Col O. Broox: A MAGENTA története 2. fejezet

Szerző: | ápr 18, 2024 | Col O. Broox, Részlet, Romantikus, Szórakoztató irodalom

A MAGENTA története

Fülszöveg:

IZABELLA NAVARRO
Egy írónő, aki első, nagy sikert aratott könyvének megfilmesítésén dolgozik. A könyv a szakmája újraértelmezéséül és egyúttal múltjának feldolgozásául szolgál.

JORDAN REED ARMSTRONG
Visszavonult sportoló, aki előtt nincs akadály. Megszállottsága és agresszív életszemlélete miatt szélsőséges döntéseket hoz. Éles csapdákat helyez el, ám elképzelhetetlennek tartja, hogy ő maga valaha belelépjen egybe.
A kifürkészhetetlen sorsnak köszönhetően útjaik összefutnak.
Mekkora energia, munka és türelem kell ahhoz, hogy a víz megformálja a kemény sziklát azért, hogy ne legyen éles és ne sértsen meg bárkit, aki hozzáér? Mi történik, ha olyan emberek találkoznak egymással, akik nem működnek együtt jól?
Mi történik, ha a cél sem ugyanaz?
Mi történik, ha a valóság illúzióvá válik, majd a ködben elhiszed a láthatatlant és megérinted a megfoghatatlant?
Te mit tennél, ha képes lennél a változásra? És mit tennél, ha a végén kiderülne, hogy te vagy a szikla?

Részlet Col O. Broox: A MAGENTA története című regényből

2. Fejezet

Jordan Reed Armstrong

Annak ellenére, hogy az autóversenyzői karrierem már évekkel ezelőtt befejeződött, még mindig magas hőfokon égő társadalmi kapcsolataim voltak, kötelező megjelenésekkel, interjúkkal és szakkommentátori feladatokkal. Emellett kapcsolatban maradtam a régi csapatommal, és szakértőként folyamatosan segítettem az autók fejlesztésében, hiszen a későbbiekben is a csapatom egyik masszív tartópilléreként képzeltem el a jövőmet, csak már nem a versenyülésben. Hiányzott a harc, de minden pilóta életében eljön a váltás ideje. Nálam ez pár éve történt meg.

Azóta az üzleteimmel foglalkozom, amiket még versenyzőként indítottam, és azóta is újabb és újabb kihívásokat keresek az életemben, hogy kielégítsem a jellememből fakadó kíváncsiságomat és örökmozgóságomat. Érdekel minden, ami kapcsolatban van a művészettel, csillagászattal, divattal, zenével, ingatlannal, gasztronómiával vagy egyéb sportokkal. Az élet bőkezűen bánt velem szerencse terén; amihez hozzányúlok, arannyá változik, vagy még annál is értékesebbé, de sikerem ellenére sem tudok szabadulni a gyökereimtől, amelyek minden egyes nap emlékeztetnek arra, hogy igazán boldog az autóban voltam, és bármilyen apróság, amit ott, akkor a kormány mögött ülve elértem, sokkal többet jelent számomra, mint ami most körülvesz.

Napról napra egyre jobban hiányzik a mértéktelen, mohó múltam, még akkor is, ha arra gondolok, mennyire fájtak az edzések, mennyire gyötrelmes volt újra összepakolni, és becsekkolni a repülőtéren… Hányszor álmodoztam róla, hogy ha végre egyszer befejezem, akkor kipihenem magam, és majd sokkal könnyebb lesz az életem. Nem lett könnyebb. Honvágyam van minden egyes nap, minden egyes reggel, amikor felkelek és tudatosul, hogy nem kell versenyeznem, és ha indulnom kell, nem oda indulok, ahová a szívem vinne. Hiányzik a kínzó, embert próbáló súlyzós edzés, a végtelennek tűnő kilométerek, amit már nem akartam lefutni, a hányingert keltő fehérjeturmixok, amiket kötelező volt meginni. Versenyzőként arról panaszkodtam, hogy soha nem tudok egy jót enni a versenysúly megtartása miatt, ma… ma meg csak álmodozom arról, aki akkor voltam. Öt év alatt elfogadtam, hogy az űr pótolhatatlan: fogjak akármilyen új projektbe, semmi sem hozza vissza azt az életet, amiben igazán szerettem élni.

Soha nem nősültem meg, és gyermekem sem született. Más pilóták azért hagynak fel a versenyzéssel, mert a család fontosabbá válik, és nem kockáztatnak egyetlen feleslegesen megtett életveszélyes kilométert sem, mert már csak a biztonságra törekednek. Legtöbbjüknek a gyermekük jövője sokkal jelentékenyebbé válik, mint a saját jelenük.

A múltra visszatekintve, egykeként nőttem fel a szüleim által nyújtott óvó biztonságban. Édesapám a negyedik világbajnoki címemet követően hunyt el, édesanyám pár hónappal később követte őt. Elvesztésüket követően a családom a csapat lett, majd a versenyzés befejezését követően csak Tony maradt állandó társam. Ő a biztonsági emberem, edzőpartnerem, és a meg nem született öcsém.

Fél évvel ezelőtt az egyik interjú során kérdezték meg tőlem, hogy olvastam-e már a Story of Red című könyvet. Az igazat megvallva, mintha már hallottam volna a könyv címét, de elképzelésem sem volt a történetről, így akkor magabiztosan csak annyit válaszoltam a kérdezőnek, hogy a könyv már az asztalomon hever, és pimaszul megjegyeztem neki, hogy túl korán tette fel a kérdést.

Ezt követően bármilyen társaságba is kerültem, többen a véleményemet kérték a könyvről, így kénytelen voltam elolvasni azt. Már a könyv első oldala után furcsa érzésem támadt, mely érzetemet a könyv további lapozgatása csak fokozta. Kétségtelenül a lerakhatatlan kategóriájú könyvek halmazát képviselte. Mindig volt, ami miatt továbblapoztam: vagy azért, mert vártam a bennem felmerülő kérdésre a választ, vagy azért, mert pofon vágott a kapott válasz, de én nem rajongtam a könyvért – szabályosan dühös voltam, és idővel egyre dühösebb.

Ez a könyv rólam szólt.

Nem az egész életemről, de az életemben történt események sorai olvashatóak a lapokon, olyan titkokkal, melyeket csak a legközelebbi hozzátartozóim tudhatnak rólam. Apróbb módosítások történtek, időrendi zavar és átrajzolt karakterek, de egyértelműen rólam íródott. Döbbenettel vettem tudomásul az árulást, mely körülvett engem, és a tényt, hogy csak a könyv népszerűsége miatt vált ismertté a jelenkori Júdás. Népszerűtlensége esetén soha ki nem derül számomra, hogy elárultak, és a könyv a süllyesztőbe kerül, ahova a többi jelentéktelen alkotás. Most viszont más volt a helyzet. Ez a könyv kiemelkedett a többi közül. Kihasználták az életem részleteit, és csavaros módon szerelmi történetként árulják. Biztos voltam abban, hogy a főhős karaktere nélkül semmit sem érne a könyv, márpedig a főhős én vagyok.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, és az árulás tényétől émelyegni kezdtem. Negyvenkét éves vagyok, visszavonult, ötszörös világbajnok brit autóversenyző. Igaz, sem a könyvben szereplő Jamie, sem a gyermek nem jött el az életembe, de azon kívül szinte minden, Jadenről rajzolt jellemvonás, karakterisztika megfeleltethető az én tulajdonságaimnak. Bőrszín, nemzetiség, vallás. Volt az életemben kudarcba fulladt szerelmi történet, volt az utolsó előtti pillanatban mások hibája által elvesztett világbajnoki cím, szoros meccseim az üzleti-szponzori területen, és megannyi mentális harcom a csapattársaimmal és a médiával szemben. Nem tudom, mi bosszantott jobban: az, hogy valaki elárult engem, vagy az, hogy ugyanez a személy vagy valaki más mocskos módon meggazdagodott belőlem. Nem haragudtam volna, ha személyesen megkeresnek és meggyőznek, hogy adjam a hozzájárulásom egy ilyen, egyébként valóban élvezetes könyvhöz, hiszen korábban már többen megtették a karrierem során. Életemről még dokumentumfilm is készült, annak ellenére, hogy még élek. Engedékeny vagyok és segítőkész ezekkel a felkérésekkel kapcsolatban. Azt viszont, hogy valaki ennyire ostobán, a hátam mögött szeretne az én erősségeimből és a gyengeségeimből meggazdagodni, azt nem tűrhetem. Ép elmével biztosan nem.

Az író a G.I.N.A. fantázia névvel illeti magát. A hivatalos keresőoldalakon egy nő látható, nagy karimájú kalapban. A kép legalább húsz-harminc éves, talán még annál is régebben készült, ami mindenképp félrevezető az író személyazonosságával kapcsolatban.

A könyv elolvasása után azonnal felkerestem a jogtanácsosomat, mit tehetek ebben a nyilvánvaló esetben, hogyan tudnám megtalálni az írót, és felelősségre vonni a tettéért. Nincs szükségem a pénzére, de amit velem tett, azért mindenképp fizetni fog. A jogtanácsos számos megoldást talált, hogyan lehetne becsületsértésért indítványt benyújtani a szerző ellen, de felvilágosított arról, hogy beismerő vallomás nélkül az eljárást ejteni fogják. Zsákutcába kerültem, és a dühömet csak az idő múlása tudta csillapítani.

Pár héttel ezelőtt tudomásomra jutott, hogy a könyvből filmet készülnek forgatni, melyhez vezető producert keresnek. A hír hallatán azonnal felvettem a kapcsolatot a cég elnökével, és megegyeztünk a feltételekben, melynek nagy része formalitás volt. Meghatározásra került, hogy mennyi befektetett tőkéért, milyen feladatokba szólhatok bele, a castingtól a vágásig. Egyetlen kritériumom volt, mellyel meglepő módon a produkció gördülékenységét leginkább fékeztem: ragaszkodtam az író jelenlétéhez. Figyelmeztettek, hogy több könyvadaptáció filmsikere pont az írói jelenlét miatt maradt el, de megnyugtattam őket, hogy ha a helyzet azt kívánja, bármikor elüldözöm az adott személyt. Igazából azt sem tudtam, hogy egy ember áll az árulásom mögött, vagy egy egész ellenséges csapat.

Meggyőztem a céget az érveimmel, és a gépezet beindult. A tegnapi napon épp az aktuális partneremmel, Pamelával vakációztunk Hawaiin, amikor telefonhívást kaptam a produkciós cégtől.

– Üdvözlöm, Jordan! Jó hírekkel szolgálok – kezdte Mark. Mark volt a tervezett film producere, akivel évek óta barátságos viszonyt ápolok. Mark ugyanúgy londoni születésű, mint én, emiatt egy elvághatatlan kötelék köt minket össze a magánéletben, és abban is hasonlítunk, hogy mindketten betartjuk a kötelező két lépés távolságot, ha pénzről van szó.

– Üdvözlöm! Folytassa! – lelkesültem fel a hívástól.

Nem számítottam ilyen korai jelentkezésre. Fejben úgy képzeltem, hogy hónapokat kell várnom, mire a szerzővel megegyezik a cég.

– Személyesen találkoztunk az íróval, és kifejezett kérése volt, hogy a castingon részt vegyen, nekünk kérnünk sem kellett a személyes részvételt – mondta Mark határozottan.

– Nagyszerű! – lelkendeztem. Szinte tapsoltam a kezeimmel. – Mikor kezdődnek a munkálatok?

Azt kívántam, bárcsak már másnap támadásba lendülhetnék.

– Öntől függ – válaszolt Mark röviden, ami egyet jelentett.

– Ez esetben akkor azonnal hívom, ha visszaértem L.A.-be – zártam le a beszélgetést.

Megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy sokkal kedvezőbben alakul a helyzet, mint ahogyan azt kalkuláltam. Tartottam tőle, hogy a szerző esetleg szagot fog, és csak képviselőket fog maga helyett küldeni, de úgy tűnik, ebben is olyan ostoba, mint a könyvírásban.

A hívást követően közöltem Pamelával, hogy a nyaralásomnak vége, mert azonnal haza kell repülnöm munka ügyben, de őt marasztaltam, hogy nyugodtan töltse ki a maradék két hetet, és hívja meg az egyik barátnőjét a helyemre. Eleinte sajnálkozott, de egy engesztelő zafír karkötővel meggyőztem, hogy ennek így kell lennie. Nincs értelme az én dolgaim miatt lemondania a pihenésről, amit már hónapokkal ezelőtt leszervezett nekünk.

Pamela gyönyörű, egzotikus szépség volt, tengerkék szemekkel, brazil, telt idomokkal, feszes popsival és kerek, hetyke mellekkel, amiket a bikini alig tudott tartani. Fantasztikusan nézett ki. Ha elém raktak volna egy magazint, amiben a világ legszebb női lettek volna, akkor is őt választottam volna. Már több mint egy éve alkottunk egy párt. Eleinte egész nap izgalomban tartott a kinézete, a kedvessége és a csábos mozdulatai, melyeket nem lehetett tanítani. Férfiként pedig nem lehetett ellenállni ezeknek. Majd pár sűrű és izgalmas hónap után újra a munkába temetkeztem, és a vonzalom, amilyen viharral jött, úgy el is múlt. Közeledik a születésnapja, és nem szeretném egy szakítással összetörni a szívét, így a már meghozott döntésemmel várok még pár hónapot. Ő huszonhárom éves, így biztos vagyok benne, hogy hamar talál magának vigaszt egy középkorú, drága sportkocsis üzletember ölelő karjaiban. Pamela állítja, hogy szerelmes belém, de én már ismerem ezt a fajta szerelmet. Az első perctől kezdve, mióta nekem adta magát, azonnal áldozatként viselkedett. Ezt ő nem tudta. Ő biztonságban érezte magát, és nem harcolt ellenem. Ehelyett imád, istenít, rajong értem, amit tévesen szerelemnek képzel. Hogyan lehetne szerelem, ha mindent akként tesz, ahogy nekem jó? Számomra ez csak a hétköznap definíciója, míg ő álomként jellemzi.

Az ismerkedő fázis a legizgalmasabb egy kapcsolatban, mert ekkor még az emberek önmagukat adják. Abban a szerepben vannak, ami felkelti az érdeklődésemet, majd nagyon rövid idő alatt megváltoznak, és azzal kezdenek foglalkozni, hogyan tehetnének a kedvemre. Ez lassan, de biztosan kiábrándít engem. Én megértem az okokat, mert voltaképp ők ilyen életre vágynak, amit mellettem valósítanak meg, és ezért bármilyen áldozatot képesek meghozni, hiszen végre a korábban kergetett álmukban élhetnek mellettem, és hisznek abban, hogy ők lesznek az utolsók, akik meghódítanak. Már-már bizarrnak találom azt, hogy tényleg mindannyian elhiszik azt, hogy utánuk már senki sem jöhet az életembe, ezzel kergetve a hiú ábrándot, ami örökre csak ábránd marad, mert a valóság ennél sokkal, de sokkal felületesebb.

Minden kapcsolat, amit eddigi életükben építettek, minden fotózás, amire elmentek, minden diéta, amivel testüket sanyargatták, minden óra, amit a sminkesnél vagy a fodrásznál töltöttek vezetett el odáig, hogy megismerkedjenek velem. Velem, akit nem is ismernek, és akit talán sosem ismerhetnek meg.

Vajon hánynak okozok még csalódást? Hány ilyen okos, mégis naiv lánynak kell még nemet mondanom? Hányszor kell még rosszfiút játszanom?

Már rég nem kergetek hiú ábrándokat; tisztában vagyok azzal, hogy ők is tudják a döntésük következményeit és hátulütőit, de ezek ellenére sem vagyok képes tisztelni őket. Talán csak eleinte, vagy csak vágyom rá… Már nem tudom.

Én már öreg vagyok ahhoz, hogy bárkibe is szerelmes legyek. Próbálkoztam velem egykorú, tapasztalt nőkkel is párkapcsolatot kezdeni, de nem tudtam megbirkózni az általuk a kapcsolatba hozott, múltjukból fakadó terhekkel, ily’ módon ők sem tudtak nagyobb érzelmet kiváltani belőlem. Harminchat évesen vonultam vissza az autóversenyzéstől. Ez alatt a hat év alatt négy, Pamelához hasonló hölggyel volt rövidebb-hosszabb párkapcsolatom. Ezekben a kapcsolatokban eleinte remekül éreztem magam, majd egyre inkább érződni kezdett a jelentős korkülönbség, illetve a vele járó érzelmi- és intellektuális nincstelenség, mely idővel bosszantani, később idegesíteni kezdett, a legvégén pedig kibírhatatlanná tette a hétköznapjaimat. Pamela már négy hónappal ezelőtt elérte nálam a bosszantó érzetet, de még nem találtam meg az utódját, így addig tűröm és „szeretem”.

Az, hogy kapcsolatfüggő vagyok, számomra is világos. Nem szeretek egyedül aludni. Szükségem van rá, hogy mindig legyen társam, még ha az a társ nem is olyan, mint ahogy a nagykönyvekben meg van írva. Kíméletlen módon csak kifacsart kapcsolatokból vagyok képes továbblépni, és minden alkalommal megcsalom a következő partneremmel az előzőt. Képtelen vagyok ezen változtatni. Igénylem az ebből fakadó biztonságérzetet, függetlenül attól, hogy tudom, fájdalmat okozok mindenkinek, aki résztvevője a magánéletemnek.

Fiatalabb koromhoz képest már szelídültem; akkoriban egyszerre sokkal, de sokkal több vasat tartottam a tűzben. Ma már inkább békésebb viszonyokra vágyom, már nem tüzel fel sem a féltékenységi reakció, sem a hisztéria, amik korábban a mindennapjaim részei voltak. Titkon én is, mint minden ember, vágyom arra, hogy egyszer elém sodorja a sors azt, aki miatt valóban véglegesen megváltoznék, és akivel békében leélném a hátralévő életemet, de nem fürkészek rózsaszín álmokat.  Beletörődtem a sorsom ezen részébe, és elfogadtam, hiszen az életem többi részében aratott sikereim túlkompenzálják a magánéleti csalódásokat.

Mindenesetre jelen kapcsolatom is biztosít afelől, hogy bármit, bármikor megtehetek anélkül, hogy tudni akarjon róla, ugyanis a kapcsolataim legelején kiosztásra kerülnek a kapcsolatban betöltött szerepek. Tudatosan olyanokat választok, akiknek ez megfelel. A korlátokat soha életemben nem bírtam, és nem is tűrtem senkitől.

Én határozom meg a határvonalat, és ha akarom, én azt bármikor átléphetem. Ők viszont soha. Ami a legkiábrándítóbb, hogy meg sem próbálta egyikőjük sem.

Helyi idő szerint hajnalban landoltam L.A.-ben, és mintha soha el sem hagytam volna a házam, azonnal felvettem a napi rutinomat. Kora reggeli edzéssel kezdtem, amit a kedvező hullámoknak köszönhetően egy kiadós szörfözés követett, és miután lecsúszott a torkomon a keserűen zöld smoothie, már azon gondolkodtam, milyen ruhát öltsek magamra egy számomra igencsak jelentős találkozáshoz.

Délelőtt tizenegykor már a forrón gőzölgő kávét fogtam a kezemben Markkal szemben ülve, amit a cége hatalmas irodájában fogyasztottunk.

– Férfi vagy nő? – kérdeztem, miután a kötelező illemköröket lefutottuk.

– Nő – válaszolta Mark, miközben tejszínt öntött a kávéjába.

– Sejtettem – mosolyodtam el. – Már alig várom, hogy találkozzak vele.

– Biztos vagy benne, hogy ismer téged? – kérdezte.

– Biztos. Ennyi véletlen nem lehet. Elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki pontosan olyan személyt alkosson, mint amilyen én vagyok. Már tippjeim is vannak – nevetgéltem.

– Megosztod? – kérdezte Mark hátradőlve.

Egy úriember volt. Olyan tapintatosan kérdezett, mintha meg sem tette volna.

– Szerintem az egyik exem lesz. Sajnos sokan vannak, csak abban bízom, hogy a nevére emlékezni fogok – kacagtam el magam, miközben azon gondolkodtam, hány, de hány nő volt már az életemben.

– Ahogyan te fogalmazol, ostobán viselkedik, viszont akivel én találkoztam, minden, csak nem ostoba – jegyezte meg halkan Mark.

– Kiugrasztom a nyulat a bokorból, megígérem – nyugtattam meg.

– Ahogy látod, Jordan. Ebbe az akciódba én magam nem szólok bele, de jó lenne, ha a film elkészülne, mert hatalmas az érdeklődés a színészek részéről is, ami mostanában a túltelített piacon olyan, mint koldusnak a kenyér.

– Kétséget kizáróan jó lett a könyv – jegyeztem meg bosszúsan.

– És a marketingje sem utolsó. Európai könyv rég robbantott ekkorát nálunk – fejezte be gondolataimat Mark hangosan, majd mély levegőt vett. – Jordan, most is elmondom, de tudod te is, hogy a te pénzed bánja, hogy idő előtt borítod a kártyavárat, és dugába dől a projekt.

– Bízz bennem! – legyintettem. – Mikor érkezik ide?

– Nem tudom pontosan – mondta Mark, miközben az üres csészéjét visszatette a tálcára. – Kiküldtük neki a tervezetet. Jelzek neked, ha többet tudok.

– Azt mondod, hogy remek színészi gárda gyűlik össze a filmben? – kérdeztem izgatottan.

– Annál is jobb – mosolygott Mark.

Két nap múlva hivatalosan kezdetét vette a film castingja. Mark nem túlozta el, mert jelenleg már igencsak befutott színészek nevei is sorakoztak a jelentkezők listáján. Megegyeztünk, hogy az ismeretlenekkel kezdjük a castingot, a nagyágyúkat csak az utolsó körökre hívjuk be. Ez volt Mark egyik alapstratégiája, mely jelenséget én pszichoterrornak neveztem, ő viszont tapasztalatszerzésnek.

A napok teltek-múltak, de G.I.N.A.-nak még se híre, se hamva nem volt a castingokon, ezért rossz érzet járta át a testem, és aggódni kezdtem, nehogy idő előtt kiderüljön számára a vezető producer kiléte, mert ha a gyanúm beigazolódik, és megtudja, hogy itt vagyok, akkor még vissza is léphet a feladattól. Általános tapasztalatom az exeimmel kapcsolatban, hogy inkább az életüket kockáztatva futnak át egy négysávoson, minthogy mellettem elsétáljanak az utcán, mindezt érthetetlen okokból, hisz én biztosan nem sérülök meg…

Akció!

Original price was: 4490,00 Ft.Current price is: 3600,00 Ft.

Col O. Broox: A MAGENTA története

Kiadó: Magánkiadás
Oldalak száma: 448
Megjelenés: 2024
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-02-0334-8
Méret: 136 mm x 204 mm x 36 mm

szerző: Col O. Broox
Col O. Broox Magyarországon született és nevelkedett. Már gyerekként szembesült a halál okozta fájdalommal, ami végigkísérte az orvossá válás rögös útján. "Nem szerettem volna orvosi thrillerbe fogni, mert régóta abban élek. Unalmas, szürke hétköznapok, kiszámítható fordulatokkal és kiszámíthatatlan végkimenetellel. Olyanról írok és olyan tudást szeretnék átadni, amit igazából mindenki tud, mindenki ismer, mégis a legtöbb embertársam már kiábrándult belőle vagy rosszabb, elvesztette a hitét benne mások ártalmai okán. Dönthetsz másként! Hiszek abban, hogy a boldogság mindenkinek alapjoga, válasszunk bármit is a színkártyák közül..."

0 hozzászólás

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0