Kedves Szilárd!

“Örömmel hallom, hogy végre felvállaltad cégszerűen, úgymond hivatalosan is a kezdő írók támogatását. Évekkel ezelőtt, amikor a weboldalad pályázatára jelentkeztem, már akkor is azt hittem, hogy ez a munkád, hiszen állandóan segítettél. Sosem untad meg a nyavalygásomat. Nem csak írástechnikai tanácsokkal láttál el, de az elkeseredések pillanataiban is tudtál olyat mondani, ami újabb lendületet adott az írás folytatásához. A tudásod kiemelkedő az írástechnika terén. Elég elolvasni a novelláidat ennek bizonyságául. Az olvasottságod pedig rendkívül széles körű. Úgy gondolom, minden kezdő író jól jár, akinek egyengeted majd a lépteit. Kívánok neked erőt és egészséget ehhez az elhivatottsághoz!”

Győrvári József

“Szilárd, benned az a lenyűgöző, hogy bármit is csinálsz, abban olyan aktív vagy, mint senki más. Honnan van ennyi energiád? Mi a titkod? Egyszer majd elárulod, ígérd meg! Írsz, alkotsz és fejleszted magad rendületlenül, megállíthatatlanul – és én esküszöm, nem vagyok erre szuper irigy… Írsz, blogolsz, és kutatsz és keresel, szerkesztesz és embereket mozgatsz fáradhatatlanul. Elkényeztetsz minket, komolyan, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy rád bízzuk magunk. Na jó, visszavonom az előbbit, ne a titkod áruld el, hanem azt ígérd meg inkább, hogy soha de soha nem hagyod abba velünk a munkát!”

Andy Sweet

Kedves Anita és Szilárd!

“Nagyon boldog vagyok, hogy rátok találtam. Az írás egy csodálatos dolog, de ha az író azt szeretné, hogy a lehető legtökéletesebb munka kerüljön ki a kezei közül, akkor elengedhetetlen egy profi szerkesztői csapat. Nagyon szerencsés vagyok, hogy mögöttem ti álltok és segítetek utamon.

 

Bennetek megtaláltam mindent, ami a történeteimet még tökéletesebbé teszi. Tudom, hogy úgy jelennek meg, ahogy megálmodtam őket. A bizalmam maximálisan a tiétek, köszönöm, hogy megismerhettelek titeket. Folytassátok a munkát, mert az íróknak szüksége van rátok.

 

Az írókurzus, melyet Szilárd vezetésével végeztem, hihetetlenül sokat segített a fejlődésben. Nagyon tetszett, hogy a saját ütememben, minden zavaró tényező nélkül tudtam elsajátítani a regényírás alapjait, fontos elemeit. A mai rohanó világban az, hogy kötetlen volt a tanfolyam (saját időbeosztásomhoz igazíthattam) nagyon nagy segítség volt számomra.

 

Mégegyszer köszönök mindent! A jövőben is csak veletek tudom elképzelni a közös munkát.

Hamarosan folytatjuk!”

Elena Honoria

Kedves Anita és Szilárd!

“Amikor elhatároztam, hogy szeretném, ha megjelennének a könyveim, még nem tudtam, hogy ez milyen kihívások elé állít majd. Elképzeléseim persze voltak, de tapasztalatom ezzel kapcsolatban szinte semennyi. Leginkább csak hallomásból szerzett információkra támaszkodhattam. Úgyhogy számomra mindenképpen mélyvíz volt az Edinburgh kék fényein végzett minden szükséges munka, de utána az Éjfekete már jóval könnyebben ment.
Mindeközben rengeteget tanultam tőletek a szerkesztési és korrektúra körökből, és bár megvoltak minden folyamatnak a maga nehézségei, ha ezerszer kellene újra nekimennem, ezerszer is Titeket választanálak. Örülök, hogy Ti segíttetettek a könyveimnek megszületni. Azt is köszönöm, hogy megtanultátok értelmezni a “néha nem annyira magyar” önkifejezésemet.”

S. A. Locryn

“A legjobb döntés volt, hogy a Stílus és Technika csapatára bíztam a regényem szöveggondozását. Nem csak szakmai szempontból nyújtották a maximumot, de emberileg is. A kommunikáció folyamatos volt, kérdés esetén nagyon gyorsan el tudtam érni a csapat bármelyik tagját. A közös munka hihetetlen pörgősen és precízen zajlott, én pedig sokat tanultam a folyamatból.”

Url Izabell