Gerstenbrand Bence: Bájital – részlet

Gerstenbrand Bence: Bájital – részlet

Egy férfi repülni próbál, de ez egyáltalán nem meglepő. Az viszont már érdekes lehet, hogy egy királyság néha annyit ér, mint egy hajójegy, a szerelem citromos illatú és savanykás, az ember pedig legalább az utolsó pillanataiban megért minden baromságot.

 

Vincenzo „Vinnie” Singer karjait szélesre tárva repült kétszáz méter magasan a Temple Street felett. A járókelők döbbenten mutogattak az ég felé, a fékek csikorgása és a hisztérikus sikolyok nagyjából ugyanazon a hangszínen járták be a környező utcákat. Egy bankigazgató felesége elájult, egy szép jövő előtt álló ügyvédbojtár ijedtében véletlenül a felesége nevén szólította az oldalán sétáló szeretőjét, egy újságíró pedig a jó ég tudja, honnan, de már most ott rohant az utca végéről a helyszín felé, mögötte a fotográfussal. A döbbenet a feje tetejére állította Avalon City legforgalmasabb utcáját.

Na, persze nem azért, mert még soha nem láttak repülő embert…

A pánikot az okozta, hogy Vinnie nem repült, hanem zuhant. Ennek ellenére benne fel sem merült, hogy épp a járda macskakövei közötti réseket készült kitölteni. Ellenkezőleg: ő biztos volt benne, hogy túléli ezt a kalandot.

Aki szívesen tekintené Vinnie-t mérhetetlenül bátornak, vagy csak egyszerűen őrültnek, az nyugodtan lapozzon egyet. Aki viszont érteni szeretné egy ember magabiztosságát, aki kiugrik a Temple Gate Tower legfelső irodájának ablakán, annak érdemes lehet egy-két dolgot tudnia Avalon Cityről.

1936 júniusában járunk, és elég sűrű másfél évtized áll a világ mögött. 1922-ben egy Sir Robert Pearson nevű kalandor rátalált valahol Ghána közepén egy elszigetelt bennszülött törzsre, amely képes volt megőrizni a varázsfőzetek készítésének tudományát. Két évvel később az Egyesült Államok piacán megjelentek az első színes üvegcsék, amik emberfeletti erőt, láthatatlanságot, vagy éppen mindent elsöprő magabiztosságot ígértek a címkéjükön. Egy évre rá a bájitalgyártó üzemek csődöt mondtak az érdeklődés megdöbbentő hiányára való tekintettel, a tulajdonosaik pedig a szebb jövőbe vetett hittel kötöttek téglákat a lábukra, és ugráltak le az ország különböző hídjairól.

1930-ban egy világhírű színésznőről elterjedt a pletyka, miszerint különféle varázsszerekkel kenegeti a bőrét, hogy örökké fiatal maradhasson. Ezután sorra nyíltak újra a bájitalfőzdék a legnagyobb városok utcáin a márkás kalapboltok és a méregdrága ügyvédi irodák között.

1932-ben az Egyesült Államok kormánya betiltotta a bájitalfőzést, aminek köszönhetően az iparág végre felvirágozhatott. Ekkor azok a kiváló üzleti érzékkel rendelkező, főleg Szicíliából áttelepült családi vállalkozások vették vállukra a varázsfőzetek kereskedelmével járó összes terhet, akik csak kreatív kihívást láttak a szigorú határellenőrzésekben és a gyakori rendőri rajtaütésekben. Avalon City az ő közreműködésüknek köszönhetően lett a keleti part bájital fővárosa.

Mindezek tudatában már értjük, hogy Vinnie Singer miért ugrott ki olyan magabiztosan kétszáz méter magasságból. Egy megfelelő bájital birtokában az ember épp úgy áll hozzá a gravitációhoz, mint egy taxisofőr a közlekedési lámpához: mélységesen tiszteli, de figyelmen kívül hagyja.

Vinnie tehát nem számított rá, hogy meg fog halni, de ezt igazán elnézhetjük neki.

 

© Gerstenbrand Bence – Stílus és Technika

A teljes történet az idén júniusban megjelent Rejtővel egy asztalnál kötetben olvasható.

A szerkesztői véleményezésről

A szerkesztői véleményezésről

„Tehetségnek azt nevezzük, aki többet tud, mint amennyit tanult.”

– Osvát Ernő

Adott a kézirat, amit szeretnél kiadni, kiadatni, azonban nem vagy biztos benne, hogy történeted megfelel-e a kiadói vagy az olvasói elvárásoknak. Próbálkoztál már, számtalan kilincset koptattál fényesre, mégse vállalta be egyetlen kiadó sem, és még a pályázatokról is mindenféle visszajelzés nélkül kipergett életed egyik legfontosabb része.

A szerkesztői véleményezés pont arra jó, hogy választ kapj minden olyan kérdésre, amit tudni akartál a kéziratodról, de eddig nem merted senkitől sem megkérdezni. Vagy kérdezted, azonban mégsem sikerült az előrejutás a kapott tanácsok alapján. Vagy amit kaptál, azzal nem sokra mentél.

A Stílus és Technika részletes leírást ad a beérkező kéziratokról, amelyben kitér minden olyan területre, amiben a történetnek vagy az írónak mindenképpen fejlődnie kell, vagy arra, hogy a kézirat alkalmas-e szerzői-, magán- vagy normál kiadói kiadásban történő megjelentetésre.

A vélemény elkészítéséhez a szerkesztő a teljes történetet elolvassa, hogy teljes képet kapjon a kéziratról.

A szerkesztői értékelésben leírásra kerül a történetről alkotott összkép, erősségek, hiányosságok. Itt kerül említésre, mely részek vitték előre a történetet, és melyek akasztották meg. A szerkesztő itt jelzi azt is, hogy mennyire tartotta egyedinek az ötletet, a kivitelezést, a narráció választást stb.

Az író kap egy szerkesztői észrevételt is, amelyben részletesebben kifejtésre kerülnek az említett hibák, és hogy az miért hiba. Módosítási javaslatot a szerkesztő továbbra sem tesz, sem tanácsot a hibák elkerülésére, és nem is tűzdeli tele megjegyzésekkel a dokumentumot, mivel az már a szerkesztési munka része lenne*.

számon tartani az összes tehetséget”

– Osvát Ernő

A szöveget korrektori észrevétellel is ellátjuk az első pár oldal alapján, így az író láthatja, milyen nyelvtani és egyéb központozási hibák fordulnak elő a szövegben, amelyek rontják annak érthetőségét és olvasási élményét.

*Jóváírási lehetőség: A visszaküldött értékeléssel együtt a Megrendelő árajánlatot kap a kézirat komplex szöveggondozására (amely tartalmazza: irodalmi szerkesztés, irodalmi lektorálás, irodalmi korrektúra). Az árajánlat alapján megrendelt komplex szöveggondozás árából a kézirat véleményezésének ára jóváírásra kerül. A kedvezményt 1 éven belüli szolgáltatás megrendelés esetén lehet igénybe venni.

Szerkesztői véleményezés, szöveggondozási szolgáltatásaink:

Hogy működik a jó könyvmarketing?

Letehetetlen...                         lenyűgöző stílus...                                                                                                       rabul ejtő...                                                           lebilincselő......

Milyen egy jó könyvborító?

Keresem azt a könyvet... A címére nem emlékszem,… ...csak arra, hogy egy férfi és egy nő ölelkeztek, és talán zöldes színe volt. ...csak arra, hogy az elején egy harcos áll karddal a kezében, és talán barnás színe volt. ...csak arra, hogy űrhajó van az elején, a...

Szerzői- és magán könyvkiadás egyszerűen

Megírtad? Kiadjuk. Ennyire egyszerű. Szerzői könyvkiadás könnyedén. Szerkesztés, korrektúra, mentorálás, tördelés, nyomdai kivitelezés, országos terjesztés, marketing. Az író elment vadászni, a szerkesztő meglőtte, a korrektor hazavitte, a tördelő előkészítette, a...

Hogyan válassz kiadót?

A választásEgyetlen szóval kifejezve: körültekintően. A barátságos hangnemben történő kommunikáció nem elég. Tisztában kell lenni a könyvpiac működésével, a terjesztői hálózattal, a szerzői joggal, a felhasználáshoz fűződő jogokkal, a könyvpiacra jellemző terjesztői-...

További segítség

További írástechnikai ötletekért és tippekért csatlakozz Facebook csoportunkhoz.

Iratkozz fel hírlevelünkre

A feliratkozással biztos lehetsz abban, hogy a Stílus és Technika semmilyen újdonságáról nem maradsz le. Legyen az pályázat, induló kurzus, akció vagy friss tartalom.

Gerstenbrand Bence: Bájital – részlet

Pólya Zoltán: Az utolsó magyar király – részlet

Őfelsége, I. Alfonz külügyminisztere feldagadt orral és bal szeme alatt monoklival jelent meg hétfőn reggel az uralkodói rezidenciául szolgáló budapesti hotel előterében. Kevesen lézengtek ezen a korai órán a szállodában, az étteremben is csupán két hölgy kávézott, akik a belépő férfi állapota láttán megütközve vonták fel a szemöldöküket. A külügyminiszter méltósága roncsait összeszedve átsétált a hallon, és a portásautomatához lépett.

– Őfelségéhez jöttem – mondta jó hangosan.

– Hányas számú szoba? – kérdezte a pult mögött magasodó faburkolatú doboz mélyéből a géphang.

– Mondom, uram, vagy mi is ön, hogy őfelsége…

– Hányas számú szoba?

A külügyminiszter dühösen felhorkant. Megint elfelejtette, hogy a király kényszerű száműzetése miatt a saját nevén vette ki a szobát.

– Ostoba gépezet. Hozasson a harminchármas szobába kávét, legalább egy vödörnyit. Ezt azért érti?

– Hányas számú szoba?

Gabajdi gróf káromkodott egy cifrát, majd a hölgyek felháborodott tekintetével mit sem törődve a lépcsőhöz sietett. A folyosót belengte a friss gépolaj és az ázott falak szaga. A külügyminiszter fintorogva, a szőnyegeken sötétlő tócsákat kerülgetve sietett fel a harmadikra. Kopogás nélkül nyitott be a harminchármasba.

– Jesszusom, Imre, hogy néz maga ki?

Gabajdi meg sem lepődött azon, hogy Nina művésznőt egy szál harisnyában találja a díványon heverészni. Ledobta magát a fotelbe.

– Semmi különös, ne aggódjon. Megpróbáltam bejutni a külügyminiszterhez, csupán ennyi történt.

– De hiszen maga a külügyminiszter – csodálkozott a nő, mire Gabajdi bal szeme tikkelni kezdett.

– Mármint a kormányzó által kinevezett külügyminiszterre gondolok. Arra az emberre, aki jelenleg az én leendő irodámat bitorolja. Legalább maga ne bosszantson, Nina. Nincs egy kis jege véletlenül?

– Jegem? Nézze meg a gardróbban, ott tartom, arra az esetre, ha beesne az ajtón egy verekedős hajlamú politikus – fortyant fel Nina művésznő, és durcásan maga alá húzta harisnyás lábát.

– Őfelsége? – Gabajdi türelmetlenül körbepillantott. A szobában költői rendetlenség uralkodott, az őfelsége által fogadóteremnek kinevezett szoba padlóját ázott újságpapír-lapok borították, a székeken és az asztalon pedig nedves ruhák száradtak.

Nina a fürdőszoba felé intett.

– Fürdik. Nagyon megviselte szegényt a tegnap esti zivatar.

Gabajdi szórakozottan bólintott. Egész Budapestet megviselte az ítéletidő, amely jéggel és hideg záporral verte végig a tavaszi utcákat. Lehunyta a szemét, majd hirtelen arra riadt, hogy kopognak az ajtón.

– A boyszolgálattól vagyok.

Nina tekintete kérdőn villant a gróf felé, de Gabajdi jelezte, hogy ő hívatta a boyt. Ajtót nyitott, majd csodálkozva meredt a fiatal fiúra, aki egy sötét színű lével teli vödröt tartott a kezében.

– Én kávét kértem, nem felmosólevet – fortyant fel a külügyminiszter, mire a fiú vállat vont. A mozdulattól kiadósan loccsant a szőnyegre a léből.

– Akkor tessék, parancsoljon. A kávé, amit rendelni méltóztatott.

– Te kölyök, kaphatsz két nyaklevest, ha szemtelenkedsz velem.

A boy hátrébb lépett.

– A portásautomata küldte csőpostán, hogy Gabajdi gróf a harminchármas szobába kér egy vödörnyi kávét. Esküszöm, uram, hogy ezt írta.

Odabent Nina felkacagott, mire a boy kíváncsian próbált átpillantani a gróf válla fölött. Ekkorra már kisebb tócsányi kávé gyűlt össze a küszöbnél.

– Talán az lehet a félreértés oka, gróf úr, hogy az igazgató úr szerint beáztak a portás lyukkártyái – magyarázkodott a fiú sietve. – Nagyobb esők után előfordul, hogy átnedvesedik egy kicsit. Akkor elvigyem a kávét?

Gabajdi szó nélkül rávágta az ajtót, Nina pedig majd megfulladt a nevetéstől. Közben kinyílt a fürdőszoba ajtaja, és előlépett őfelsége frissen borotválkozva; a gróftól a negyvenötödik születésnapjára kapott, Árpád-házi címerrel díszített tengerészkék köntöst viselte. Őfelsége magas, markáns vonású férfi volt, bajszát kackiásan felpödörte, és elnéző derűvel nézett végig alattvalóin.

– Mi ez a hangzavar? Nahát, Gabajdi, mi történt magával? Már megint verekedésbe keveredett? Hát hányszor mondjam magának, hogy egy magas rangú személy nem aljasulhat idáig?

– Őfelsége érdekeit védve cselekedtem. Apró félreértés volt csupán – magyarázkodott a gróf.

– Véletlenül belekeveredtem egy verekedésbe, amit a kormányzó emberei provokáltak ki a szultán testőreivel.

– Á! – Őfelsége arca felragyogott. – Ezek szerint tudott végre megbeszélést tartani a szultánnal?

– Ígéretet kaptam rá, hogy a napokban találkozhatok a külügyminiszterével – mondta Gabajdi, majd őfelsége türelmetlen fejcsóválását látva gyorsan hozzátette: – Maga a külügyminiszter főtitkára ígérte ezt nekem.

– Akkor rendben van. Csak így tovább, grófom. – Őfelsége félrehúzta a függönyt, és töprengve kinézett a város párában fürdő képére. – Különös, hogy ennyi eső esik Isztambulban. Nem szeretem az esőt. Én most elvonulok, legyenek szívesek várakozni.

Alig csukódott be Alfonz után a belső szoba ajtaja, Gabajdi újra hanyatt vetette magát a fotelben. Kimerülten bámulta a penészfoltos mennyezetet.

– Mondd, Imre, meddig akarod még folytatni ezt a szélhámosságot? Tegnap is utána kellett mennem, ellógott a kedves beteg az étterembe! Valamit megláthatott, mert magában nevetgélt!

A gróf felkönyökölt, és ránézett Nina művésznőre. A nő arcáról eltűnt a szokásos flegma derű.

– Még bírd ki egy kicsit, darling – válaszolta a férfi. – A tegnap esti tárgyalások ugyan elég viharosra sikeredtek annak az angol cégnek a képviselőjével, de van még remény a megegyezésre. A fene se gondolta volna, hogy Sanders korábban profi bokszoló volt. Az ilyet azért illene a verekedés előtt tisztázni.

– Mindig csak az erőszak. – Nina művésznő dühtől remegő kézzel vett elő egy cigarettát, majd a szipkát félredobva rágyújtott. – Ez a szerencsétlen Alfonz is attól lett ilyen hülye, mert jól megverték. És ne szólíts darlingnak.

– Fejbe vágták puskatussal Aut-Autirtnál – javította ki a külügyminiszter. – Azért az nem egy közönséges kocsmai verekedés volt. Mit tudta akkor őfelsége, hogy milyen mesés kincs birtokosa…

– Csitt! Jön valaki.

Léptek csoszogtak, majd némi tocsogás és ingerült szitkozódás után benyitott egy idősebb, zilált külsejű, a Habsburgokkal együtt a divatból is régen kiment pamacsszakállt viselő férfi. Lesújtóan végignézett a két heverésző emberen.

– Meg sem kérdezem, hogy hol van az ápolt. Máris találtam kettőt.

– Foglaljon helyet, doktor úr – invitálta nagyvonalúan Gabajdi a belépőt. – Van még egy szabad fotel. Ha pedig kávét kérne, a küszöbnél még nem itta fel mindet a szőnyeg.

© Pólya Zoltán – Stílus és Technika

A teljes történet az idén júniusban megjelent Rejtővel egy asztalnál kötetben olvasható.

Markó Gábor: Kiskagyló

Markó Gábor: Kiskagyló

A hiper – belül csupa fény – fémkockájában, a sorok között az egyenletes morajlást csak a távoli kasszák ritmustalan csipogása rázta fel. Jobbról kettő, balról egy, majd középről, aztán újra jobbról.

Takarítót kérünk a zöldségosztályra.

Hegyként magasodtak előttem a száraztészta halmok. Szarvacska, orsó, fodros.

Hosszúmetélt, szélesmetélt, cérnametélt és penne. Meg azok, amiknek csak ránézel a nevére, de a bizarr mássalhangzó-torlódások és idegen betűhalmazok miatt meg sem kísérled kiolvasni.

Spagetti, makaróni és egy másik. Aprócska szemű, négytojásos, súlyosnak látszó zacskó. Rápillantva nem csak a leendő köretet láttam.

– Mi lesz holnap az ebéd? – kérdeztem anyámat egy péntek délután. Az alföld közepén, a kisváros közepén, a panel tetején. A Nap mégis alig sütött be a negyedik emeleten a keskeny konyhába. A széles asztal és a konyhaszekrény között épp annyi hely maradt, hogy anyám elférjen.

Az asztalfőn ültem. A sötétbarna bútor feketének látszott a félhomályban, anyám pedig fiatalnak. Az is volt talán. Én mindenesetre alig hat.

– Pörkölt – mondta, ahogy tüsténkedett. Egyik szekrényből valamit ki, a másikba valamit be. Örökkévaló munkának tűnt.

– Mi lesz hozzá? – faggattam tovább.

– Tészta – válaszolta. Aztán mintha mérlegelné, hogy rakjon-e a fia vállára akkora terhet, amit a választás lehetősége okoz, pillanatnyi szünet után visszakérdezett. – Milyennel szeretnéd?

– Mindegy – feleltem. Nem azért mert tényleg az volt, hanem mert nem tudtam egyet sem megnevezni.

Elsuhant mellettem. Előttem az asztalon matricás album. Donald kacsás. A beragasztott képekből lassan állt össze a történet, a matricák hátlapja pedig valaminek a végét jelző torzókként pihentek elszórva az asztal szélén. Néhány darab csupán, amennyi abban a csomagban volt, ami azt a pénteket is ünnepnappá tette. A huzat, amibe anyám friss illata keveredett, csak egészen picit mozdította meg őket.

A spájzból csomagolások zörgése, füstölt hús illata és hűvös levegő érkezett.

– Kiskagyló jó lesz? – kérdezte, aztán várt. Olyan érzés volt, mintha igazán számított volna, mit válaszolok. Nem kifelé jövet kérdezte, amikor már nem tudott volna másikat keresni, hanem amíg odabenn volt.

– Jó lesz – feleltem.

Visszafelé behúzta maga után az ajtót, és olyan természetességgel simított bele a hajamba, mintha levegőt vett volna. Én meg csak Donald kacsát néztem magam előtt.

Takarítót kérünk a zöldségosztályra.

A polcon a többi tészta között vigyázzban állt a kiskagyló.

Egy másik konyha, anyám viszont még mindig fiatal. A sötétbarna asztal valamivel fakóbb, de a fehér terítő a közepén talán még mindig ugyanaz. Előttem harmadikos matematika könyv. Szorzások, osztások, törtek. Kész voltam már az előírt feladattal, az ellenőrzésre vártam, miközben körmöm bele-beleakadt a ceruza felszínén előforduló fognyomokba. Anyám már megszidott érte.

– Holnap pörkölt jó lesz? – kérdezte. A tetőtéri ablak előtt állt, a fényben szinte csak a körvonalai látszottak. Törékenynek tűnt, még gyerekszemmel is kicsinek.

– Jó – feleltem egykedvűen. – Olyan tésztával? – kérdeztem.

– Milyennel?

– Tudod, amivel szokott. Olyan kicsivel – próbáltam magyarázni. Persze tudta.

– Kiskagylóval? Azzal legyen? – kérdezte.

A választás kedveskedő illúziója hasonlóan tünékeny volt, mint ő maga az ablak előtt.

Pedig akkor mindkettő valódi volt.

– Igen!

– Olyannal lesz – nyugtázta. – Kész vagy?

Egy pillanatra fogalmam sem volt, mire gondol, de szerencsére gyorsan rájöttem.

– Kész. – Lehajtottam a fejem, mintha pár pillanat alatt az összes lehetséges elszámolást megtalálhatnám.

– Nincs benne hiba? – kérdezte.

Nincs benne, könnyű volt – gondoltam magamban, de ez a fajta magabiztosság illetlennek tűnt.

– Remélem, nincs – feleltem és felnéztem rá.

– Mindjárt megnézem.

Szinte csak jelzésértékűen egy bevásárlókocsi hozzáért a combomhoz. Elállom az utat.

Megfordultam, sötét szemüveges nénit láttam kissé homályosan. Elnézést kértem. Nem is érdekelte. Kissé bentebb húzódtam a tészták felé, levettem a polcról a kiskagylót, és újra a sötétbarna asztalnál ültem.

Előttem anatómia atlasz. Az egyik fekete-fehér forma, egy kéztőcsont, ha hunyorítottam, emlékeztetett Donald kacsára. Az étkező tágas volt és világos. A konyha rendezett és tiszta. Anyám meg talán pont ugyanolyan fiatal, mint eddig.

– Mikor lesz a vizsga? – kérdezte.

– Kedden – feleltem.

Mosogatott. Kézzel, pedig volt gép is. Fáradtnak tűnt, nem csak a munkától, az élettől. Elzárta a csapot, a konyharuhába törölte a kezét és megfontolt lassúsággal fordult felém.

– Jól haladsz?

– Remélem, igen.

Anyám az újabb csendet nem használta ki arra, hogy más teendő után nézzen. Úgy tűnt, mintha kényelmetlen lenne neki a megérdemelt tétlenség, csak állt a konyhában félig a pultnak dőlve, félig a gondoknak.

– Mész este valahova? – kérdezett.

– Lehet, hogy be szeretnék menni a városba – feleltem, amit engedélykérésnek is szántam.

– Kivel?

– A fiúkkal.

– Jól van. – A hangjában volt valami meg nem értett szomorúság. Olyan, mint akkortájt már sokszor.

– Mi lesz holnap az ebéd? – kérdeztem. Nem igazán volt fontos, csak szerettem volna, hogy tovább beszélgessünk.

– Pörkölt – felelte színtelenül, majd egy épp csak pillanatnak tetsző szünet után eszébe jutott valami, ami mintha még kicsit fel is derítette volna. – Kiskagylóval. Jó?

– Jó – mosolyogtam. – Azzal szeretem.

Meglepett a saját váratlan kinyilatkoztatásom, mintha bevallottam volna valami régi nagy titkot, de anyámnak semmi újat nem mondtam vele.

– Azért. – Mintha kacsintott volna a hangjával.

Úgy éreztem, ott és akkor valami fontosat tisztáztunk. Mintha mindkettőnket feszített volna hosszú évek óta a rejtély. Vajon miért mindig kiskagyló? Anyám kicsit felszabadultabban tüsténkedett tovább a konyhában.

Újra csend lett. Kicsit megnyugtatóbb, mégis, mintha egy ágyúdörrenés után állt volna be. Az a fontos fajta csend. A velem talán egyidős barna asztalon fekvő anatómia atlasz fölött hiába hunyorogtam, nem tudtam újra előcsalni Donald kacsát, és ezután anyám sem kérdezte meg többször, milyen tésztával enném a pörköltet. Pörköltet sem főzött többet.

Takarítót kérünk a zöldségosztályra.

Fölöslegesnek tűnt olyan erősen szorítani azt a zacskó tésztát, úgyhogy engedtem kicsit, mielőtt a kosaramba dobtam. Határozottnak tűnő lépésekkel megindultam a hiper sorai között, kicsit megtöröltem a szemem miközben a szívdobogásomat hallgattam, és azon gondolkoztam, elmeséljem-e otthon, miért kiskagylóval esszük a pörköltet.

© Markó Gábor

Időstop – Hogyan szakítsunk időt az írásra?

Időstop – Hogyan szakítsunk időt az írásra?

“Az idő mindent megold majdanán. Ő pedig nagy úr minden számára, melynek alakja vagyon. Nem mintha akármeddig rendelkezésre állna, de ameddig vagyon, addig egész sok hasznot hajt. Szóval igyekezzetek kiélvezni!”

Murakami Haruki

Hogyan szakítsunk időt az írásra?

Sajnos a legtöbb író nincs abban a szerencsés helyzetben, hogy csak az írással tudjon foglalkozni. Munka (és esetleg még család) mellett nehéz úgy menedzselni a szabadidőt, hogy elegendő időt tudjon fordítani az írásra. Nehéz, de nem lehetetlen 😊

A rossz hír talán az, hogy nem lehet megúszni a gondolkodást. Ha az író nem tudja, milyen a környezet, nehezebben helyezi el a szereplőket benne, ha nem tudja a karakterek jellemzőit, lapos, unalmas párbeszédek keletkeznek, az olvasó már a 10. oldalnál kitalálja a sztori végét.

Először is érdemes végig gondolni a munkamódszert. Alapvetően két típus létezik: aki mindent jegyzetel, vázlatot, karakterleírást készít és úgy bontja ki a regény cselekményét, és aki csak leül, és ír. Bár látszólag nagyon különböző módszerek, csak egy dolog különbözeti meg egymástól őket, mégpedig az, hogy míg az első típusnak az írás segít átgondolni, felépíteni a sztorit, addig a második típus inkább fejben rakja össze a történetet, és csak akkor kezd el írni, amikor a történet szinte teljesen összeállt. Természetesen egyik író sem csak az egyik vagy csak a másik típus, de érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen munkamódszerrel tud a leghatékonyabban dolgozni.

Mindenféleképpen érdemes vázlatot készíteni arról, hogy melyik fejezetben mi történik, és a karakterekről is, ami segít abban, hogy ne csússzon szét a regény dramaturgiája, megfelelő legyen a kronológia, hitelesek legyenek a szereplők.

Ha ez megvan, az író máris közelebb került a céljához.

Természetesen senki nem tud egy regényt egy szuszra megírni. A regény megírásának ideje nagyban függ a rendelkezésre álló időtől, a gépelés sebességétől, a zavaró tényezőktől (kutya, gyerek, szomszéd, stb.). Annak érdekében, hogy ne legyen stílustörés, fontos, hogy mielőtt az író folytatja a regényt, elolvassa a már kész mű utolsó pár oldalát, így már a regény hangulatát átvéve tudja folytatni az írást.

Érdemes kihasználni az olyan holt időket, mint pl. utazás, mosogatás, amikor van idő arra, hogy az író gondolatban kicsit hosszabban elidőzzön egy-egy karakternél vagy helyszínnél. Ezeket a gondolatokat akár le is lehet jegyzetelni. Itt is fontos, hogy az író tudja, inkább valamilyen okoseszköz áll jobban kézre, vagy a hagyományos jegyzetfüzet és toll.

Sokat segíthet, ha az író kijelöl magának egy célt (naponta/hetente megírok 10-20-50 oldalt) és egy idősávot, amikor csak az írással tud foglalkozni. Nyilván semmi nincs kőbe vésve, de érdemes megpróbálni rendszert vinni az alkotás folyamatába. Lehet, hogy egyik héten hétfőn tudunk időt szakítani az írásra, másik héten csak szombaton, de ez ne álljon a lelkesedés útjába.

A tapasztalat az, hogy ha hosszabb időre félbehagyja az író a regényt, már nem tudja úgy folytatni, hogy egy értő olvasó számára ne legyen észrevehető a stílustörés. (Természetesen ezen egy jó szerkesztő és egy jó korrektor tud segíteni, de néha vállalhatatlanul nagy többletmunkával járna.) Ha a karakterek nem is, a narráció mindenféleképpen változik, hiszen minden nap olvasunk, beszélgetünk, picit változik a saját egyéni nyelvhasználatunk is.

Akkor sem kell kétségbeesni, ha nem sikerül minden a terv szerint, ha egy-egy résszel nehezebben boldogul az író. Érdemes megvizsgálni, hogy vajon ugyanolyan típusú részeknél akad-e el? Ha igen, akkor valószínűleg az írói készségei ebben a témában még nem megfelelőek. (Ezen pl. segíthet személyre szabott írástechnikai tanfolyamunk).

Írástechnikai kurzusaink során mélyreható ismereteket szerzel a történetírás terén, ami hozzásegít, hogy regényed kiadásra kerüljön.

TIPPEK:

Megtalálni a hatékony munkamódszert​

  1. megtalálni a hatékony munkamódszert:
        – vázlatolós vagy inkább gondolkodós típus vagy
        – készítsd el a regény vázlatát, karaktereit
  2. használd ki a holtidőket akár gondolkodásra, akár jegyzetelésre
  3. gondolkodni (ezt sajnos nem lehet megúszni 😊 )
  4. jelölj ki egy idősávot minden héten, amikor csak az írásra tudsz figyelni

Hogyan kezdj neki?

Minden olyan esetben, amikor nem folyamatosan tudsz időt szánni a történet írására, mindig olvasd el az utoljára írt részt. Ez segít felvenni a fonalat és a narrációs stílust (elbeszélői magatartás).
Ugyanis ahogy az embert a hétköznapokban különböző hatások érik, változik a hangulata és sokszor a közlési stílusa is, ezek pedig befolyásolhatják az elbeszélői magatartást. Minél több idő telik el két részlet között, annál nagyobb az esélye az eltérésnek.
Ettől függetlenül a visszaolvasás akkor is jót tehet, ha minden nap tudunk időt szánni az írásra.
 
Hogyan kezdj neki?
  1.  Átnézed, miről is akarsz most írni: fejezet vagy novella, annak tartalma, cselekményei, a cselekményeket befolyásoló tényezők (karakter, események stb.).
  2. Átolvasod az utolsó részt, amit írtál, hogy lásd, hol is tartottál és hogy ráhangolódj az elbeszélői magatartásra.
  3. Végiggondolod, hogyan akarod megírni az adott részt.
  4. Megírod.

Hogy működik a jó könyvmarketing?

Letehetetlen...                         lenyűgöző stílus...                                                                                                       rabul ejtő...                                                           lebilincselő......

Milyen egy jó könyvborító?

Keresem azt a könyvet... A címére nem emlékszem,… ...csak arra, hogy egy férfi és egy nő ölelkeztek, és talán zöldes színe volt. ...csak arra, hogy az elején egy harcos áll karddal a kezében, és talán barnás színe volt. ...csak arra, hogy űrhajó van az elején, a...

Szerzői- és magán könyvkiadás egyszerűen

Megírtad? Kiadjuk. Ennyire egyszerű. Szerzői könyvkiadás könnyedén. Szerkesztés, korrektúra, mentorálás, tördelés, nyomdai kivitelezés, országos terjesztés, marketing. Az író elment vadászni, a szerkesztő meglőtte, a korrektor hazavitte, a tördelő előkészítette, a...

Hogyan válassz kiadót?

A választásEgyetlen szóval kifejezve: körültekintően. A barátságos hangnemben történő kommunikáció nem elég. Tisztában kell lenni a könyvpiac működésével, a terjesztői hálózattal, a szerzői joggal, a felhasználáshoz fűződő jogokkal, a könyvpiacra jellemző terjesztői-...

Írástechnikai kurzusaink során mélyreható ismereteket szerzel a történetírás terén, ami hozzásegít, hogy regényed kiadásra kerüljön.

További segítség

További írástechnikai ötletekért és tippekért csatlakozz Facebook csoportunkhoz.

Iratkozz fel hírlevelünkre

A feliratkozással biztos lehetsz abban, hogy a Stílus és Technika semmilyen újdonságáról nem maradsz le. Legyen az pályázat, induló kurzus, akció vagy friss tartalom.