Szövegíró kurzus

44990,00 Ft

A szövegíró kurzust azoknak javasoljuk, akik nem a történetírás terén kívánják képességeiket fejleszteni, hanem a gondolatokat, hangulatokat és érzelmeket szeretnék kifejezőbben megírni.

Leírás

A szövegíró kurzust azoknak javasoljuk, akik nem a történetírás terén kívánják képességeiket fejleszteni, hanem a gondolatokat, hangulatokat és érzelmeket szeretnék kifejezőbben megírni.
A kurzus során kizárólag a szöveg megfogalmazásával foglalkozunk, így nem a tananyag része a történetvezetés, a karakteralkotás vagy a dramaturgia. A feladatok során a kurzus résztvevője alkalomról alkalomra egyre választékosabban és árnyaltabban lesz képes kifejezni magát írásban, és természetesen egy idő után élőbeszédben is.

Egyedi, személyre szabott, a tanuló tudásszintjének megfelelő feladatokkal dolgozunk. A kurzusokat modulárisan építettük fel, a résztvevő döntheti el, hogy adott időszakban mennyi időt és energiát tud rászánni a tanfolyamra.

A kurzus legalább 6 alkalomból áll. Az I. alkalom keretén belül felmérésre kerül az író aktuális tudása, és meghatározásra kerülnek a személyre szabott képzési módszerek.

A kurzus várható időtartama minimum 4-6 hónap, amit még befolyásol a hallgató időráfordítása. Az elvégzett feladatokat 1 héten belül értékeljük és kerül kiküldésre az új feladat. Egy alkalom több feladatból, feladatsorból áll, így akár a rendszeres részvétel esetén is előfordulhat, hogy egy alkalom időtartama 4-5 hét is lehet.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Szövegíró kurzus” értékelése elsőként
Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0
Szövegíró kurzus