1.

Az egész csapat megszállott szoftveresekből és játékőrültekből állt. Mind az öten sajnálták az időt még evésre vagy alvásra is. Ha tehették volna, intravénásan táplálják magukat, hogy egyetlen percet se kelljen a programíráson kívül mással tölteniük. Talán nem is volt több közös bennük, de ez épp elégnek bizonyult, hogy összetartsa őket.

Munkaidőben az ICCHG (International Corporation of Creators of Holographic Games) nemzetközi mamutvállalat monumentális üvegtornyában törték az agyukat újabb és újabb varázslatos játékon. A napi robotot követően pedig Mira nagyapjának kertvégi sufnijában jöttek össze. Három éve jártak oda délutánonként titokban. Na, nem műveltek törvénytelen dolgot. Egyszerűen meg akarták lepni a világot valami szuper játékkal, mivel a Szellemtúra nevű utolsó fejlesztésük első nekifutásra bukásra ítéltetett.

Erik, aki a cégen belül vezette a csoportot, két okból ereszkedett le a sufnituning szintjére: egyrészt mert Mira zsenge lány létére ügyesebb programozónak bizonyult nála, ezért szemmel akarta tartani; másrészt mert harmincegy évesen öregnek számított a szakmában. Folyamatos szorongásban töltötte a napjait, mivel a csoportvezetői beosztás nem jelentett karriert szerinte. Két kézzel kapott bármi után, ami a kitörés lehetőségével kecsegtetett. Maró irigységgel ismerte be, persze csak magának, hogy Mira ötletei időnként olyanok voltak.

Erős testalkatával kitűnt a vézna kockák közül, nem számítva Evant, viszont ő egyszerűen csak kövér volt. Pechére hibás Pavlov-reflexet kódoltak belé: mihelyt leült a számítógép elé, beindult a nyáltermelése és ennie kellett. Mivel csak az előtt szeretett ülni, állni meg végképp nem, ez megpecsételte a sorsát.
Kata lánytól szokatlan fizikuma mellett a talpraesettségével is kilógott a sorból, amivel az élet ügyes-bajos dolgait intézte. A szoftverőrülteket inkább a kétbalkezesség jellemezte azon a területen. Érezték, hogy Kata más, mint ők, mégis hamar befogadták. Mindössze egy hónapja dolgozott velük, amikor beavatták a saját fejlesztésük titkába, amin már egy éve agyaltak a sufniban. Szívesen vállalta a plusz munkát.

Erik és Kata nem törte magát a próba főszerepéért, a túlsúlyos Evan pedig nem fért volna bele a testbokszba. Azon feltétlenül nagyítani kell majd a sorozatgyártás megkezdése előtt!

Tommal előre tisztázták, mit csináljon szellemként. Csak nézzen körbe a szobában, esetleg kukkantson ki a kertbe a falon át, hiszen ajtót nem tud nyitni. Így mindjárt kiderül, vajon az anyagon való áthatolás miként működik. Egy-két perc után térjen vissza a szellembokszba, elsőre elég lesz ennyi üzemidő.
Ezen a ponton tartottak most. Eddig minden simán ment. Izgalomtól kikerekedett szemmel lesték a tartály kijelzőjét, mikor vált fehérről pirosra. Az jelezte, ha az erőtér ismét foglyul ejtette a visszatért szellemet.

A program kiírta a sikeres visszatérést. Tartály tele, kapcsolódás az emlékezősejtekhez: Rendben. Indulhat a letöltés? Mira rábökött az igenre. A holokijelző húzta a csíkot az alkari panel felett a levegőben. Letöltés kész. Video file konvertálás folyamatban. Kész. A kétpercnyi anyag feldolgozása nem tartott sokáig. Automatikus lejátszás indul.

Miután végzett a személyekkel, megindult a faház fala felé. Ösztönösen megtorpant a vaskos deszkák előtt. Hiába járt szellemként, a benne levő emberi tudat automatikus reflexe működött, ami szerint nem természetes dolog fejjel menni a falnak.

Azután mégis megtette. Egy másodpercre bevillant a fa erezete, a rostjai, majd sötét lett. Nyilván nem jutott fény az anyag belsejébe. Amikor kivilágosodott a kép, már a kert látszott. A szellem forgolódott egy darabig. Elnézett a lakóház felé, a kapu felé, a kis gyümölcsös felé, majd visszahúzódott a szobába. Újra ki a szabadba, megint vissza, ismét ki. Így játszadozott egy ideig, mint bolond gyerek a villanykapcsolóval.

Mira elvörösödött, lesütötte a szemét. A csattanásra nézett fel újra. Kata éppen akkor lépett el Tom mellett. Nyilvánvalóan pofon vágta Tomot, mert az nekitántorodott a háta mögötti szekrénynek. Szinte azonnal jól kivehető öt ujjlenyomat piroslott fel az arcán.

− Miért én kaptam? – jajdult fel. – Én nem csináltam semmit, hanem az a… az a… ő – bökött a tartály felé. Kata „szállj magadba tekintettel” meredt rá, de nem szólt.

− Te csináltad – állt a lányok mellé Evan. – A te tudatod transzformálódott a szellembe. Önállóan cselekszik, de pontosan azt teszi, amit te tennél.

Tom ellökte magát a szekrénytől. Látszott rajta, hogy még sajog a képesebbik fele.

Mira a torkát köszörülte. Ha a munkája nem tömte volna annyira tele a fejét, hogy maradt volna benne hely a randizás gondolatának, akkor sem a kócos szőke, nála alacsonyabb Tomot választja. A fekete hajú, kék szemű, magas Erik sokkal inkább tűnt igazi férfinak a szemében.

− Rendben. Felejtsük el! Fel sem merült bennem, hogy ilyen gondolataid vannak irányomban – pillantott Tomra félszegen. Erre Tom pirult el. Kata öt ujjának addig virító emléke jótékonyan beleolvadt az egységes pirosságba. Magyarázkodni kezdett.

− Nem. Nincs semmiféle gondolatom irányodba. Vagyis nem az, hogy nem gondolok rád, mert persze igen, mint bárki másra. Ez biztos csak egy buta tréfa akart lenni. Már ha én csináltam volna, akkor én annak szántam volna. Persze ti azt mondjátok, ő én voltam, de azért mégsem. Csak azt akartam megtudni, hogy… vagyis én a helyében azt akartam volna… A fenébe! Mindig nadrágban szoktál lenni, még sosem láttalak szoknyában. Huh!

− Jól van! – csattant fel Tom. – Bocsánatot kértem. Bocsánat, bocsánat, bocsánat! Nem fordul elő többször.

− Az biztos – bólintott rá Erik erőteljesen –, mert többé nem fekszel a bokszba. Majd valaki más.

− Mi? Nem zárhattok ki egy ilyen kis marhaság miatt.

− Nem zárunk ki, arról szó sincs. Másvalaki lesz az alany és kész.

− Túl komolytalan vagy – szólt bele Kata a vitába. Közben észrevette, hogy Mirát már feszélyezi a téma. Azonnal váltott. – Emberek! Sikeres próbaüzemet hajtottunk végre! Nem is örültök neki? Hol marad az ováció?

− Úgy van! – csapott a levegőbe Evan a nagy mancsával.

− Igaz, igaz – bólogatott Erik. – Érik a szenzáció.

Tom is csatlakozott az ünnepléshez, majd a pezsgőbontáshoz, egyedül Mira komolyodott el. Az őt ért inzultus járt az eszében, de nem a sérelmén rágódott. Annál sokkal komolyabb dologra döbbent rá.

A csapat enyhén illuminált tagjai egy kicsit vitatkoztak még a hátralevő tesztelések fázisain. Hamarosan szétszéledtek, jóval korábban a szokottnál, hiszen a munka nagyja véget ért: a Szellemtúra működött.

Esténként Mira zárt, miután egyedül maradt, ám most visszaült a tartályok közötti számítógéppult elé. Az összes kommunikátort kizárta a Szellemtúra hálózatából a sajátján kívül. A játékprogramot őrző adatgömböt, amit a nyakában hordott vékony fonott acélszálakon, beledugta a leolvasóba. Bekapcsolta a gépet. Gondterhelt arccal, sokáig ügyködött.

Meg kellett tennie, hátha holnap már késő lesz!

2.

Másnap ismét összegyűltek. Mirát láthatóan aggasztotta valami. Az arccsontja jobban kiugrott, ahogy összeszorította amúgy is keskeny ajkait. Miután mindenki elfoglalta a helyét, azonnal belevágott a témába.

− Fontos dolgot kell ma megbeszélnünk, ami talán mindent megváltoztat.

− Bizony! Minden megváltozik – bólogatott Erik. – Híresek leszünk és gazdagok.

A három srác teljes egyetértésben tapsolt. Bár Kata sem ujjongott velük, Mira mégis megváltoztatta az eredeti tervét:

− Jó, akkor először végezzük el a mai tesztelést! Majd utána megvitatjuk a továbbiakat.

− Ki lesz a mai utazónk? – tárta szét a kezét Evan. Óvatosan mozdult, nehogy a légellenállás lekapja a feltétet a szendvicséről. Mira Katára nézett,

− Vállalod? – Hirtelen derékból Erik felé fordult. − Gondolom, Erik, te nem akarsz.

A férfi egy apró kézlegyintéssel hagyta jóvá a feltételezést. Kata maradt az egyetlen jelölt. Először kétségek támadtak benne, de a többiek várakozó tekintete átsegítette a bizonytalanságán.

− Beleférek? – lépett a testboksz mellé. Tom az előző napi incidenst ellensúlyozandó jófiú akart lenni, ezért azonnal ugrott segíteni.

– Persze, hogy beleférsz! – nyújtotta a kezét. – Hölgyem!

Tom optimista kijelentése ellenére a lány épphogy belefért a testbokszba. Rácsukták a fedelét, aztán Mira a géphez ült, berakta az adatgömböt a helyére és bekapcsolta a szerkezetet. A többit az alkari panelján intézte.

Evan mondogatta sokszor, hogy az emberi tudás, mint olyan, nem létezik, az csupán kísérleteik eredményeinek statisztikája. Amíg nem végeztek egy problémára nézve kellő számú kísérletet, állnak fölötte, mint Bálám szamara.

Örökkévalóságnyi félóra után a testboksz retesze kattant. Kata kimászhatott belőle. A szellemboksz piros jelzése figyelmeztetett, hogy az már nem üres. A benne született szellem persze könnyedén kiszabadult volna a fémburkolaton át, ha a vele együtt generálódó speciális erőtér nem tartja fogva.

− Engedhetem? – nézett körbe Mira. Az egyöntetű igenlésre kikapcsolta az erőteret a kommunikátorán. A kontrollfény fehérre váltott, Kata szelleme útnak indulhatott.

*

Nem bírt mozdulni, pontosabban helyet változtatni. Nem értette, miért. Sötétség vette körül. Megrémült, menekülni akart, de sehogy sem sikerült. Ébredező elméje lassan fogta fel, ki ő és mi történik vele. Sokára került mindent részlet a helyére.

Minden előjel nélkül szabadult a fogságból. Egyszer csak kint találta magát a fényben. Körbepásztázta a teret. Meseszerű élményt nyújtott úgy látni a többieket, hogy ők nem reagálnak a jelenlétére. A legfurább mégis önmaga, az eredeti Kata megfigyelése volt.

Mások testi valója megszokott az ember számára, hiszen mindig úgy látja őket, ellenben önmagát sosem szemlélheti kívülről, leszámítva a tükörben vagy egy filmen való pózolást. Mindenki őriz magáról egy képet a fejében, ami vagy fedi a valóságot vagy nem. Kata most szembesült ezzel.

Több száz méternyi magasból ámult rá a város látképére. A végtelen szabadság euforikus érzése öntötte el, ahogy függetlenedett a világtól. Valósággal kiszakadt belőle. Már értette, milyen kisördög szállta meg tegnap Tomot, aminek hatására bekukkantott Mira szoknyája alá.

Benne is felmerült, hogy meglátogassa a barátját, a barátnőit, a szüleit, hogy belessen titkos helyekre, zárt ajtók mögé. Az utolsó pillanatban kapcsolt, ha azt megtenné, a társai mind láthatnák a szeretteit a videón, akár intim helyzetekben.

Egy-két kilométernyire magasodott egy toronyház, megcélozta a tetejét. Onnan van esélye hazagyalogolni, ha valami hiba csúszna a visszatranszformálásba. Úgy magyarázták, hogy koncentrálni kell a kiválasztott helyszínre. Erősen odameredni, vagy inkább elképzelni, mintha ott lenne, vagy magába szuggerálni, hogy ott van.

Az összpontosítás egyik formája sem vált be. Az erős nézés hasonló eredménytelenséggel járt. A szellem nem létező agya belesajdult a nagy erőlködésbe. Semmi! Hosszas próbálkozás után feladta. Vagy rosszul csinálta, vagy nem is volt lehetséges.

A világ megbillent körülötte, mintha kifordult volna a négy sarkából. Mire ráeszmélt a megdöbbentő változásra, egy por födte, szikláktól csipkézett holdkráter fölött lebegett. Az ellenkező irányból a Föld teniszlabdává zsugorodott gömbje vigyorgott rá.

A rátörő szorongás a fuldoklás illúzióját keltette benne. Percekig tartott, mire a pánikrohamot sikerült lecsitítani magában. Vajon meddig él a szellemtest? Mennyi ideig lesz magányra kárhoztatva, ha ott ragad azon a kietlen égitesten?

Idővel megnyugodott. Az esze tudta, hogy a testetlensége miatt valós baj nem érheti. Nekilódult felfedezni a környéket, ha már ott van. Csak azt sajnálta borzasztóan, hogy a többiek nem lehetnek majd tanúi ennek a szenzációnak. Hacsak nem sikerül mégis visszajutnia a Földre!

*

− Nem jól mértük fel a Holdtúra idejét – nézett Evan az órára. – Elfogytak a szendvicsek.

Tom még mindig a jófiút alakította.

− Nem tudjuk, mivel kell szembenéznie szegény Katának. Akarom mondani, a szellemének – vigyorgott a név igazi tulajdonosára.

− Az utazás még nem lett kipróbálva – tette hozzá Kata.

− Talán valami baj van. Küldjünk egy másik szellemet! – türelmetlenkedett Erik.

− Várjunk még! – ellenkezett Tom és Evan egyszerre, aztán Evan folytatta. – Ha új szellemet gyártunk, a régi kitörlődik a memóriából. Ha később mégis visszatérne, a szellemboksz nem ismeri fel, így az erőtér nem aktivizálódik, hogy befogja.

– Ezt én is tudom – replikázott Erik. Kata tartózkodott, Mira a két srácnak adott igazat.

− Várjunk holnapig! Bekapcsolva hagyhatnánk a gépet éjszakára. Bármikor jön vissza a szellem, a boksz erőtere elkapja. Késő van már az újrakezdéshez, meg fontos megvitatni valónk is lenne még.

− Mi fontosabb ennél? – zsémbeskedett Erik. Mira a szoba közepére pattant.

− Akkor figyeljetek, kérlek, mindannyian! Tegnap éjjel zároltam a programot.

– Ezt most nem értem.

− Mit csináltál?

− Viccelsz ugye?

− Nem viccelek – dacoskodott Mira. – Elmondom, miért tettem. A tegnapi csúnya kis incidens nyitotta fel a szemem.

− Ne már! – horkant fel Tom. – Örökre én lettem a fekete bárány?

− Nem erről van szó – intette le Mira. – Épp ellenkezőleg. Köszönöm neked, amit tettél. Ráébresztettél, micsoda szörnyű lehetőségek lappanganak a Szellemtúrában. Ez nem játék. Sokkal több annál.

− Remélem is, hogy több – helyeselt Erik. – Siker, ami egy vagyont hoz nekünk.

− Nem hoz semmit, mert nem publikálhatjuk.

Mira kijelentése felháborodott hangzavart szült a három fiú részéről. Kata továbbra is tartózkodóan viselkedett. Mira észérveket próbált felsorakoztatni a véleménye mögé. Természetesnek vette, hogy bár ő irányította a projektet, a csoport több éves munkájáról mégsem dönthet egymaga.

Csönd lett. Elkeseredés ült az arcokon. Mira Erik egójától tartott a leginkább, hogy őt lesz a legkeményebb dió rávenni a hírnévről és a pénzről való lemondásra.

férfi azonban meglepő józanságról tett tanúbizonyságot ezúttal. Nem is szólt, Tom jajongott helyette.

− Tényleg ezt hiszitek? Ilyesmi megtörténhet?

− A kiscsajnak igaza van. Ezt bebuktuk – motyogta. Tom nem hagyta annyiban.

− De ha nyilvánosságra hozzuk, nem ölhetnek meg minket, mindenki szeme láttára.

− Nem is – legyintett Evan. – Majd balesetet szenvedünk. Vagy egészségügyi probléma miatt intézetbe zárnak. Vagy terrortámadás áldozataivá válunk.

− Szerintem is ez várható, sajnos – csatlakozott Kata a borúlátókhoz. – Döbbenet, hogy ez eddig nem jutott az eszünkbe.

− A francba! – fordított hátat Tom.

Erik mélázó arckifejezéssel szólt bele a vitába.

− Az egyetlen lehetőségünk gyorsan eladni valakinek. Ha már nincs nálunk, nem leszünk veszélyben.

− Arról szó sem lehet! – vágta rá Mira.

− Szerintem meg tévedés – rázta a fejét Evan. Mindenki azt várta, hogy Erik felbőszül az ellenszegüléstől, de normál üzemmódban maradt és Mirához fordult.

− Mit csináltál a programmal pontosan? A megkérdezésünk nélkül.

− A Stronglock 21-et alkalmaztam. Az a legmegbízhatóbb lezáró rutin. A program nem módosítható és nem másolható többé. Az egyetlen példány nálam van, így legalább ti nem vagytok veszélyben.

– Aha – kergette Erik egyik ámulatból a másikba a fiatalokat, amiért egyszer sem kezdett el hőzöngeni. Tom Mirához lépett és a vállára tette a kezét.

– Ez nagyon bátor dolog tőled – mondta köszönet gyanánt.

– Amíg csak mi tudunk róla, nincs baj. Ugye, csak mi tudunk róla? – kulcsolta Mira imára a kezeit, miközben körbenézett.

– Hát persze! – bólogattak többé-kevésbé a többiek.

– Jól van. Akkor, holnap hatkor mindenki újra itt – pillantott Mira utoljára a szellemboksz fehér jelzőfényére.

Győrvári József: Szellemtúra

Kiadó: Stílus és Technika Kiadó
Oldalak száma: 126
Megjelenés: 2023. január 16.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9786150169828
Méret: (A6) 148 mm x 105 mm x 0,656 mm