Hogyan kezdj neki a regényírásnak?

Hogyan kezdj neki a regényírásnak?

Tippek és trükkök. Figyelem, a bejegyzés a nyugalom megzavarására alkalmas szöveget tartalmaz!

Ez szintén olyan rémálom az írók számára, amikor úgy érzik, elhagyja őket az ihlet. Összeszedtük – ha már maga az ötlet megvan – milyen szempontok alapján állítható össze a regény. És addig is, amíg az ihletre vár, már egy erős vázlat készül a leendő műremekről, ami után maga az írás már könnyed szórakozás lesz.

“Az ihlet a lusta írók találmánya”

John Creasy krimiíró (1933-1973)

Vázlat és tippek:

Az írók sokféle módszert alkalmaznak az ötleteik kidolgozására. Van aki vázlatokat, jegyzeteket készít, és idővel a szobája úgy néz ki, mint egy-egy jobb krimiben a nyomozó irodája; mások addig-addig játsszák le elméjükben az egészet, hogy amikor nekiállnak, úgy látszik a külső szemlélőnek, hogy csak úgy dőlnek belőle a szavak.

Bármelyik módszer jön be, senki nem lesz sem jobb, sem rosszabb író másoknál. Nem ezen múlik. Ez pusztán annyiban lényeges, adott szerző hogyan tud könnyebben regényt írni.

1. Miről fog szólni a regény?

Mi kell egy regény kitalálásához? Ötlet. Ebből kell írni egy vázlatot, amiben nagy vonalakban felvázolásra kerül, hogy miről fog szólni a sztori, és kb. miket akar látni benne az író.

2. Kikről fog szólni a regény?

Szereplőkre is szükség van, akár élő, akár élettelenek. Ők fognak konfliktusba kerülni másokkal, és ők lesznek azok, akik megtalálják a megoldást a fő konfliktus megoldására.

3. Hol és mikor játszódik a regény?

Egy kitalált jövőben? Valamikor a múltban? A jelenben? A mi Földünkön vagy a földön kívül? Ezeket is mind tisztázni kell, mielőtt a szerző nekiáll a nagy mű írásának.

4. Milyen az elbeszélő, a narrátor?

Sokan nem gondolják végig, hogy egy-egy történetet úgy is élvezetessé lehet tenni, ha az elbeszélőnek (narrátornak) egyedi stílusa van. Ezt leginkább E/1-nél szokták alkalmazni, pedig a többi nézőpont esetén is sokat tud javítani a szövegen. Az elbeszélői magatartás lehet például vicces, szarkasztikus, komor, vagy a megszokott semleges.

Ugyanígy meg kell határozni, hogy az egyik szereplő meséli el a regényt, vagy egy külső elbeszélő, aki lehet akár mindentudó is.

Itt kell azt is eldönteni, mekkora legyen az elbeszélő szerepe, vagyis mennyi információt tudjon átadni ő és mennyit a karakterek.

5. Információadagolás

Azaz meg kell határozni, hogy a történetet és a karakterek viselkedését befolyásoló információk mikor és hogyan jelenjenek meg, azt a narrátor hogyan közölje.

6. A párbeszédek szerepe, mennyisége és szükségessége

A párbeszéd nem minden történet szükséges része. Egy történetet meg lehet írni párbeszéd nélkül is. Igaz, ezek már nem a tipikus kalandtörténetek.

A párbeszéd sokat számít az információadagolásban, a karakterábrázolásban, a dramaturgiában, és úgy általában véve a regény dinamikájában.

Azt is érdemes eldönteni, hogy milyen információkat közvetítsen a párbeszéd és mi maradjon meg a narrátornak a leíró részekhez.

Hasznos dolog saját listát készíteni, ami megkönnyíti a regényírást.

Írástechnikai kurzusaink során mélyreható ismereteket szerzel a regényírás terén, ami hozzásegít, hogy regényed kiadásra kerüljön.

Regényírási lista:

  1. Miről fog szólni a regény?
  2. Kikről fog szólni a regény?
  3. Hol játszódik a regény?
  4. Milyen az elbeszélő, a narrátor?
  5. Információadagolás (hol, mikor és mi derül ki).
  6. A párbeszédek szerepe, mennyisége és szükségessége.
Stílus és Technika: Történetírási lista

Tippek:

Amikor a fentiek nagy vonalakban elkészültek, még mindig a gondolkodás és tervezés fázis van, amit követ a kidolgozás; a mű részekre szedése és a részek alakítása, formálása. Végig kell gondolni, hogy az író hol és mit szeretne elérni, milyen hatást szeretne gyakorolni az olvasóra, és vagy vázlat-cselekményt* ír, vagy jegyzetet, hogy ezt hogyan szeretné elérni.

*vázlat-cselekmény: ezt olyankor alkalmazzuk, amikor nagyjából megvan a jelenet, ahogy lejátszódik, és ezt megírjuk. Azaz egy majdnem végleges verziót írunk meg úgy, hogy a történet többi része még nincs kész, és ezt pedig majd a későbbiek folyamán beillesztjük a megfelelő helyre és hozzáigazítjuk.

Könyvkiadás – A kézirat útja a boltig | A Szerkesztő válaszol

A karakter lehet élő vagy élettelen, a történet cselekményeiben közvetlenül vagy közvetve részt vesz, arra hatást gyakorol.
A történetek nagy részét az viszi előre, hogy a benne lévő karakterek kölcsönhatásba kerülnek a rájuk ható eseményekkel, bármi vagy bárki is idézze azokat elő.

„Elsődleges célunk az írói álmok valóra váltása…” | Kollektív Magazin interjú

Szerettem volna egy kicsit mélyebb betekintést nyújtani egy kiadó munkájába, egy szerkesztő életébe és a könyves világ rejtelmeibe. Ezért nagy öröm számomra, hogy Wágner Szilárddal, a Stílus és Technika kiadó szerkesztőjével beszélgethettem.

Mi lesz a kezdő szerzőkkel az Aranymosás felfüggesztése után? | MNO cikk

A hét elején számos kezdő írót sokkolt a hír, hogy az Aranymosás felfüggesztésre kerül, ami nem kizárólag a regénypályázatot érinti.A cikk írója számos kiadónál érdeklődött (Álomgyár, General Press stb), hogy az így "felszabaduló" íróknak milyen lehetőségei lesznek...

Hogy működik a jó könyvmarketing?

Letehetetlen...                         lenyűgöző stílus...                                                                                                       rabul ejtő...                                                           lebilincselő......

Milyen egy jó könyvborító?

Keresem azt a könyvet... A címére nem emlékszem,… ...csak arra, hogy egy férfi és egy nő ölelkeztek, és talán zöldes színe volt. ...csak arra, hogy az elején egy harcos áll karddal a kezében, és talán barnás színe volt. ...csak arra, hogy űrhajó van az elején, a...

Szerzői- és magán könyvkiadás egyszerűen

Megírtad? Kiadjuk. Ennyire egyszerű. Szerzői könyvkiadás könnyedén. (RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG - KLIKK a részletekért) Szerkesztés, korrektúra, mentorálás, tördelés, nyomdai kivitelezés, e-könyv készítés, írói weboldal készítés, országos terjesztés, marketing. Az író...

Hogyan válassz kiadót?

Érdemes több kiadótól ajánlatot kérni, alaposan átnézni, összehasonlítani őket. Így nagy eséllyel elkerülhető, hogy a szerző olyan feltételekkel ír alá egy szerződést, amiről kiderül, hogy nem jogszerű, ráadásul hátrányosan érinti.

Amikor a fentiekkel kész van, átnézi, hogy van-e benne logikai hiba, vagy olyan rész, amit elsőre rossz helyre tervezett, és egy másik megoldással (dramaturgiával) hatásosabbra sikeredhet.

Háttérkutatás: ilyenkor kell átnézni és jegyzetelni azt is, minek kell utánajárnunk, hogy jól legyen megírva, megjelenítve. Pl. rendőrségi nyomozás, tömegközlekedés működése, egy adott szer hatása, háziállatok viselkedése stb., ami a történet teljessé tételéhez szükséges.

Világteremtés: ugyanitt jön el az ideje annak is, ha kitalált világban játszódik a regény, hogy kidolgozásra kerüljön a háttér, amibe bele kell illeszteni az egészet, és így a történet cselekményei logikailag rendben legyenek (pl. az űrben lebegve a karakter nem hallja a szkafanderen kívüli csata zaját).

Amikor a szerző eljutott idáig, már rengeteg vázlat és jegyzet elkészült, jöhetnek a szereplők. A cselekmény már valamennyire meghatározza az elsődleges jellemüket, ezt kell tovább finomítani, amelyek megadják a történet fűszerezését, hogy a szereplők ne csak agyatlan karakterek legyenek, akik ki vannak téve az író kénye-kedvének. Itt kell eldönteni azt is, hogy a szereplő plasztikus vagy statikus legyen, azaz mennyire legyen képes a változásra, mennyire változzanak bizonyos viselkedései a külső események hatására vagy reagáljon mindenre ugyanúgy (plasztikus: Herman Hesse: Narziss és Goldmund Goldmund; statikus: Erskine Caldwell: Tobacco Road – Dohányföldek Jeeter Lester).

Amikor ezekkel készen van, el is kezdhet írni, mert tudja, hogy ki, mikor és miért teszi azt, amit; és hogy ezt hogyan akarja az olvasó elé tárni, azaz a narratív stílus (elbeszélői magatartás) is kialakult.

Hogy mennyi ideig tart egy ötletből vázlatot írni? Körülbelül két perc. Ahogyan történt a lentebb írt vázlat esetében is.

Beszélgetés az íróval, amely során kiderült, hogy horror zsánerben ír, ami nehezen eladható, a romantikus zsáner viszont mennyivel jobban fogy. Felvetettem, akkor írjon romantikus horrort. És innen indult a werk:

Írástechnikai kurzusaink során mélyreható ismereteket szerzel a regényírás terén, ami hozzásegít, hogy regényed kiadásra kerüljön.

Stílus és Technika: Romantikus horror

ROMANTIKUS HORROR

Ha ötvözöd egy kis Szürke 50 árnyalatával, és belecsempészel egy kis Szépség és a szörnyeteget, még akár sikeres is lehet.

Képzelj el egy sztorit, ahol a nőt elrabolja egy férfi, aki elsőre csórónak néz ki. Lepusztult külső, koszos ruha, és maga az ember is az. A nő fél tőle, mert még csúnya is, állandóan szesztől és cigitől bűzlik. Eleinte nem csinál a nővel semmi szexuálisat, csak egy gumilepedős ágyon tartja kikötve meztelenül, és minden nap megmosdatja, jó alaposan. Reggel és este engedi csak el vécézni. És így megy ez heteken keresztül, és minden etetés és fürdetés közben a pasi magáról és a múltjáról mesél. Hogyan verte az apja és az anyja. Az anyja egy büdös ribanc volt, bárkivel lefeküdt egy adag kábszerért. a testvérei, akik idősebbek nála, állandóan verték, és mindent meg kellett nekik csinálnia. Kihasználták szexuálisan, az apja is többször megerőszakolta, és közben nadrágszíjjal verte a hátát. De végül megölte őket. Ott nyugszanak a ház alapjában.

Mivel nem tudott iskolába járni, sohasem tudott megfelelő munkát vállalni.

Néha mond valami nevet, ami a nőben idővel emlékeket idéz fel; valahonnan ismerős neki.

A pasi még mindig nem erőszakolta meg, csak gyönyörködik a nő testében, amikor mosdatja.

Aztán 4 héttel később végleg eloldozza, ruhát ad a nőnek, ráadásul olyat, ami nem emeli ki semmilyen nőiességét.  A férfi kiviszi magával a kertbe dolgozni. Állatokat tart, azokhoz kedves, simogatja a tyúkot, nyulat, bárányt.

A nő lábára láncot tesz, hogy ne tudjon elmenekülni.

Amikor a kertben dolgoznak, a férfi mindig tanácsokat mond, hogyan kapáljon, ültessen, gereblyézzen, mire figyeljen gyomlálásnál, melyik növényt ne tépje ki, mert az a méheknek ad táplálékot és így tovább.

Aztán esténként már a férfival együtt vacsorázik. A férfi nagyon finom ételeket készít.

És így tovább, mígnem a nő Stockholm-szindróma miatt elkezdi megszeretni.

A férfi egy nap elfelejti ráadni a bokaláncot, és a nő megszökik. A férfi nem fut utána, és a nő csak azt hallja, hogy sírásban tör ki és a nevét kiáltja.

Amikor visszatér a városba, maga sem tudja miért, nem mondja el, hol volt, hanem azt hazudja, egy reggel az autópálya mellett ébredt.

Nyomozni kezd, mert emlékszik még arra a névre. Amikor elkezd kutakodni, furcsa vendégek jelennek meg nála. Először a helyi rendőrségtől egy nyomozó. Nem az, aki az eltűnésével kapcsolatban nyomozott, bár azt hazudja a nőnek. A nőnek ez furcsa lesz, mivel aznap reggel még a másikkal is beszélt.

Aztán megjelenik nála egy láthatóan ügyvédnek látszó valaki. Legalábbis a stílusából erre következtet, aki arról kérdezi, mindennel elégedett-e, és hogy nem szeretne-e egy nyugalmas helyre költözni, ahol elfelejthetne mindent, ami vele történt. Amit természetesen az állam fizet, mintegy kártérítésként azért, hogy ennyit kellett szenvednie.

Ez szöget üt a fejébe, hogy az állam nem szokott ilyen kedves lenni, miért akarnák pont neki könnyebbé tenni az életét? Ekkor áll neki össze, hogy ezek a fura találkozók azóta szaporodtak meg, amióta a név után kezdett el kutakodni. Nem tudja, kihez forduljon, ezért végső elkeseredettségében ahhoz a nyomozóhoz fordul, aki anno az ő ügyében nyomozott.

Siker. A zsaru pillanatok alatt kideríti, hogy miről van szó, de amikor elmegy felkeresni a nőt a lakásán, a ház előtt rálőnek, éppen hogy megússza a támadást. Felrohan a nőhöz, akivel közli, két perce van összepakolni, ha meg akarják élni a másnapot.

A nő gyorsan felkapja a legszükségesebbeket, és a ház garázsából az egyik szomszéd kocsiját ellopják, azzal menekülnek.

Menekülés közben a nyomozó mindent elmond, hogy ki rejlik a név mögött. A nő ekkor mondja el, hol találják a férfit, aki nagy eséllyel veszélyben lehet most, hogy kiderült a személyazonossága.

Alig érnek oda a farmra, amikor két furgon érkezik nagy sebességgel, amiből felfegyverzett férfiak ugranak ki. A nőnek még marad annyi ideje, hogy elüvöltse magát és egykori fogva tartóját figyelmeztesse, aki elő is robban a házból, puskával a kezében és a furgonosokra lő.

Amikor a zsaru segítségével kiiktatják a rosszfiúkat, sírva lép a nő elé, aki elmondja neki, hogy ő az elnök házasságon kívüli gyermeke, akit az apja szándékosan olyan családba adott örökbe. Hivatalosan megilleti őt az öröksége, mivel az apja már évek óta meghalt, de a vagyonkezelő, aki nem akart lemondani a milliárdokról, azt hazudta a végrendeletnél, hogy nincs örökös.

Amikor az egykori emberrabló sírva fakad, hogy a nő mindezt megtette érte, a nő odalép és megcsókolja.

happy end, vége 

Miért könnyű összedobni egy ilyen történetet? Mert klisékből áll. Egyedül az írón múlik, hogy ezekből a klisékből milyen történet születik, mennyire tud az írásmódja, a narrációja, a mesélésmódja egyedi lenni. És azon is, mennyire ismeri a kliséket, azokat az építőelemeket, amelyekből összeáll egy regény.

A klisék miatt egy ilyen történet megírása sokaknak könnyedén megy, sokszor meg sem kell tervezniük, mivel nagyon sok klisét és archetipikus karaktert ismernek, ezért elég csak egy turmixba bedobni az ötlettől kezdve a karakterekig mindent, és megírta a regényt.

Annak viszont, akinek nehézséget okoz összehozni, érdemes elmélyíteni az ismereteit ezeken a területeken, amiben egy jó kurzus rengeteget tud segíteni.

A fenti példában vétettünk egy hibát. Nem súlyos, de hiba. Amennyiben úgy gondolod, rájöttél, küldd el nekünk, mi pedig megajándékozunk.

Könyvkiadás – A kézirat útja a boltig | A Szerkesztő válaszol

A karakter lehet élő vagy élettelen, a történet cselekményeiben közvetlenül vagy közvetve részt vesz, arra hatást gyakorol.
A történetek nagy részét az viszi előre, hogy a benne lévő karakterek kölcsönhatásba kerülnek a rájuk ható eseményekkel, bármi vagy bárki is idézze azokat elő.

„Elsődleges célunk az írói álmok valóra váltása…” | Kollektív Magazin interjú

Szerettem volna egy kicsit mélyebb betekintést nyújtani egy kiadó munkájába, egy szerkesztő életébe és a könyves világ rejtelmeibe. Ezért nagy öröm számomra, hogy Wágner Szilárddal, a Stílus és Technika kiadó szerkesztőjével beszélgethettem.

Mi lesz a kezdő szerzőkkel az Aranymosás felfüggesztése után? | MNO cikk

A hét elején számos kezdő írót sokkolt a hír, hogy az Aranymosás felfüggesztésre kerül, ami nem kizárólag a regénypályázatot érinti.A cikk írója számos kiadónál érdeklődött (Álomgyár, General Press stb), hogy az így "felszabaduló" íróknak milyen lehetőségei lesznek...

Hogy működik a jó könyvmarketing?

Letehetetlen...                         lenyűgöző stílus...                                                                                                       rabul ejtő...                                                           lebilincselő......

Milyen egy jó könyvborító?

Keresem azt a könyvet... A címére nem emlékszem,… ...csak arra, hogy egy férfi és egy nő ölelkeztek, és talán zöldes színe volt. ...csak arra, hogy az elején egy harcos áll karddal a kezében, és talán barnás színe volt. ...csak arra, hogy űrhajó van az elején, a...

Szerzői- és magán könyvkiadás egyszerűen

Megírtad? Kiadjuk. Ennyire egyszerű. Szerzői könyvkiadás könnyedén. (RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG - KLIKK a részletekért) Szerkesztés, korrektúra, mentorálás, tördelés, nyomdai kivitelezés, e-könyv készítés, írói weboldal készítés, országos terjesztés, marketing. Az író...

Hogyan válassz kiadót?

Érdemes több kiadótól ajánlatot kérni, alaposan átnézni, összehasonlítani őket. Így nagy eséllyel elkerülhető, hogy a szerző olyan feltételekkel ír alá egy szerződést, amiről kiderül, hogy nem jogszerű, ráadásul hátrányosan érinti.

Írástechnikai kurzusaink során mélyreható ismereteket szerzel a regényírás terén, ami hozzásegít, hogy regényed kiadásra kerüljön.

További segítség

További írástechnikai ötletekért és tippekért csatlakozz Facebook csoportunkhoz.

Iratkozz fel hírlevelünkre

A feliratkozással biztos lehetsz abban, hogy a Stílus és Technika semmilyen újdonságáról nem maradsz le. Legyen az pályázat, induló kurzus, akció vagy friss tartalom.

Hogyan válassz kiadót?

Hogyan válassz kiadót?

A választás

Egyetlen szóval kifejezve: körültekintően.

A barátságos hangnemben történő kommunikáció nem elég. Tisztában kell lenni a könyvpiac működésével, a terjesztői hálózattal, a szerzői joggal, a felhasználáshoz fűződő jogokkal, a könyvpiacra jellemző terjesztői- és kiadói jutalékokkal, az elszámolással, a várható gyártási költségekkel, a marketinggel (és nem elég a face-en naponta posztolni, hogy “vegyétek a könyvemet”).

„Aki azért nem költ reklámra, hogy pénzt takarítson meg, az ennyi erővel az óráját is megállíthatná, hogy időt takarítson meg.”

Henry Ford

Tisztában kell lenni azzal, hogy milyen zsáner mennyire keresett, milyen eladási statisztikái vannak egy elsőkönyves írónak az adott zsáneren belül (elkerülendő a jelentős túlgyártást).

Érdemes több kiadótól ajánlatot kérni, alaposan átnézni, összehasonlítani őket. Így nagy eséllyel elkerülhető, hogy a szerző olyan feltételekkel ír alá egy szerződést, amiről kiderül, hogy nem jogszerű, ráadásul hátrányosan érinti (Szerzői jog). Tudomásul kell venni, hogy sok kiadónál nem az a lényeg, hogy a könyv megfelelő minőségben kerüljön a boltok polcaira és keresett legyen, hanem az, hogy a szerző kifizesse a könyvhöz kapcsolódó költségeket.

Sajnos ebből még nincs eladás, így a befektetett pénz ott nyaral egy helyes kis (vagy nagy) könyvkupacban.

Sok kezdő írónak jelent már meg különböző kiadóknál könyve; tájékozódj, kérdezz! Sok pénzről van szó, szánj rá időt.

Nézzük, hogyan is zajlik a könyvkiadás

Hogy működik a jó könyvmarketing?

A könyvkiadás menete:

A könyvkiadásnak három fajtája van:

  • Kiadói megjelentetés, azaz hagyományos vagy normál kiadás.
  • Magánkiadás, amikor a szerző intéz mindent. Ő keres minden munkafázishoz szakembert, kezdve a szerkesztőtől a korrektoron át a grafikusig, és még a reklámot is neki kell megoldania, szakemberrel egyeztetni annak kivitelezéséről. Nagyon sok idő, és nagyon sok pénz.
  • Szerzői kiadás, amikor a szerző megbíz egy szerzői kiadással foglalkozó kiadót, hogy minden, a könyvkiadással kapcsolatos munkálatot ő és/vagy az általa szerződtetett szakemberek intézzenek. Nagyon sok pénz, azonban a megtérülés esélye nagyobb.

A kiadói megjelenés:

A klasszikus értelemben vett könyvkiadást jelenti, vagyis azt, amikor egy kiadó teljes egészében vállalja a szerző által megírt mű megjelentetését. Ilyenkor a kiadó által foglalkoztatott szakemberek dolgoznak az íróval a könyvön, hogy az minden tekintetben megjelenésre alkalmas legyen.

A kiadó szerződést köt a szerzővel, amiben megállapodnak a szerzői jogdíj mértékéről és egyéb feltételekről. Általában a szerzői jogdíj 5–10% közötti, de ez leginkább a két fél kölcsönös megállapodásán alapul.

A szerzői- és magánkiadás:

Sokan a mai napig az elsőkönyves amatőr írókat sorolják ide, pedig egyre több sikeresnek mondható író fog bele a magánkiadásba különböző okokból, esetleg alapít erre a célra kiadót, ami kizárólag a saját könyvét jelenteti meg és forgalmazza.

Magánkiadás során a szerző intézi a teljes kiadási folyamatot. Tárgyal a nyomdával, a terjesztőkkel, és azokkal a további szakemberekkel, akiknek a munkája nélkülözhetetlen, hogy a könyv eljusson a kiadásig.

Nagyon nagy hátránya, hogy a szerzőnek sok idejébe telik, mire a megfelelő partnereket megtalálja, illetve nagy az esélye, hogy a nem megfelelő partnereket találja meg. Ez utóbbi esetben pedig a kész termék sok kívánnivalót hagy maga után.

A teljes kiadási folyamat során neki kell mindent kézben tartani és irányítani, megszervezni.

Mivel a hazai írók nagy része nem az írásból, a könyvkiadásból él, könnyű elképzelni, hogy főállás mellett mennyi időt és energiát visz el egy ilyen folyamat. Elég a legkisebb figyelmetlenség, és ha ezt későn veszi észre, százezrek úszhatnak el.

Szerzői kiadás során a szerző egy erre szakosodott kiadót választ, aki minden, a könyvkiadással kapcsolatos munkát lebonyolít a szerző helyett, amit ugyanúgy a szerzőnek kell fizetnie, ahogyan a magánkiadás során is. Azonban itt már előtérbe kerül, hogy az ilyen kiadók odafigyelnek a hírnevükre, ezért kisebb az esélye annak, hogy a könyv ne a könyvkiadás elvárásainak megfelelően jelenjen meg. Vagyis a kiadó többnyire garancia a minőségi termékre.

Azért többnyire, mert a piacon sokféle kiadó van, akik néha kicsit egyedi módon értelmezik a megfelelő minőséget.

Ugyanis egy könyv minősége több tényezőből áll össze:

Beltartalom: azaz maga a történet, aminek a minőségén a szöveggondozás tud sokat segíteni, természetesen csodákra senki nem képes, csakis annyit tud javítani a szövegen, amennyit az író képességei megengednek.

Borító: erről talán nem is kellene szót ejteni, hiszen mindenki ismeri a meglátni és megszeretni érzést, vagyis egy könyv esetében a „megvenni” érzést. Elsősorban a borító grafikája kelti fel a bolti vásárló figyelmét, ami arra készteti, hogy a kezébe vegye, elolvassa a fülszöveget, és ha még mindig úgy érzi, meglelte az „igazit”, bele is lapozzon, netán további gondolkodás nélkül megvegye. Ebből is látszik, hogy néha – ha van elég pénz – egy jobb grafikus felkérése többet hoz vissza a konyhára. Nem beszélve egy jó borítóképben rejlő marketing lehetőségekről.

Fülszöveg: a legtöbb esetben ez a másodlagos vásárlásra ösztönző rész egy ismeretlen író könyvénél. Vannak olyan szerzők, akik képesek jól eltalálni a saját könyvük fülszövegét, azonban nem véletlen, hogy a legtöbb kiadó külön embert alkalmaz erre a feladatra, mivel a fülszövegnek szintén ki kell váltania a „megvenni” érzést. Érdemes keresni olyan szakembert, aki profi fülszövegeket tud írni. Megéri. Ráadásul szintén jól jön a könyv reklámozásánál.

Tördelés (nyomdai előkészítés): esztétika. Avagy ahogy a megírt történet megjelenik az olvasó előtt. Nagyon sokat emel az olvasási élményen, ha a könyv méretéhez megfelelő betűméretet választanak, és olyan betűtípust, ami könnyen olvasható. Az is sokat számít, hogyan követik a fejezetek egymást, hogyan helyezkednek el a bekezdések, és olykor egy-egy optikai tuning (fejlécben író neve és regény címe, mintás oldalszámozás) szintén sokat dob a küllemén. Ezek olyan apróságok, amelyek szintén azt segítik elő, hogy a bizonytalan vásárlót arra ösztönözze, érdemes megvennie a könyvet.

Nyomdai kivitelezés: szerencsére manapság már szinte kivétel nélkül jó minőséget biztosító gyártástechnológiák állnak rendelkezésre, legyen szó digitális vagy ofszet eljárásról, amelyek leginkább a gyártási költségben térnek el egymástól. Digitális nyomást inkább kis példányszámnál használunk (1-150 darab között), amiből következik, hogy egy legyártott példányra magasabb gyártási költség jut. A nyomdaipari fejlődésnek köszönhetően már 2-300 példányos gyártástól is viszonylag gazdaságos az ofszet technológiával előállított könyv. Természetesen vannak olyan könyvek, amelyeket a magasabb gyártási költségek ellenére is érdemesebb digitális technológiával előállítani (pl. olyan művészeti albumok, ahol a kép minősége kiemelkedően fontos).

Következő bejegyzéseinkben szót ejtünk:

– a könyvborítókról, hogy mi a különbség a kartonált, azaz puha fedeles és a kemény fedeles borító között, mi a védőborító, melyik borító milyen könyvkötészeti eljárásnál javasolt, hogyan tervezz meg egy borítót, vagy mi lehet az intő jel, hogy rossz borítógrafikussal dolgozol.

– mire figyelj és miért a dokumentum formázásakor, amiben a történetedet írod, és hogy ez a kézirat elkészülte után miért fog neked segíteni.

– a tördelő munkájáról: hogyan készíti el a nyomdai gyártásra alkalmas belívet, azaz, ahol maga a történet található a könyvben. Azt is elmeséljük, mire érdemes figyelni a tördelővel való munkálatok során, hogy elkerüld a rosszul elkészített belívet, ami rontja a könyv eladási lehetőségeit.

– a fogyasztói ár kialakításáról, azaz, mennyiért is add a könyvedet.

– a könyvterjesztésről. Elérkezett a nagy nap, kézbe veheted álmaid fizikai megtestesülését, a könyvet. Azonban ezt el is kell juttatni az olvasókhoz, akik jobb esetben egyben vásárlók is.

További tippek

További tippekért keresd fel A Szerkesztő válaszol blogot.

Könyvkiadás – A kézirat útja a boltig | A Szerkesztő válaszol

A karakter lehet élő vagy élettelen, a történet cselekményeiben közvetlenül vagy közvetve részt vesz, arra hatást gyakorol.
A történetek nagy részét az viszi előre, hogy a benne lévő karakterek kölcsönhatásba kerülnek a rájuk ható eseményekkel, bármi vagy bárki is idézze azokat elő.

„Elsődleges célunk az írói álmok valóra váltása…” | Kollektív Magazin interjú

Szerettem volna egy kicsit mélyebb betekintést nyújtani egy kiadó munkájába, egy szerkesztő életébe és a könyves világ rejtelmeibe. Ezért nagy öröm számomra, hogy Wágner Szilárddal, a Stílus és Technika kiadó szerkesztőjével beszélgethettem.

Mi lesz a kezdő szerzőkkel az Aranymosás felfüggesztése után? | MNO cikk

A hét elején számos kezdő írót sokkolt a hír, hogy az Aranymosás felfüggesztésre kerül, ami nem kizárólag a regénypályázatot érinti.A cikk írója számos kiadónál érdeklődött (Álomgyár, General Press stb), hogy az így "felszabaduló" íróknak milyen lehetőségei lesznek...

Hogy működik a jó könyvmarketing?

Letehetetlen...                         lenyűgöző stílus...                                                                                                       rabul ejtő...                                                           lebilincselő......

Milyen egy jó könyvborító?

Keresem azt a könyvet... A címére nem emlékszem,… ...csak arra, hogy egy férfi és egy nő ölelkeztek, és talán zöldes színe volt. ...csak arra, hogy az elején egy harcos áll karddal a kezében, és talán barnás színe volt. ...csak arra, hogy űrhajó van az elején, a...

Szerzői- és magán könyvkiadás egyszerűen

Megírtad? Kiadjuk. Ennyire egyszerű. Szerzői könyvkiadás könnyedén. (RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG - KLIKK a részletekért) Szerkesztés, korrektúra, mentorálás, tördelés, nyomdai kivitelezés, e-könyv készítés, írói weboldal készítés, országos terjesztés, marketing. Az író...

Hogyan válassz kiadót?

Érdemes több kiadótól ajánlatot kérni, alaposan átnézni, összehasonlítani őket. Így nagy eséllyel elkerülhető, hogy a szerző olyan feltételekkel ír alá egy szerződést, amiről kiderül, hogy nem jogszerű, ráadásul hátrányosan érinti.

További segítség

További írástechnikai ötletekért és tippekért csatlakozz Facebook csoportunkhoz.

Iratkozz fel hírlevelünkre

A feliratkozással biztos lehetsz abban, hogy a Stílus és Technika semmilyen újdonságáról nem maradsz le. Legyen az pályázat, induló kurzus, akció vagy friss tartalom.

Elmélkedő – avagy miről érdemes írni?

Elmélkedő – avagy miről érdemes írni?

Ez a téma sokszor jobban érdekli az írókat mint az, hogy hogyan lehet regényt írni. Sokan meg vannak győződve arról, hogy a sztorinak kell egyedinek lenni, olyannak, amilyet még senki nem talált ki. Gyakran úgy határozzák meg, hogy kiemelkedő ötlet/regényötlet, amivel érdemes foglalkozni; tehát a sok ötlet közül melyiknél van esély arra, hogy sikeres legyen.

Bár a kezdő írók rengeteg időt töltenek azzal, hogy a fenti kívánalomnak eleget tegyenek, sajnos el kell keserítenünk őket. Nincs ilyen ötlet.

Az író van; az egyedi látásmódja, ahogy a világot szemléli. Ez határozza meg azt, hogyan tud ábrázolni, narrálni, történetet alkotni.

A siker kulcsa abban rejlik, hogyan tudja megírni a regényt.

Miről is szólnak a regények? Karakterekről és konfliktusokról. Kölcsönhatásokról. Mit tud ebben az író újat mutatni? Semmit. Attól válik egyedivé, ahogyan megközelíti a történetet, ahogyan ábrázolja a karaktereket, ahogy a csak rá jellemző nyelvhasználattal meséli el a benne élő sztorit.

A kérdés nem az, hogy miről érdemes írni, hanem az:

HOGYAN ÉRDEMES MEGÍRNI, HOGY SIKERES LEGYEN?

Írástechnikai kurzusaink során mélyreható ismereteket szerzel a regényírás terén, ami hozzásegít, hogy regényed kiadásra kerüljön.

Stílus és Technika: Az ötlet

Segít sikeressé tenni a regényt, ha az reflektál az adott korban élő emberek olyan kérdéseire, amelyekre keresik a válaszokat. Olyan kérdések ezek, amelyekre nincsenek egyetemes válaszok, mert mindenki másként értelmezi.

Ilyen az élet és halál kérdésköre, a szerelem, az önállósodás és stabilitás elérése, a biztonságban élés, félelmeink legyőzése. Minden korszak valamilyen módon reflektál a felsorolt témákra, és ha az író képes ezeket figyelembe véve megírni a történetet, vagy eleve úgy tud írni, akkor képes lesz sikeres regényt írni.

A szerelem témakörét nem kell kifejteni, hogyan jelenik meg kalandregényekben. Az önállósodás is elég elcsépelt téma, hiszen a legtöbb fiatalról szóló sztori középpontjában ez áll, vagyis hogyan lesz életképtelen kamaszból felnőtt. Félelmeink legyőzését már az első két témával bőven lehet vegyíteni, hát még egy jó kis thrillerben vagy krimiben. Biztonságban élés. Elég széles a paletta: a háborús történettől a családon belüli erőszakig lehet válogatni, és még a zsánerek sem szabnak határt.

Élet és halál. Ezt bármelyik témával lehet vegyíteni, értelmeztetni, feldolgozni. Lehet ez a fő szál, lehet motiváló erő, lehet megoldás, lehet felismerés – a racionális tudományos megközelítéstől a spirituális reinkarnációig bezárólag szinte bármi.

Stílus és Technika: Elmélkedő – avagy miről érdemes írni?

“Mindenki azt mondja, hogy eredeti dolgokat találtál fel, de valójában ez nem igaz. Ez nem csak úgy kipattan a fejedből. Az ötletek az általad eddig látott felhalmozódott tudásanyagból kerülnek ki. Te csak elraktározod. Aztán amikor eljön a pillanat, hogy létrehozd a saját verziódat, előveszed az elraktározott anyagok legjobb részeit az agyadból. Amikor megpróbálod összetenni a részleteket, ez olyan, mint a kémia. Olyan dolgok történhetnek, amelyre nem is gondoltál.” – George Lucas
James Cameron: A science fiction története

Írástechnikai kurzusaink során mélyreható ismereteket szerzel a regényírás terén, ami hozzásegít, hogy regényed kiadásra kerüljön.

Az ötlet alapja az íróból kipattanó szikra. Azonban nagyon hamar rá lehet jönni, hogy az ötletet már valaki vagy valakik ezerféleképpen feldolgozták. És itt el is megy a kedve az írónak; ahelyett, hogy azon kezdene gondolkozni, hogyan tudná úgy megírni, hogy az jó legyen.

Nem szabad az ötletet eldobni, mert az írót valamiért az a téma foglalkoztatja, különben nem jött volna a szikra. Látott benne valamit. Hogy az alapötletben nincs semmi plusz, mert már más megvalósított valami hasonlót? Akkor gondolkozni kell, hozzátenni a magáét!

Sok tanfolyam azzal csábítja a kezdő írókat, hogy két nap alatt megtanítja mindezt nekik. Ne legyünk naivak. Mindenhez idő kell. A kezdeti ötletből nem lehet két nap alatt kidolgozni a teljes regény történetét, dramaturgiáját, a szereplőket, a helyszíneket.. stb. Az íráshoz nem elég az íróí vagy irodalmi eszközök ismerete, a titok azok használatban rejlik. Járni, olvasni, biciklizni sem két nap alatt tanult meg senki, az írói eszközök tudatos használatához is sok gyakorlás kell.

Mivel minden ember más készségekkel, tudásanyaggal rendelkezik, érdemes személyre szabott tanfolyamot keresni.

További segítség

További írástechnikai ötletekért és tippekért csatlakozz Facebook csoportunkhoz.

Példa az ötletre

Detektívsztorit fogunk írni - Kriminovella pályázat

A példához használjuk fel a kriminovella pályázatunk témáját, a krimit, a detektívsztorikat.

Az ötlet az alábbi:

Képzeljetek el egy történetet, ami úgy kezdődik, hogy egy személy valamilyen ismeretlen okból megfigyel több nagy céget is. Kutat utánuk, információkat gyűjt be róluk, sokszor személyes álruhás akció keretén belül. Szépen jegyzetel mindent a cégekről, és ezt az olvasó is látja. Az anyag gyűlik, az olvasó csak egyetlen dologgal nincs tisztában.

Miért nyomoz az illető, akiről még az sem derült ki, hogy ki is valójában?

A sztori végig úgy van megírva, hogy ez az ismeretlen személy “bizonyítékokat” gyűjt a cégekről (a hatás kedvéért a cégek lehetnek IT óriások, gyógyszerkutatók, bankok, brókercégek stb., vagyis akikből kinézzük a simliskedést). Az olvasó végig olyan információkat kap a történetből, ami a cég valamilyen kétes ügyéhez kapcsolódik (kártérítési perek, műhiba perek, tőzsdei csalás stb.). Egy nap azonban váratlan fordulat történik, mert az egyik cégtől e-mailt kap a “nyomozó”, hogy egy adott napon, adott időpontban várják a központjukban.

Illető szépen össze is készül, pendrive-on a cégről összegyűjtött anyag egy része, míg a többi kinyomtatva, dossziéban.

Bemegy a cég irodaépületébe, odamegy a recepcióhoz, bemutatkozik, közli, hogy már várják. A recepciós közli, hogy igen, erre az emeletre és számú ajtóhoz menjen és majd szólítani fogják.

Felmegy, egyedül ül egy folyosón, csak a takarító szöszmötöl, mintha direkt lassan akarná végezni a munkáját. Kinyílik az ajtó, behívják. Odabent három öltönyös ember várja, akik egy nagy asztal mögött ülnek. Üdvözlik egymást.

– Nos, mindenki tudja, miért vagyunk itt, vágjunk is bele – szólal meg az egyik öltönyös.

– Igen – helyesel a “nyomozó”.

– Kedves Lajos, az önéletrajzában azt írta…

És itt derül ki, hogy ez az egész történet nem szól másról, mint egy álláskeresőről, aki minden céget, ahová beadta az önéletrajzát, alaposan leellenőriz, hogy tényleg olyan céghez menjen, ahol szívesen dolgozna.

A krimi elemek ellenére ez a történet nem lesz krimi, azonban mégis az ötlet sikeres lehet, amennyiben megfelelő dramaturgiával és narrációval kerül megírásra.

Milyen formában írnád meg?