Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Szerzői könyvkiadás során – más néven magánkiadás – a szerző egy erre szakosodott könyvkiadót választ a könyv megjelentetéséhez és terjesztéséhez, aki minden, a könyvkiadással kapcsolatos munkát lebonyolít a szerző helyett.
A könyvkiadás teljes folyamatát lefedjük, kezdve a szöveggondozástól (
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
és még sorolhatnánk azon jelzőket, amelyekkel a megjelenő könyvek esetén igyekeznek felkelteni az érdeklődést a regény iránt. Azonban ahogy anno a direkt marketingnek, az ilyen jelzőkkel ellátott reklámoknak is leáldozott a könyvkiadás területén, a vásárlók ingerküszöbe ennél már jóval magasabb. Főleg olyan közegben, ahol naponta több tucatnyi hasonló reklám jelenik meg.
Szerzői könyvkiadás során kiemelten fontos a megfelelő könyvmarketing, elvégre a könyvkiadás teljes költsége az írót terheli, így egyáltalán nem mindegy, hogy a befektetett pénzből mennyi térül meg, és mennyi idő alatt.
A könyvmarketinget érdemes már a regény írása közben megtervezni, és az sem gond, ha ehhez szakembert is felkérünk, aki tanácsokkal, vagy akár kész tervekkel lát el. Azonban ahogy a szerzői könyvkiadás során minden más, ez szintén pénzbe kerülhet.
A szerzői könyvkiadásnál sem kerülhetőek el az olyan piackutatások, amelyek segítenek megtalálni a célközönséget és a megfelelő felületeket a reklámozáshoz. Ha ezek megvannak, az már fél siker.
Azonban ahhoz, hogy a könyvmarketing a lehető legeredményesebbé tegye a szerzői könyvkiadást, szükséges a megfelelő reklámszöveg, ami a célközönséget szólítja meg, az ő nyelvükön kommunikál, és mellé olyan vizuális megoldások kerülnek alkalmazásra a marketing anyag létrehozásakor, ami felkelti a figyelmüket.
A megfelelő vizuális kivitelezés elkerülhetetlen, hiszen az ember elsődleges érzékszerve a szem. Természetesen a képi megjelenést lehet társítani zenével, vagy akár videó is készíthető. Többek közt ezért fontos, hogy a könyvhöz készülő borító teljesítse a könyvmarketing elvárásait (Milyen egy jó könyvborító).
Az így felépített könyvmarketing nagyon egyszerűen működik: Belebotlik, megveszi.
Ami ehhez szükséges: célközönség megtalálása, képi anyag, reklámszöveg.
Ahhoz pedig, hogy a szerzői könyvkiadással kapcsolatos végeláthatatlannak tűnő költségek elkerülhetőek legyenek, olyan könyvkiadót kell keresni, aki partner a könyvmarketingben, bizonyos keretek között maga is részt vállal a könyv reklámozásából, és az írónak segítséget nyújt a hatékony önmenedzseléshez.
További marketing tippekért keresd fel A Szerkesztő válaszol blogot.
A feliratkozással biztos lehetsz abban, hogy a Stílus és Technika semmilyen újdonságáról nem maradsz le. Legyen az pályázat, induló kurzus, akció vagy friss tartalom.
Keresem azt a könyvet…
A címére nem emlékszem,…
…csak arra, hogy egy férfi és egy nő ölelkeztek, és talán zöldes színe volt.
…csak arra, hogy az elején egy harcos áll karddal a kezében, és talán barnás színe volt.
…csak arra, hogy űrhajó van az elején, a háttérben meg az űr.
Ismerős?
Tehát egy jó könyvborító…
…elsősorban figyelemfelkeltő.
A könyv borítójának nem a zsánert, hanem a történetet kell közvetítenie. A zsánert a fülszövegnek vagy leírásnak kell egyértelművé tennie. Mindezek mellett fontos, hogy a borító képi világa adott célközönség által előnyben részesített elemekből épüljön fel. Egy jó grafikus mindezeket figyelembe véve képes elkészíteni azt a borítót, ami a szerzőnek és a vásárlóknak is tetszik.
A borító grafikájánál azért sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy milyen minőségű és mennyire sikerül figyelemfelkeltőre, mert a kép egyben marketing eszköz is. A legtöbb felületen (a könyvesbolt polca, webshop, reklám, közösségi oldalakon posztokban stb.) az olvasó ezzel találkozik, ezt látja meg először, ennek kell felkeltenie az érdeklődést a regény iránt. Ha odafigyelünk a marketingben rejlő lehetőségekre, alkalmas ajándéktárgyak készítésére (képeslap, hűtőmágnes, bögre, póló stb.), ami újabb felület a könyv reklámozásához.
Mire kell figyelni borító készítésénél?
Arra mindenképpen, hogy a grafikus, aki a képet készíti, legyen tisztában a nyomdai anyagleadás feltételeivel. Ugyanígy lényeges, hogy a kép elrendezése a borítón megfelelő legyen, vagyis a grafikus fontos képi elemeket ne helyezzen a hajtás vagy vágás közelébe.
Megfelelő betűtípust alkalmazzon, ami kereskedelmi felhasználásra is alkalmazható (a legtöbb betűtípus csakis magánfelhasználásra, vagy nem konkrét kereskedelmi célra használható fel – pl. ingyenes szórólap készítés, weboldalhoz stb.).
A Stílus és Technika a vele szerződött íróknak szükség esetén borítótervekkel is segít, vagy a szerző által felkért grafikussal együttműködik, hogy a borító nyomdai kivitelezésre alkalmas és minden más szempontból megfelelő legyen.
További segítséget a borító készítéséhez nyomdai partnerünk, a PROMÉDIA REKLÁM oldalán találtok:
A feliratkozással biztos lehetsz abban, hogy a Stílus és Technika semmilyen újdonságáról nem maradsz le. Legyen az pályázat, induló kurzus, akció vagy friss tartalom.
Szerzői könyvkiadás könnyedén.
Szerkesztés, korrektúra, mentorálás, tördelés, nyomdai kivitelezés, e-könyv készítés, írói weboldal készítés, országos terjesztés, marketing.
Az író elment vadászni, a szerkesztő meglőtte, a korrektor hazavitte, a tördelő előkészítette, a nyomda megfőzte, a könyvmoly pedig elolvasta.
„A szedés, a tábla, a vacak kötés nem számít. Azon az én írásom átrágja magát.”
– Rejtő Jenő levele Müller Pálhoz, a Nova kiadó ifjabb tulajdonosához (1941. eleje)
Mit jelent a szerzői- és magán könyvkiadás?
Szerzői- és magán könyvkiadás során a szerző egy erre szakosodott könyvkiadót választ a könyv megjelentetéséhez és terjesztéséhez, aki minden, a könyvkiadással kapcsolatos munkát lebonyolít a szerző helyett.
Mit kell fizetnie szerzői- és magán könyvkiadás során a szerzőnek?
Amit minden esetben fizetnie kell, az a szöveggondozás, tördelés, nyomdai kivitelezés, borító. Minden további költség a könyvkiadó és a szerző közötti megállapodástól függ, amit szerződésben rögzítünk. (Részletfizetés, Csomagban olcsóbb)
Mennyi idő alatt kell kifizetni a kiadással kapcsolatos költségeket?
Minden munkafolyamatot külön-külön kell fizetni, így két díjfizetés között minimum pár hét, szöveggondozás esetén pár hónap is eltelhet.
Fizetési ütem általában:
Az 1-4.-es pontokra részletfizetési kedvezmény is igénybe vehető 6, 12 vagy 24 havi részletre. A részletfizetést kizárólag szerzői könyvkiadásra megkötött szerződés esetén biztosítjuk, ahol a felhasználási jog 3 évig a kiadót illeti meg. Részletek.
*A felhasználási jog az alábbiakra terjedhet ki (az íróval való megállapodás alapján):
Nekem már kész a könyvem vagy nem a könyvkiadótól szeretném megrendelni a munkálatokat, akkor is ki kell fizetnem ezeket a költségeket?
Nem. Lehetőség van arra, hogy a munkálatokat a szerző másokkal végeztesse el, a kiadó pedig csak terjeszti a könyvet.
Mi az első lépés?
Vedd fel velünk a kapcsolatot e-mailen és mi rövid időn belül válaszolunk. Az e-mailbe írd le, hogy milyen könyvet szeretnél kiadni, milyen elképzeléseid vannak ezzel kapcsolatban.
Milyen könyvekkel foglalkozik a kiadó?
Mindenféle könyvvel, így nyugodtan megkereshetsz minket kalandregénnyel, szépirodalommal, verseskötettel, családi fotóalbummal vagy receptkönyvvel, mesekönyvvel, szakkönyvvel stb.
Amire a könyvkiadó kiemelten figyel, hogy kizárólag azon kiadványok elkészítésében és terjesztésében működik együtt a szerzővel, amelyek tartalmát másokra nézve nem találja sértőnek.
Milyen díjakkal dolgozik a könyvkiadó?
Mind a könyvkiadó, mind a szerződött partnerei (országos terjesztők) a könyv kedvezményes értékesítési nettó ára után jutalékot vonnak le. Ennek mértéke az értékesítési módtól függően eltérő lehet.
Példa:
Könyv kiskereskedelmi bruttó ára 4.290 Ft, nettó ára 4085.71 Ft.
1., Értékesítés a kiadó webshopján keresztül, 25%-os kedvezménnyel:
A könyv kiskereskedelmi kedvezményes nettó ára: 3064.28 Ft / db
A szerzőt megillető jutalék (kedvezményes ár – kiadói jutalék): 2144.99 Ft / db
2., Értékesítés országos terjesztőn keresztül (terjesztői jutalék 55%, kiadói jutalék 20%):
A könyv kiskereskedelmi nettó ára: 4085.71 Ft / db
A szerzőt megillető jutalék [(kiskereskedelmi ár – terjesztői jutalék) – kiadói jutalék] = 1470.86 Ft / db
(4085,71-2247,14)-367,71 = 1470.86 Ft / db
A könyvkiadó miért számol fel jutalékot, ha a szerző fizet szinte mindent?
A könyvkiadó a könyv értékesítéséhez szükséges eszközöket használ és rendszereket üzemeltet, mellette marketingtevékenységeket végez, amivel igyekszik az általa kiadott könyvekre felhívni a figyelmet, bizonyos esetekben a teljes logisztikai költséget is finanszírozza (a könyv nyomdából a kiadóhoz és a terjesztőkhöz szállítása), ügyfélkezelés, a saját webshopjába érkező rendelések csomagolási költségei, szerződéstől függően ajándéktárgyak készíttetése stb.
Ki szerződhet a kiadóval?
Bárki, a szerződés szempontjából nem számít, hogy a szerződő magánszemély, adószámmal rendelkező magánszemély (ami nem egyenlő az egyéni vállalkozóval) vagy cég (egyéni vállalkozó [kivéve KATA], Bt., Kft. stb.).
A fizetendő adók mértéke miatt mindenképpen azt szoktuk javasolni, hogy a szerződő legalább adószámmal rendelkező magánszemély legyen (9003 – Alkotóművészet tevékenység).
Számláink a SimplePay rendszerén keresztül már bankkártyával is kifizethető.
A könyvkiadó által nyújtott szolgáltatások kizárólag akkor érhetőek el, ha meg is jelenik a könyv, azaz ki lesz adva?
Nem. Szolgáltatásainkat akkor is igénybe veheted, amennyiben nem velünk szeretnéd kiadatni a könyvedet, vagy egyáltalán nem szeretnéd kiadni (családi emlékkönyvek, kis példányszámú, személyes jellegű kiadványok stb.).
Mennyi idő, amíg a könyv megjelenik?
Ez sok mindentől függ. Amennyiben nyers kéziratról van szó és az író még nem elég gyakorlott (kezdőnek számít), akkor általában 9-12 hónap is szükséges lehet. Az első munkálatok megkezdésétől a megjelenésig eltelt időt nagyban befolyásolja az író munkabírása és az, hogy a szöveggondozás során a szakemberek módosítási javaslatait mennyi idő alatt tudja elvégezni. A teljes folyamat legnagyobb részét a szöveggondozás teszi ki.
Amennyiben viszont a szerző már más által szöveggondozott kézirattal jelentkezik, akkor ez a folyamat 2-4 hónapra is csökkenhet.
Amikor kész kiadványról van szó, akkor ez az idő már csak hetekben mérhető.
Mi szükséges ahhoz, hogy árajánlatot kapjak?
Ahhoz, hogy megfelelő árajánlatot tudjunk adni, mindenképpen szükségesek az alábbiak:
– kézirat doc, docx vagy odt formátumban
– amennyiben a műben szerepel illusztráció, kép, akkor ezek mennyisége és minősége, színes vagy sem
– mindenképpen kérjük jelezni, amennyiben a mű megtörtént eseményen alapszik, vagy valós személy, létező intézmények/helyszínek megnevezésre kerülnek benne, amelyek következtében mások személyiségi jogai sérülhetnek
– szinopszis (a történet tartalma a váratlan fordulatokkal együtt)
– amennyiben lehetséges, cselekményvázlat (fejezetekre bontott tartalom)
– milyen grafikát szeretnél a borítóra
– a könyv milyen kötészeti eljárással készüljön – puha fedeles, ragasztott vagy kemény fedeles, cérnafűzött
– egyedi tördelési elképzelés – azaz egyedi oldalszámozás, egyedi beltartalom kivitelezés stb.
Miért válassz minket?
A szerzői könyvkiadás teljes folyamatát lefedjük, kezdve a szöveggondozástól (szerkesztés, korrektúra) a borítógrafika készítésén és nyomdai kivitelezésen keresztül az alapvető marketing folyamatokig.
Amennyiben nem szeretnél kiadói válaszokra várni a kéziratoddal kapcsolatban, vagy egyszerűen megvan a saját elképzelésed és szeretnéd te irányítani a könyved megjelenését, keress minket bizalommal, és mi segítünk az álmodat valóra váltani.
Kiadónk bármilyen témájú kéziratot fogad. Legyen szó kalandregényről, szépirodalomról, verseskötetről, mesekönyvről, szakkönyvről, vagy pusztán a családi recepteket egybegyűjtő magánkiadványról.
A könyvkiadási folyamat során végig ott leszünk veled, és még azon is túl, amíg úgy érzed, szükséged van a szakmai tapasztalatunkra.
Mit nyújtunk még?
Tudtad❓
Még nem írtad meg, de van ötleted? Abban is segíthetünk.
A hozzánk beküldött kéziratokra a Szerzői jog érvényes.
A beérkezett irodalmi műveket, ötleteket, terveket a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:47. § (1) bekezdése szerint a Stílus és Technika üzleti titokként kezeli és a szerző hozzájárulása nélkül harmadik személyeknek nem adja át, nem teszi hozzáférhetővé és nem hozza nyilvánosságra.
A Stílus és Technika a szerzőknek és szomszédos jogi jogosultaknak a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti szerzői és szerzői joggal szomszédos jogait tiszteletben tartja és a szerzői jogi műveket a szerző előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül, illetve az átadás céljától eltérő célra nem használja fel.
A feliratkozással biztos lehetsz abban, hogy a Stílus és Technika semmilyen újdonságáról nem maradsz le. Legyen az pályázat, induló kurzus, akció vagy friss tartalom.
A Stílus és Technika írástechnikai oldal irodalmi pályázatot hirdet, ahová rövid prózai műveket vár. A legjobbak egy válogatás antológiában kiadásra kerülnek.
A pályázatra olyan rövid prózai műveket várunk, amelyek a kortárs magyar detektív- és bűnregény (bűnügyi regény vagy krimi) zsánert tovább színesíthetik. A krimi bármely szubzsánere megfelel.
A pályázatra detektív- és bűnregény (bűnügyi regény vagy krimi) zsánerben várunk történeteket. A krimi bármely szubzsánere megfelel.
lásd még: Bűnügyi regény
A bűnügyi regény vagy krimi az epika (elbeszélő irodalom) népszerű tematikus műfaja, amely a bűntények felderítésével, elkövetésük bemutatásával, illetve lélektani indítóokaik vizsgálatával, valamint a bűnözők, nyomozók („detektívek”) és bűnügyi rendőrök világával foglalkozik. A krimik terjedelmüket tekintve döntően regények, ritkábban elbeszélések vagy drámák. A krimit általában megkülönböztetik a művészi célú szépirodalomtól, valamint az olyan tematikus műfajoktól, mint a sci-fi, a horror vagy a történelmi regény. Egyes krimiknél azonban ezek a határok elmosódnak, így több műfajba is sorolhatók. A kriminek több speciális alműfaja is van, mint a detektívregény, a jogi krimi, a rendőrségi krimi, a politikai krimi, a bírósági dráma vagy a „kemény krimi” (hard-boiled). Részben ez a jelenség az oka, hogy egy nehezen körvonalazható műfajról beszélünk, a zsáner elemei széles skálán mozognak, rengeteg alműfaj létezik, melyek kategorizálása kultúránként, országonként, sőt akár könyvesboltok polcaiként is eltérő lehet. (forrás: Bűnügyi regény)
Technikai segítség:
A detektív pipázzon, a bűnös legyen cinikus, és az ékszer legyen nyakék. És főleg, az író ne akarjon okosabb lenni. Ne írjon prémboás hölgyet, aki titokzatos, mert a titokzatos hölgy az szürke ruhás, és lehajtott fejjel siet. Látta volna, mennyire megbukott egy regény, amikor valaki okosabb akart lenni önmagánál, és nyakék helyett egy platina harisnyakötő tűnt el szerinte. Ezen bukott meg. Itt nyakék kell! Egy milliókat érő nyakék a cári ékszerek közül. Olcsó és nem ráz. Egyszerű és biztos! – Rejtő Jenő
Betöltött 18. életév.
A szerző a pályamű beküldésével:
*A felhasználási jog az alábbiakra terjed ki:
A kiadványba bekerülő művek után a szerzőt díjazás illeti meg, amelynek mértéke a felek között létrejövő szerződésben kerül rögzítésre.
Egy pályamű terjedelme minimum 20.000, maximum 40.000 leütés, beleértve a szóközöket is.
Kizárólag olyan magyar nyelven írt műveket várunk, amelyeket eddig még sem nyomtatásban, sem internetes felületen nem közöltek (ideértve a saját blogot, zárt Facebook csoportot stb.). Egy szerző maximum két pályaművet küldhet be.
2022. december 21. éjfél
Az előzetes értékelésekről a művek szerzőit 2023. január 30-ig e-mailben értesítjük.
2023. március
• A pályázat legjobb alkotásait országos terjesztésben megjelenő kötetben publikáljuk.
• A nyomtatott kötetben megjelenők egy tiszteletpéldányt kapnak az elkészült könyvből.
A beérkezett műveket a Stílus és Technika munkatársai bírálják el.
NINCS
A pályázó írása(i) beküldésével elfogadja a fentebb leírt részvételi feltételeket.
A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy amennyiben nem érkezik be megfelelő mennyiségű és irodalmilag értékelhető pályamű, akkor a pályázatot eredmény nélkül lezárja.
…akkor itt felteheted: Stílus és Technikai Irodalmi pályázatai Facebook csoport
Az adatkezelés célja, a kezelt adatok tervezett felhasználása: az adatok kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás céljából kerülnek felhasználásra, illetve megbízási jogviszony létrejötte esetén.
Az adatkezelés jogalapja jogos érdek.
Megőrzési idő: üzleti kapcsolat időtartama, vagy törlési kérelem.
…akkor keresd fel írástechnikai ötletekért és tippekért Facebook csoportunkat.
Irodalmi ikon, a bűnügyi irodalom úttörője, fáradhatatlan munkabírású szerző, az egykor legazdagabb női író, aki két emblematikus nyomozót adott a krimiirodalom rajongóinak, és akit közel annyian olvastak a világon, mint a Bibliát.
“Bár a krimi eszköztára és karakterkészlete meglehetősen kötött és véges, Connelly mégis iszonyúan jó arányérzékkel válogatja a történeti felütéseket, és még ha némelyik ötlet innen-onnan ismerősnek is tűnhet, a folytatás egész biztosan olyan irányba visz, amelyre nem számítanánk.”
„Minden Simenon-történet egy kudarc története… De amikor az ember a végére ér egy regényének, ha rosszul végződik is, márpedig általában rosszul végződik, akkor is energiát merít belőle.”
Federico Fellini
Raymond Chandler 1888. július 23-án született Chicagóban. Szülei válása után Londonban élt, tanulmányait nagyrészt Angliában végezte, de tanul Németországban és Franciaországban is. Később tanított, illetve különböző újságoknak dolgozott újságíróként. 1912-ben visszatért az Egyesült Államokba (de előtte már publikálta verseit és első komolyabb történetét).
A feliratkozással biztos lehetsz abban, hogy a Stílus és Technika semmilyen újdonságáról nem maradsz le. Legyen az pályázat, induló kurzus, akció vagy friss tartalom.
Legutóbbi hozzászólások