MEGAKAROKHALNI

Vérrel megpecsételt szerelem

részlet Tirpák Géza: MEGAKAROKHALNI című könyvéből

Erős izzadságszagot fújt a bolt felé az időnként felébredő északi szél. Magyarországon vagyunk, itt mindig észak felől fúj a szellő, az orkán, minden. Mert a Kárpátok az istennek se képesek átengedni egy könnyed kis déli vihart, vagy nyugati mennydörgést, semmit. Mert nem, mert valaha Isten valószínűleg ki lett borítva, és már csak azért is így teremtette meg az Alföldet, a Dunát, az egész medencét, de Budapestet különösen.

Lassan, nyikorogva emelkedett a kuka teteje. Zöld szempár villant ki belőle, és az izzadságszag most már annyira felerősödött, hogy a járókelők jobbnak látták átsuhanni a másik oldalra, be a kapualjakba, taxit fogni, csak el innen. A bádogtető csattanva visszaesett, böfögés hallatszott, valaki halkan az orrát fújta, a kuka ide-odacsapkodott, láthatóan ideges volt, majd csipogás, krákogás, megértő hangtónus és halk, szerelmes szavak susogása járta be a délutáni levegőt.

– Gittácska, így nem vehetlek el. Azt akarom, hogy szerelmünk a jövő előtt is megpecsételődjön, hogy ne választhasson el csak ásó-kapa, lapát-gereblye, vagyis munkaeszközök. Pl. kolomp, de harang nem, az drága, bútorra kell a pénz, tudod, és a halál. Mert a halál gyönyörű, bizony egyetlenem, a halál szép, a halál simogató, a halál a jövő – suttogta hatalmas hangerővel a bent bujkáló valaki. Kaparós férfihang ömlengése, bádog tompa csattogása, a horganyzott lemez oldalán dudorokat képező rúgások hangja hallatszott, majd hirtelen semmi.

– Nem, nem a hal áll, hanem a halál…kávé, ne felejts el tejszínt önteni bele…nem hal, az nem áll, azaz halál, a hal úszik, mindegy, vérrel megpecsételve. ‒ Hirtelen csend, krákogással vegyes szuszogás, ismét csend.

– És nem tatárbifsztek, mondom…én sem szeretem, hanem halál, pontosabban halúszik, a szerelmünk nem úszik…vérrel kell megpecsételni, nem-nem a postán lepecsételni…szeretlek…nem, a lyukas zokni más, büdös…veszek másikat, kimosom! – A bent kuporgó valaki visításban tört ki, láthatóan képtelen volt elmagyarázni a telefon másik végén lévő valakinek, hogy valamit akar, vér, halál, szerelem, megpecsételés.

Felpattant a kuka teteje, és egy középmagas, paradicsomszósszal fején leöntött, konzervdobozokat görcsösen szorongató, harmincas férfi szállt ki belőle. Lába beakadt, ezért a bádogkuka felborult, nadrágja, egy divatos Calvin Klein farmer a combján kászálódás közben elszakadt, és szájából kifújta a tegnap valakik által félig megevett hamburgerek mustáros maradékát. Arcát inge ujjába törölte, majd kihúzta hajából az összekuszálódott spagettidarabokat, és kemény, mindenre elszánt arcot vágott. Homlokáról letörölte a lekváros csirkecomb maradékát és testét összerántva, kezeit ökölbe szorítva, arcára gyorsan mosolyt varázsolva üdvözölte a két elhaladó rendőrt.

– Vér, szerelem, gyötrelem, megcsal! – kiáltotta feléjük. Ökölbe szorított kezeivel a kuka behorpadt szélét csapkodta, fogait összeharapva ordított, és szeméből könnyeket hullajtva intenzíven mosolygott.

A rendőrök ránéztek, látták, hogy egy sajátosan öltözött, nagy valószínűséggel amerikai turista teszi itt magát az erre kószáló iskoláslányok szégyellős arcába. Valószínűleg szerelemre vágyik, mert azok ilyen bolondok, ezért intettek, és nevetve mentek tovább a dolgukra. Az üzlet ajtaja előtt haladtak el, hallották, hogy a hátuk mögött lévő alak morog, sír, sőt látták oldalról, hogy lengyel pornómagazint lobogtat, amiben egy bizonyos meztelen, spermával borított arcú nőt mutogat az utca túloldalán elhaladó járókelőknek.

– Szeretem, de ki tudja, megcsal. Ez itt Gitta. A miénk két szerelmes szív, két lélek rezzenő finomsága…a csecse jó, mi?… olyan nagy, vastag, csüngő vagy milyen…lengyel!

A rendőrök nevettek, intettek ‒ hát amerikai ‒, jegyezték meg, és megálltak a bolt előtt. Nézték a kirakatot, néhány művészien összeállított virágcsokrot, és a nő, egy szőkésbarna hajú tizedes a pénztárcájáért nyúlt, láthatóan vásárolni akart valamit.