem retorika nélkül. Vagy vér és retorika szerelem nélkül. Vagy mindhárom egyszerre, vagy egymás után. De ki van zárva a szerelem és a retorika vér nélkül. A vér kötelező. Csupa vér az egész.

– Ez az, amit az emberek kívánnak?”