(sci-fi) Megjelenési lehetőség

sci-fi kiadványhoz borító – Felhívás (nem csak) grafikusoknak

sci-fi kiadványhoz borító – Felhívás (nem csak) grafikusoknak

Szeretnéd az általad készített képeket egy könyv borítóján látni? Akkor készíts az adott témához kapcsolódó képet és küldd el nekünk. [A részleteket ide kattintva éred el]

A képeket közzé tesszük a weboldalunkon, és amelyik a legtöbb szavazatot kapja, az lesz a megjelenő kiadvány borítója. Az esélyegyenlőséget szem előtt tartva, a képekre kizárólag a beküldési határidő után lehet szavazni.

Kép mérete: 1600 pixel széles és 2400 pixel magas, 96-150 dpi felbontás.

Fontos, hogy a könyv címe olvasható legyen, mégpedig úgy, hogy a kép élvezeti értéke a lehető legkisebb mértékben károsodjon (például ne kelljen a cím mögé hátteret rakni, hogy olvasható legyen, mert annyira zsúfolt a kép). A kiadó logóját úgy lehessen elhelyezni rajta, hogy látható legyen. A logó helye lehetőleg a kép alján és középre igazítva legyen.

Az AI által készített képeket nem preferáljuk. Szeretnénk, ha a könyvhöz készített képek ugyanúgy az emberi elme szabad szellemi alkotásai lennének, mint a kötetbe kerülő történetek. Ezen kívül bármilyen technikával készülhet, de akár saját tulajdonú fotóból vagy kereskedelmi célra felhasználható stock fotóból is. Az előbbinél egy szerzői jogi nyilatkozatot kérünk, hogy a fotó saját szellemi tulajdon, és amennyiben szerepelnek rajta emberek, és felismerhetőek, akkor erről is, hogy ők hozzájárulnak a kép ilyen jellegű felhasználásához. A második esetben pedig kérjük a forrásmegjelelölést (közvetlen linket), ahonnan a kép le lett töltve (Adobe Stock, Pexels, Pixabay stb), hogy a licencet ellenőrizni tudjuk.

A képet nem kell eredeti méretben elküldeni, elegendő egy közösségi oldalra optimalizált változatot (~800×1200 pixel és 72 dpi) küldeni jpg formátumban.

A nyertes grafikussal szerződést kötünk és 50.000 Ft-tal díjazzuk.

A képpel kapcsolatban a szerződés aláírásával az alábbi felhasználási jogokat kérjük:

  • a grafika, vagy azok részleteinek kereskedelmi célból történő felhasználása, forgalomba hozatala,
  • a grafika időleges, vagy végleges analóg, vagy digitális másolása,
  • a grafika nyilvánosság előtt való bemutatása,
  • a grafika oktatási célra történő felhasználása,
  • a grafika többszörözése,
  • a grafika tér- és időbeli korlátozás nélküli felhasználása a fentebb leírt módokon, amely jog kiterjed a kiadó által egyoldalúan meghatározott természetes személyekre és gazdasági társaságokra is.

Amennyiben van saját weboldalad vagy online portfóliód, szívesen belinkeljük az általad küldött kép alatt.

A képeket 2025. december 31-ig lehet beküldeni.

E-mail-cím, ahová a képeket várjuk: bekuldes@stilusestechnika.hu

Alkotónként maximum 1 kép küldhető be.

Gyakran Ismételt Kérdések

A leírásban az szerepel, hogy a könyv címének olvashatónak kell lennie, de nincs leírva:

Jelenleg a megjelenő könyvnek még nincs címe, így használd a kiírás témáját: A tudomány hatása az emberre, a társadalomra

Jól értem, hogy az AI-jal készített képekkel nem lehet jelentkezni?:

Igen. Sem a teljesen AI által generált képet, sem olyan képet, ahol a készítő AI segítségét vette igénybe, nem lehet beküldeni.

Eddig beérkezett képek

A jelenlegi képek csak minták.

Nagyobb mérethez kattints a képre

képkészítő grafikus

képkészítő grafikus

képkészítő grafikus

Adatvédelem

Az adatkezelés célja, a kezelt adatok tervezett felhasználása: az adatok kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás céljából kerülnek felhasználásra, illetve megbízási jogviszony létrejötte esetén.

Az adatkezelés jogalapja jogos érdek.
Megőrzési idő: üzleti kapcsolat időtartama, vagy törlési kérelem.

További információ az adatok védelméről.

Kapcsolat

Munkanapokon 10-14 óra között

+36 (70) 752-0081

Diófasor út 112. Nyáregyháza 2723 Magyarország

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozással biztos lehetsz abban, hogy a Stílus és Technika semmilyen újdonságáról nem maradsz le. Legyen az pályázat, induló kurzus, akció vagy friss tartalom.

Copyright © 2025 Stílus és Technika. All Rights Reserved.
Wágner Szilárd
0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0