A kezdet
A regényíró pályázatra 85 romantikus, 30 krimi és 45 akció kalandregény érkezett. A kategóriákon belül olyan szubzsenerek fordulnak elő nagy számban, mint romantikus thriller, romantikus fantasy vagy romantikus krimi; a bűnregényeknél leginkább a klasszikus krimi dominál, azonban érkezett pár kémregény is; végül az akció kategória a legszínesebb, ugyanis itt a fantasytól a sci-fi-n át a thrillerig szinte minden zsáner képviselteti magát. Pár történelmi regény ugyancsak színesíti a mezőnyt.
A beérkezett pályaművek közül három nem felelt meg a formai követelményeknek, így az Előszűrő listára 157 történet került, és a zsűri már javában értékeli őket.*
Mozgásban
Sok író érdeklődött még a pályázat időtartama alatt, hogy ilyen vagy olyan tematikájú regényt befogadunk-e, mik az elvárások a kéziratokkal kapcsolatban. Minden esetben azt válaszoltuk, hogy amennyiben a kiírás feltételeinek eleget tesz a regény, a pályázaton indulhat, a megjelenést egyedül az határozza meg, a történet megírása mennyire sikerült jól. A kiadónak nincs meghatározott profilja kiadványok tekintetében, kizárólag a jól megírt regények és tehetséges írók mellett elkötelezett.
Hamarosan
A pályaművek válogatása megkezdődött, és ha nem is hamarosan, de március környékén elkezdődik a részletek közzététele a zsűri által esélyesnek ítélt történetekből a kiadó oldalán [Írók oldala]. Az olvasóközönség ezáltal betekintést nyerhet a legjobb munkákba és megismerheti azok íróit.
apró betűs rész
*Azt mindenképpen szeretnénk jelezni, hogy az elutasítás a legritkább esetben jelenti azt, hogy adott kézirat alapötlete nem jó, esetleg az író bizonyos képességei lennének rosszak. A fent leírt mennyiségből érzékelhető, ennyi legjobb kéziratot nem lehet megszavazni, bármennyire esne jól a kiadó munkatársainak és a zsűri tagjainak 157 írónak örömet szerezni. Mindig van jobb, a pályázatnak pedig ez a lényege, hogy a legjobbak részesülhessenek jutalomban.
Sokan szeretnék tudni, ha kiestek, miért estek ki. Itt is szeretnénk leírni, ahogy az e-mailekben is leírtuk, hogy pályázatoknál a nagyszámú kézirat miatt egyszerűen nincs kapacitás arra, hogy akárcsak egy mondatban leírjuk a hiányosságokat. Amennyibe leírásra is kerülne a konkrét hiba, de nincs mellette a részletes szakmai leírás, kifejtés, hogy az miért hiba, az író nem ér vele semmit.
Hasonló tartalmak:
A zöldre festett Vuk esete. Erre figyelj, ha film- vagy mesefigurát használsz fel!
2023-03-21Recenzió | Col O. Broox: A FEKETE története | ProKontra
2025-03-16Light Novel regényíró pályázat
2022-11-0630. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál képekben
2025-10-06Recenzió | Gréger Csaba: Halhatatlanok | Corn&Soda
2023-03-17A LÉLEKCSISZOLÓ – Eidzsi Josikava: Muszasi – A Busidó kód
2024-12-12Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le semmilyen újdonságról!


Stílus és Technika
0 hozzászólás