Íróink
Íróink
Akik életre keltik az elképzelhetetlent

Győrvári József
író
Szívesen mondanám, hogy teljes vértezetben pattantam ki apám fejéből, mint Pallasz Athéné, de asszem én is pucéran vergődtem elő anyám hasából, mint a többi lúzerke. Legalábbis úgy mesélik, mert én nem tudok az egészről semmit. Érdekes, hogy az élet két legfontosabb pillanatának, a születésnek és a halálnak egyikére sem emlékszünk, csak a köztük megélt nyüglődés marad meg. Milyen szerencsések az istenek! Ez ennek az istene, az annak az istene és kész. Nem kell nekik töketlenkedni a pályaválasztási tanácsadással, hogy mik legyenek.
– Te most még kisgyerek vagy. Mi leszel, ha nagy leszel?
– Nagy gyerek.
És az lettem: egy nagy gyerek. De ne mosolyogjatok rajtam, ti is azok vagytok!
Publikációk:
- Hirtelen menyasszony; Regénytár
- A sebhely; Fejős Éva magazin, pályázatnyertes novella
- A hullarabló
- Az adatgyűjtő
- A terapeuta halála
- Randevú a halállal
Regény:
- Szellemtúra; sci-fi kisregény

Ian Pole
író
Bő tíz éve foglalkozik írással, de 2020-ig kizárólag a baráti társaságának szórakoztatására írt. Az ő biztatásukra keresett kiadót, illetve kezdett el pályázatokra novellákat írni. Eddig két dark-fantasy regénye jelent meg nyomtatásban és több novellája ért el helyezést különböző irodalmi pályázatokon, illetve került beválogatásra antológiákba (Az utolsó döntés antológia, Garabonciások antológia , Marysol pályázatok, Venore pályázat, Rejtővel egy asztalnál, Detektívsztorik stb.).
Publikációk:
- Morpheus ébredése, fantasy – RetroFiction
- Aki elveszett, fantasy mininovella – M.A.G.U.S. Találkozzunk Torozonnál
- Sorskerék, fantasy – Morningstar Publishing, pályázatnyertes kisregény
- Kérted, hát megadatott, fantasy mininovella – M.A.G.U.S. Találkozzunk Torozonnál
Előkészületben:
- Kárhozott testvériség; történelmi-fantasy regény

Kállay Gyopár
író
A művészet csoda.
És aki ennek él, annál szerencsésebb ember nincs a világon.
„Szeretnek az istenek engem…”
Kedvenc íróm és legnagyobb példaképem Dosztojevszkij.
Publikációk:
- Az utolsó éjszaka
- Vak illúziómban jártam otthon; POLIKRÓM FOLYÓIRAT 2021/IX. ÉFOLYAM 1. SZÁM
- Örökké gyerekjáték
- Fekszünk az avarban
- Pápai páva panasza
- Online-csontváz
- Egyfelől
- Magányos zongorista
- Rövid kritika annak az embernek a tollából, ki gyűlöli a leválaszthatatlan kupakokat
- Rettenetesen
- Bíborköpeny
Regény:
- Bárcsak…; szépirodalom, regény

Mészáros Lajos
író
Betű vagyok,
szavak, mondatok,
bekezdések, fejezetek,
novellák és regények.
Gyermek vagyok, apa és férj,
vérszívó vámpír és fékevesztett szektavezér.
Várandós nő vagyok,
és nyugdíjas sírásó,
alvilági bűnöző
és piti betörő.
Tercsi, Fercsi, Kata, Klára
és valahány név a naptárba…
Olvass tőlem és megtudod,
épp ki vagyok.
Publikációk:
- Örökkön örökké – Szárnypróbálgatók országos antológia 2020
- Szekta Rt. – The Black Aether magazin
- A kapu – Online megjelenés
- A sírásó utolsó munkanapja – The Black Aether magazin
Megjelent:
- Pesti balhé; krimi regény

Pál Tibor László
író
Pál Tibor László vagyok, 23 éves, jelenleg Kriminológia mesterképzésén tanulok. Zala megye zöld dombságai között töltöttem a gyermekkorom, és bár az élet a nagyvárosba sodort, még mindig a vidéket érzem az otthonomnak. Egészen kis korom óta szeretek olvasni, azóta töretlenül falom a könyvek garmadáit. A krimi iránt kimondottan az első X után kezdtem el érdeklődni, és azóta feltétlen csodálója és rajongója vagyok a műfajnak. Azt hiszem ez a könyvmolyság indított el az úton, hogy én magam is írásra adjam a fejem. Először csak magamnak írtam, mintegy unaloműzésként – ha volt egy kis szabadidőm, és nem épp terjedelmes kaktuszgyűjteményemet dédelgettem, akkor történeteket találtam ki. Néhány ötletből aztán kész regények kerekedtek, és úgy döntöttem, hogy ha már legalább egy embernek (nekem) tetszik, amiket „papírra” vetettem, miért ne tetszhetne másnak is.
Előkészületben:
- Eléretlen rózsák; krimi regény

S. L. Deep
író
A középiskola éveiben kezdtem el írni a saját magam szórakoztatására.
Sokáig csak a fióknak írtam, eszembe sem jutott, hogy komolyabban foglalkozzak vele.
Pár évvel ezelőtt aztán párom biztatására megpróbálkoztam a novellapályázatokkal. Sosem gondoltam volna, hogy egy-egy antológiába való bekerülés mekkora boldogságot tud adni.
Ekkor találtam rá a Stílus és Technika regényíró pályázatára, és felötlött bennem a kérdés, vajon egy regényt is képes lennék megírni?
Az írás számomra egy olyan életérzés, amelyben önmagam lehetek. Egy olyan álom, ami kizökkent a valóságból és szabadjára engedi a lelkem.
A középiskola utolsó évében, az irodalomtanárom mondta ki azokat a szavakat, melyeket örökre megőriztem emlékeimben: Olyan lelked van, melyet soha senki nem fog megérdemelni!
Mottóm: Merjünk álmodni, hogy igazán élhessünk!
Publikációk:
Marionettbábu – romantikus, fantasy novella; Holdfénytánc
Suttogva szeretni – romantikus novella; Cseresznyevirágzás
Előkészületben:
- Újra írni a csillagokat; romantikus regény

Szabó Tamás
író
A nevem Szabó Tamás. Budapesten születtem. Gyerekkorom óta az agyam egyfolytában sztorikat gyárt.
A gimnázium első osztályában írtam az első regényemet, akkor még a matekfüzetembe. 2019-ben jelent meg Holdvíz című könyvem a Maxim kiadó gondozásában, a népszerű Dream válogatás sorozatban. Ebben a romantikus thirillerben felhasználhattam a jogi egyetemen és az USA-ban átélt élményeimet.
Publikációk:
- Holdvíz; romantikus thriller regény – Maxim kiadó gondozásában
Előkészületben:
- Megváltó álom; romantikus thriller regény

Török Dávid
író
Előkészületben:
- Betondzsungel és csodaszarvas; urban fantasy regény
Kapcsolat
Munkanapokon 10-14 óra között
+36 (70) 752-0081
Diófasor út 112. Nyáregyháza 2723 Magyarország
Stílus és Technika
Vásárlás
Iratkozz fel hírlevelünkre!
A feliratkozással biztos lehetsz abban, hogy a Stílus és Technika semmilyen újdonságáról nem maradsz le. Legyen az pályázat, induló kurzus, akció vagy friss tartalom.