Az I. Regényíró pályázatra érkezett kéziratok közül a zsűri értékelésre továbbjuttatta Dorothy Hall: Maui kéj című történetét, amiből egy rövid részletet olvashattok.
Az értékelésre bekerült művek közül választja majd ki a zsűri azokat a kéziratokat, amelyek kiadói megjelenést nyernek. A kiadott könyv az ország nagyobb könyvesbolt hálózataiban és a kiadónál is elérhető lesz.

A történetről röviden:

Adam Hall egy szemtelenül jóképű, fiatal és – nem mellesleg – meglehetősen gazdag New York-i üzletember. Fiatal kora ellenére remekül kitanulta a szálloda bizniszt és sikeresen veszi az akadályokat az apjával közösen vezetett vállalkozásban. De a sors hozzá sem volt mindig kegyes. Rövid idő alatt egyik csapás éri a másik után, de mégis ezek vezetnek el ahhoz, hogy újra megtalálja a szerelmet. Az igazi nagybetűs szerelmet.

1. fejezet

Adam

– Jó reggelt, Uram. Hozhatok Önnek valamit inni? – kérdezi a csinos légiutaskísérő, makulátlan, feszes kosztümben.

– Egy whiskyt jéggel, ha kérhetném. Köszönöm! – egy erőltetett mosolyt küldök felé, de a férfi mivoltomat ma sem tudom megtagadni, így szégyentelenül végig járatom a szememet hosszú combján, a keskeny csípőjén és a formás mellein. Gyönyörű, barna lány, akit más esetben biztos több figyelemmel tüntetnék ki.

Ahogy a dögös stewardess ringó csípővel távolodik, a tekintetemet újra az ablak felé fordítom, és csak bámulok ki a semmibe. Az előző estén gondolkodok. Azt hiszem még mindig nem fogtam fel igazán azt, ami történt.

– Ms. Hall-nak hozhatok valamit? – kérdezi a légiutaskísérő a mellettem lévő üres székre pillantva, mikor visszatér az italommal.

– Ms. Hall nem jött ma velem… – bámulom az üres helyet magam mellett – Egyedül utazom… Így Ms. Hall nem kér semmit, köszöni szépen – jegyzem meg talán kicsit nyersebben, mint azt illene.

A stewardess hatalmas, csábos mosolyra húzza a száját és látványosan végigsimít a testén. Ismerem a nőket és tudom, hogy ez mit jelent, de nem akarok élni a lehetőséggel… Ma még nem.

Elfordítom a fejem újra, amiből egyértelművé válik, hogy számomra ez a beszélgetés véget ért. Szomorúan bámulom az alattam végtelenül elterülő óceánt. Pedig boldognak kellene lennem, hisz egy menetrendszerinti járaton ülök New York és Hawaii között. A nászutamon vagyok. A kibaszott nászutamon. Ráadásul egyedül. Hogy miért? Lényegében ez egy igazán romantikus és szerelemtől csöpögő történet kezdete is lehetne… Csak nem az enyém. Az én happy end-emre még várni kell…

Adam Hall vagyok, akit a menyasszonya, Catherin, az esküvőnket megelőző próbavacsora után nemes egyszerűséggel dobott. Rohadtul lapátra tett. Elhagyott, pofára ejtett, vagy ha úgy tetszik, akkor kivágott, mint macskát szarni. Tőle megszokott felsőbbrendűséggel jelentette be, hogy ő inkább lelépne, ha nem veszem nagyon zokon. Nem akarja ezt végig csinálni, mert úgy érzi, hogy eddig tartott a közös utunk. Tud időzíteni azt meg kell hagyni. Gondolom, az elmúlt öt évben nem volt ideje két vásárlás vagy jóga között ezt az alig jelentős információt megosztani velem. Egy szimpla kedd este nem lett volna ennyire izgalmas ahhoz, hogy megtegye a nagy vallomást, biztosan ezért döntött emellett a jeles és emlékezetes dátum mellet. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor nem ért váratlanul. Viszont az önbecsülésemnek és a férfi egómnak azért nem esett jól. Bár valahol meg is könnyebbültem. 25 éves, én pedig 27 vagyok. Ebben a korban az ember még bőven élni akar. Főiskola óta voltunk együtt és talán a család nyomása miatt gondoltuk úgy, hogy össze kell házasodnunk. Jól megvoltunk, de inkább barátokként, mint szerelmespárként. Persze ezt a felismerést nehezen vallja be az ember magának. Mind a ketten nagyon gazdag és befolyásos családból származunk, így természetesen minden szempontból nagyon előnyös lett volna ez a frigy. Sodródtunk az árral, és idővel Cat erősebbnek bizonyult. Megmerte tenni azt a lépést, amit én nem. Elhagyott… Sértett voltam egy ponton, de örültem, hogy nem nekem kell elvinni a balhét és még a szabadságomat is visszakapom. Nem váltunk el haraggal, hisz barátok voltunk, még ha ezt egy darabig nem is akartuk bevallani. Biztosítottam Catherint arról, hogy ha bármiben tudok, segíteni neki, akkor meg fogom tenni ezután is. Viszont úgy éreztem, hogy most egy kis távolságra van szükségem. Távol akartam lenni a megszokott hétköznapoktól, a munkától, a családomtól és persze a kíváncsiskodó tekintetektől, akik hallottak a füstbe ment frigyről. Így a próbavacsora másnapján felültem a repülőre és eljöttem Mauira a nászutunkra. Ki volt fizetve, és kellett egy kis lazítás. Mindig azt mondják az okosok, hogy egy kis környezetváltozás jót tesz a léleknek. Hát én itt vagyok, készen állok és várok a saját csodámra.

Persze volt egy másik oka is annak, hogy erre a szigetre esett a választásom. Az apámmal közösen egy szállodaláncot vezetünk és tervben van, hogy itt is megvásároljunk egy épületet. A Mauin megszerzett komplexum jól mutat majd a Hall Industrial portfóliójában. A kiszemeltünk pont az a szálloda, amiben szobát foglaltam. A következő 10 napban feltérképezem az ingatlant, és ha minden jól megy, akkor nyélbe ütjük az üzletet. Az első tárgyalásom csak pár nap múlva lesz esedékes, addig szétnézek a szigeten, talán még meg is dugok egy-két dögös hawaii bigét. Rám fér már a változatosság. Jó ideje nem volt részem forró kalandokban. Ha jól belegondolok semmilyen izgalomban nem volt részem, már évek óta.

Hajnalban érkezem a szállodába. Egy gyors zuhany és reggeli után már indulok is az első programra, amit a szálloda szervezett. Nem akarok egy percet sem elvesztegetni. Gyorsan kiderül, hogy ez a kis kiruccanás több meglepetést tartogat számomra, mint ahogy vártam…

– Honnan indul a busz a szervezett programra? – kérdezem a recepcióst.

– A bejárat előtt fogja várni Önöket a szálloda saját busza, Mr. Hall. Az idegenvezetőnél kell majd jelentkezni, akit szintén ott fog megtalálni – válaszolja készségesen Kaleo, mint a névtáblájáról megtudtam.

Hűvös szellő csapja meg az arcom, amint kilépek az ajtón. Az óceán vizének sós illata kúszik bele az orromba. A reggeli nap sugarai simogatják a bőrömet. Ennyi természetközeli érzést régen tapasztaltam meg egyszerre. New York-ban ritkán figyelnek ilyen dolgokra az emberek, mikor reggel kiteszik a lábukat a lakásukból és beállnak a sorba, a rohanó emberek közé. Ott senki sem áll meg egy pillanatra sem azért, mert süt a nap, vagy fúj a szél. Mindenki megy a dolgára. Miután a mini relaxációmmal végeztem a bejárat előtt, a következő dolgom az, hogy megkeressem a buszom. A nap második csodája ott vár rám…

Már a busz ajtajában megpillantom a legtökéletesebben formált női testet, amit valaha a Föld hordhatott a hátán. A buszsofőrrel szemben áll és beszélgetnek. Amint mögé lépek – szinte isteni sugallatra – megfordul és egy angyalian szexi arc is társul ehhez a gyönyörű alakhoz. Hosszú, vörös haját laza mozdulattal a válla mögé sepri, majd végig simít a derekán, vélhetően azért, hogy a meggyűrődött pólóját megigazítsa. Apró, formás mellei és vékony dereka jól kivehető abban a testhez álló trikóban, amit visel. Extra mini farmer sortja kihangsúlyozza hosszú lábait és a takaros, kerek kis fenekét. Biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nincs tudatában annak, hogy mennyire szexi. Az agyam talán még fel sem dolgozta teljesen azt, amit lát, de a farkam reakciója már majdnem szemmel látható.

Házassági fogadalom híján új ígéretet teszek magamnak. Addig nem megyek haza, amíg nem tehetek ezzel a vörös döggel azt az ágyamban, amit csak akarok, és ahányszor csak akarom. Amíg nem kiáltja a nevemet akkor, amikor élete legdurvább orgazmusát éli át. Nem tervezek hosszú távra természetesen, de érzem, hogy ez a lány pont az én farkamra való lenne.

Egész jó kis programnak tűnik, amit összerakott a szálloda, valami helyi nemzeti parkban, de az érdeklődésem azzal a lendülettel lankad a természet után, ahogy meglátom ezt a kiscicát a busznál. Egész nap őt figyelem. Olyan kecsesen mozog, mint egy leopárd. A gondolataim pedig igen sűrűn elkalandoznak, abba az irányba, ahova nem illene. A lelki szemeim előtt látom, ahogy a csípője körbe-körbe mozog az ölemben, amitől a hetyke kis mellei ringatóznak. Már szinte hallom a kéjes nyögését a fülemben. Gyerünk Adam, épp ideje a tettek mezejére lépni! Kapóra jön a „közös naplementézés”. Máris imádom ezt a programot – mosolyodom el a gondolatra. Kihasználva a romantikus pillanatot, szorosan mögé állok. Kíváncsi vagyok a reakciójára, és megpróbálom leszűrni belőle az esélyeimet. Vagy egy nagy pofon és morcos tekintet lesz a jutalmam vagy szapora pulzus és gyorsan emelkedő mellkas, amint megérzi, hogy én állok mögötte. Merthogy én állok… Készen állok… Mindenre! Legfőképp rá… A szó minden értelmében. Odalépek, és érzem a teste melegét. Olyan közel vagyok hozzá, hogy látom az aprócska szeplőket a hátán és az izgatóan szexi vállain. A karját összefonja maga előtt és szemmel láthatóan libabőrös lesz, amint észreveszi a közelségemet. Egyre szaporábban veszi a levegőt, amit jól mutat a formás melleinek gyors emelkedése és süllyedése. Hatással vagyok rá, és ha jól sejtem, akkor nem is akármilyen hatással. Persze a kibaszott naplemente sem utolsó, de az én szememet akkor már más vonzza. Hatalmas önuralom kell hozzá, hogy ne tegyem a kezem a derekára, hogy ne húzzam végig az ujjaimat a nyakán le egészen a válláig, hogy ne érintsem a formás kis seggéhez a merevedésemet. Meg akarom érinteni, de megállom. Nem az a célom, hogy megijesszem… Sokkal nagyobb terveim vannak vele. A nap végén félig kemény farokkal szállok le a buszról és megyek fel a szobámba. Szükségem van egy hideg zuhanyra, majd egy italra a bárban…

2.fejezet

Isabel

– Áhh… ez a nyár is ugyanolyan dögunalom lesz, mint az elmúlt három – panaszkodom nyávogó hangon Josh-nak, aki a legcukibb “barátnő” a világon. Több nőiesség szorult bele, mint a legtöbb nőbe a szigeten, az már tuti. Azt hiszem rossz időben született rossz testbe, de ő ebből a helyzetből is kihozza a legtöbbet.

– Neeem Cuncikám, a hatodik érzékem azt súgja, hogy most valami más lesz. Valami, ami megrengeti a világodat… Vagy a vaginádat? – nevet és látványos kézmozdulattal csettint egyet a levegőbe. – Hidd el, hogy az idei szezon más lesz, érzem a hormonjaimban a bizsegést.

– Hééé… Először is hatodik érzékük csak a nőknek van! Másodszor is, a próféta szóljon belőled, ha ilyen fajta megérzéseid vannak. Tényleg rám férne már valami vad és egyben szédületes numera, hisz idejét sem tudom mikor döntött le utoljára valaki a lábamról – nevetünk mind a ketten és nagyot szürcsölünk a koktélunkból.

– Én emlékszem! Mr. Johnny Walker a múlt hónapban, Paul szülinapi buliján elég nagy hatással volt rád. Ha jól rémlik három napig nem bírtál talpra állni tőle utána.
Isabel vagyok, 28 éves. Maui szigetén élek, és egy szálloda idegen vezetőjeként dolgozom. Szeretem a munkámat, szerencsés vagyok, mert szuper barátaim vannak és a világ egyik leggyönyörűbb helyén élek.

De valami mégis hiányzik… Nem pont arra vágyom, amire minden lány a világon. Nem kell a herceg a fehér lovon, nem kell a habos babos esküvői ruha és világraszóló lakodalom. Nincs szükség az uncsi ásó, kapa, nagyharang szövegre sem… Még most. Életet akarok! Vágyom végre egy vérpezsdítő flörtre, egy izgalmas, vad kalandra vagy egy olyan szenvedélyes éjszakára, ami feszegeti a józan ész határait. Persze, az se lenne nagy baj, ha ez mind együtt válna valóra a világ legdögösebb pasijával. Az igaz szerelem gondolatát már régen elengedtem, hisz egy turista paradicsomban minden csoda 7 napig tart. Nah jó, maximum 12 napig…

Maui, mint már említettem a világ egyik legszebb helye – ha nem a legszebb. A szigetet James Cook fedezte fel és nevezte el Sandwich – szigeteknek. Korábban a Molokai Lanai szigetek nevet viselte. A szigeteket körülölelő Csendes-óceán és a hatalmas zöld terület miatt könnyen a mennyországban érezhetjük magunkat a nap minden percében.

Egy működő vulkán és hatalmas trópusi fák tarkítják a szigetet. A kedvencem az afrikai tulipánfa, ami a korall színű virága és hatalmas mérete miatt igazi látványossággá nőtte ki magát ezen a területen. Mauin csak két évszak van. A száraz és a nedves. A melegebb idő áprilistól októberig tart, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy egész évben melegünk van. A turisták zöme a száraz évszakban keresi fel a szállodáinkat, így az én munkám is nyáron a több. Rengeteg programot szervezünk minden korosztálynak, amelyektől azt reméljük, hogy majd újra eljönnek hozzánk. Megpróbálunk mindent megmutatni, amire mi, szigetlakók, annyira büszkék vagyunk.

– Mennem kell Josh, mert csoportom érkezik. Kiviszem őket a Haleakala Nemzeti parkba. Időben el kell indulnom és majd csak estére érek vissza. Várj rám a bárban te démon! – látványos csókot dobok és nevetve hagyom a bárpult előtt, ahol a napindító feketénket isszuk meg, minden reggel.

– Foglalom a helyet a formás kis seggednek, ne aggódj cuncikám – kiált utánam.

Josh olyan barát, amilyet mindenki kíván magának. Akkor ismertem meg, amikor elkezdtem a szállodában dolgozni. Ő a tulajdonos unokaöccse, a munkája ebből kifolyólag nem túl megerőltető. Rendezvényeket, különböző esteket szervez a szállodán belül. Szinte csak a telefonján dolgozik, azt meg a medence partján, koktélt iszogatva is profi módon tudja használni. Néha irigylem, de aztán mindig rájövök, hogy én mennyi sok szép helyen járok vele ellentétben. A személyisége eléggé megosztó, de nekem azonnal megtetszett, amit láttam belőle. Ő olyan igazi „too much” típus. De ha valaki jobban megismeri, akkor rájön, hogy a világ legnagyobb szívét is ő birtokolja ezzel együtt. Később kiderült, hogy mindig, minden helyzetben lehet rá számítani, és nagyon megértő. Ugyan bölcsnek éppen nem mondanám, mert az életet egyáltalán nem veszi komolyan, és sosem tanul a hibáiból, de ő ezt élvezi. Mindig a mának él, és sosem bán meg semmit. Sokszor elgondolkodom azon, hogy jó lehet ilyennek lenni. Azzal, hogy semmit nem vesz igazán komolyan, azzal a saját szabadságát teremti meg ebben a korlátolt világban. Mindig a saját feje után megy, és úgy cselekszik, ahogy jónak érzi. Még akkor is, ha az nem helyénvaló, és esetleg meg is üti vele utána a bokáját. Felvállalja, hogy ő ilyen. Ő más. Minden téren más…

A szálloda előtt, a busznál várom azokat, akik ma velem tartanak erre a fantasztikus kirándulásra. Mindenkinek megkérdezem a nevét, és ha szerepel a listámon, akkor már szállhat is fel. Már majdnem az egész csoport megvan, de egy név még nincs kipipálva.

– Adam Hall – mondom ki hangosan – igazi megbízható ember lehet, ha nem tud időben odaérni a megbeszélt időpontra – dünnyögöm Raulnak, a buszsofőrnek.
Nem szeretem, ha valaki pontatlan, főleg, hogy az én életem szinte mindig időpontokból és dátumokból áll.

– 2 percet várunk még és ha nem jön más, indulunk – adom ki az utasítást.

Lépteket hallok a hátam mögül. Nagyon bízom benne, hogy a hiányzó egy utasunk közeledik, Mr. Hall személyében. Hallom, ahogy megáll mögöttem és csak vár. A következő pillanatban megcsapja az orromat a világ legvadítóbb és legférfiasabb illata, amit valaha is éreztem. Forróság ömlik végig a testemen és olyan mély levegőt veszek, amilyet talán még életemben soha. Ahogy megfordulok és felnézek az előttem tornyosuló alakra, a testre, ami felém magasodik, azt hiszem, egy percre megbénulok. A levegő bent reked a tüdőmben és nem lélegzem. A döbbenet minden apró szikráját próbálom a másodperc törtrésze alatt eltüntetni az arcomról, de bevallom nem könnyű. Ahogy a szemem megállapodik az arcán, akaratlanul kicsúsznak a szavak a számon.

– Édes Istenem – fújom ki a levegőt és úgy bámulom az előttem álló idegen férfit, mint aki meghibbant.

– Mondtál valami? – kérdezte a félisten.

– Őőő… Azt hiszem nem – dadogom lányos zavaromban. – Már csak rád vártunk – azt hiszem. Szállj fel kérlek és keress egy helyet magadnak, amennyiben te vagy Adam Hall.

– Én vagyok – mosolyog és a kezét nyújtja felém – Adam Hall személyesen, New Yorkból.

Ebben a pillanatban csináltam magamból hülyét másodjára, röpke 15 másodperc alatt.

– I-Isa-Isabel – dadogom és próbálok határozottan kezet rázni, de az erőm teljesen elhagy ahogy hozzám ér.

Nem is értem… A teste maga a menny kapuja, és az arca a mennyország. A bőre napbarnított, és gyönyörű. A ruháján keresztül is látszik a felső testének minden tökéletesen kidolgozott részlete. Az arcát sötét borosta foglalja keretbe, az ívelt szája olyan puhának tűnik, hogy ha tehetném, azonnal rátapadnék. A szemei teljesen elvarázsolnak. Az írisze mély zöld és apró arany pöttyök szegélyezik. Azt hiszem, nagyon sok nő szeretne elveszni ebben a szexi szempárban és azoknak az izmos karoknak az ölelésében. Sötét barna haja rakoncátlanul omlik a homlokára, ami még dögösebb megjelenést kölcsönöz a sziget legszexibb férfijának. Ezeket koronázza meg az a feszes, kerek hátsó, amit akkor veszek észre, amikor fellép előttem a buszra. Talán még egy percig is állok lent tátott szájjal és az agyam próbálja feldolgozni a látottakat.

– Istenem, csak egyszer hadd érjek hozzá! – fohászkodom suttogva, a szememet az égre emelve. Viszket a tenyerem, ahogy újra bevillan a képe.

Az egész napom abból áll, hogy próbálok a munkámra koncentrálni, de – valljuk be őszintén – eddig nem túl nagy a siker ezen a téren. A szemem nem tudom levenni Adamről, aki úgy tűnik, hogy mindenkivel nagyon jól kijön és élvezi a népszerűségét a csoportban. Sokszor látom őt másokkal beszélgetni, jókedvűen nevetni, de feltűnt, hogy amikor egyedül marad akkor némán bámul a semmibe. Mintha szomorúságot látnék ilyenkor a tekintetében, ami meglepő módon engem is megérint. Így ismeretlenül is szeretnék rajta segíteni. Furcsa ezt a kettősséget látni egy félistenen. Az ilyen típusú emberekről a társadalom mindig azt gondolja, hogy semmi bajuk nem lehet az életben. Boldogok, gazdagok – mert ez lerí róla – menők, mindenki a lábuk előtt hever. Mivel a napom legnagyobb részét az teszi ki, hogy őt bámulom, így feltűnik, hogy a kelleténél többször akad össze a tekintetünk. Viszont a tapasztalatok alapján gyorsan realizálom a helyzetet és megmagyarázom magamnak, hogy egy ilyen szívdöglesztő hímnek biztosan nem egy ilyen szürke kisegér a zsánere, mint én.

A nap végére bejártuk a park nagy részét, és megnéztünk mindent, amit látni kell. A naplementét a kilátóból tervezem megmutatni a csoportnak, ami az egyik személyes kedvencem a programok között. Mindenki helyezkedni próbál, hogy a legszebb látványban részesüljön. Én is megállok az egyik sarokban és gyönyörködöm a napban, amint a vörös és a narancs legalább harminc árnyalatát öltve magára alászáll a horizonton. Mindig is imádtam ezt a napszakot, romantikus volt és egyben megható. Az erőt jelképezi számomra a lenyugvó nap, ami még akkor is teljes pompájában ragyog, amikor már éppen eltűnni készül a szemünk elől. Az anyukámat juttatja eszembe, aki 2 éve hagyott itt minket. Agydaganata volt és még az utolsó napokban is próbált felülkerekedni a betegségén. Élni akart értem, magáért és a családunkért. Anyám tősgyökeres hawaii volt. Mindig itt élt a szigeten ő is és a nagyszüleim is. Ő még hitt az ősi varázslatban, a régi szokásokban és a jóban. Mindig arra tanított engem is, hogy jó legyek. Ő volt a legtisztább szívű és legszeretetreméltóbb ember, akit valaha ismertem. Amikor a nagymamám meghalt, nagyon fiatal volt még. Akkor az édesanyám azt mondta, hogy azért ment el ilyen korán tőlünk, mert Isten szereti maga körül tudni a legtisztább szívű embereket. Együtt ülnek a mennyben és figyelik a földi életet. Vigyáznak a szeretteikre, és onnan fentről próbálnak nekik útmutatást nyújtani. Olyan volt, mintha ezt ő maga is elhitte volna. Talán ezzel a tudattal könnyebb volt feldolgozni a nagymamám elvesztését. Én is próbáltam gondolni erre, amikor anyu meghalt. Hisz más okot nem tudtam felhozni én sem az Úrnak arra a tettére, hogy oly korán elvette őt tőlem. Remélem, most már együtt vannak és figyelnek engem, amint bukdácsolva ugyan, de próbálom helyesen élni az életem. Könny gyűlik a szemembe, mint mindig, amikor erre gondolok. Egy gyors mozdulattal letörlöm őket, hogy tovább csodálhassam a naplementét. Sokszor jártunk itt gyerekkoromban és mindig szép emlékek jutnak eszembe, ha azokra az időkre gondolok. Amikor még az anyukámmal álltam itt, mindig elmondtunk egymásnak egy olyan tervet, amit a közeljövőben szerettünk volna megvalósítani. Ilyenkor mindig sokkal erősebb lett a köztünk lévő kötelék. Az utolsó kirándulásunk a kilátóhoz a halála előtt egy hónappal volt. Ott, akkor már nem a közeli terveiről beszélt nekem az édesanyám, hanem a lelkemre kötött pár olyan dolgot, amit fontosnak tartott ahhoz, hogy boldog legyek. Ő már akkor tudta mi következik, de én az utolsó percig bizakodtam. Kérte, hogy legyek mindig nagyon bátor az életben és mindig tegyek meg mindent azért, hogy elérjem, amit akarok. Soha ne adjam fel és ne várjak tétlenül a csodára. A legfontosabb, hogy tudjam, mindig csak magamra számíthatok. Akkor már nekem nem volt mit mondani. Csak a könnyeimet törölgettem, és próbáltam lenyelni a megnövekedett gombócot a torkomban. Csendben bólintottam a mondatai után és megfogadtam magamnak, hogy ezután mindig így cselekszem majd. Gondolataimba mélyedve, csak bambulok ki a fejemből mikor egy mély hang üti meg a fülemet, méghozzá közelebbről, mint azt normál esetben az ember várná.

– Gyönyörű – mondja Adam.

– Az – felelem egyszerűen.

Nem tudom mi taglóz le jobban, az, hogy megszólított, vagy az, hogy olyan közel áll hozzám, hogy érzem a testéből áradó meleget, és a leheletét a nyakamon. Végigfut rajtam egy kellemes bizsergés és libabőrössé válik a karom. Nem fordítom el a fejem, így most nem találkozik a tekintetünk. Azt hiszem annyi bátorságom nincs, hogy ezt megtegyem. Pár perccel később, mire a gondolataimból kikecmergek, a nap lebukik a horizont alá, és mint ahogy már nem érzem a nap melegét az arcomon, úgy nem érzem az ő testét sem a hátam mögött. Jobbnak látom összeszedni a csoportot és visszaindulni a szállodába. Utoljára szállok fel a buszra, amikor észreveszem, hogy Adam engem néz. Egy pillanatra össze kapcsolódik a tekintetünk és olyan, mintha megszűnne körülöttem a világ. Csak bámulom őt és rengeteg kérdés fogalmazódik meg bennem. Raul hangja ránt vissza a jelenbe és ezzel megszűnik a varázslat. A visszafelé úton azon gondolkodom, csak én képzelek-e többet ezekbe a pillanatokba, vagy tényleg van még ott valami? Esetleg egy aprócska vonzalom jeleit vélem felfedezni kettőnk között? Vagy csak képzelődöm és a saját érzéseimet vetítem ki erre az Adoniszra? Próbálom elnyomni magamban az efféle gondolatokat legalább addig, amíg beérünk a szállodába. Életemben nem vártam ennyire, hogy megérkezzünk és leadhassam mára a munkát. Egész úton úgy mocorgok a busz ülésén, mint egy kis iskolás, aki már nem elég türelmes a hosszú úthoz. Az első dolgom lesz, hogy mindent elmesélek Josh-nak. Pasi létére, sokkal jobban otthon van a szerelmi dolgokban, mint én. A szállodába visszaérve azonnal a bár felé veszem az irányt, ahol – bízom benne, hogy – Josh a jól megérdemelt italommal vár. Tudom azt is, hogy ma egy nem lesz elég…

– Hello Chica! Vonszold ide a formásabb feled! – int felém Josh a bárpult mellől.

– Hello te démon – vágom vissza és két nagy cuppanós puszit nyomok az arcára.

– Hogy telt a napod? Megjárattad a népet? Megtaláltad közben a buja vágyaid kielégítőjét? – kérdezi nevetve és tudom, hogy nem azt a választ várja, amit hallani fog.

– Azt hiszem meg – válaszolok, közben nagyot kortyolok a koktélból lesütött szemekkel. Érzem, hogy Josh egy pillanatra rám mered, még a döbbent arcát is látom magam előtt.

– Te céda! És ezt csak így mondod? Mindent el kell mesélned! – rakja látványosan keresztbe a lábát és izgalom gyűlik a hangjában. – Hogy ezeknek a mai nőknek már semmi se szent! Egy pikáns sztori vagy egy szédítő pasi itt létének az eltitkolása világraszóló bűn. Tudhatnád már, kiscicám! Azonnal kezdj neki! – utasít szigorú arccal.

– Ott jön – vágok Josh szavába és a fejemmel alig észrevehető módon intek az ajtó felé.

Én is megdöbbenek, mert nem számítottam arra, hogy ma még láthatom Adamet. Kihúzom magam a bárszéken, a ruhámat lesimítom, és a lehető legdögösebb pózban próbálok tudomást se venni róla. Ezektől függetlenül a szívem újra csacsacsát jár a mellkasomban, Josh pedig elalél egy pillanatra azt hiszem.

A fehér galléros teniszpóló és a sötétkék rövidnadrág pont annyit mutat Adamből, amitől az ember fantáziája világkörüli útra indul. Ahogy belép, a helyiségbe azonnal észrevesz bennünket a pultnál és ő is oda lép. Egy olyan mosoly kíséretében, hogy a Jégkirálynőről is leolvadna a bugyi azonnal. Lazán köszön, mintha már régi jó ismerősök lennénk. Természetesen zavarban vagyok, úgy elpirulok, mint egy első bálozó kislány, akit felkérnek táncolni. Három székkel arrébb ül le tőlünk, de így is érzem az illatát, amitől kicsit újra megszédülök. Azt hiszem Josh ekkorra felocsúdott az ámulatból és minden benne rejlő ribit összeszedve kacéran visszainteget neki.

– Hello! – nyávogja, és a pilláit rebesgeti Adam felé.

Lábon rúgom a pult alatt, hogy ne hívja fel magunkra még jobban a figyelmet.

– Sziasztok! – mosolyog Adam, és olyan mélyen a szemembe néz, hogy attól Isten bizony, nedvesedni kezdek.

Az arcom valószínűleg a vörös minden árnyalatát magára veszi, és emiatt nagyon örülök a bár nyújtotta biztonságos félhomálynak. Saját magamat sem értem hisz két mondatnál többet nem váltottam vele, mégis olyan hatással van rám, amit nagyon nehéz lenne szavakba önteni.

– Most pedig remélem, készen állsz arra, hogy mindent elmesélj erről a csodálatos alfahímről, aki miatt még levegőt is elfelejtettél venni egy percig Chica! Meg még azt hiszem én is – bök oldalba Josh és rendel egy újabb kört.

Különösebben nincs mit mondanom, hisz még magam is csak annyit tudok, hogy ez a férfi olyan hatással van az egész lényemre, mint még eddig senki. Minden szempontból már a látványától is bizsergek. Végül elmesélem Josh-nak, hogyan álltunk szótlanul egymás mögött a naplementét bámulva, azt a pár számomra mélyreható pillantást és azt a két röpke mondatot, amit egymással váltottunk. Ezután természetesen teljesen hülyének éreztem magam, amiért többet gondoltam a dolog mögé! Kimondva már egyáltalán semmi különös nem volt benne. Az este folyamán néhány lopott pillantást engedélyeztem magamnak a bárpult másik vége felé. Azért egy ilyen testet, egy ilyen arccal nem hagy ki az ember lánya, ha egy mód van rá. Párszor összetalálkozott a pillantásunk, amikor persze én hirtelen úgy tettem mintha teljesen mást néznék! Nagyon ciki, amit csinálok, de leginkább ez vagyok én.

– El kell szaladnom cuncikám, találkozom egy édes kis fiúcskával, akinek – ha a megérzésem nem csal, márpedig sosem csal – vadítóan nagy farka van – közli Josh olyan természetességgel, mintha azt mondaná, hogy leugrik a sarki boltba kenyérért.

– Ohhh! – döbbenek meg egy pillanatra – Igazából nem tudom még eldönteni, hogy a megosztott információ lep meg jobban, vagy az, hogy itt akar hagyni egyedül.

– Nem hagyhatsz itt! Még nem ittam meg az italomat és mivel holnap nem dolgozom, nem akarok korán lefeküdni – szinte nyüszögöm kérlelve –, meg amúgy is… – biccentek Adam felé.

– Szeretlek, idegenvezetők gyöngye, de van, aminek a társaságát néha jobban élvezem a tiédnél. Gondolom, nem akarod, hogy elkezdjem részletezni, mi az, és hogy néz ki – reményeim szerint. – Vigyázz magadra Édeském, holnap mindent elmesélek – kacsint az áruló és már indul is.

– Én is te ribi, jó szórakozást! Aztán csak óvatosan a kivont kardokkal! – szólok utána lemondóan és egy virtuális csókot küldök felé a levegőben.

– Hello cicafiú! – int Josh Adam felé – Tied a pálya! – dobja oda neki, csak hogy biztosan tudatosítsa benne, hogy már szabad préda vagyok számára és látványosan kivonul a bárból.

Máris egyedül maradtam. Mennem kellene, de a lábam nem akar megmozdulni. Azt hiszem itt az ideje a B tervnek Izabel – nyugtázom magamban az elmúlt egy percet és intek a pultosnak. Jöhet még egy ital. Alig egy perc múlva a szemem sarkában valami mozgást látok. Valaki leül a mellettem lévő üres székre. Természetesen Adam és a formás kis feneke az. Mielőtt realizálhatnám a helyzetet, felkészülhetnék és összeszedhetném magam, addigra már hallom is a hangját.

– Szia! – mondja kedvesen, és a sörét forgatja a mahagóni pulton.

– Szia! –válaszolok halkan, de nem nézek rá. Pontosabban nem merek ránézni.

– Holnap milyen programmal örvendezteted meg a nagyérdeműt? – kérdezi és érzem, hogy közben folyamatosan engem figyel.

– Azt hiszem holnap nem lesz közös programunk, mert nem dolgozom. A kollégám viszont szuper hajós túrát szervez az óceánon. Ha gondolod, szólok neki, hogy írjon fel a listájára.

– Oh… az kár – mondja tettetett szomorúsággal. – Úgy terveztem, hogy bérlek egy autót, és bejárom a szigetet. Lenne kedved elkísérni? Te sokkal több mindent ismersz itt, amiket én egyedül biztos, hogy nem vennék észre – mosolyog, és olyan természetességgel ejti ki a szavakat a száján, mintha régi jó barátok lennénk. Igazán irigylem a határozottságát és a bátorságát. Sajnos nekem ezekből nem jutott túl sok. Közben a szemeivel biztosan megbabonázott, mert mindent mondtam neki csak nemet nem erre a képtelen ötletre. Érzem az átható pillantását magamon, és hogy a testem minden látható centiméterét végig pásztázza. Határozottan zavarban vagyok. Úgy érzem, mintha a bőröm megperzselődne a pillantása alatt. Jobb lenne magam távol tartani ettől férfitől. Ahogy ezt kigondoltam az agyam kikapcsol és a szám automatikusan válaszra nyílik.

– Szívesen megmutatok pár helyet, ha szeretnéd. Tudom is hol kezdjük – az agyam már akkor tudta, hogy a szívem elvesztette ellene ezt a csatát. De azt hiszem, most mennem kell, már késő van. Jobb lesz, ha te is időben lefekszel, mert holnap korán indulunk. Találkozzunk 5-kor a recepción. Ne késs el! – mondom és felpattanok a székről.

Mire válaszolhatott volna, már ott is hagyom, mielőtt több kárt okozok magamnak. A tekintetét végig magamon érezve lépek ki a szálloda bárjából.

A szobába érve azonnal átkozom magam, amiért ilyen gyorsan igent mondtam egy olyan embernek, akit nem is ismerek egyáltalán. Épp csak a nevét tudom. Akár sorozatgyilkos is lehet, vagy emberkereskedő, és én kettesben maradok vele egy egész napot. És ha eladja a szerveimet? Vagy elad kurvának?

– Elég legyen Izabel! – nyugtatom magam hangosan. Kicsit sokat ittál és sok krimit néztél.

Már nem volt mit tenni. Bíztam a jó szerencsémben és abban, hogy egy ilyen kivételes példánya a férfinemnek nem lehet annyira rossz ember. Rengeteg kérdés merül fel bennem Adammal kapcsolatban, míg az ágyamban fekve próbálok elaludni. Úgy döntök, hogy holnap ezekre megpróbálok válaszokat kapni, ha már kockáztatok. Meg persze valljuk be, tényleg szeretném megismerni, megtudni a titkát, ami miatt az aggodalmat látom az arcán. Egy darabig forgolódok, majd a formás fenekének a képe az utolsó, amire emlékszem, mielőtt elalszom.