Ez szintén olyan rémálom az írók számára, amikor úgy érzik, elhagyja őket az ihlet. Összeszedtük – ha már maga az ötlet megvan – milyen szempontok alapján állítható össze a történetet. És addig is, amíg az ihletre vár, már egy erős vázlat készül a leendő műremekről, ami után maga az írás már könnyed szórakozás lesz.

Az írók sokféle módszert alkalmaznak az ötleteik kidolgozására. Van aki vázlatokat, jegyzeteket készít, és idővel a szobája úgy néz ki, mint egy-egy jobb krimiben a nyomozó irodája; mások addig-addig játsszák le elméjükben az egészet, hogy amikor nekiállnak, úgy látszik a külső szemlélőnek, hogy csak úgy dőlnek belőle a szavak.

Bármelyik módszer jön be, senki nem lesz sem jobb, sem rosszabb író másoknál. Nem ezen múlik. Ez pusztán annyiban lényeges, adott szerző hogyan tud könnyebben történetet írni.

Mi kell egy történet kitalálásához? Ötlet. Ebből kell írni egy vázlatot, amiben nagy vonalakban felvázolásra kerül, hogy miről fog szólni a sztori, és kb. miket akar látni benne az író.

Szereplőkre is szükség van, akár élő, akár élettelenek. Ők fognak konfliktusba kerülni másokkal, és ők lesznek azok, akik megtalálják a megoldást a fő konfliktus megoldására.

Egy kitalált jövőben? Valamikor a múltban? A jelenben? A mi Földünkön vagy a földön kívül? Ezeket is mind tisztázni kell, mielőtt a szerző nekiáll a nagy mű írásának.

Sokan nem gondolják végig, hogy egy-egy történetet úgy is élvezetessé lehet tenni, ha az elbeszélőnek (narrátornak) egyedi stílusa van. Ezt leginkább E/1-nél szokták alkalmazni, pedig a többi nézőpont esetén is sokat tud javítani a szövegen. Az elbeszélői magatartás lehet például vicces, szarkasztikus, komor, vagy a megszokott semleges.

Ugyanígy meg kell határozni, hogy az egyik szereplő meséli el a történetet, vagy egy külső elbeszélő, aki lehet akár mindentudó is.

Itt kell azt is eldönteni, mekkora legyen az elbeszélő szerepe, vagyis mennyi információt tudjon átadni ő és mennyit a karakterek.

Azaz meg kell határozni, hogy a történetet és a karakterek viselkedését befolyásoló információk mikor és hogyan jelenjenek meg, azt a narrátor hogyan közölje.

A párbeszéd nem minden történet szükséges része. Egy történetet meg lehet írni párbeszéd nélkül is. Igaz, ezek már nem a tipikus kalandtörténetek.

A párbeszéd sokat számít az információadagolásban, a karakterábrázolásban, a dramaturgiában, és úgy általában véve a történet dinamikájában.

Azt is érdemes eldönteni, hogy milyen információkat közvetítsen a párbeszéd és mi maradjon meg a narrátornak a leíró részekhez.

Tippek:

Amikor a fentiek nagy vonalakban elkészültek, még mindig a gondolkodás és tervezés fázis van, amit követ a kidolgozás; a mű részekre szedése és a részek alakítása, formálása. Végig kell gondolni, hogy az író hol és mit szeretne elérni, milyen hatást szeretne gyakorolni az olvasóra, és vagy vázlat-cselekményt* ír, vagy jegyzetet, hogy ezt hogyan szeretné elérni.

Amikor a fentiekkel kész van, átnézi, hogy van-e benne logikai hiba, vagy olyan rész, amit elsőre rossz helyre tervezett, és egy másik megoldással (dramaturgiával) hatásosabbra sikeredhet.

Háttérkutatás: ilyenkor kell átnézni és jegyzetelni azt is, minek kell utánajárnunk, hogy jól legyen megírva, megjelenítve. Pl. rendőrségi nyomozás, tömegközlekedés működése, egy adott szer hatása, háziállatok viselkedése stb., ami a történet teljessé tételéhez szükséges.

Világteremtés: ugyanitt jön el az ideje annak is, ha kitalált világban játszódik a történet, hogy kidolgozásra kerüljön a háttér, amibe bele kell illeszteni az egészet, és így a történet cselekményei logikailag rendben legyenek (pl. az űrben lebegve a karakter nem hallja a szkafanderen kívüli csata zaját).

Amikor a szerző eljutott idáig, már rengeteg vázlat és jegyzet elkészült, jöhetnek a szereplők. A cselekmény már valamennyire meghatározza az elsődleges jellemüket, ezt kell tovább finomítani, amelyek megadják a történet fűszerezését, hogy a szereplők ne csak agyatlan karakterek legyenek, akik ki vannak téve az író kénye-kedvének. Itt kell eldönteni azt is, hogy a szereplő plasztikus vagy statikus legyen, azaz mennyire legyen képes a változásra, mennyire változzanak bizonyos viselkedései a külső események hatására vagy reagáljon mindenre ugyanúgy (plasztikus: Herman Hesse: Narziss és Goldmund Goldmund; statikus: Erskine Caldwell: Tobacco Road – Dohányföldek Jeeter Lester).

Amikor ezekkel készen van, el is kezdhet írni, mert tudja, hogy ki, mikor és miért teszi azt, amit; és hogy ezt hogyan akarja az olvasó elé tárni, azaz a narratív stílus (elbeszélői magatartás) is kialakult.

Hogy mennyi ideig tart egy ötletből vázlatot írni? Körülbelül két perc. Ahogyan történt a lentebb írt vázlat esetében is.

Beszélgetés az íróval, amely során kiderült, hogy horror zsánerben ír, ami nehezen eladható, a romantikus zsáner viszont mennyivel jobban fogy. Felvetettem, akkor írjon romantikus horrort. És innen indult a werk:

Ha ötvözöd egy kis Szürke 50 árnyalatával, és belecsempészel egy kis Szépség és a szörnyeteget, még akár sikeres is lehet.

Képzelj el egy sztorit, ahol a nőt elrabolja egy férfi, aki elsőre csórónak néz ki. Lepusztult külső, koszos ruha, és maga az ember is az. A nő fél tőle, mert még csúnya is, állandóan szesztől és cigitől bűzlik. Eleinte nem csinál a nővel semmi szexuálisat, csak egy gumilepedős ágyon tartja kikötve meztelenül, és minden nap megmosdatja, jó alaposan. Reggel és este engedi csak el vécézni. És így megy ez heteken keresztül, és minden etetés és fürdetés közben a pasi magáról és a múltjáról mesél. Hogyan verte az apja és az anyja. Az anyja egy büdös ribanc volt, bárkivel lefeküdt egy adag kábszerért. a testvérei, akik idősebbek nála, állandóan verték, és mindent meg kellett nekik csinálnia. Kihasználták szexuálisan, az apja is többször megerőszakolta, és közben nadrágszíjjal verte a hátát. De végül megölte őket. Ott nyugszanak a ház alapjában.

Mivel nem tudott iskolába járni, sohasem tudott megfelelő munkát vállalni.

Néha mond valami nevet, ami a nőben idővel emlékeket idéz fel; valahonnan ismerős neki.

A pasi még mindig nem erőszakolta meg, csak gyönyörködik a nő testében, amikor mosdatja.

Aztán 4 héttel később végleg eloldozza, ruhát ad a nőnek, ráadásul olyat, ami nem emeli ki semmilyen nőiességét.  A férfi kiviszi magával a kertbe dolgozni. Állatokat tart, azokhoz kedves, simogatja a tyúkot, nyulat, bárányt.

A nő lábára láncot tesz, hogy ne tudjon elmenekülni.

Amikor a kertben dolgoznak, a férfi mindig tanácsokat mond, hogyan kapáljon, ültessen, gereblyézzen, mire figyeljen gyomlálásnál, melyik növényt ne tépje ki, mert az a méheknek ad táplálékot és így tovább.

Aztán esténként már a férfival együtt vacsorázik. A férfi nagyon finom ételeket készít.

És így tovább, mígnem a nő Stockholm-szindróma miatt elkezdi megszeretni.

A férfi egy nap elfelejti ráadni a bokaláncot, és a nő megszökik. A férfi nem fut utána, és a nő csak azt hallja, hogy sírásban tör ki és a nevét kiáltja.

Amikor visszatér a városba, maga sem tudja miért, nem mondja el, hol volt, hanem azt hazudja, egy reggel az autópálya mellett ébredt.

Nyomozni kezd, mert emlékszik még arra a névre. Amikor elkezd kutakodni, furcsa vendégek jelennek meg nála. Először a helyi rendőrségtől egy nyomozó. Nem az, aki az eltűnésével kapcsolatban nyomozott, bár azt hazudja a nőnek. A nőnek ez furcsa lesz, mivel aznap reggel még a másikkal is beszélt.

Aztán megjelenik nála egy láthatóan ügyvédnek látszó valaki. Legalábbis a stílusából erre következtet, aki arról kérdezi, mindennel elégedett-e, és hogy nem szeretne-e egy nyugalmas helyre költözni, ahol elfelejthetne mindent, ami vele történt. Amit természetesen az állam fizet, mintegy kártérítésként azért, hogy ennyit kellett szenvednie.

Ez szöget üt a fejébe, hogy az állam nem szokott ilyen kedves lenni, miért akarnák pont neki könnyebbé tenni az életét? Ekkor áll neki össze, hogy ezek a fura találkozók azóta szaporodtak meg, amióta a név után kezdett el kutakodni. Nem tudja, kihez forduljon, ezért végső elkeseredettségében ahhoz a nyomozóhoz fordul, aki anno az ő ügyében nyomozott.

Siker. A zsaru pillanatok alatt kideríti, hogy miről van szó, de amikor elmegy felkeresni a nőt a lakásán, a ház előtt rálőnek, éppen hogy megússza a támadást. Felrohan a nőhöz, akivel közli, két perce van összepakolni, ha meg akarják élni a másnapot.

A nő gyorsan felkapja a legszükségesebbeket, és a ház garázsából az egyik szomszéd kocsiját ellopják, azzal menekülnek.

Menekülés közben a nyomozó mindent elmond, hogy ki rejlik a név mögött. A nő ekkor mondja el, hol találják a férfit, aki nagy eséllyel veszélyben lehet most, hogy kiderült a személyazonossága.

Alig érnek oda a farmra, amikor két furgon érkezik nagy sebességgel, amiből felfegyverzett férfiak ugranak ki. A nőnek még marad annyi ideje, hogy elüvöltse magát és egykori fogva tartóját figyelmeztesse, aki elő is robban a házból, puskával a kezében és a furgonosokra lő.

Amikor a zsaru segítségével kiiktatják a rosszfiúkat, sírva lép a nő elé, aki elmondja neki, hogy ő az elnök házasságon kívüli gyermeke, akit az apja szándékosan olyan családba adott örökbe. Hivatalosan megilleti őt az öröksége, mivel az apja már évek óta meghalt, de a vagyonkezelő, aki nem akart lemondani a milliárdokról, azt hazudta a végrendeletnél, hogy nincs örökös.

Amikor az egykori emberrabló sírva fakad, hogy a nő mindezt megtette érte, a nő odalép és megcsókolja.

happy end, vége 

Miért könnyű összedobni egy ilyen történetet? Mert klisékből áll. Egyedül az írón múlik, hogy ezekből a klisékből milyen történet születik, mennyire tud az írásmódja, a narrációja, a mesélésmódja egyedi lenni. És azon is, mennyire ismeri a kliséket, azokat az építőelemeket, amelyekből összeáll egy történet.

A klisék miatt egy ilyen történet megírása sokaknak könnyedén megy, sokszor meg sem kell tervezniük a történetet, mivel nagyon sok klisét és archetipikus karaktert ismernek, ezért elég csak egy turmixba bedobni az ötlettől kezdve a karakterekig mindent, és megírta a regényt.

Annak viszont, akinek nehézséget okoz összehozni, érdemes elmélyíteni az ismereteit ezeken a területeken, amiben egy jó kurzus rengeteget tud segíteni.