Ketten ugatnak, hárman szeretnek

Meséli: Kincső

Részlet Antal Kincső: Ketten ugatnak, hárman szeretnek című kötetéből

A véletlen kezdete

Nem is tudom, hogyan kezdődött. Talán csak egy unalmas délután volt. Vagy egy csendes este, amikor mindenki mással volt elfoglalva, és én csak leültem, tollat fogtam, és írtam egy sort.

„A nővérem csodálatos.”

Ennyi volt az első mondat. Nem gondoltam túl. Csak eszembe jutott, mert épp nevetett valamin, amit Tomi mondott, és közben megsimogatta a hasát, ahol Anna békésen rugdosott. Aztán jött a második mondat. Meg a harmadik. És mire észbe kaptam, már több oldalt is teleírtam.

Véletlenül.

Így kezdődött ez a könyv. Nem volt tervem, nem volt vázlatom. Csak egy érzés: hogy szeretem őket. Hogy szeretem Mesit, meg Annát, akit még nem is láttam, csak éreztem, mint egy titkos kis üzenetet a jövőből. Szeretem Tomit, aki néha vicces, néha fáradt, de mindig ott van Mesi mellett. És szeretem a családomat, akik néha hangosak, néha furcsák, de mindig a szívem közepén laknak.

A kutyákról ne is beszéljünk! Mázli akkor is boldog, ha csak meglát egy labdát. Picur mindig vigyáz ránk, mintha tudná, hogy ő az idősebb. És Csipesz… hát ő egy külön fejezet. (De tényleg, majd később írok róla külön.)

Ez a könyv nem tökéletes. De tele van szeretettel. És az egészet véletlenül írtam.

Új barát érkezik

Az első napok, amikor Mázli hozzánk került, tele voltak izgalommal és kíváncsisággal, na meg egy kis bizonytalansággal is. Picur, aki addig az egyetlen kutya volt a családban, értetlenkedve figyelte az új jövevényt. Néha oldalra billentett fejjel nézte Mázlit, mintha azt kérdezné:

Te meg ki vagy? És meddig maradsz?

Mázli eleinte félénk volt. Óvatosan lépett mindenhová, és minden zajra összerezzent. Az ételt még mindig úgy falta, mintha attól félne, hogy bármelyik pillanatban elveszik tőle.

Picur az első napon még nem tudta eldönteni, hogy örüljön-e vagy sem, de a kíváncsisága győzött. Lassan, óvatosan odament Mázlihoz, megszagolta, majd egy apró, barátságos farokcsóválással jelezte:

Rendben. Maradhatsz.

A napok teltével kettejük között különleges kötelék alakult ki.

Picur megtanította Mázlinak, hogyan kell boldog kutyának lenni.

Megmutatta neki, hogy a kezek, amelyektől eddig félt, most már csak simogatásra és ölelése valók.

Tanította játszani is: először csak óvatosan körbeszaladták egymást a kertben, később pedig vad kergetőzésekbe kezdtek, hogy még a fák is megzörrentek körülöttük.

Volt egy külünösen emlékezetes nap, amikor Picur egy régi rongylabdát rakott le Mázli elé. Aztán odabökött az orrával, mintha azt mondaná:

Gyerünk, próbáld ki! Ez itt a legjobb dolog a világon!

Mázli eleinte nem értette, mit kellene tennie. Óvatosan megnyalogatta a labdát, aztán megbökdöste a mancsával. Picur türelmesen kivárta, míg végül Mázli is rájött, hogy ez bizony játék.

Onnantól kezdve nem volt megállás. Kergették egymást a kertben, és amikor elfáradtak, egymás mellé feküdtek, mint két testvér.

Az első közös hónapjuk alatt Mázli megtanulta, hogy a világ nem is olyan ijesztő hely, ha van mellette valaki, akikben megbízhat.

És én is megtanultam valamit: hogy a szeretet nem csupán azoknak szól, akikkel együtt nőttünk fel, hanem azoknak is, akiket az élet ajándékba ad nekünk.

Picur és Mázli nem csak barátok, hanem testvérek lettek szívből.

Akkor most megírom a következő, vidám fejezetet Picur és Mázli közös csínytevéseiről!

A családi erő

Ahogy telt az idő, úgy Picur és Mázli nem csak kutyák lettek számunkra, hanem igazi családtagok, akik minden napot különlegessé tettek.

Egy hétvégi napon, amikor úgy döntöttünk, hogy egy hosszú túrát teszünk a hegyekben, mindannyian együtt indultunk útnak, és a kutyák természetesen velünk tartottak.

A hegyek közötti ösvényeken ismét Picur vezette a csapatot.

Ő mindig a legelső volt, aki előreszaladt, izgatottan felfedezve az új nyomokat, szagokat és minden egyes zugot. Mázli, bár lassabban haladt, mindig ott volt, hogy vele együtt élvezze az utat. Szerette, ha a fák között sétálhatott, és egy-egy hegyi patakot figyelhetett, ahol a víz frissítő csobogása segített neki pihenni.

De ezen a túrán nem csak a kutyák voltak azok, akik vezetni próbáltak minket. A túra során, miközben a család együtt sétált, valami különleges történt.

A hegyek között egy kicsit eltévedtünk. A turistajelzések nem voltak olyan jól láthatóak, mint vártuk, és mivel az erdő sűrűsége miatt elég könnyen eltévedhet az ember, mindenki egy kicsit feszültebb lett.

De nem volt okunk aggódni, mert a kutyák nem veszítették el a fejüket.

Picur, mintha megérezte volna, hogy valamiféle segítségre van szükség, hirtelen megállt, és érdeklődve figyelte a környezetét. Mázli pedig odajött, mintha azt mondaná:

Ne aggódjatok, mi tudjuk, merre kell menni.

Mire észbe kaptunk, Picur már elindult, és úgy tűnt, hogy éppen a jó irányba vezeti a családot.

Bár eleinte kicsit hitetlenkedve követtük, végül rájöttünk, hogy a kutyák pontosan tudják, merre kell menni.

Mázli, aki mindig is inkább a nyugodt megoldásokat részesítette előnyben, szintén segített minket egy olyan úton haladni, amely szinte csodálatos módon visszavezetett minket a helyes ösvényre.

Miután sikerült visszatalálni a megfelelő útra, mindannyian hálásak voltunk a kutyáknak.

Picur megállt, és mintha csak elismerést várt volna, boldogan csóválta a farkát. Mázli pedig odaült mellénk, és úgy nézett ránk, mintha azt mondaná:

Csak csináltuk a dolgunkat. Mert mi mindig segítünk.

Amikor végre visszaértünk a kocsihoz, és letelepedtünk, a fáradtság ellenére mindannyian mosolyogtunk.

A kutyák úgy viselkedtek, mintha semmi különös nem történt volna, de mi tudtuk, hogy valójában ők segítettek nekünk abban, hogy hazaérjünk.

Picur és Mázli egyszerűen hősök lettek a szemünkben nemcsak egy-egy izgalmas kalandban, hanem a hétköznapi életben is, amikor mindig ott vannak mellettünk, hogy támogassanak minket.

Ezen a napon nem csak a helyek, hanem a kutyák tanítottak meg minket arra, hogy milyen fontos a család, és hogy a szeretet minden akadályt le tud győzni, még a legnagyobb kalandok közepette is.

Most folytatom egy olyan történettel, amely még inkább megmutatja Picur és Mázli szeretetének erejét, és hogy milyen mély kapcsolat fűz minket egymáshoz.

Kirándulás a nagyvilágba

Egy napsütéses reggelen Mesi felkiáltott:

– Ideje kalandot vinni az életünkbe! – És ezzel meg is született a döntés: kirándulni megyünk!

Tomi bepakolta a piknikkosarat, Krisztina szendvicseket készített, András egy nagy plédet csomagolt el, Dani elhozta a labdákat és játékokat, Ati a fényképezőgépet, Gabi pedig hozott egy kis kempingszéket, amire Anna babahordozója is pont ráfért. Anna izgatottan rugdalózott, és már a kutyák is érezték: ez most nem egy átlagos nap lesz.

A család egy közeli tóhoz ment, ahol hatalmas rét, erdőszél és madárcsicsergés várta őket. Ahogy leterítették a pokrócot, a kutyák azonnal nekiindultak – Picur felfedező üzemmódba kapcsolt, Mázli elkezdte kergetni a pillangókat, Csipesz pedig… nos, ő egy fára próbált meg felmászni. (Sikertelenül.)

Anna csillogó szemekkel figyelte a környezetét. A fű zöldje, a tó csillogása, a kutyák bohóckodása mind új volt számára. Mesi az ölébe vette, és mutatta neki a világot:

– Nézd csak, ez a természet. Ez a szabadság.

Anna elmosolyodott, és kis ujjával a víz felé mutatott. Tomi odalépett, letérdelt mellé, és hagyta, hogy Anna megérintse a vizet. A hideg cseppek először meglepték, aztán felkacagott.

Később a család leült enni. A kutyák is kaptak saját finomságokat – bár Mázli inkább Annáé után vágyott, mert hát a babakeksz a legfinomabb! Csipesz megpróbált ellopni egy falat szendvicset, Picur pedig olyan tekintetet vágott, hogy András inkább lemondott a saját kolbászos falatjáról.

A nap végén, amikor már mindenki elfáradt, Anna elaludt Mesi karjában, a kutyák a lábuknál hevertek, és a nap lassan lebukott a domb mögött.

– Ez volt az első igazi közös kirándulásunk – mondta Tomi halkan.

– És nem az utolsó – mosolygott Mesi.

A természet csendje körbeölelte őket, és mindenki tudta: ez a nap nemcsak emlék lett, hanem része a történetüknek. Egy boldog nap, amikor a világ egy kicsit szebb lett, mert együtt voltak.

Rendeld meg!

Várható megjelenés: 2025. november-december