(sci-fi sztorik) Megjelenési lehetőség
Ingyenes megjelenési lehetőség írók számára sci-fi antológiában.
A kiadó célja a kiadvánnyal, hogy lehetőséget teremtsen a kezdő, még jelentősebb olvasótáborral nem rendelkező írók számára, hogy a zsánert kedvelők megismerjék munkásságát, ezáltal elősegítve akár a magán- vagy hagyományos kiadásban való megjelenését, sikerességét.
Részvételi feltételek
Az elutasítás okát nem indokoljuk!
- Téma: A tudomány hatása az emberre, a társadalomra – Milyen hatása van az egyénre és a társadalomra a tudományos fejlődés, milyen erkölcsi és morális dilemmákat vet fel; mivé formálhatja az emberiséget, változhat-e az emberiség értékrendje a tudomány fejlődésével és a hétköznapi életben való elterjedésével? (mesterséges intelligencia, orvostudomány – művégtagok, mesterséges szervek; ember-számítógép interfészek térhódítása; kimérizmus stb). Ezeket a témákat sokan sokféleképpen dolgozták már fel, ezért elsősorban azt szeretnénk, ha az írók elhagynák az eddigi sémákat és új megközelítéseket alkalmaznának a történet megírásánál.
- Beküldési határidő: folyamatos, amíg a megjelenéshez szükséges terjedelem elérésre nem kerül, de legkésőbb 2025.12.31-ig. Egy író maximum 1 történetet küldhet be, ezért jól gondold meg, hogy egy már régebbi, a gépeden porosodót vagy újat írsz és küldesz be, ami már jobban tükrözi, hogyan is tudsz sztorit írni.
- Visszajelzés, lektori jóváhagyás: a lektori visszajelzés folyamatos, általában pár napon belül megírjuk, hogy a beküldött történet bekerülhet-e a kötetbe. A bekerült történetek címeit közzé tesszük (lentebb megtalálod).
- Jogok: A beküldött irodalmi mű felhasználási joga a szerződés aláírását követően 8 évre a kiadóhoz kerül, ez idő alatt az író sem adja ki és terjeszti semmilyen formában, harmadik féllel nem köt semmilyen formában való kiadásra és terjesztésre szerződést. A felhasználási jog az alábbiakra terjed ki:
- o könyv elektronikus formában történő kiadása (digitális többszörözés és forgalomba hozatal útján történő terjesztés) – elsődleges megjelenési forma: e-könyv
- o könyv nyomtatott formában történő kiadása (többszörözés és forgalomba hozatal útján történő terjesztés) – amennyiben megfelelő számú érdeklődés mutatkozik a kiadványra, nyomdai formában szintén kiadásra és országos terjesztésbe kerül.
- o internetes felhasználás (pl.: web-, Facebook, vagy egyéb online oldalakon való közzététel)
- o idegen nyelvre történő fordítás – ha beütne a siker 😊
- o idegen nyelven történő nyomtatott és digitális többszörözésre, terjesztésére, valamint internetes felhasználásra – innen már csak egy lépés a megfilmesítés, de annak jogait nem kérjük el. 😊
- Kizárólagosság: az író az irodalmi művének beküldésével kötelezettséget vállal arra, hogy a megfelelő számú történet beérkezéséig művét nem bocsátja rendelkezésre harmadik fél számára, saját maga nem jelenteti meg semmilyen formában és irodalmi pályázatra sem adja be, ezzel megtisztelve a kiadványhoz később csatlakozó írókat.
- A kiadványba kizárólag olyan írásokat várunk, amelyek teljes egészében még nem jelentek meg semmilyen formában (nyomtatott, elektronikus, webes, közösségi oldal, hangoskönyv stb).
- Terjedelem: minimum 32000 karakter, maximum 80000 karakter, szóközökkel együtt. Az antológia tervezett mérete min. 250.000, maximum 650.000 karakter.
- Formátum: a történetet Word (doc, docx) vagy LibreOffice (odt) dokumentumként, az alábbi weboldalon lévő formázási beállításokkal (Formázási segédlet), e-mailen keresztül juttasd el nekünk a bekuldes@stilusestechnika.hu címre.
- Műfaji megkötés: novella, elbeszélés
- Zsáneri megkötés: sci-fi, beleértve az alzsánereket is (cyberpunk stb).
- Írói bemutatkozás: maximum 300 karakter terjedelemben, E/3-ban megfogalmazva.
- Írói név/Álnév: amennyiben írói nevet vagy álnevet használsz, kérjük, hogy a beküldött dokumentumban tüntesd fel (lásd: Formázási segédlet).
- Munkafolyamat: a kiadó addig nem kezdi meg a kiadáshoz szükséges munkafolyamatokat, amíg a megjelenési terjedelem elérésre, és minden íróval a szerződés aláírásra (online szerződéskötés) nem került.
- Ellenőrzés, jóváhagyás: a beválogatott történeteken irodalmi szerkesztést és korrektúrát végzünk, amely során az írónak a feltárt hibákat és hiányosságokat kötelező javítania.
- Tiszteletpéldány: 1 darab.
- Honorárium: megjelenést követően nettó 3.000 Ft/történet.
- Személyi feltételek: a lehetőséggel bárki élhet, aki magyar nyelven ír és elmúlt 18 éves.
- Várható megjelenés: 2026 első/második negyedév
Segítünk a témára ráhangolódni egy klassz kis lejátszási listával.
Magyarázat
Mit jelent, hogy olyan írásokat vártok, amelyek teljes egészében még nem jelentek meg?:
Azt, hogy a történetből maximum csak részleteket osztottál meg (például Facebook csoportban), mert más írók vagy a követőid véleményére voltál kíváncsi, esetleg egy pályázat keretén belül mutatták meg a közönségnek, de megjelenést már nem nyert.
Ebből következik, hogy olyan történeteket nem lehet beküldeni, amelyek teljes egészében publikálva* lettek kimondottan követőszerzés, írói ismertség növelése céljából.
*publikálás: megjelent. Például az Irodalmi Rádió oldalán az általad kezelt blogfelületen, a Novella blogon, Nuuvella-n stb, saját blogon, Wattpadon, Facebook oldalon stb való megjelenés kizáró tényező.
Ezzel kapcsolatban egy jó tanács: akár pályázatról, akár fizetős megjelenési lehetőségről van szó, egy friss, egy újonnan írt sztori mindig ezerszer jobb, mint egy leporolt, csilliószor átírt, javított.
Terjedelem:
Amennyiben a tervezett terjedelemnél nagyobb mennyiségű és lektor által elfogadott írás érkezik, a kiadó további antológiák megjelenésének lehetőségét sem zárja ki. Ebben az esetben a további antológiák 3-6 hónapos eltéréssel jelennek meg.
Ellenőrzés, jóváhagyás:
A kiadvány országos terjesztésbe kerül, így elérhetővé válik a DiBook, eKönyv, Líra, Libri és bookline kínálatában.
A kiadó weboldalára felkerülnek az írói bemutatkozások és rövid részletek az antológiába bekerült történetekből.
A könyv sikerességének elengedhetetlen része a kiadói reklámozáson felül az író folyamatos, aktív szereplése a közösségi médiában és a való életben. Ehhez segédleteket itt találtok: Stílus és Technika könyvmarketing, A Szerkesztő válaszol blog
Amennyiben íróként élnél ezzel a megjelenési lehetőséggel, küldd el nekünk az írásodat!
E-mail-cím, ahová a történeteket várjuk: bekuldes@stilusestechnika.hu
Felhívás (nem csak) grafikusoknak
Eddigi kiadványaink:
- Gyermektelenül antológia – írók által finanszírozott kiadás, borító: Veréb Csilla (Little Dreams)
- Rejtővel egy asztalnál – kiadói kiadás, borító: Korcsmáros Pál stílusa alapján rajz: Garisa H. Zsolt szín: Varga „Zerge” Zoltán
- Győrvári József: Szellemtúra – kiadói kiadás, borító: Stílus és Technika
- Detektívsztorik – kiadói kiadás, borító: Veréb Csilla (Little Dreams)
- Kállay Gyopár: Bárcsak… – kiadói kiadás, borító: az író festményét felhasználva, Csavajda Dóra
- Andró-Vaskó Sándor alias Tirpák Géza: MEGAKAROKHALNI – magánkiadás
- Nádudvarváry Fekete Emma: Nem skandináv krimi – magánkiadás, borító: Veréb Csilla (Little Dreams)
- Stein Zsuzsa: Egy igaz ember Gyimesbükkről 1. – magánkiadás, borító: Csavajda Dóra
- Molnár Gergely: Multisztika – magánkiadás, borító: Baigorria Fatima
- Faluvégi Anna: Elárultál – magánkiadás, borító: Csavajda Dóra
- Mészáros Lajos: Pesti balhé – kiadói kiadás, borító: Utassy Dóra (Avocado Design)
- Ian Pole: Kárhozott Testvériség – kiadói kiadás, 2025-ös Zsoldos Péter-díj közönségdíjas regény, borító: Nagy Gergely
- Col O. Broox: A FEKETE története – magánkiadás
- Érjen így a vég…, e-könyv – kiadói kiadás, borító: Stílus és Technika
- Stein Zsuzsa: Egy igaz ember Gyimesbükkről 2. – magánkiadás, borító: Csavajda Dóra
- Kóródi Gábor: Rezdülések novelláskötet – magánkiadás, borító: Jung Gyöngyi (Gyöngyi kuckója)
…és még további íróknak segítettünk valamilyen formában könyveik megjelenésében (szerkesztés, korrektúra, tördelés, e-könyv készítése stb), vagy szerzői jogaik érvényesítésében. 😊
Mint például:
Col O. Broox: A MAGENTA története, Gréger Csaba: Epica (Álmodók 1.), Emma ZR: Hurrikán, Zágonyi Mónika: Hedera könnyei e-könyv, Zágonyi Mónika: A festmény, ami hozzád vezet e-könyv, Varju Kata: Magvak a szélben e-könyv, Lengyel Patrícia: A Túlélők e-könyv, Url Izabell: A teheráni csecsemő, Kényszer-vallomás (Első kiadás), Út-vesztők, Edinburgh kék fényei, Éjfekete, A Varázslónő, Hotel California, Egy démon tárnái, A mérleg nyelve, Zeusz titkai, A szikra, Elképzelt terápia, Cukorfalat e-könyv, Gondolatok A Maradéknak, A hidegháború és még 30 év, Préda, Rés e-könyv, Alfonz ikerlángja, J. Soldier: Alaszka e-könyv, J. Soldier: The Magician e-könyv, Andy T. Miller: Klári és Claire e-könyv,
Megjelenés előtt állnak:
- Col O. Broox: AZ EZÜST története – magánkiadás (2025 október)
- Történetek nőkről… nem csak nőktől, nem csak nőknek; e-könyv – kiadói kiadás, borító: Jung Gyöngyi (Gyöngyi kuckója) (2025 nyár)
- Mindig, minden, változik; mini sci-fi antológia e-könyv – kiadói kiadás, borító: Nagy Gergely (2025 ősz)
…illetve a regényíró és Light Novel pályázatunk nyertes regényein is dolgozunk, így azok is várhatóak a közeljövőben. 😊
Eddig pozitív lektorit kapott, a kiadványba bekerülő művek címei és a kalkulált terjedelem:
Jelenleg még nem érkezett be történet, a felsorolt címek kitaláltak.
- Az oroszlán és a kisegér keresztezése (kiadvány jelenlegi terjedelme: 36.000 karakter)
- Brémai muzsikusok időutazása (kiadvány jelenlegi terjedelme: 79.000 karakter)
Adatvédelem
Az adatkezelés célja, a kezelt adatok tervezett felhasználása: az adatok kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás céljából kerülnek felhasználásra, illetve megbízási jogviszony létrejötte esetén.
Az adatkezelés jogalapja jogos érdek.
Megőrzési idő: üzleti kapcsolat időtartama, vagy törlési kérelem.
Ha íróként nem vagy biztos magadban...
„Szférák között: művészet és tudomány” címmel nyílt kiállítás kortárs képzőművészek alkotásaiból a Várkert Bazár – YBL6 Művészeti Térben. A Magyar Nemzeti Bank művészeti gyűjteményébe tartozó munkákból rendezett tárlat létrehozói egyúttal a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulójára és a Magyar Tudomány Évére is szeretnék ráirányítani a figyelmet.
Se szeri, se száma az ókori görög filozófusoknak, akik évszázadokkal, sőt inkább évezredekkel előzték meg a modern kor tudományos és technikai vívmányait, pedig eszközük csupán a logikus gondolkozás volt. Vajon hova jutottak volna, ha rendelkeznek azokkal a korszerű eszközökkel, amelyekkel a mai tudomány dolgozik?
A CL1 szívében egy tápanyagokban gazdag közeg található, amelyben emberi idegsejtek (neuronok) nőnek és kapcsolódnak egy szilíciumalapú hardverhez. Ez a chip elektromos impulzusokat küld a sejtekhez, és onnan vissza, tanulási folyamatokat generálva – hasonló módon, ahogyan az emberi agy dolgozza fel az információt.
Az emberi vizeletet nem különösebben hasznosítjuk, természetesen lehet belőle ivóvizet készíteni, ám most a kínai Kaifengben található Henan Egyetem kutatói rátaláltak egy új módszerre, amivel az emberi vizeletet fel lehet használni a mezőgazdaságban, növények trágyázásához.
A delfineket általában a bolygó legokosabb élőlényei között tartják számon. Kutatások kimutatták, hogy képesek együttműködni, új készségeket tanítani egymásnak, és még a tükörben is felismerik magukat. A tudósok évtizedek óta próbálják értelmezni a delfinek által a kommunikációhoz használt füttyök és kattintások összetett gyűjteményét. Kutatók a Google nyílt mesterséges intelligencia modellje és néhány Pixel telefon segítségével hamarosan nagyot léphetnek előre ezen a téren.
A HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont agykutatói a néptánc régóta ismert közösségteremtő és motivációs képességét kihasználva építettek fel egy fizikai és szellemi foglalkozásokra épülő programot, annak érdekében, hogy új ismereteket szerezzenek azokról az agyi mechanizmusokról, amelyek növelik az agy ellenálló képességét az öregedéssel szemben.
0 hozzászólás