Mészáros Lajos

Farkast vacsorára

Részlet Mészáros Lajos: Farkast vacsorára című történetéből (e-könyv)

Émelyítő bűz terjengett az ötven négyzetméter alapterületű karám körül, melyet a szabad ég alatt alakítottak ki. Száraz időben a cipőtalpak felverték a finom port, ami valósággal elvegyült ezzel a szaggal és rátapadt az emberek izzadt bőrére. Ha nem lett volna elég nyomasztó élmény maga a látványosság, amit ez a hely nyújtott, a látogatók magukon érezhették azt a kellemetlen, nehezen lemosható és irritáló érzést is.

Ez a magántulajdonban álló tanya az Alföldön helyezkedett el, több tíz kilométerre a legközelebbi településtől. Erre biztonsági okok miatt volt szükség, és Tőrös Szabina, a hely tulajdonosa csak így, lakott területtől távol kaphatott üzemeltetési engedélyt. A fogva tartott egyedeket, akik az idejétmúlt, bár érvényben lévő törvényi rendelkezés szerint a vállalkozás tulajdonát képezték, három méter magas drótkerítés zárta el a vendégektől, amelybe áramot vezettek. Nyitvatartási időben több marcona, fegyveres alak strázsált a kifutó előtt, így az emberek biztonságban érezhették magukat, valamint ezzel a telep teljesítette a kötelező belföldi és uniós előírásokat.

A látogatók kényelmük érdekében maszkot is kaptak a bejáratnál, hogy elviselhetőbb legyen az a penetráns szag, ami a karámba zárt egyedekből áradt. Ez természetesen benne volt a belépőjegy árában. Ennek ellenére rendszeresen előfordult, hogy egyesek, általában idősebb nők, akik az unokák unszolására érkeztek, rosszul lettek és elhányták magukat. Nem mindenkinek volt gyomra ehhez. A szerencsésebbek időben le tudták venni a maszkot magukról, de voltak, aki nem. Plusz pénzért füldugót is vásárolhattak az emberek, hisz a karámban tartott egyedek olykor csontig hatoló, fájdalmas hörgést és üvöltést hallattak. Erre külön tábla figyelmeztette az odaérkezőket. Természetesen nem csak a bűz vagy a félelmetes hangzavar tűnt szinte elviselhetetlennek, hanem maga a vendégek elé táruló látvány; azok a lények, akik miatt nyitástól zárásig özönlöttek az emberek.

Egykor ők, a kerítés mögé rekesztettek is azok voltak. Emberek. Hús-vér gondolkodó lények. De ahogy pestiesen mondani szokás, így jártak. A vírus, bár a világon mindenhol felütötte a fejét, és a maga szörnyűséges módján sosem látott pánikot eredményezett, csupán a populáció csekély részét változtatta élőhalottá, akik már csak oszladozó hús, itt-ott a cafatok alól kikandikáló, napszítta fehér csontok, keserű, öntudatlan dühbe és végtelen éhségbe konzerválódott lények. Ők itt a 2020-ban kitört világjárvány utolsó, tizenhárom Magyarországon fellehető egyede.

Hónapokig vadászták és gyilkolták a fertőzötteket, miután az ehhez való jog egy uniós határozatban rögzítésre került. Egyesek élvezetből tették, mások trófeákat gyűjtöttek, Szabina viszont latba vetve bátorságát és erejét, inkább befogta őket, és létrehozta ezt a telepet, ami néhány évvel később igazoltan remek ötletnek és jövedelmező üzletnek bizonyult. Minderre nem emberszeretete sarkallta, mindössze észrevette a kínálkozó lehetőséget. Másrészt képzett hentesként semmilyen kihívást, plusz örömforrást nem okozott számára, hogy kibelezzen egy élőhalottat.

Tizenöt év telt el a járvány kitörése óta, és felnőtt egy generáció, melynek tagjai pusztán hírből ismerik a történéseket, és a cirkusz az mindig cirkusz marad, az emberek hajlandók áldozni a borzongásért, a szórakozásért.

A jegyszedő bódétól másfél kilométer hosszú, szűk, poros földút vezetett a látványossághoz, amit fém kordonok szegélyeztek. Az út megkerülte a karámot, hogy az amúgy teljesen át- és belátható területen tartott egyedek minden oldalról megtekinthetőek legyenek, aztán visszakanyarodott a bejárathoz.

Nyitvatartási időben folyamatosan sor kígyózott, de a legnagyobb érdeklődés természetesen a késő délutáni etetést, a vacsorát övezte. Ilyenkor hatalmas tömeg zsúfolódott össze a karám körül. A látogatók tülekedve igyekeztek minél jobb helyet találni a látványosság megtekintéséhez, fittyet hányva a biztonsági előírásokra, vagy az őket rendre parancsolni szándékozó, tajtékzó őrökre. A lehető legközelebb akartak lenni a kerítéshez. Ez mindennapos fejfájást okozott neki és alkalmazottai számára, de ahogy mondani szokás, van az a pénz…

És van az a pillanat, amikor minden igyekezet ellenére megtörténik a baj.

Azon a napon, szokás szerint 16 órakor jelent meg a karámnál, maga mögött négykerekű, ütött-kopott zöld kézikocsit húzva. Rakománya tíz kilónyi nyers hús volt, amit mindig saját maga készített elő a fertőzötteknek; csontozta, darabolta, aprította, csak hogy ki ne essen a gyakorlatból, hisz egykor az ország Legjobb Böllére versenyen is győzedelmeskedni tudott egyetlen női indulóként.

Mint mindig, most is fekete, testhezálló bőrnadrágot viselt, természetesen védőfelszerelés gyanánt, ám nem lehetett elhanyagolni azt a tényt, hogy tökéletes, kerek fenekét nagyszerűen kihangsúlyozta ez a ruhadarab. Felül szintén harapásbiztos, bőrből készült motoros dzsekit hordott. Hátán ott virított tokjába csúsztatva egy eredeti katana, amit Japánból hozatott magának. Annyira büszke volt erre a fegyverre, hogy legtöbbször még az ágyba is magával vitte. Oldalán pedig ZAP elektromos sokkoló bot fityegett.

– Helyet kérek! – kiáltotta erélyesen már harminc méter távolságból.

Ha formás idomait kivesszük a képből, akkor is figyelemfelkeltő jelenség volt, ahogy peckesen, erős női kisugárzásának tudatában és parancsoló tekintetével végigmasírozott a látogatók sorfala előtt, akik minden nap hálásak voltak a színpadias belépőért.

Ahogy a karám bejáratához ért, ismét elkurjantotta magát.

– Lődd le az áramot!

A kezelő eleget téve a felszólításnak és a napi rutinnak, lenyomott egy kart a biztosítéktáblán, aztán magasba tartott kézzel integetett.

Ezután lekerült a lakat, mire a tömeg zsizsegni kezdett az izgalomtól és apró, tipegő lépésekkel egyre közelebb nyomult a kerítéshez. Mint minden alkalommal. A fogvatartottak egyként fordultak a zaj irányába, és hörögve, bömbölve megindultak.

– Hátrébb, ti agyatlanok! – hadonászott a sokkolóval, miközben a karám közepére húzta a vacsorájukat.

Egy gyors mozdulattal kiborította a kézikocsi tartalmát a földre, majd végig szemmel tartva a közeledő egyedeket hátrálni kezdett. Nap mint nap végigcsinálta ezt az „előadást”, de ennek ellenére tudta, hogy egy pillanatra sem lankadhat a figyelme, egy másodperce sem veheti félvállról az etetést, mert különben ő válik az agyatlanok vacsorájává. Egész teste verejtékben úszott, mire visszahátrált a kapuhoz. Látta, hogy az agyatlanok egy része marcangolni kezdi a feltálalt nyers húst, azonban néhányuk lassú, ám kitartó vánszorgással tovább közeledett felé.

Rendeld meg!

A letöltéshez regisztrált fiókkal szükséges rendelkezni!

Sikeres rendelés után azonnal letölthető a Fiókom->Letöltések menüpontból.

Az e-könyvek letöltésével, olvasásával és az esetlegesen szükséges segédprogramokkal kapcsolatos tájékoztatás E-könyv segédletünkben (https://www.stilusestechnika.hu/e-konyv-olvasasa/) érhető el.