F. Mortise

Üvöltő szemek

Részlet F. Mortise: Üvöltő szemek című regényéből (e-könyv)

1. fejezet

Úgy kopogott az eső az autó tetején, mintha be akart volna törni.

– Mi van? Be akarsz jönni? – sziszegte Ádám, és ököllel belevert a tetőbe. Felnézett a kárpitra, amelyen már volt néhány mélyedés, és adott egy puszit az öklére, pont úgy, mint ahogy nemrég egy filmben látta. A rádióban a UB40 énekelte a „Blue Eyes Crying in the Rain” című számot, ami a kedvencei közé tartozott. Szerette a kellemes, dallamos reggae-t, és hát ez a rohadék eső tényleg zuhogott, ami így októberben már nem okozott nagy meglepetést. Lassan ment a külső sávban, nem szerette volna a gyalogosokat beborítani vízzel. A lámpa pirosra váltott, ő is megállt a sorral együtt. Budapest belvárosában ekkorra már lement a reggeli csúcs. Hétfőnként később kellett bemennie a suliba, mert csak tizenegytől voltak órái. A reggeli szabadidőt kihasználva hattól nyolcig két kilométert úszott a Széchenyi uszodában. Ez az egyedüli sport, amit szívesen csinált. Olvasta valahol, hogy ez olyan magányos dolog, oda-vissza úszni az ötvenméteres medencében, de őt teljesen kikapcsolta. Azon kívül szinte minden izmát megmozgatta.

Kicsit lehúzta a jobb oldali ablakot, hadd jöjjön be egy kis levegő. Meglátott egy lányt, aki ült a padon az esőben, lehajtott fejjel. A válla rándulásaiból arra következtetett, hogy zokog. Nézte a szőke haját – ami csapzottan omlott le a vállára –, és arra gondolt, hogy mi történhetett vele, ha nem érdekli, hogy bőrig ázik. Ezek a tinik nem öltöznek valami praktikusan, gondolta, mert látta, hogy a lányon csak egy farmerdzseki volt, ami lássuk be egy ilyen fázós októberi napon nem igazán alkalmas öltözet. Figyelte a lányt, aki ekkor felemelte a fejét. Ádám még nem látott ilyen elképesztően kék szempárt. „Kék szem sír az esőben”, hallotta a rádióból. Mintha áramütés érte volna, a szíve egy pillanatra megállt. Izmai megfeszültek, de vett egy mély levegőt, és lassan, tudatosan ellazult. Nem hitt a véletlenekben, úgy gondolta, hogy mindennek oka van. Ez az egybeesés annyira hihetetlen volt számára, hogy nem tudott ellenállni a kísértésnek. A lámpa zöldre váltott, kitette az irányjelzőt jobbra, és befordult az utcába. Pár méter után talált egy helyet, ahol le tudott parkolni. Kiszállt az autóból, kinyitotta az esernyőt, és elindult a lány felé. Leült mellé a padra, az esernyőt úgy tartotta, hogy mindkettőjüket védje.

– Ne haragudj, hogy ismeretlenül megszólítalak, de borzasztó így látni egy ifjú hölgyet. Segíthetek valamiben?

A lány felemelte a fejét, és a kék szempár újra elbűvölte, pedig a könnyeken keresztül nem láthatta teljes valójában.

– Meghalt a szerelmem.

– Mi történt?

– Autóbaleset.

– Nagyon sajnálom, de ez nem igazán jó módja a gyászolásnak. Megfázhatsz, sőt tüdőgyulladást is kaphatsz.

– Nem érdekel, az volna a legjobb, ha én is meghalnék. De miért is mondom ezeket neked? Te csak egy idegen vagy. Nem mindegy, hogy mi lesz velem?

– Igazad van. Én csak egy idegen vagyok, akit megérintett a szomorúságod. Bocsáss meg! Nem akartalak zaklatni.

Ádám az esernyő nyelét a lány kezébe nyomta, felállt, és elindult az utcasarok felé.

– Hé, az ernyőd!

Megfordult, és legyintett a kezével, majd folytatta az útját.

– Ne hagyj itt!

Kérlelte egy kétségbeesett hang, ami bekúszott a zakója alá, és újra görcsbe rántotta a szívét, a lábát megállásra kényszerítette. Visszament, leült szorosan a lány mellé, elvette tőle az esernyőt. Érezte, hogy remeg, hiszen tetőtől-talpig vizes volt. Kezdett az ő nadrágja is átázni a fenekénél. Felállt.

– Gyere, pár sarokkal arrébb lakok. Ott megszárítkozhatsz, találunk neked száraz ruhát is.

A lány szó nélkül követte. Beültek az autóba, és elindultak.

Pár perc múlva bekanyarodtak a Mária utcába, ahol Ádám lakott egy kényelmes kis lakásban a második emeleten. Kinyitotta a bejárati ajtót, és betessékelte a csurom vizes védencét.

– A fürdőszoba ott van – mutatott a jobb oldali ajtóra. Vetkőzz le, és bújj bele a jó meleg vízbe! Addig keresek neked pár tiszta rucit.

A volt felesége még nem vitte el minden holmiját, így talált néhány ruhát a szekrényben. Amennyire fel tudta mérni a lány hasonló alkattal rendelkezett, mint Laura. Egy pólót és egy farmer nadrágot készített a fürdőszoba ajtaja elé. Hallotta a víz csobogását. Ruhát váltott, és elhelyezkedett a kanapén. A gondolatai a lány körül jártak. Át tudta érezni a bánatát, egy éve ő is tragikusan gyorsan veszítette el az apját. Két hónap alatt végzett vele a tüdőrák. Hiába írtak kettőezer-huszonegyet, még a fejlett orvostudomány sem tudott segíteni rajta. Ő még csak harmincegy éves volt.

Egyszer csak résnyire kinyílt a fürdőszoba ajtaja, kinyúlt egy kéz, ami megfogta a ruhákat, és eltűnt az ajtó mögött. A hajszárító zümmögése bizsergető emlékeket hozott fel benne. Sokszor hallgatta, amikor Laura szárította a haját. Gyönyörű barna hajzuhataga a derekáig ért. Ez fogta meg, amikor először találkoztak egy házibuliban. Imádta a finom, természetes illatát, szívesen túrta bele az arcát. Eleinte boldogok voltak itt, de egy idő után valami már nem működött. Nehéz megmondani, hogy mi volt az. Végül úgy döntöttek, hogy elválnak útjaik.

Kinyílt a fürdőszoba ajtaja, és kilépett a hosszú szőke hajú, kék szemű tünemény. Jól állt rajta a póló és a farmer. Vékony dereka ki-kivillant, ahogy a haját igazgatta.

– Ülj le ide! – mutatott maga mellé.

– Kezdjük elölről! Szeverei Ádámnak hívnak. Ha már megnyugodtál egy kicsit, mondhatnál pár szót magadról.

A lány felhúzta mindkét lábát, átkarolta a kezével, várt egy kicsit, és elkezdett beszélni.

– Baranyi Eszter vagyok. Dénessel négy éve találkoztam a gimiben. Azonnal egymásba szerettünk. Két napja autó balesetet szenvedett, bevitték a kórházba, de már nem ébredt fel. Ma reggel kaptam a telefont, hogy meghalt.

Újból elkezdett pityeregni. Ádám nem tudta, hogy mit mondjon, így csendben várt. Kivett egy papír zsebkendőt az asztalon lévő tartóból, és odaadta neki. Eszter nem törölte meg az arcát, csak szorongatta a kezében a zsepit.

– Nagyon sajnálom, hogy ilyen fiatalon ekkora szörnyűséget kell átélned. Nem tudom, hogy miben tudok neked segíteni, de ha akarsz, itt maradhatsz, amíg megszáradnak a ruháid. Beteszem őket a szárítógépbe, ötven perc és szárazak lesznek. Tanulsz még, vagy már dolgozol?

– A Corvinus Egyetemre járok. Nem gond, ha nem megyek be az előadásokra, úgy sem tudnék most figyelni.

– Kérsz ásványvizet?

– Igen, köszönöm.

– Oké, mindjárt hozom. – Bement a fürdőszobába, és betette a vizes ruhákat a szárítógépbe. Átment a konyhába, megnézte, hogy milyen kaja van a hűtőben, és töltött két pohár vizet. Mire visszaért a lány feküdt a kanapén, és aludt. Elővett egy plédet a szekrényből, és betakarta. Mivel alig talált valami normális ennivalót, úgy döntött, hogy leszalad a közeli közértbe. Kék Szem (magában így nevezte el) pedig hadd aludjon nyugodtan. Óvatosan becsukta a bejárati ajtót, nem zárta be kulccsal.

Durván egy fél órát lehetett távol. Csendben benyitott a lakásba, kipakolt a konyha asztalra mindent. Amikor belépett a szobába, a kanapé üres volt. Bekopogott a fürdőszobába, és elkezdte szólongatni.

– Eszter, itt vagy? – Mivel nem kapott választ, benyitott. A fürdőben sem volt, Esztert nem találta sehol. Megnézte a szárítógépet, nem volt benne semmi. Ezek szerint elment, és magával vitte a félig nedves ruhákat. Ekkor egy kisördög elkezdett csilingelni a fülében. A gyanú kisördöge. Módszeresen átvizsgálta a szobákban a szekrényeket, fiókokat. A pénztárcája a bankkártyákkal együtt a zsebében lapult, készpénzt nem tartott máshol. Talán nem vitt el semmit, gondolta. Végül leült az íróasztalához.

– Hol van a laptopom? – kiáltott fel. – Ez a kis szajha elvitte a laptopot. Elkapta a méreg.

– Hogyan lehettem ennyire balfék? – mondta hangosan. Ezért a főnökeim kinyírnak. Beengedtem egy idegent a lakásba, aztán meg itt hagytam egyedül. Nem vagyok normális. Neki valószínűleg csak egy gép, amit el tud adni. Vissza kell szereznem, kattogott a fejében, de hogyan?

Felhívta a barátját, Gábort, és elmesélte neki a kis kalandját.

– Ne nevess! – mondta a telefonba, mert a másik végén vihogást hallott. Te is sokszor jársz-kelsz a városban. Ha egy szőke, feltűnően kék szemű lányt látsz, azonnal hívj. Tudom, a jó szívem fog a sírba vinni.

– Na, csá!

Bement az iskolába. Leadta az óráit, a srácok egész jó passzban voltak, repült az idő. Ez a pár óra elfeledtette vele a reggeli kis incidenst.

Otthon csak az járt a fejében, hogy ha ez a lány így át tudta verni, akkor nagyon jó színész lehet. Olyan érzelmeket tudott átadni, amelyeket egyből elhitt. Ez lehet a módszere? Így rabolja ki az embereket? Miért baj az, hogy mindenkiben csak a jót akarom látni?

***

Aznap este Kertész Alfréd professzor a feleségével, Edittel és a tizennyolc éves lányával, Annával vacsorázott. A tágas étkezőben rajtuk kívül még illedelmesen ült egy másik családtag is, Barny a labrador. Nem kunyerált ételt, csak néha megnyalta a száját, finoman jelezve, hogy ő is enne pár falatot.

– Ma áttörést értünk el a kutatásban, amin dolgozunk. Ezért behűtöttem egy üveg pezsgőt, mert ezt meg kell ünnepelnünk.

Odament a hűtőhöz, kivette a pezsgőt és hozzá három hosszúkás poharat a szekrényből. Egy picit megrázta az üveget, hogy a felnyitáskor durranjon, ahogy illik. Kitöltötte a nedűt, és felszolgálta az asztalnál ülőknek.

– Én is kapok? – kérdezte Anna, és látszott az arcán, hogy csodálkozik.

– Igen, nagylány, ennyi nem fog megártani – mondta, és elé tette a poharat. – Mi volt ma a suliban?

A vacsora utáni rituálé része volt, hogy ezt megkérdezte.

– Semmi – sóhajtott Anna, belekortyolt a pezsgőbe és kicsit elhúzta a száját.

– Na, mégis! Milyen órád is volt ma?

– Fizika és informatika.

– Ó, a híres Szeverei tanár úrral!

– Jaj, apa…

– Remélem, nem csak ezek a kedvenc tantárgyaid, mert Szeverei tanár úr a legjóképűbb az egész iskolában – nevetett, miközben az ujjaival idézőjelet formázva fejezte be a mondatot.

Anna megvonta a vállát.

– Tudod, hogy nem. Különben is, én csak azt mondtam, hogy mindenki szerelmes belé. Azt nem, hogy én is.

– Kislányom, a mindenkibe te is beletartozol.

– Erről jut eszembe, intéztél már valamit a felvételimmel kapcsolatban? – mondta Anna, hogy témát váltson. – Tudod, megbeszéltük, hogy a Harvardra szeretnék menni.

– Folyamatban van az ügy, de a pénzt is meg kell teremteni hozzá. Ha sikerül ösztöndíjjal tanulnod, akkor is sokba fog kerülni.

– Drágám, vissza kell mennem az intézetbe, még le kell ellenőriznem néhány adatot – mondta a feleségének.

– Miért mindig neked kell bemenned? Te vagy a kutatás vezetője, van még pár eminens kutató a csoportban. Sőt van olyan is, akinek nincs családja.

– Igazad van, de ez a projekt annyira fontos, hogy nekem kell felügyelnem, nem lehet hibázni. Ezt meg kell értened. Sietek haza, megígérem.

Kertész Alfréd, a biológia professzora felvette a kabátját, és elhagyta a házat, ami Budapest tizenkettedik kerületében volt a villanegyedben. Itt laktak a tehetősebb emberek, orvosok, politikusok, a rendszerváltáskor jól helyezkedő újgazdagok.

Leállította az autóját a D8 Hotel parkolójában, ami Budapest egyik legjobb szállodája. A liftben megnyomta a hármas gombot. A folyosón megállt a 32-es ajtó előtt és finoman bekopogott.

Az ajtó kinyílt, és egy lengén öltözött középkorú hölgy beinvitálta. A professzor gyengéden megcsókolta, miközben megszabadult a kabátjától. Ötvenéves kora ellenére jól tartotta magát – amikor tehette, reggelente futott öt kilométert –, az a kis pocak kimondottan jól állt neki. Rövid barna haja a halántékánál már őszült egy kicsit, ami a rövidke bajusszal együtt sármossá tette a fizimiskáját.

– Kérsz egy itált? – kérdezte Jessica.

Angolosan ejtette ki a szavakat, ami tetszett Alfrédnak.

– Nem kérek, már ittam egy pohár pezsgőt. Nincs sok időm, a feleségemnek azt mondtam, hogy be kell mennem az intézetbe.

– Pezsgőt? Ünnepeltetek valamit?

– Igen, a kutatásunk úgy néz ki, hogy révbe ért.

– Oh, darling, annak én is örülök. Ünnepelj velem is! – mondta, és lehúzta a ruha két pántját a válláról, ami így lecsúszott a testéről.

A forró ölelések után, kielégülve szuszogtak az ágyon.

– Mit kutattok valójában? Már ha beszélhetsz róla.

– Annyit mondhatok, hogy nagy durranás lesz. A nyilvánosság nem fog tudni róla, de a titkosszolgálat el lesz ájulva, amikor majd bemutatjuk. De addig még van idő, a tesztelések még csak most kezdődnek el.

Amikor hazaért már csendes volt a ház, mindenki aludt, csak a kutya jött elé a folyosón. Megsimogatta a buksiját. – Menj vissza a helyedre! Barny ásított egyet, és szófogadóan visszaballagott a nappaliba.

Csendben bement a hálószobába, levetkőzött és befeküdt Edit mellé.

– Megjöttél? – suttogta a felesége.

Alfréd nem válaszolt, csak közel húzódott és átölelte az asszonyt. Nem tudott még elaludni, kavarogtak benne az emlékek. A nemzetközi konferencia, ahol az esti partin megismerte Jessicát. Kitűnt a többi nő közül a szolid, de csinos öltözékével, a visszafogottságával. Nem akart a beszélgetés központi szereplője lenni, de amikor megszólalt elragadó volt a lényegre törő stílusával. Jól állt neki, hogy egy kicsit törte a magyart.

2. fejezet

Másnap, kedd reggel Ádám hatkor kelt, fél nyolcra a suliban kellett lennie. A szokásos reggeli rutinnal kezdte a napot, mindig beágyazott a hálószobában, pedig most már egyedül élt. Ezt annyira megszokta gyerekkorában, hogy nem érezte volna magát jól, ha nem teszi meg. Édesanyja mondta mindig: „Legyen rendben a szobád, mert nem tudhatod ki lesz a váratlan vendéged.”

Ádám az iskolában volt, amikor jött a hívás. Gábor hívta, hogy szerinte megtalálta a kis hölgyet.

– Hol?

– Ugyanabban a buszmegállóban ül a padon, mint amikor találkoztatok.

– Tartsd szemmel, máris indulok. Ha elindul, kövesd!

Szerencsére lyukas órája volt, így azonnal indult a cél felé.

Tíz perc múlva rákanyarodott a József körútra, és láss csodát, tényleg ott ült a padon.

Most nem esett az eső. A közelben leparkolt, és elindult felé, úgy, hogy ne vegye észre. Leült mellé. A lány ránézett, amitől megint ledermedt, de gyorsan feleszmélt.

– Most velem jössz! – mondta Ádám, miközben megfogta a lány kezét.

Kékszem nem ellenkezett csak elkezdett hüppögni.

Otthon leültette a kanapéra, nem kínálta meg semmivel, egy pofonnal sem, amit megérdemelt volna.

– Hol van a laptopom? Remélem még nem adtad el.

– Otthon van – jött a válasz.

– Jó, akkor elmegyünk érte. Ha visszakapom épségben, nem foglak feljelenteni.

– Nem mehetünk, a bátyám megölne.

– Kit?

– Engem.

– Most már kezd a türelmem fogytán lenni. Mondj el mindent és kérlek, ezúttal ne hazudj. Érezte, hogy valami nem stimmel ezzel a lánnyal. Vagy csak kereste a lehetséges felmentést, mert akkor is elbűvölte.

– A bátyámmal lakom, mert állami gondozottak voltunk. Szüleinket nem ismertük. Berci két évvel idősebb, mint én ezért ő hamarabb lett önálló. Kézenfekvő volt, hogy hozzá költözök, amikor nagykorú lettem. Berci dolgozik, de keveset keres. Ő találta ki ezt a módszert, mert, hogy olyan szép vagyok, biztosan lesznek, akik bedőlnek.

– Hány éves vagy valójában?

– Huszonöt.

– Mióta csinálod?

– Egy éve. Amiket így szerzek, Berci eladja. Ő gondoskodik rólam, de amikor iszik, olyankor előtör belőle az állat. Már azért is megvert, ha nem tudtam lopni olyat, amit el lehetett adni.

– Már pedig nekem kell a laptopom.

– Vigyél el oda, ahová mondom, és öt perc múlva visszaadom.

– Ezért is meg fog verni a bátyád?

– Még nem látta, majd azt mondom, hogy nem volt semmi értékes, amit elhozhattam volna. Talán megúszom egy pofonnal.

– Szeretnék segíteni neked. Hogyan tudnék?

– Nem tudsz. Jó ez így nekem. Majd férjhez megyek egy gazdag pasihoz, azt díjazná Berci – mondta és elmosolyodott.

Ádám először látta mosolyogni a lányt. Kivillantak a hófehér fogai, az arca kislányossá vált. Nem lehet elmondani azt az érzést, ami akkor a hatalmába kerítette. Legszívesebben a karjába vette volna, és rácsókolta volna a szájára a mosolyt, hogy örökre így maradjon.

– Jó, menjünk!

Elindultak az autóval, Eszter mondta, hogy merre menjenek. Átmentek két kerületen, amikor szólt, hogy itt parkoljanak le valahol. Sikerült találni egy helyet.

– Itt várj! – mondta és kiszállt a kocsiból.

Várakozás közben Ádám azon gondolkodott, hogyan tudná kihúzni őt ebből a helyzetből. Olyan érzések jöttek elő benne, amelyeket már rég nem érzett. Egészen igazságtalannak találta, hogy egy ilyen gyönyörű lány elsikkadjon, mert az egyértelmű volt, hogy ennek börtön lesz a vége. Eszter pár perc múlva megjelent a laptoppal a hóna alatt. Beszállt mellé az autóba. Ádám beélesítette a gépet és leellenőrizte, hogy minden rendben van-e. A számítógép érintetlen volt.

– Most mi legyen? Ha ezt folytatod tovább, előbb vagy utóbb, de börtönbe kerülsz, remélem, ezt te is tudod.

– Te gazdag pasi vagy? Ha igen, vegyél feleségül!

– Nem vagyok gazdag, de ha le akarsz lépni a bátyádtól, nálam lakhatsz egy darabig.

– Csak vicceltem – mondta és kiszállt a kocsiból.

Mire felocsúdott már sehol sem látta. Visszament a suliba. Volt még egy kevés ideje a következő órájáig, így elkezdett keresgélni az interneten. Megpróbált a Facebookon rákeresni a nevére. Kiadott pár Baranyi Esztert, de egyik sem ő volt valószínű, hogy nem ez az igazi neve.

Háromkor vége lett az utolsó órájának. Hazafelé megvette az aznapi szokásos újságot, amiben apróhirdetés volt. Otthon elhelyezkedett a kanapén, és elkezdte böngészni a hirdetéseket. Hamar megtalálta, amit keresett. „Jó állapotú laptop eladó.” és egy telefonszám. Ez neki szólt. Kinyitotta a ruhásszekrényt, aminek a hátfala rejtett egy kis üreget. Elhúzta a titkos ajtót, ott működött egy szerver, ami egy olyan telefonhálózat része volt, amit nem lehet lehallgatni. Kivette a mobilt és tárcsázott.

– Szia!

– Igen, meglett a laptopom. Látszólag nem nyúlt hozzá senki, csak egy kis tolvaj volt.

– Nem, nem hiszem, hogy lemásolták volna a titkos fájlokat.

– Persze, hogy nem száz százalék.

– Jó, még szimatolok egy kicsit. Ha meg tudok valami biztosat hívlak.

Visszapakolt mindent, és bezárta a szekrényt. Lefeküdt a kanapéra és gondolkozott. Végigjátszotta a történteket. Semmi gyanúsat nem vett észre, de az ő helyzetében meg kellett bizonyosodnia, hogy nem másolták le az anyagot a gépéről. Ez nemzetbiztonsági kockázat volt. A fájlok titkosítva voltak, de mindent fel lehet törni, ő már csak tudja. Egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy ő volt a célpont és a többi csak elterelés. Nincs mese, valahogyan Kékszem közelébe kell férkőznie.

Már kilenc éve, milyen hosszú idő. Kilenc éve kapták el hackerkedésért. Többször mondta Szabolcsnak, a csoporttársának, hogy óvatosnak kell lenniük. Ne hackeljenek kormány közeli oldalakat, azokkal nem szabad játszani. Mert hát szórakozásból törtek fel különféle weblapokat. Hírnevet akartak szerezni a hacker társadalomban. Amikor lebuktak, Ádám két lehetőség közül választhatott, vagy börtön, vagy dolgozik a kormánynak. Nem volt sok választása. Hogy Szabolccsal mi lett, azóta sem tudja, egyszerűen felszívódott.

Azóta a kormánynak vagy nem is tudja pontosan, hogy kinek dolgozik titokban. Kellett már hackerkednie, programokat írnia, különféle algoritmusokat készítenie mindenféle társaságnak. Pénzt is kap a munkájáért, jó kis pótlás a fizetéshez.

Akkor még reménykedett abban, hogy Kékszem csak egy kis tolvaj, és nem valamelyik titkos szervezet ügynöke. Mint annyiszor már az életében ezt is rosszul gondolta.

***

Kedd reggel Kertész professzor viszonozta az ügyeletes szolgálati tiszt köszönését, és a kötelező átvizsgálás után megnyomta a lift hívógombját. Rövid idő múlva kinyílt az ajtó és belépett az üres felvonóba. Hozzáérintette a kártyáját a szenzorhoz, a lift elindult lefelé, ahová csak magas szintű engedéllyel lehetett lejutni. A mínusz harmadikon volt a labor, ahol a tudósok dolgoztak.

– Jó reggelt! – üdvözölte a helyettese, Bordás Péter.

– Hogy állunk? Stabilak a vírusok?

– Igen, úgy néz ki, hogy most már teljesen jól működnek. Az emberi sejtek közé bejuttatva nem mutatnak aktivitást, amíg nem stimuláljuk őket. A nanorobotok is be vannak programozva. Már csak be kell juttatni az egészet a tesztalanyokba.

– Igen, egy csapatnak ez lesz a dolga. Most megbeszélésre kell mennem, jelentem az eredményeket az Operatív Törzsnek.

Ismét beszállt a liftbe, ezúttal a négyes gombot nyomta meg.

Megmutatta az igazolványát a tárgyaló előtt álló őrnek, aki kinyitotta a hangszigetelt ajtót. Ott volt mindenki az Operatív Törzsből, már csak őt várták.

– Üdvözlök mindenkit, és elnézést kérek a késésért, de ellenőriznem kellett az eredményeket a laborban. Leült az egyetlen üres székre.

– Kérem Kertész professzor urat, hogy informáljon bennünket – mondta Balkai Ernő ezredes a titkosszolgálat új vezetője. – Elődömtől kaptam néhány információt a projekttel kapcsolatban, de részleteiben még nem ismerem.

– Örömmel teszek eleget a kérésnek, mert kijelenthetem, hogy a vírus, amelyet virdonnak neveztünk el készen van, és megbízhatóan működik. A nanorobot segítségével aktivizálni tudjuk, beépülve a sejtbe képes szaporodni, és ráveszi a sejteket, hogy apró rádióhullámokat generáljanak. Annyi sejttel teszi ezt meg, amennyit már a vevőrendszer érzékel, így a helyzetét állandóan megfigyelhetjük. Az immunrendszert kikerüli, így az nem támadja meg.

– Hogyan áll le? – kérdezte a nanorobot kifejlesztője, Berkes Lóránt.

Amikor észleljük a vevőrendszerrel, hogy az adás megfelelő és stabil, utasítjuk a nanorobotot, hogy fecskendezze be azt az anyagot, ami figyelmezteti az immunrendszert a megsemmisítendő vírusokra.

– Köszönjük a tájékoztatót. Akkor elindíthatjuk a virdonok és a nanorobotok beültetését a tesztalanyokba? – kérdezte Balkai ezredes.

– Igen, tizenkettő prototípus van kész, ebből tízet be lehet vinni az alanyokba.

– Jó, ezt intézi a titkosszolgálat.

– Mielőtt megtörténik a beültetés, kérnék az alanyokról némi információt: név, vércsoport és van-e valamilyen betegsége – mondta Kertész Alfréd.

– Holnap megkapja mind a tíz tesztalany adatait.

– Remélem, tényleg működik ez a virdon vagy micsoda, mert rengeteg pénzbe kerül a kutatás – szólalt meg Radnai Kálmán, a Pénzügy Minisztérium képviselője. – Minél hamarabb szeretnénk látni az eredményeket ahhoz, hogy tovább is tudjuk finanszírozni a projektet.

– Hamarosan bizonyítani fogja a tíz tesztalany a virdon megfelelő működését – mondta Kertész professzor.

– Uraim, köszönöm az eddigi munkájukat. A következő értekezletünk időpontjáról értesítjük önöket – mondta, és felállt Balkai ezredes jelezve, hogy vége a megbeszélésnek.

Kertész professzor megint a 32-es ajtó előtt állt. Délután felhívta Jessica, hogy este okvetlen látogassa meg, mert fontos mondanivalója van a számára. A kopogtatásra kinyílt az ajtó, a nő – aki most fel volt öltözve – beengedte, majd becsukta az ajtót, és a kulcsot ráfordította.

– Gyere darling, van itt két úr, akik beszélni szeretnének veled.

A két széken két elegánsan öltözött férfi ült. Az egyik zakója elállt egy kicsit a testétől, így látni lehetett az oldalán a pisztolytáskát és a fegyver markolatát.

Mindkettő felállt, és kézfogással üdvözölték a professzort, de nem mutatkoztak be.

– Foglaljunk helyet – mondta Jessica. – Alfréd, ezek az urak kíváncsiak a kutatásodra – vágott a közepébe.

Alfréd leült, a meglepettségtől úgy érezte, mintha lelassult volna az idő. Mi a fene folyik itt, gondolta és nagyon rossz érzése támadt.

– Professzor úr, tudunk a kutatási területről, amin dolgozik. Tudjuk azt is, hogy egy forradalmasított megfigyelőrendszert fejlesztettek ki. A vevőrendszer szoftvere már a birtokunkban van. Hamarosan a nanorobotot aktivizáló távirányító rendszer is a kezünkben lesz. Minket a vírus érdekel.

– Kik maguk? Valamelyik titkosszolgálat emberei?

– Mi egy magánszervezetnek dolgozunk, amely higgye el, magas beosztású, befolyásos emberekből áll.

– Mit akarnak tőlem?

– Egy vírust és egy nanorobotot a dokumentációval együtt.

– Az kizárt dolog, olyan biztonsági rendszerrel őrzik, hogy azt nem lehet kijátszani. Különben is már elhelyezték őket a tesztalanyokba.

– Kik a tesztalanyok?

– Azt nem tudom, a titkosszolgálat feladata volt az elhelyezés – hazudta.

– Jó, akkor tudja meg, hogy kik a tesztalanyok, és kérjük az egész projekt dokumentációját.

– Lehetetlent kérnek uraim. Jessica, te is benne vagy ebben az őrületben?

– Igen, az én feladatom volt csábítani téged, de vigasztalódjál, hogy minden pillanatát élveztem.

– Akkor másképpen mondom – szólalt meg megint az előző férfi. – Két lehetősége van. Mivel a megbízásunk kiterjed arra is, hogy komoly összeget fizessünk a kért dolgokért, ez az egyik opció. A másik egy kicsit durvább. Megfigyeljük a feleségét és a lányát is. Ha nem az első alternatívát választja, a családját szörnyű baleset érheti. A megbízóink nagy része üzletember. Ők nem szeretik az erőszakot, inkább fizetnek.

– Mennyi időm lenne megszerezni, amiket kérnek?

– Három nap.

– Mennyit tudnak fizetni, ha már más lehetőségem nincs?

– Ötvenmilliót, forintban.

Amikor hazaért, már mindenki aludt, ami nagy szerencse volt, mert nem tudta volna eltitkolni előttük, hogy mennyire el van keseredve. A sírás fojtogatta, és a bűntudat mardosta a lelkét. Hogyan fog kilábalni ebből? Nem tudta miképpen fogja három nap alatt megszerezni, amit követelnek tőle. Valójában megzsarolták, tehát nincs más választása. A családjáért mindent megtenne. Ha már ennek így kellett történnie, legalább a pénzt megkapja.

Rendeld meg!

A letöltéshez regisztrált fiókkal szükséges rendelkezni!

Sikeres rendelés után azonnal letölthető a Fiókom->Letöltések menüpontból.

Az e-könyvek letöltésével, olvasásával és az esetlegesen szükséges segédprogramokkal kapcsolatos tájékoztatás E-könyv segédletünkben (https://www.stilusestechnika.hu/e-konyv-olvasasa/) érhető el.