Kotánczi Hanna

Írói kötelesség

Részlet Kotánczi Hanna: Írói kötelesség című történetéből (e-könyv)

Amikor bekopogtam hozzád, még fogalmam sem volt, hogy mi fog történni. Igazából még abban sem voltam biztos, hogy mit fogok mondani neked. De ettől izgalmas az élet, nem igaz? Hogy sosem lehet tudni pontosan, hogy mit hoz a jövő. Bekopogtam tehát a széles, sötétbarna faajtón, amin volt egy fém kopogtató. Már nem sok ajtón látni hasonlót, de hozzád illett. Miközben vártam, felélénkült a szél, és meglobogtatta a hosszú, sötétkék ruhámat. A mellkasomhoz szorítottam a kezemben tartott papírokat, nehogy elfújja őket a szél és átkoztalak, amiért nem nyitottál rögtön ajtót. Sötétbarna hajam kiszabadult a gondatlanul megkötött kontyból és a vállamra hullt. Mire ajtót nyitottál, a szél ismét elcsendesedett én pedig kihúzva magamat álltam a küszöböd előtt. Ha meg is lepődtél azon, hogy ott találsz, nem mutattad, bár mindig is nagyon jól el tudtad rejteni az érzelmeidet. Egy kis haragot azért felfedeztem a szemedben, na meg abban, ahogy enyhén felmordultál.

– Mit szeretnél? – kérdezted. Hirtelen úgy éreztem, hogy nincs elég szó ahhoz, hogy elmondjam, mi minden jár a fejemben. Így hát meg sem kíséreltem kinyitni a számat, egyszerűen feléd mutattam a kezemben tartott papírokat. Biztos voltam benne, hogy tudod, hogy miért van nálam egy rakat teleírt és még több üres lap, és ez be is bizonyosodott. Idegesen megdörzsölted a rövid szakálladat és kissé feljebb toltad a szemüvegedet. Szinte hallottam, ahogy a fejedben forognak a fogaskerekek, miközben azon gondolkodsz, mitévő legyél velem. Kikerekedett szemekkel vártam az ítéletet, bár nem akartam könyörgőnek tűnni. Sosem szeretted, ha valaki könyörgött neked, és én sose voltam az a típus, aki bárkinek is könyörögne. Végül idegesen felsóhajtottál és rám szegezted sötétbarna szemeidet. – Nem tartom jó ötletnek, hogy ezzel foglalkozol. – Elmosolyodtam, ugyanis tudtam, hogy nyert ügyem van. Ha nem szerettél volna segíteni nekem, megmondtad volna azonnal.

– Valakinek muszáj – vágtam rá, mire megráztad a fejedet.

– Foglalkoznak vele elegen. Olyanok, akik tudják, hogy mit csinálnak.

– Én is tudom, hogy mit csinálok – emeltem meg a fejemet kissé. Ismét csak sóhajtottál egyet, majd odébb léptél. Azonnal beviharzottam a házba, mielőtt meggondoltad volna magad. Az orromat kávé és faillat ütötte meg. Beléptem a nappalidba és ekkor tudatosult bennem, hogy milyen rég voltam nálad utoljára. Akkor még a kanapé az ajtóval szemben volt, most azonban a jobb oldali falhoz volt tolva. Előtte állt egy sötétbarna dohányzóasztal, ami újnak tűnt. A világosbarna falakat festmények díszítették, a padlón vörös szőnyeg terült el. Az általam is jól ismert könyvespolcon megszámlálhatatlan mennyiségű könyv helyezkedett el. Eltöprengtem rajta, hogy vajon hány új könyvet szereztél be azóta, hogy utoljára nálad jártam. Biztos voltam benne, hogy sokat.

– Foglalj helyet! – léptél be te is a nappaliba, én pedig a gondolataimból kizökkenve indultam a kanapé felé. Leültem a bal szélére és elkezdtem kiteríteni a kezemben lévő papírokat a dohányzóasztalon. Amikor felpillantottam, megláttam, hogy egy széket hozol be az étkezőből és leteszed a dohányzóasztal másik oldalára, velem szemben. Szívesen szóvá tettem volna, hogy ezt felesleges gesztusnak tartom, de inkább úgy tettem, mint akinek fel sem tűnik. Középre helyezkedtem a kanapén és rád emeltem a tekintetemet.

– Kell a segítséged – mondtam ki, mire felszaladt a szemöldököd. Tudtad, hogy szeretem magam megoldani a problémáimat, de ebben az esetben be kellett vallanom, hogy szükségem volt rád. Azaz…, szükségem volt a segítségedre.

Rendeld meg!

A letöltéshez regisztrált fiókkal szükséges rendelkezni!

Sikeres rendelés után azonnal letölthető a Fiókom->Letöltések menüpontból.

Az e-könyvek letöltésével, olvasásával és az esetlegesen szükséges segédprogramokkal kapcsolatos tájékoztatás E-könyv segédletünkben (https://www.stilusestechnika.hu/e-konyv-olvasasa/) érhető el.

Gungl Zsuzsanna

Majmok vére

Részlet Gungl Zsuzsanna: Majmok vére című történetéből (e-könyv)

A lány és a férfi a világ legócskább panelszörnye előtt álltak meg. A tízemeletes különös módon legalább olyan széles volt, mint amilyen magas, de ez a kinézetén egy cseppet sem javított.

– Amikor azt mondtad, biztonságba viszel, minimum egy palotát vártam – szólalt meg a lány.

– Ez a legbiztonságosabb ház a körzetben – válaszolta a férfi.

– A sajtpalota? – mutatott a lány a ház oldalában éktelenkedő, szinte tökéletes köröket formázó lyukakra.

– A harmadik bombázást kicsit megsínylette, de nem hoztalak volna ide, ha nem bíznék a falakban.

A lány továbbra is bizonytalanul méregette a porózus szerkezetet.

– Mielőtt minden prospektus ajánlása ellenére besétálok egy idegen férfival egy veszélyesnek tűnő épületbe, elárulnád a neved?

– Kadét vagyok.

– Ki gondolta volna… Én meg újságíró, és gyanítom, hogy ezért üldöztek végig azok a majomképűek az egész bulin. De azok után, hogy megmentetted az életemet, akár be is mutatkozhatnánk egymásnak. Szóval a nevem Vyvette. És a tiéd?

– A nevem Kadét – válaszolta a kadét, majd a nehezen mozduló ajtószárnyat a vállával kitámasztva intett a lánynak, hogy a palota készen áll a fogadására.

***

Az X/1107/B házszám előtti satnya bokrok nem szolgáltak sok fedezékkel a hajnali szórt fényben, de a két katona nem volt kezdő a taktikai rejtőzésben.

– Utánuk megyünk, uram? – kérdezte az egyik, aki a mellkasára erősített lapka szerint a C6274 tizedes nevet viselte.

– Dehogyis, tizedes! Természetesen megvárjuk az erősítést. Addig csak megfigyelünk – válaszolta E981 őrmester.

***

Az épület fő artériáját jelentő liftakna sem volt jobb állapotban, mint a ház maga. Kadét látható erőlködéssel feszítette szét a zárórácsokat, hogy Vyvette át tudjon csusszanni közöttük. Az irányítópanelen csak az 1-es és a 6-os gomb világított, és Kadét ez utóbbit is háromszor nyomta le, mire a lift fémes nyöszörgéssel hajlandó volt elindulni.

– Micsoda szerencse, hogy pont a hatodikra megyünk – jegyezte meg Vyvette.

Kadét nem szólt semmit, de miután végre kiszálltak a csigalassúsággal haladó liftből, bocsánatkérő pillantással mutatott a lépcsőház felé.

Amikor leértek a negyedikre, Vyvette hirtelen nem is értette, hol járnak. A tágas terek egyáltalán nem emlékeztettek egy panel lépcsőházára, és a keleti falon ásítozó lyukaknak hála a fény szinte végigfolyt a körfolyosókon. A levegőben magnéziumpor csillogott, a talpuk alatt nyikorgott a rosszul lerakott linóleum.

– Ezt a szintet nem sokkal az első bombázások előtt alakították át tornateremmé – magyarázta Kadét. – Előtte a körzeti tanácsterem volt itt, de mivel az iskolák már jó ideje bezártak, és az utcára sem merték hosszabb időre leengedni a gyerekeket, a környékbeli kölyköknek meg kellett valami elfoglaltság… Hát, legalább próbálkoztak.

A fiúöltözők előtt elhaladva egy szertárba jutottak. A polcokon a sportszerek közötti réseket a legkülönfélébb elektronikai eszközök töltötték ki, de Vyvette figyelmét inkább a szoba közepére lefektetett, harminc centi vastag habszivacs tornaszőnyeg keltette fel. Egy mozdulattal rávetődött a matracra, és mivel egy ilyen éjszaka után abszolút megérdemeltnek érezte, a felszálló por miatti két tüsszögés között rátért a lényegre:

– Dedszig a géród. Dugung?

***

– Őrmester, jelentést kérek!

– Uram! – húzta ki magát az őrmester, majd a kezében lévő jegyzettömbre pillantott, és mielőtt folytatta volna, még egyszer, utoljára megköszörülte a torkát. – A megfigyelt személy és társa 6 óra 23 perckor léptek be az X/1107/B számú lakóépületbe, uram! – A felettesére nézett, hogy biztosan figyel-e, és amikor az kérdőn nézett vissza rá, folytatta: – A liftből 6 óra 26 perckor léptek ki a hatodik emeleten, uram! – fejezte be a jelentést, büszkén arra, hogy ezúttal sikerült minden adatot feljegyeznie.

– És mi történt az azóta eltelt 49 percben? – kérdezte L200 főhadnagy a tőle telhető legnyájasabb hangon, miután az őrmester nem folytatta magától a jelentést.

– Uram… – vált zavarttá a tekintete, miközben izzadt tenyerében lassan szétmállottak a jegyzettömb lapjai. – Nem tudjuk… uram. – A beálló csendben pár másodpercig csak az utca végén elszaladó majmok körmeinek csattogása hallatszott.

– MI az, hogy NEM tudják, ŐRMESTER?! – kérdezte a főhadnagy, miközben az asszisztense unottan vizslatta a nyakán kidagadó ereket.

– Uram! Az X/1107/B számú lakóépület még a régi szabványok szerint készült, uram! A falakban lévő azbesztlapokon keresztül a műszereink nem képesek…

A jelentés végét meg sem várva a főhadnagy kiadta az utasítást az azonnali behatolásra, és csak reménykedett benne, hogy a megfigyelt személy még odabent van.

Rendeld meg!

A letöltéshez regisztrált fiókkal szükséges rendelkezni!

Sikeres rendelés után azonnal letölthető a Fiókom->Letöltések menüpontból.

Az e-könyvek letöltésével, olvasásával és az esetlegesen szükséges segédprogramokkal kapcsolatos tájékoztatás E-könyv segédletünkben (https://www.stilusestechnika.hu/e-konyv-olvasasa/) érhető el.

Mészáros Lajos

Farkast vacsorára

Részlet Mészáros Lajos: Farkast vacsorára című történetéből (e-könyv)

Émelyítő bűz terjengett az ötven négyzetméter alapterületű karám körül, melyet a szabad ég alatt alakítottak ki. Száraz időben a cipőtalpak felverték a finom port, ami valósággal elvegyült ezzel a szaggal és rátapadt az emberek izzadt bőrére. Ha nem lett volna elég nyomasztó élmény maga a látványosság, amit ez a hely nyújtott, a látogatók magukon érezhették azt a kellemetlen, nehezen lemosható és irritáló érzést is.

Ez a magántulajdonban álló tanya az Alföldön helyezkedett el, több tíz kilométerre a legközelebbi településtől. Erre biztonsági okok miatt volt szükség, és Tőrös Szabina, a hely tulajdonosa csak így, lakott területtől távol kaphatott üzemeltetési engedélyt. A fogva tartott egyedeket, akik az idejétmúlt, bár érvényben lévő törvényi rendelkezés szerint a vállalkozás tulajdonát képezték, három méter magas drótkerítés zárta el a vendégektől, amelybe áramot vezettek. Nyitvatartási időben több marcona, fegyveres alak strázsált a kifutó előtt, így az emberek biztonságban érezhették magukat, valamint ezzel a telep teljesítette a kötelező belföldi és uniós előírásokat.

A látogatók kényelmük érdekében maszkot is kaptak a bejáratnál, hogy elviselhetőbb legyen az a penetráns szag, ami a karámba zárt egyedekből áradt. Ez természetesen benne volt a belépőjegy árában. Ennek ellenére rendszeresen előfordult, hogy egyesek, általában idősebb nők, akik az unokák unszolására érkeztek, rosszul lettek és elhányták magukat. Nem mindenkinek volt gyomra ehhez. A szerencsésebbek időben le tudták venni a maszkot magukról, de voltak, aki nem. Plusz pénzért füldugót is vásárolhattak az emberek, hisz a karámban tartott egyedek olykor csontig hatoló, fájdalmas hörgést és üvöltést hallattak. Erre külön tábla figyelmeztette az odaérkezőket. Természetesen nem csak a bűz vagy a félelmetes hangzavar tűnt szinte elviselhetetlennek, hanem maga a vendégek elé táruló látvány; azok a lények, akik miatt nyitástól zárásig özönlöttek az emberek.

Egykor ők, a kerítés mögé rekesztettek is azok voltak. Emberek. Hús-vér gondolkodó lények. De ahogy pestiesen mondani szokás, így jártak. A vírus, bár a világon mindenhol felütötte a fejét, és a maga szörnyűséges módján sosem látott pánikot eredményezett, csupán a populáció csekély részét változtatta élőhalottá, akik már csak oszladozó hús, itt-ott a cafatok alól kikandikáló, napszítta fehér csontok, keserű, öntudatlan dühbe és végtelen éhségbe konzerválódott lények. Ők itt a 2020-ban kitört világjárvány utolsó, tizenhárom Magyarországon fellehető egyede.

Hónapokig vadászták és gyilkolták a fertőzötteket, miután az ehhez való jog egy uniós határozatban rögzítésre került. Egyesek élvezetből tették, mások trófeákat gyűjtöttek, Szabina viszont latba vetve bátorságát és erejét, inkább befogta őket, és létrehozta ezt a telepet, ami néhány évvel később igazoltan remek ötletnek és jövedelmező üzletnek bizonyult. Minderre nem emberszeretete sarkallta, mindössze észrevette a kínálkozó lehetőséget. Másrészt képzett hentesként semmilyen kihívást, plusz örömforrást nem okozott számára, hogy kibelezzen egy élőhalottat.

Tizenöt év telt el a járvány kitörése óta, és felnőtt egy generáció, melynek tagjai pusztán hírből ismerik a történéseket, és a cirkusz az mindig cirkusz marad, az emberek hajlandók áldozni a borzongásért, a szórakozásért.

A jegyszedő bódétól másfél kilométer hosszú, szűk, poros földút vezetett a látványossághoz, amit fém kordonok szegélyeztek. Az út megkerülte a karámot, hogy az amúgy teljesen át- és belátható területen tartott egyedek minden oldalról megtekinthetőek legyenek, aztán visszakanyarodott a bejárathoz.

Nyitvatartási időben folyamatosan sor kígyózott, de a legnagyobb érdeklődés természetesen a késő délutáni etetést, a vacsorát övezte. Ilyenkor hatalmas tömeg zsúfolódott össze a karám körül. A látogatók tülekedve igyekeztek minél jobb helyet találni a látványosság megtekintéséhez, fittyet hányva a biztonsági előírásokra, vagy az őket rendre parancsolni szándékozó, tajtékzó őrökre. A lehető legközelebb akartak lenni a kerítéshez. Ez mindennapos fejfájást okozott neki és alkalmazottai számára, de ahogy mondani szokás, van az a pénz…

És van az a pillanat, amikor minden igyekezet ellenére megtörténik a baj.

Azon a napon, szokás szerint 16 órakor jelent meg a karámnál, maga mögött négykerekű, ütött-kopott zöld kézikocsit húzva. Rakománya tíz kilónyi nyers hús volt, amit mindig saját maga készített elő a fertőzötteknek; csontozta, darabolta, aprította, csak hogy ki ne essen a gyakorlatból, hisz egykor az ország Legjobb Böllére versenyen is győzedelmeskedni tudott egyetlen női indulóként.

Mint mindig, most is fekete, testhezálló bőrnadrágot viselt, természetesen védőfelszerelés gyanánt, ám nem lehetett elhanyagolni azt a tényt, hogy tökéletes, kerek fenekét nagyszerűen kihangsúlyozta ez a ruhadarab. Felül szintén harapásbiztos, bőrből készült motoros dzsekit hordott. Hátán ott virított tokjába csúsztatva egy eredeti katana, amit Japánból hozatott magának. Annyira büszke volt erre a fegyverre, hogy legtöbbször még az ágyba is magával vitte. Oldalán pedig ZAP elektromos sokkoló bot fityegett.

– Helyet kérek! – kiáltotta erélyesen már harminc méter távolságból.

Ha formás idomait kivesszük a képből, akkor is figyelemfelkeltő jelenség volt, ahogy peckesen, erős női kisugárzásának tudatában és parancsoló tekintetével végigmasírozott a látogatók sorfala előtt, akik minden nap hálásak voltak a színpadias belépőért.

Ahogy a karám bejáratához ért, ismét elkurjantotta magát.

– Lődd le az áramot!

A kezelő eleget téve a felszólításnak és a napi rutinnak, lenyomott egy kart a biztosítéktáblán, aztán magasba tartott kézzel integetett.

Ezután lekerült a lakat, mire a tömeg zsizsegni kezdett az izgalomtól és apró, tipegő lépésekkel egyre közelebb nyomult a kerítéshez. Mint minden alkalommal. A fogvatartottak egyként fordultak a zaj irányába, és hörögve, bömbölve megindultak.

– Hátrébb, ti agyatlanok! – hadonászott a sokkolóval, miközben a karám közepére húzta a vacsorájukat.

Egy gyors mozdulattal kiborította a kézikocsi tartalmát a földre, majd végig szemmel tartva a közeledő egyedeket hátrálni kezdett. Nap mint nap végigcsinálta ezt az „előadást”, de ennek ellenére tudta, hogy egy pillanatra sem lankadhat a figyelme, egy másodperce sem veheti félvállról az etetést, mert különben ő válik az agyatlanok vacsorájává. Egész teste verejtékben úszott, mire visszahátrált a kapuhoz. Látta, hogy az agyatlanok egy része marcangolni kezdi a feltálalt nyers húst, azonban néhányuk lassú, ám kitartó vánszorgással tovább közeledett felé.

Rendeld meg!

A letöltéshez regisztrált fiókkal szükséges rendelkezni!

Sikeres rendelés után azonnal letölthető a Fiókom->Letöltések menüpontból.

Az e-könyvek letöltésével, olvasásával és az esetlegesen szükséges segédprogramokkal kapcsolatos tájékoztatás E-könyv segédletünkben (https://www.stilusestechnika.hu/e-konyv-olvasasa/) érhető el.

Vass Katalin

Örök élet plusz egy év

Részlet Vass Katalin: Örök élet plusz egy év című történetéből (e-könyv)

Anna számára a világ csupán egyetlen helyre korlátozódott, mégpedig az irodájára, ahol mindennap legalább tízszer kellett felhívni a figyelmét arra az egyszerű tényre, haza kellene menni, nem mindjárt, nem még csak ezt befejezem, hanem most. Amikor a biztonsági őrök – akiket már név szerint ismert – kivezették, mindegyikőjükkel csevegett a liftben egészen az iroda kijáratáig. Mindenki kedvelte, és miért ne kedvelték volna, hiszen kedves munkamániásnak számított. Szülei általában korholták, amiért ennyit dolgozott és alig látták, de ezt is csak a szokásos aggódásnak tudta be, ezért nem vette magára.

Így, amikor a csupán huszonöt éves, törékeny testalkattal megáldott programozó, zöld színű katonai suhogós kabátban, túrabakancsban, szűk farmerben, akkora hátizsákkal, mint ő maga, kilépett a liftből, teljesen egyedül, kérdő tekintetek szegeződtek rá. De mindenkit megnyugtatott, csak két napra megy túrázni a közeli hegyekbe. Úgy érezte, szüksége van egy kis ihletre. Mosolyok és jókívánságok ölelésében lépett ki – forgóajtóval küzdve és győztesen – az utcára. Szétnézett, de senkit nem látott, felette csak az ég kékje tündökölt, madarak nélkül, álomtalan némaság zuhant mindenre. Halk morajlással egy busz fordult be a sarkon. Anna nézte egy darabig, majd miután rájött, hogy az övé, hirtelen elindult a szemben lévő buszmegálló felé. Nem vette észre a balról érkező buszt. Hangos fékcsikorgás, rémült zúgolódás hallatszott, vékonyka elhaló sikollyal.

Pár másodperc – ennyin múlott, hogy a halandók világában maradjon.

Itt szomorú véget érhetne a történet, de éppenséggel a mára csak szórakoztatóipari termékké silányított Isteneknek más terveik voltak.

– Zeusz, sikerült?

A zöldellő domboldal lankáin álldogáló alak határozott mozdulattal fordult a hangforrás irányába. Hófehér, lenge görög köpenye követte, mely csak félig takarta meztelen felső testét.

– Á, Odin! Igen, minden a terveink szerint alakult. Hamarosan megérkezik. Káli vezeti ide.

– Nagyon jó hír. De ugye tudod, hogy léteznek még ruhadarabok, amiket fel tudsz venni? – vetette oda, miközben tekintete végigfutott az Istenségen.

– Kellemes napsütéses idő van, te vagy túlöltözött. Értem én, aranymellvért, hozzá hosszú fekete köpeny, ami megy a fél szemed színéhez és kopasz fejedhez, de túlzás. – Ősz szakálla alatt szája pimasz mosolyra húzódott.

– Ez egy tiszteletet sugárzó öltözék – dörrent fel a viking főisten teljesen kihúzva magát. – Nem vitatkozom tovább.

– Ugyan, hiszen te kezdted – mosolyból nevetés lett, amit vállveregetés követett.

Odin egy sóhaj kíséretében folytatta mondandóját:

– Túltárgyaltuk. Végre Poszeidón kerített valakit, jó pár száz éve várunk egy fiatal játékfejlesztőre, de ezeket alig éri baleset. Vénségükre meg már elmegy az eszük. Emlékszel Eronra? – Még egy sóhaj szakadt ki belőle, miközben az eget bámulta, hollóit kereste. Hugin és Munin mindennap kirepültek és híreket szállítottak, bár itt nem sok újdonságra számíthatott.

– Ne is mondd, teljesen kikészített, mindig azzal jött, legjobb, ha rólunk mintáz meg minden karaktert és az Olimposzon játszódó kívánság teljesítéses izé az alaptörténet, ahol te, a hatalmas Odin uralkodsz. – Enyhe gúny vegyült szavaiba, amire Odin tekintete újra Zeuszra, és szinte átdöfte bőbeszédű barátját, akiből zavartalanul ömlött tovább a szó. – Na és az a szürke csíkos kötött kardigán. Szerencsére időben továbbküldtem, mielőtt valakit fellelkesített volna. Évezredekig ott voltunk és ezt csináltuk, oké te nem, de mi lett volna benne a szórakozás? – Hirtelen elhallgatott, gondolataiba merült. Arca komorrá vált. – Amúgy ez a hely jobban tetszik – nézett körbe, újra jó kedélyűen. – Jó döntés volt váltani. Gyere barátom. Nincs időnk holmi nosztalgiára. Ott jönnek! – Lelkendezése közepette Odin újra kapott egy vállveregetést, aki erre már nem mondott semmit, csak szemét forgatva követte.

Anna a maga százhatvan centiméteres magasságával gyermeknek tűnt az Istenek előtt. Több kérdést is feltett, de választ nem kapott. Ahogy végignézett az előtte tornyosulókon, elsőre senkit nem ismert fel.

– Milyen nyelven hadovál? Biztos vagy benne, hogy nem gyerek? – A görög főisten szemöldöke kérdőn tekintett Káli felé. – Az a barna labanc meg zöld óriási szempár, elég groteszk. Honnan szedte Poszeidón, nem mondta?

– Teljesen biztos vagyok benne, hogy felnőtt – nézett le rá és szinte egyszerre tárta szét mind a tíz karját. – Oké, azt hiszem, szóval kilencven százalék, de ami teljesen biztos, magyar nyelven beszél.

– Mindegy is – legyintett Zeusz, és a nő fejére helyezte kezét, nagyjából annyi ideig, mint egy buksi simogatás. – Na, most jó lesz. Érted, amit mondok?

Rendeld meg!

A letöltéshez regisztrált fiókkal szükséges rendelkezni!

Sikeres rendelés után azonnal letölthető a Fiókom->Letöltések menüpontból.

Az e-könyvek letöltésével, olvasásával és az esetlegesen szükséges segédprogramokkal kapcsolatos tájékoztatás E-könyv segédletünkben (https://www.stilusestechnika.hu/e-konyv-olvasasa/) érhető el.