A Light Novel pályázatra érkezett, és a zsűri által értékelésre továbbjuttatott történet.

Az értékelésre továbbjutott regények közül választja ki a zsűri azokat a műveket, amelyek nyomdai megjelenést nyernek és kerülnek országos terjesztésbe.

1. Fejezet

Az ügynök a sziklaszirt szélén feküdt. A hideg szél érintése jobban fájt neki minden egyes levegővétellel.

Tüdője megtelt a borzongató levegő elviselhetetlen érzésével. Tekintete végig siklott a fagyos táj zord, minden kellemes érzést nélkülöző, keserű látványa felett.

Tudta, hogy egyedül van, de ezt egyáltalán nem bánta. Nem hagyhatta, hogy bármi kizökkentse.

Mély levegőt vett és újra megérezte azt az ismerős érzést. Mintha csak egy éles kést döftek volna a mellkasába.

Megpróbált nem tudomást venni a lassan gyötrővé váló kínról. Összeszorította fogait, a fájdalmat pedig, az elméje egy távoli szegletében száműzte.

Hirtelen egy hangot hallott maga alatt és lenézett a forrása után kutatva. Pár pillanat múlva meg is találta, az alatta fürgén mozgó apró állatot, aki füleit hegyezve pásztázta a tájat.

Felsóhajtott miután látta, hogy kis vendége semmit sem találva tovább halad.

Egy darabig, még nyomon követte, mígnem az állat eltűnt a hatalmas fenyők árnyékában.

A férfi ismét nekidőlt, a háttámlájának használt sziklának, amely a fenyőerdő szélén található sziklaszirten helyezkedett el, ahova felállította bázisát.

Nem hozott magával sok holmit, csak, amire feltétlenül szüksége volt.

Azonban úgy tűnt elszámította magát a küldetése végrehajtásához szükséges időt illetően. Már öt napja, hogy letáborozott, de még semmilyen mozgásra nem lett figyelmes, az erdőben élő állatokat leszámítva.

Készletei legfeljebb csak két napra voltak elegendőek, ami tovább nehezítette küldetésének elvégzésében. Jól tudta, ha mindenből kifogy, akkor az erdőben kell majd, élelem és víz után kutatnia.

Azonban, ez azt jelentette volna, hogy el kell hagynia a pozícióját, amit jelen helyzetben nem engedhetett meg magának. Így ezt az opciót ki kellett zárnia a lehetőségei közül. Elég lett volna egyetlen elmulasztott másodperc is ahhoz, hogy a célszemély kicsússzon a kezei közül.

Éjszaka is, csak a szirten elhelyezett megfigyelő kamerájának hála tudott egy kicsit pihenni, napi négy órát.

Megfelelő kiképzése miatt akár két napot is ébren tudott tölteni úgy, hogy az nem befolyásolta drasztikusan ítélőképességét. De ez a helyzet más volt. Semmi esetre sem volt elfogadható számára egy olyan végkimenetel, amiben a küldetése kudarcra van ítélve.

A szeme elé tette a kezét, ahogy a lemenő nap utolsó sugarait nézte, miközben az komótosan ereszkedett, egyre lejjebb az Alpok hatalmas hegyei mögé, átadva a helyét az éjszaka urainak.

Ahogy az első csillagok halvány fénye megjelent a horizonton a férfi, egy furcsa csillogásra lett figyelmes a távolban.

Még egy utolsót kortyolt a teájából, ami már szinte teljesen kihűlt, majd minden szükséges felszerelését összegyűjtötte hátizsákjába és türelmesen várt az érkező vendégeire.

Talán még egy kis teával is megkínálhatja majd őket. Azonban azt nagyon is jól tudta, hogy nincs sok esély arra, hogy egy ilyen helyzet bármikor is bekövetkezzen.

Ő volt a vadász, ellenfelei pedig azok, akiket el kellett hallgattatnia. Ugyan ki kínálná meg a prédáját mielőtt elejtené azt.

Ahogy gondolkodott, a feléje tartó járművek egyre közelebb kerültek. Összesen hat Hummer H1-es tűnt fel a látóhatáron.

Ha szerencséje volt ellenfelei nem érkeznek nagy erőkkel. De még így is legalább húszra becsülte az útjába kerülő emberek számát. Felsóhajtott és alaposan megvakarta tarkóját.

Az elöl haladó jármű már jócskán látótávon belül volt, csupán pár száz méterre, attól a sziklaszirttől, ahonnan a férfi figyelte. Nagyobb távolságot tartott a konvoj többi tagjától, minden bizonnyal ez látta el az előőrs szerepét.

A terepjáró lassítani kezdett és ráfordult a tőle jobbra eső keskeny erdei útra.

Maga az ösvény nem volt túl nagy, azonban még így is elég szélesnek bizonyult ahhoz, hogy ezek a nagydarab gépszörnyek, mindenféle bonyodalom nélkül kényelmesen átkelhessenek az erdőn.

A férfi sem tétlenkedett sokáig.

Amit az utolsó jármű is eltűnt az erdőben, azonnal a nyomukban eredt. Leereszkedett a kötélen, ami a sziklaszirt egyik eldugott részén várta. A lefelé menet már egészen sétagalopp volt.

A férfinak eszébe jutott mennyit vesződött azzal, hogy megtalálja az ideális megfigyelési pozíciót. Végül, erre a helyre esett a választása és erre nagyon is jó oka volt.  Nem csupán egy magasan fekvő helyet keresett.

A megközelíthetetlen környezet fontos kritérium volt számára. A szirtre pedig csak egyetlen módon lehetett feljutni. Nem maradt más választása mászni a kellett. Így utólag vissza gondolva, ideiglenes lakhelye, talán nem is volt annyira rémes.

Pillanatokon belül elért a kötél végére. Egy utolsót lökött magán és a lába elérte a talajt. Még utoljára a ma-gasba emelte tekintetét, a helyre, amely már napok óta otthont nyújtott számára.

Kinyújtotta a kezét és tenyerét az öreg sziklafalnak nyomta. Maga sem értette, miért ragaszkodik ennyire ezekhez, az ősi kövekhez, mégis valahol legbelül úgy érezte el kell köszönnie.

Hirtelen a semmiből lágy, meleg szellő csapta meg az arcát, szétfújva hosszú, tarkójáig hátrafésült, fekete haját és felborzolta szakállát.

Mintha a hegy megérezte volna gondolatait és úgy döntött válaszol rájuk.

A férfi szája önkéntelenül mosolyra rándult.
Még egyszer utoljára felnézett, majd szélsebesen megfordult és egyenesen az erdő felé vette az irányt, ahol percekkel ezelőtt az autók eltűntek.

Az úthoz közeledve megállt.

Körülnézett, majd miután semmi zavarót nem vett észre, hallgatódzni kezdett. Még épphogy hallotta a konvoj zaját a távolból.

Semmilyen jel nem utalt arra, hogy vendégei valakit hátra hagytak volna. Az eddig látottak alapján, célpontjai nagy hangsúlyt fektettek a biztonságra és megtették a szükséges előkészületeket, annak megtartása érdekében. Így az a tény, hogy ezt elmulasztották igencsak furcsának tűnt.

Talán nem voltak elég alaposak. Nem. Itt határozot-tan valami másról lehetett szó. Lehet, hogy egyszerűen nem is volt rá szükségük.

Azon kapta magát, hogy túl mélyen elmerült a gondolataiban. Megrázta a fejét és mély levegőt vett, elméjének megnyugtatása érdekében. A bevett szokás ismét meghozta a kívánt eredményt. Nem maradt sok ideje, azonnal folytatnia kellett a küldetését.

Az erdő belseje felé vette az irányt. Nagyon is jól tudta hova tart. Egy kicsivel beljebb, az erdő egy ritkásabb részén, a hatalmas fenyők által jól rejtve, rátalált a keresett dologra.

Az erdőben járó bámészkodóknak, sőt még talán, az azt ismerő szakavatott szemeknek is, megtévesztő lehetett, a fa mellett terebélyesedő bokrok hálózata.

Egy egész nap. Ennyi időt töltött azzal, hogy megtalálja a megfelelő helyet. Az erdő pár száz méterének körkörös felfedezése után talált rá, arra az egy helyre, ami megfelelt, az általa felállított kritériumok mindegyikének. Nem hagyhatta az ellenséget felfedezzék az általa elrejtett dolgot. Éppen ezért soha nem sajnálta az idejét és megkereste a megfelelő védelmi pozíciót. Mindezt a legnagyobb körültekintéssel és precizitással.

Álcázása annyira jóra sikeredett, hogy egy röpke pillanatig, még saját magát is sikerült eredményesen megtévesztenie. Semmi kétség sem volt efelől. Az álcázott dolog egy teljesen hétköznapi bokornak tűnt.

Az ügynök bólintott és megdörzsölte szakállát, így dicsérte meg magát az elvégzett, kitűnő munkáért.

A bokor felé nyúlt és eltávolította a felesleges ágakat. Kissé fájt a szíve, amiért tönkre kellett tennie fáradságos munkája gyümölcsét, amire ennyi időt és energiát áldozott. De ez már csak egy ilyen munka volt.

Az ágak sikeres eltüntetése után, már csak az alattuk elhelyezett álcahálót kellett levennie. Nem tétovázott sokat, lerántotta a hálót és így végre a szeme elé tárult az, amit elrejtett. A mattfekete jármű kecsesen állt előtte, letámasztott lábain. A férfi végig húzta kezét az apró fémszörny sima burkolatán. Ha évekkel ezelőtt valaki azt mondta volna neki, hogy ilyen felszerelést használhat biztosan kinevette volna. De most mégis itt volt előtte, a legkorszerűbb járművek ezen kiemelkedő példánya, egy terepre előkészített, külön az ő számára gyártott elektro-mos meghajtású motor. Amit a világ legnagyobb fegyver-gyártó iparóriása készített.

Bár még sokáig csodálta volna a járműipar tervezőinek kezéből kikerült műremeket, iparkodnia kellett, nehogy túlságosan elmaradjon célpontjai mögött. Az autók hangját már jócskán öt perce nem lehetett hallani, ez még-sem adott okot számára a nyugtalanságra.

Az út, egyenesen a hegység lábához tartott.

A sűrű fákkal borított erdőben, ekkora járművekkel a közlekedés pedig szinte lehetetlen volt, így nem maradt más lehetőség, mint az utat használni. Ami számításai szerint több mint húsz percet vehetett igénybe, ha az ember jól rálép a gázpedálra. Arra számított, hogy ellenfelei sem kockáztatnak, így lesz esélye utolérni őket.

Tizenöt perc. Ennyi volt az az idő, ami az utolsó terepjáró erdőbe való befordulása és a mostani helyzetéhez való megérkezés között eltelt.

Ha jól kalkulált a konvojnak mostanra kellett elérkeznie az út feléhez. Nem késlekedhetett tovább. Felült a motorra és elindította.
Mint mindig, kissé csalódott volt, a motor ugyanis semmi hangot nem adott ki magából. Ez viszont, nagyon is előnyére vált a jelenlegi helyzetben, ugyanis így nem tudták olyan könnyedén kiszúrni.

Meghúzta a gázkart és rákanyarodott az útra. Minden bánata, amit a motor hangtalansága okozott számára, azonnal semmivé foszlott, amint a jármű felgyorsult.
A teljesítménye egyenesen lenyűgöző volt. Mivel borzalmas talajon haladt, arra számított, hogy ez a gép erejét jelentősen visszafogja. Ez azonban legnagyobb meglepetésére nem így történt. A jármű éppen olyan jól haladt, mintha csak aszfaltos úton közlekedne. Nem győzött csodálkozni, a profi mérnöki csapat, újabb, kivételes munkájában. Rendületlen előrehaladását azonban megnehezítette, az erdő egyre rosszabb minőségű talaja.

Míg az ösvény eleje kifogástalan állapotban volt, ez már közel sem volt elmondható, annak többi részére.

Közel öt perc után kezdett rájönni, hogy a természet nem fukarkodott akkor, amikor meg kellett mutatni, hogy ki is az úr. A motor hirtelen, egy apró, alig észrevehető gödörbe hajtott, aminek az lett az eredménye, hogy a férfi szó szerint, majdnem leesett a járműről.

Összes izma megfeszült, ahogy megpróbálta irányítása alá vonni, az éppen, elszabadulni kívánkozó fenevadat. Egész karja belesajdult az erőlködésbe. Ujjbegyei elfehéredtek, annyira erősen kellett megmarkolnia a kormányt. Sok órányi vezetés és rengeteg keservesen szerzett sérülés után azonban, megfelelő tudás birtokában volt, az ehhez hasonló helyzetek megfelelő kezeléséhez. Összeszorította fogait, ahogy próbálta elnyomni a megrándult kezéből érkező éles fájdalmat. Egész testén, furcsa, bizsergető érzés futott végig, ami annak a ténynek volt köszönhető, hogy belső szervei el szerették volna hagyni rendeltetési helyüket. Arcára a fájdalom és a harag vegyes érzelmei ültek ki. Magát okolta figyelmetlensége miatt, ami most a legrosszabb esetben az életét követelte volna.

A nagy sietségben ugyanis, elfelejtett egy nagyon is fontos dolgot. Nevezetesen, átállítani motorját, a terepnek megfelelő üzemmódba.

Felpattintotta, az apró kapcsolót elrejtő fedelet és lenyomta a gombot, ami enyhe zöld fénnyel jelezte számára együttműködését.

A férfi ajkai enyhén felfelé húzódtak, miközben arra várt, hogy végre megtudja mit is dobtak össze neki a srácok a tervezőasztalnál. Másodpercek teltek csak el, amíg meghallotta, az alig észrevehető, kattanó hangot. Ebben a pillanatban oldottak el, a villában elrejtett, apró rögzítő karok. A motor enyhén megereszkedett, majd emelkedett, ahogyan alkalmazkodott a terep viszonyaihoz. Az érzés, leírhatatlan volt. Mintha egy teljesen más járművet vezetne. A meglepetés azonban, itt még nem ért véget.

A jármű tüzetes átvizsgálása során, feltűnt neki egy érdekes dolog. A motor gumiabroncsai, speciális kapaszkodóbordákkal voltak ellátva. Ezek ugyanis, nem a megszokott anyagból készültek, mindegyikük fém volt. Amelyeknek végét, vékony gumiréteggel látták el, középen apró, kör alakú mélyedésekkel. A férfi először nem nagyon értette, miért volt szükség, erre a megoldásra, de most már minden értelmet nyert.

Amint megnyomta a gombot, a kerekek kezdtek megváltozni. A felnik enyhén kiszélesedtek, plusz tapadó felületet biztosítva. A fémbordák kiugrottak a helyükről, ami miatt, az abroncs barázdái kétszer mélyebbek lettek. A végükön található, apró mélyedésekből pedig, kis szögek ugrottak elő.

A férfi szeme elkerekedett, amikor a motor, a bekövetkezett változások hatására, teljesen új sebességre kapcsolt.

Százhúsz kilométer per óra. Csak ennyit tudott leolvasni, a kormányra szerelt kijelzőről.

Ilyen sebesség mellett nem adott magának sok esélyt a túlélésre, az előtte lévő út minőségét figyelembe véve. Mégis úgy tűnt járművének, ez sem jelentett komoly gondot. Őrült mosoly jelent meg az arcán, ahogy megismerte, ezt az új érzést. Még többet akart belőle. Meghúzta a gázkart. A motor felgyorsult és feltépte a földet, a kerekei alatt. A férfi, így már teljesen biztos volt benne, hogy utol fogja érni a célpontjait.

Már vagy öt perce haladt, teljes sebességgel.

Úgy látszott, minden esemény úgy következett be, hogy az neki kedvezzen. Az utóbbi napokban, a hegység közelében nem voltak viharok, így az erdő talaja száraz maradt. A hegységhez vezető keskeny út pedig, a kisebb kanyarok kivételével, teljesen egyenes volt. Ezekkel a kedvező feltételekkel, semmi oka nem volt, hogy lassítson. Kiaknázhatta gépszörnye, rettentő erejét.

Egy kisebb emelkedő után, mégis arra kényszerült, hogy meghúzza a kantárt. A motor megállt, a férfi pedig letekintett, az alatta lévő lejtőre és lekapcsolta reflektorait. Szeme már hozzászokott a sötétséghez, de ha ez nem így lett volna, akkor is kitűnően látta az előtte pár száz méterre haladó konvoj fényeit. Innentől sokkal megfontoltabbnak kellett lennie.

Ahogy a tájat fürkészte, kiszúrt egy érdekes dolgot. Az út mellett párhuzamosan, attól alig pár tíz méterre, egy másik ösvény futott.

Egy nagyon veszélyes terv kezdett körvonalazódni a férfi fejében.

Nem indult egyből útnak. Még várt egy keveset, hogy az előtte haladó járművek, biztos távolságba érjenek. Mikor a konvoj, megítélése szerint, már eléggé messze volt, beindította motorját és szélsebesen, a kerülő ösvény felé vette az irányt. Nem telt el sok idő, motorja kerekei, már az ösvény földjét szaggatták.

Voltak elképzelései, az út minőségét illetően, de a valóság még őt is meglepte. A természet által meg gyötört, hatalmas fenyők, úgy dőltek az útra, mintha ez volna a jutalmuk, hosszú, viszontagságos életük, minden fájdalma után.

A férfi élesen elfordította a kormányt, az egyik fával való, kellemetlen találkozás, elkerülése érdekében.

Megkönnyebbült, mikor meglátta, hogy előtte, az út, ismét kitisztul. Már így is sok időt elvesztegetett, az erdő tervezte akadálypálya teljesítésével. Meghúzta a gázkart a motor pedig egyetértően gyorsult fel.

A konvoj már majdnem a hegy lábánál járt, mikor a férfinek sikerült ismét felzárkóznia.

Az út, amin haladt, nagy szerencséjére nem távolodott el túlságosan, így sikeresen szemmel tudta tartani célpontját.

Az autók rendületlenül haladtak úti céljuk felé, semmi jelét nem mutatva annak, hogy észlelték volna kísérőjük jelenlétét. Ha ez mégis így lenne, valószínűleg már holtan feküdne, valahol az erdő mélyén eltemetve. Mialatt elmélyült gondolataiban, észrevette, hogy az előtte lévő út, hamarosan elfogy. Nem maradt választása az erdőn keresztül kellett átvágnia.

Behúzta a féket és egyenesen a fák közé irányította járművét. A sűrűn benőtt erdőben, csak homályosan tudta kivenni, a hold, derengő fénye által megvilágított fák körvonalait. Mégis, minden kétség nélkül haladt közöttük, anélkül, hogy akár egy kicsit is visszavett volna tempójából.

Miközben a fák kikerülésével volt elfoglalva, meglátta az erdő végét és a mögötte lévő fenséges hegységet, ami magasan, a fák csúcsa fölé tornyosult.

Amint az erdő széléhez ért megállította járművét, majd gondosan elrejtette a fák árnyékában. Az előtte lévő utolsó tölgyek egyikéhez sétált és óvatosan megvizsgálta környezetét.

Tekintete megállt a konvojon.

A járművek ajtói kinyíltak. Pár másodperccel később pedig, a bennük érkezők is megmutatták magukat. Össze-sen tizenhat, jól felfegyverkezett, öltönyös alak szállt ki az autókból. A férfi idegesen várta az utolsó résztvevők bemutatkozását. Az egyik járműtől ugyanis semmilyen mozgás nem érkezett. Ez azonban gyorsan megváltozott. Az egyik őr ugyanis, az autó hátsó ajtajához lépett és kinyitotta. A benne rejtőző utas végre felfedte kilétét.

A férfi ereiben megfagyott a vér, mikor megpillantotta, a vékony, öltönyös illetőt. Az idősödő férfi körülbelül az ötvenes éveiben járhatott. Arcát kalap takarta. Mégis valami elárulta személyazonosságát. Ahogy vékony sétapálcájára támaszkodott, nagyon ismerős benyomást keltett, az őt figyelő férfiban. Miközben az őt körülvevő emberekkel beszélt, egy pillanatra pontosan arra nézett, ahonnan megfigyelés alatt tartották. A sötétség miatt nem kellett volna észrevenniük, a konvojt figyelő férfi mégis önkéntelenül, a fa takarásában ugrott.

Homlokán verejtékcseppek jelentek meg. Mély lélegzetet kellett vennie, hogy stabilizálni tudja hirtelen megemelkedett pulzusát. Maga elé tartotta kezét, amely önkéntelen remegését nem tudta kontrollálni. Egy ismerős érzés kerítette hatalmába, amit már jó ideje elfelejtett. A gerincén borzongás futott végig, ami csak egy valamit jelenthetett. A félelem szorongató érzése kavargott benne.

Ökölbe szorította jobb kezét és minden erejével a mögötte lévő fatörzsnek ütötte. A fájdalom nem volt túl nagy, mégis elegendő volt, hogy visszazökkentse a valóságba.
Ismét kinézett a fa takarásából.

A kalapos férfi és kísérete éppen akkor szállt vissza járműveikbe. Ketten közülük, azonban eltávolodtak a járművektől és az azok előtt lévő sziklafalhoz sétáltak.
A férfi összehúzta szemét, ahogy figyelte a két alakot. Az egyikük a sziklafalhoz sétált és megérintette a fal egy apró pontját. Az öltönyös férfi hátrébb lépett. Néhány pillanattal később, enyhe rázkódás kíséretében, a két férfi között lévő falrész megmozdult. Először a hegy belseje felé, majd elmozdult oldalra, egy körülbelül, háromméteres bejáratot hagyva maga mögött, majd eltűnt a hegyben. Az autók elindultak és beléptek az újonnan feltárult barlangba. Végül már csak morajlásukat lehetett hallani a távolból.

A hátramarad, két öltönyös férfi, látszólag a bejárat védelmével volt megbízva. A fák árnyékából megfigyelő-jük alaposan szemügyre vette ellenfeleit. Akik kezükben, jól felszerelt, MP 5-ös gépfegyverekkel várták, a nemkívánatos látogatókat. Bár a férfi nem látott rajtuk semmilyen védőfelszerelést, biztos volt benne, hogy öltönyük alatt, tartogathatnak számára némi meglepetést.

A férfi gondolataiba merült, és alapos átgondolás után, eldöntötte mit tegyen. Akciója nem volt bölcsnek nevezhető, mégis ezt a megoldást találta a legcélravezetőbbnek. Oda rohant a motorja mellé és felkapcsolta annak reflektorait. Ahogyan arra számított, az őrök, azonnal ráfordították, minden figyelmüket. Az öltönyösöket türelmesen figyelő férfi, várta, hogy hogyan fognak alakulni a dolgok.

A két öltönyös őr, egy kisebb megbeszélés után, úgy tűnt megegyezésre jutott. Egyikük elindult az erdő felé. A férfi pedig pontosan, erre számított. Az őr óvatosan közelítette meg a helyet, ahonnan az előbbi, furcsa fény forrását látni vélték. Lámpájával igyekezett megvilágítani az erdő minden egyes szegletét.

A terület alapos átfésülése után, nem talált arra utaló nyomokat, hogy behatolás történt volna.

Az öltönyös elővette adóvevőjét és jelentette a helyzetet. Majd elindult vissza, a hegy lábához, ahonnan érkezett. Mielőtt azonban kiért volna az erdőből, alapos meglepetésben részesítették. Homlokán izzadságcseppek jelentek meg, szemei pedig elkerekedtek. A sokktól, még szíve is kihagyott egy ütemet. Lassan megpróbált oldalra nézni, de a látótere korlátozva volt. Így nem láthatta a félelmét kiváltó okot. Azonban, azzal teljesen tisztában volt, hogy akár a legapróbb mozdulat is, könnyedén az életébe kerülhet. Erről, a hideg fém érzése biztosította őt, amit egyenesen a halántékának nyomtak.

Az őr nem érzékelt semmilyen mozgást maga körül, de egy dolog világossá vált számára. Az, aki ebbe a helyzetbe hozta, kétségkívül egy vérbeli profi volt.

Az öltönyös nagyot nyelt és próbálta kitalálni, hogy vajon mennyi esélye is lehet támadójával szemben.

Egy gyors kalkulációt követően, azonban egyetlen dolgot tudott megállapítani. Azt, amire ilyenkor mindenki ráeszmél. Mégpedig, hogy abszolút, semmi esélye nem volt. Kezdett pánikba esni. Gondolatai kavarogtak fejében, ahogy összetört elméjét próbálta működésre bírni. Minden lehetséges módot megragadott volna, abban a percben, a túlélés érdekében.

A semmiből hirtelen egy hang hallatszott.

Az ügynök ösztönösen megragadta az őrt és behúzta, a legközelebb lévő fa árnyékába. A fogvatartott öltönyös nem ellenkezett. Talán csak azért, mert nem szeretett volna, egy húsz centis acélcsővel a fejében sétálgatni. Fogva tartója ugyanis, egyre kíméletlenebbül szorította a fejéhez, az igencsak ártalmas fémdarabot.

Az ügynök kinézett fedezéke mögül. Elég volt neki egy pillantás és máris, ismét a fa mögé vágta magát. Egy kis ideig elgondolkodott és összeállította a megfelelő tervet, akciója folytatásához. Már csak páciensével kellett lezárnia, az éppen aktuális megbeszélésüket.

A mellette álló öltönyösre nézett, aki ösztönösen összerezzent, mikor meglátta fogva tartója szempárját.

Az őr próbálta leküzdeni remegését, mondani sem kell, eredménytelenül.

Elfogója, mint minden jó orvos, alaposan szemügyre vette betege panaszait. Megállapította, hogy az őr lába, alig észrevehetően, de remeg. A szeme alatt lévő lila karikák, pedig tanúskodtak a férfi kimerültségéről. És ehhez, még hozzájöttek, légzési nehézségei is.

A doktor, a sikeres vizsgálatot követően, máris megtalálta a megoldást, páciense összes problémájára. Nem késlekedett. Egyből felírta a receptet a vashiányra.
Lassan elvette a fémcsövet a férfi fejétől, majd egy gyors és pontos mozdulattal, megkínálta ellenfele tarkóját, az egyik legjobb minőségű vassal, amit a piacon csak venni lehet.

Az erős ütés hatására, páciense úgy rogyott a földre, mint egy kötelét vesztett bábu. Ha a kezelés sikeresen zajlott, akkor a földön fekvő betegnek, sokkal kipihentebbnek kellett lennie, az ébredését követően.

A jól végzett munka után, végre jöhetett egy kis szórakozás. A férfi a másik őrt kezdte keresni, viszont annak nem akadt a nyomára. Azonban azt tudta, hogy pár perc alatt, nem veszhetett nyoma.

Leguggolt, majd lehunyta szemét. Érzékeit pedig, maximális koncentrációval, a végletekig tolta. Lassan, minden egyes fűszál hangját ki tudta venni, amelyek meghajoltak, a lágy szellő érintésétől.

Még a mögötte fekvő, eszméletlen őr, halk szuszogását is úgy hallotta, mintha egyenesen a fülébe fújta volna a levegőt.

Valamit azonban későn vett észre. Egy harmadik, alig kivehető, halk hangot. Szeme pillanatok alatt tágra nyílt, ő maga pedig oldalra vetődött. Csak szerencséjének köszönhette életét. Közvetlenül a feje mellett, egy tompa tárgy zúgott el. Az ügynök gurult egyet a földön, majd egyenesen támadójára szegezte fegyverét és lőtt.
Ellenfele úgy hullott a földre, mintha csak, egy nehéz nap, fáradalmait akarta volna kipihenni.

A titkosügynök felkelt és az eszméletlen férfihoz sétált. Megragadta az őr gallérját és megpróbálta felébreszteni. Mivel azonban, a pofonok sokasága után sem tűnt úgy, hogy az öltönyös felkelne, felhagyott ezzel a tervével, és kiötlött egy másikat.

illusztráció: Dominik King