Időstop – Hogyan szakítsunk időt az írásra?

Időstop – Hogyan szakítsunk időt az írásra?

“Az idő mindent megold majdanán. Ő pedig nagy úr minden számára, melynek alakja vagyon. Nem mintha akármeddig rendelkezésre állna, de ameddig vagyon, addig egész sok hasznot hajt. Szóval igyekezzetek kiélvezni!”

Murakami Haruki

Hogyan szakítsunk időt az írásra?

Sajnos a legtöbb író nincs abban a szerencsés helyzetben, hogy csak az írással tudjon foglalkozni. Munka (és esetleg még család) mellett nehéz úgy menedzselni a szabadidőt, hogy elegendő időt tudjon fordítani az írásra. Nehéz, de nem lehetetlen 😊

A rossz hír talán az, hogy nem lehet megúszni a gondolkodást. Ha az író nem tudja, milyen a környezet, nehezebben helyezi el a szereplőket benne, ha nem tudja a karakterek jellemzőit, lapos, unalmas párbeszédek keletkeznek, az olvasó már a 10. oldalnál kitalálja a sztori végét.

Először is érdemes végig gondolni a munkamódszert. Alapvetően két típus létezik: aki mindent jegyzetel, vázlatot, karakterleírást készít és úgy bontja ki a regény cselekményét, és aki csak leül, és ír. Bár látszólag nagyon különböző módszerek, csak egy dolog különbözeti meg egymástól őket, mégpedig az, hogy míg az első típusnak az írás segít átgondolni, felépíteni a sztorit, addig a második típus inkább fejben rakja össze a történetet, és csak akkor kezd el írni, amikor a történet szinte teljesen összeállt. Természetesen egyik író sem csak az egyik vagy csak a másik típus, de érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen munkamódszerrel tud a leghatékonyabban dolgozni.

Mindenféleképpen érdemes vázlatot készíteni arról, hogy melyik fejezetben mi történik, és a karakterekről is, ami segít abban, hogy ne csússzon szét a regény dramaturgiája, megfelelő legyen a kronológia, hitelesek legyenek a szereplők.

Ha ez megvan, az író máris közelebb került a céljához.

Természetesen senki nem tud egy regényt egy szuszra megírni. A regény megírásának ideje nagyban függ a rendelkezésre álló időtől, a gépelés sebességétől, a zavaró tényezőktől (kutya, gyerek, szomszéd, stb.). Annak érdekében, hogy ne legyen stílustörés, fontos, hogy mielőtt az író folytatja a regényt, elolvassa a már kész mű utolsó pár oldalát, így már a regény hangulatát átvéve tudja folytatni az írást.

Érdemes kihasználni az olyan holt időket, mint pl. utazás, mosogatás, amikor van idő arra, hogy az író gondolatban kicsit hosszabban elidőzzön egy-egy karakternél vagy helyszínnél. Ezeket a gondolatokat akár le is lehet jegyzetelni. Itt is fontos, hogy az író tudja, inkább valamilyen okoseszköz áll jobban kézre, vagy a hagyományos jegyzetfüzet és toll.

Sokat segíthet, ha az író kijelöl magának egy célt (naponta/hetente megírok 10-20-50 oldalt) és egy idősávot, amikor csak az írással tud foglalkozni. Nyilván semmi nincs kőbe vésve, de érdemes megpróbálni rendszert vinni az alkotás folyamatába. Lehet, hogy egyik héten hétfőn tudunk időt szakítani az írásra, másik héten csak szombaton, de ez ne álljon a lelkesedés útjába.

A tapasztalat az, hogy ha hosszabb időre félbehagyja az író a regényt, már nem tudja úgy folytatni, hogy egy értő olvasó számára ne legyen észrevehető a stílustörés. (Természetesen ezen egy jó szerkesztő és egy jó korrektor tud segíteni, de néha vállalhatatlanul nagy többletmunkával járna.) Ha a karakterek nem is, a narráció mindenféleképpen változik, hiszen minden nap olvasunk, beszélgetünk, picit változik a saját egyéni nyelvhasználatunk is.

Akkor sem kell kétségbeesni, ha nem sikerül minden a terv szerint, ha egy-egy résszel nehezebben boldogul az író. Érdemes megvizsgálni, hogy vajon ugyanolyan típusú részeknél akad-e el? Ha igen, akkor valószínűleg az írói készségei ebben a témában még nem megfelelőek. (Ezen pl. segíthet személyre szabott írástechnikai tanfolyamunk).

Írástechnikai kurzusaink során mélyreható ismereteket szerzel a történetírás terén, ami hozzásegít, hogy regényed kiadásra kerüljön.

TIPPEK:

Megtalálni a hatékony munkamódszert​

  1. megtalálni a hatékony munkamódszert:
        – vázlatolós vagy inkább gondolkodós típus vagy
        – készítsd el a regény vázlatát, karaktereit
  2. használd ki a holtidőket akár gondolkodásra, akár jegyzetelésre
  3. gondolkodni (ezt sajnos nem lehet megúszni 😊 )
  4. jelölj ki egy idősávot minden héten, amikor csak az írásra tudsz figyelni

Hogyan kezdj neki?

Minden olyan esetben, amikor nem folyamatosan tudsz időt szánni a történet írására, mindig olvasd el az utoljára írt részt. Ez segít felvenni a fonalat és a narrációs stílust (elbeszélői magatartás).
Ugyanis ahogy az embert a hétköznapokban különböző hatások érik, változik a hangulata és sokszor a közlési stílusa is, ezek pedig befolyásolhatják az elbeszélői magatartást. Minél több idő telik el két részlet között, annál nagyobb az esélye az eltérésnek.
Ettől függetlenül a visszaolvasás akkor is jót tehet, ha minden nap tudunk időt szánni az írásra.
 
Hogyan kezdj neki?
  1.  Átnézed, miről is akarsz most írni: fejezet vagy novella, annak tartalma, cselekményei, a cselekményeket befolyásoló tényezők (karakter, események stb.).
  2. Átolvasod az utolsó részt, amit írtál, hogy lásd, hol is tartottál és hogy ráhangolódj az elbeszélői magatartásra.
  3. Végiggondolod, hogyan akarod megírni az adott részt.
  4. Megírod.

Könyvkiadás – A kézirat útja a boltig | A Szerkesztő válaszol

A karakter lehet élő vagy élettelen, a történet cselekményeiben közvetlenül vagy közvetve részt vesz, arra hatást gyakorol.
A történetek nagy részét az viszi előre, hogy a benne lévő karakterek kölcsönhatásba kerülnek a rájuk ható eseményekkel, bármi vagy bárki is idézze azokat elő.

„Elsődleges célunk az írói álmok valóra váltása…” | Kollektív Magazin interjú

Szerettem volna egy kicsit mélyebb betekintést nyújtani egy kiadó munkájába, egy szerkesztő életébe és a könyves világ rejtelmeibe. Ezért nagy öröm számomra, hogy Wágner Szilárddal, a Stílus és Technika kiadó szerkesztőjével beszélgethettem.

Mi lesz a kezdő szerzőkkel az Aranymosás felfüggesztése után? | MNO cikk

A hét elején számos kezdő írót sokkolt a hír, hogy az Aranymosás felfüggesztésre kerül, ami nem kizárólag a regénypályázatot érinti.A cikk írója számos kiadónál érdeklődött (Álomgyár, General Press stb), hogy az így "felszabaduló" íróknak milyen lehetőségei lesznek...

Hogy működik a jó könyvmarketing?

Letehetetlen...                         lenyűgöző stílus...                                                                                                       rabul ejtő...                                                           lebilincselő......

Milyen egy jó könyvborító?

Keresem azt a könyvet... A címére nem emlékszem,… ...csak arra, hogy egy férfi és egy nő ölelkeztek, és talán zöldes színe volt. ...csak arra, hogy az elején egy harcos áll karddal a kezében, és talán barnás színe volt. ...csak arra, hogy űrhajó van az elején, a...

Szerzői- és magán könyvkiadás egyszerűen

Megírtad? Kiadjuk. Ennyire egyszerű. Szerzői könyvkiadás könnyedén. (RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG - KLIKK a részletekért) Szerkesztés, korrektúra, mentorálás, tördelés, nyomdai kivitelezés, e-könyv készítés, írói weboldal készítés, országos terjesztés, marketing. Az író...

Hogyan válassz kiadót?

Érdemes több kiadótól ajánlatot kérni, alaposan átnézni, összehasonlítani őket. Így nagy eséllyel elkerülhető, hogy a szerző olyan feltételekkel ír alá egy szerződést, amiről kiderül, hogy nem jogszerű, ráadásul hátrányosan érinti.

Írástechnikai kurzusaink során mélyreható ismereteket szerzel a történetírás terén, ami hozzásegít, hogy regényed kiadásra kerüljön.

További segítség

További írástechnikai ötletekért és tippekért csatlakozz Facebook csoportunkhoz.

Iratkozz fel hírlevelünkre

A feliratkozással biztos lehetsz abban, hogy a Stílus és Technika semmilyen újdonságáról nem maradsz le. Legyen az pályázat, induló kurzus, akció vagy friss tartalom.