Könyvbemutató: Rejtővel egy asztalnál

Könyvbemutató: Rejtővel egy asztalnál

Könyvbemutató: Rejtővel egy asztalnál

2022 Július 14. 17:00

1077 Budapest, Csányi utca 5.

Csányi5 Rejtő klub
Stílus és Technika - Rejtővel egy asztalnál póló

Szeretettel várunk mindenkit a Csányi utcai Rejtő-klubbal közösen megrendezett Rejtővel egy asztalnál című könyv bemutatóján.

Program:

– a közönség köszöntése, rövid összefoglalás a kötetről
– beszélgetés Rejtő Jenő életéről, munkásságáról és írói hatásáról
– beszélgetés Fedina Lídiával, a zsűri tagjával a pályázatra érkezett írásokról
– beszélgetés Dobó Ferenc Levente márkaszobrásszal munkájáról, Piszkos Freddel való kapcsolatáról, és hogy honnan is jött az ötlet, hogy egykori külhoni királyunknak szobrot állítson
– beszélgetés a kötetben szereplő írókkal
– a rendezvényen személyesen megjelenik Piszkos Fred (a PanoptikumArt jóvoltából), aki örömmel vállal fotózkodást a jelenlévőkkel, és igyekszik rávenni az Úri közönséget, hogy vállaljanak bűnrészességet Fülig Jimmy szobrának létrehozásában!
– a Stílus és Technika nyári kollekciójának bemutatója (póló, bögre)
– a helyszínen lehetőség lesz a Rejtővel egy asztalnál című könyv kedvezményes árú megvásárlására (3220 Ft)
– a jelenlévő írók az Úri közönség kérésére dedikálnak
Piszkos Fred

Tájékoztatás kép-, hang- és videofelvétel készítéséről:

A rendezvényről kép-, hang- és videofelvétel készül a Polgári Törvénykönyvben meghatározott nyilvános közéleti szereplésre és tömegfelvételre vonatkozó rendelkezések
szerint [Ptk. 2:48. § (2)]. A felvételeken a rendezvény résztvevői feltűnhetnek, de ezzel összefüggésben semmilyen követeléssel nem léphetnek fel a rendezőkkel, a felvétel készítőivel vagy annak jogos felhasználóival szemben.

A kép-, hang- és videofelvétel felhasználása időben, térben és felhasználási módban nem korlátozott.

 

Piszkos Fred szelfi szobra készül Dobó Ferenc Levente márkaszobrász műtermében
Rejtővel egy asztalnál bögre

Megjelent: 2022. június 8.

Rejtővel egy asztalnál

humor

Ebben a kötetben kérem szépen csupa olyan író van, akik le akarták vágni a kiadót. Jegyezzék meg, hogy este mindig levágnak valakit. Vagy az írót, vagy a kiadót. Most az írót.* Nem kicsit, nagyon. Mégpedig úgy, hogy az lett nekik ígérve, hogyha jó történetet írnak, megjelennek. Azonban helyettük csak a történeteik jelennek meg, és azok sem személyesen, csak ebben a könyvben..

Rejtővel egy asztalnál

Könyvbemutató: Rejtővel egy asztalnál

Megjelent: Rejtővel egy asztalnál

Megjelent

A Smaragd Kiadó webshopjában megvásárolható.

Stílus és Technika: Rejtővel egy asztalnál

Megjelent: 2022. június 8.

Mi található a kötetben?

Csanda Gergő:

Zsoldosok, kémek, kecskék

– Jó napot kívánok, Bartos tizedes vagyok és…

A söntésen támaszkodó csapos, akit irdatlan szakálla miatt minden franciasága ellenére a legtöbben arabnak hittek, most feltartott mutatóujjával és a húsz éve csaposként dolgozók unott fintorával egy pillanat alatt belefojtotta a szót a fiatal tisztesbe.

– Első szabály: a Sánta Tevében senkinek nincs neve, se rangja – mondta.

– Hyde őrmestert keresem…

– Mit mondtam az imént?

– Értem, de nekem parancsom van, hogy megkeressem…

A csapos ujja még magasabban.

– Második szabály: a Sánta Tevében senki parancsa nem érvényes.

Bartos tizedes sóhajtott, és lemondva a gyors segítség reményéről, fásult tekintettel pillantott körbe a helyiségen.

A Sánta Teve szűk vendégtere fölött a vadnyugati kocsmák feszült csendje uralkodott, levegője Virginia-dohány sűrű füstjétől volt édeskés illatú, mely füst legfőbb forrása az egyik sarokban cigarettázó férfi volt. Negyvenéves lehetett, és baltával vágott arcvonásait sokat gyakorolt, zord tekintettel egészítette ki. Egy pohár áfonyalevet kortyolgatott, mert a Sánta Tevében mindenféle alkoholmentes dolgot is felszolgáltak, tekintettel azokra, akiknek az istene nem enged egyebet inni.

Egy másik asztalnál két alak folytatott bizalmas, szinte suttogó beszélgetést. Törtfehér disdásájuk alapján helyiek lehettek, vagy bárki más, aki helyinek akar kinézni. Jelentőségük a többiek történetében elhanyagolható, még az egyébként érdekesen festő kecske ellenére is, mely az egyikük oldalán álldogált türelmesen, hátán egy jókora szütyővel.

A zord tekintetű férfi mereven bámult ki a fejéből az áfonyaleve fölött, és még a pultnál kialakulóban lévő szóváltásra sem kapta oda a fejét.

A tizedes mellett ugyanis két férfi, egy idősebb, ősz kecskeszakállú, és egy girhes, ifjú titán összeveszett valamin, ami olyan hamar fordult egymás rokonainak szidalmazásába, hogy egy percen belül jóformán követhetetlenné vált, hogy kinek mi is a baja a másikkal.

Az ifjú titán egy ügyetlenül nyújtózkodásnak álcázott pofont indított vitapartnere felé. Az öreg állta az ütést, arcán nem mutatkozott fájdalom, inkább csak döbbent felháborodás ült ki ráncos vonásaira. Egy gyors mozdulattal megragadta támadója fülét, és a söntésnek nyomta a dühösből villámgyorsan rémültbe fordult pofát. Kést rántott, egy görbe pengéjű karambitot, majd szorosan a fiú nyakához nyomta.

A csapos a legnagyobb természetességgel törölgette a poharakat. A Sánta Teve Kabultól keletre helyezkedett el, a Dzsalálábád és Pesavar között húzódó demilitarizált zónában, ami kívül esett a tálib lázadók akció-rádiuszán, és azon a területen is, ahol az amerikaiak lelkifurdalás nélkül bármit lebombázhattak.

Így hát a Sánta Teve joggal nevezhette magát törvényen kívüli vendéglőnek, ahová persze törvényen kívüli emberek, kettős ügynökök, hírszerzők, orgyilkosok jártak, néha egy-egy menekülőfélben lévő hadvezér. Mint minden valamire való törvényen kívüli helynek, természetesen a Sánta Tevének is szigorú törvényei voltak, hogy ellensúlyozza a rendes törvényekben fennálló hiátust. Az első volt –  ahogy a csapos már korábban kifejtette –, hogy senkinek sincs neve, se rangja. A második, hogy itt nem érvényesek az amúgy érvényes parancsok, a harmadik pedig, hogy a Sánta Tevében senki nem öl meg senkit. Ölre menni lehet, akár még késelni is, ha a puszta vérontás a cél, de aki halálos sebet ejt, az bizony lemondhat a Sánta Teve jóhiszemű vendégszeretetéről.

Országos terjesztésű boltok kínálatában a 2022. július 14-én megtartott könyvbemutatót követően lesz megvásárolható.

Rejtővel egy asztalnál

Történet

Oldal

Ebben a kötetben kérem szépen csupa olyan író van, akik le akarták vágni a kiadót. Jegyezzék meg, hogy este mindig levágnak valakit. Vagy az írót, vagy a kiadót. Most az írót.* Nem kicsit, nagyon. Mégpedig úgy, hogy az lett nekik ígérve, hogyha jó történetet írnak, megjelennek. Azonban helyettük csak a történeteik jelennek meg, és azok sem személyesen, csak ebben a könyvben.

*Rejtő Jenő után szabadon, idézet a “A detektív, a cowboy és a légió”-ból

Abban bízunk, hogy azok az olvasók, akik szeretik Rejtő Jenő történeteit, ebben a kötetben meglelik szellemiségének és humorának reinkarnációját. És ki tudja, talán egy-egy író személyében a magyar ponyva új életre kel.

A “Nekivág” irodalmi pályázatra olyan műveket vártunk, amelyeket a rejtői humor jellemez. A kötetben tizenhét olyan történetet talál a kedves Olvasó, amely elnyerte a zsűri (Lévai Szebasztián (Letya), J. Goldenlane, Fedina Lídia) tetszését.

 
Jó szórakozást kívánunk 🙂

Gerstenbrand Bence: Bájital – részlet

Gerstenbrand Bence: Bájital – részlet

Egy férfi repülni próbál, de ez egyáltalán nem meglepő. Az viszont már érdekes lehet, hogy egy királyság néha annyit ér, mint egy hajójegy, a szerelem citromos illatú és savanykás, az ember pedig legalább az utolsó pillanataiban megért minden baromságot.

 

Vincenzo „Vinnie” Singer karjait szélesre tárva repült kétszáz méter magasan a Temple Street felett. A járókelők döbbenten mutogattak az ég felé, a fékek csikorgása és a hisztérikus sikolyok nagyjából ugyanazon a hangszínen járták be a környező utcákat. Egy bankigazgató felesége elájult, egy szép jövő előtt álló ügyvédbojtár ijedtében véletlenül a felesége nevén szólította az oldalán sétáló szeretőjét, egy újságíró pedig a jó ég tudja, honnan, de már most ott rohant az utca végéről a helyszín felé, mögötte a fotográfussal. A döbbenet a feje tetejére állította Avalon City legforgalmasabb utcáját.

Na, persze nem azért, mert még soha nem láttak repülő embert…

A pánikot az okozta, hogy Vinnie nem repült, hanem zuhant. Ennek ellenére benne fel sem merült, hogy épp a járda macskakövei közötti réseket készült kitölteni. Ellenkezőleg: ő biztos volt benne, hogy túléli ezt a kalandot.

Aki szívesen tekintené Vinnie-t mérhetetlenül bátornak, vagy csak egyszerűen őrültnek, az nyugodtan lapozzon egyet. Aki viszont érteni szeretné egy ember magabiztosságát, aki kiugrik a Temple Gate Tower legfelső irodájának ablakán, annak érdemes lehet egy-két dolgot tudnia Avalon Cityről.

1936 júniusában járunk, és elég sűrű másfél évtized áll a világ mögött. 1922-ben egy Sir Robert Pearson nevű kalandor rátalált valahol Ghána közepén egy elszigetelt bennszülött törzsre, amely képes volt megőrizni a varázsfőzetek készítésének tudományát. Két évvel később az Egyesült Államok piacán megjelentek az első színes üvegcsék, amik emberfeletti erőt, láthatatlanságot, vagy éppen mindent elsöprő magabiztosságot ígértek a címkéjükön. Egy évre rá a bájitalgyártó üzemek csődöt mondtak az érdeklődés megdöbbentő hiányára való tekintettel, a tulajdonosaik pedig a szebb jövőbe vetett hittel kötöttek téglákat a lábukra, és ugráltak le az ország különböző hídjairól.

1930-ban egy világhírű színésznőről elterjedt a pletyka, miszerint különféle varázsszerekkel kenegeti a bőrét, hogy örökké fiatal maradhasson. Ezután sorra nyíltak újra a bájitalfőzdék a legnagyobb városok utcáin a márkás kalapboltok és a méregdrága ügyvédi irodák között.

1932-ben az Egyesült Államok kormánya betiltotta a bájitalfőzést, aminek köszönhetően az iparág végre felvirágozhatott. Ekkor azok a kiváló üzleti érzékkel rendelkező, főleg Szicíliából áttelepült családi vállalkozások vették vállukra a varázsfőzetek kereskedelmével járó összes terhet, akik csak kreatív kihívást láttak a szigorú határellenőrzésekben és a gyakori rendőri rajtaütésekben. Avalon City az ő közreműködésüknek köszönhetően lett a keleti part bájital fővárosa.

Mindezek tudatában már értjük, hogy Vinnie Singer miért ugrott ki olyan magabiztosan kétszáz méter magasságból. Egy megfelelő bájital birtokában az ember épp úgy áll hozzá a gravitációhoz, mint egy taxisofőr a közlekedési lámpához: mélységesen tiszteli, de figyelmen kívül hagyja.

Vinnie tehát nem számított rá, hogy meg fog halni, de ezt igazán elnézhetjük neki.

 

© Gerstenbrand Bence – Stílus és Technika

A teljes történet az idén júniusban megjelent Rejtővel egy asztalnál kötetben olvasható.

Gerstenbrand Bence: Bájital – részlet

Pólya Zoltán: Az utolsó magyar király – részlet

Őfelsége, I. Alfonz külügyminisztere feldagadt orral és bal szeme alatt monoklival jelent meg hétfőn reggel az uralkodói rezidenciául szolgáló budapesti hotel előterében. Kevesen lézengtek ezen a korai órán a szállodában, az étteremben is csupán két hölgy kávézott, akik a belépő férfi állapota láttán megütközve vonták fel a szemöldöküket. A külügyminiszter méltósága roncsait összeszedve átsétált a hallon, és a portásautomatához lépett.

– Őfelségéhez jöttem – mondta jó hangosan.

– Hányas számú szoba? – kérdezte a pult mögött magasodó faburkolatú doboz mélyéből a géphang.

– Mondom, uram, vagy mi is ön, hogy őfelsége…

– Hányas számú szoba?

A külügyminiszter dühösen felhorkant. Megint elfelejtette, hogy a király kényszerű száműzetése miatt a saját nevén vette ki a szobát.

– Ostoba gépezet. Hozasson a harminchármas szobába kávét, legalább egy vödörnyit. Ezt azért érti?

– Hányas számú szoba?

Gabajdi gróf káromkodott egy cifrát, majd a hölgyek felháborodott tekintetével mit sem törődve a lépcsőhöz sietett. A folyosót belengte a friss gépolaj és az ázott falak szaga. A külügyminiszter fintorogva, a szőnyegeken sötétlő tócsákat kerülgetve sietett fel a harmadikra. Kopogás nélkül nyitott be a harminchármasba.

– Jesszusom, Imre, hogy néz maga ki?

Gabajdi meg sem lepődött azon, hogy Nina művésznőt egy szál harisnyában találja a díványon heverészni. Ledobta magát a fotelbe.

– Semmi különös, ne aggódjon. Megpróbáltam bejutni a külügyminiszterhez, csupán ennyi történt.

– De hiszen maga a külügyminiszter – csodálkozott a nő, mire Gabajdi bal szeme tikkelni kezdett.

– Mármint a kormányzó által kinevezett külügyminiszterre gondolok. Arra az emberre, aki jelenleg az én leendő irodámat bitorolja. Legalább maga ne bosszantson, Nina. Nincs egy kis jege véletlenül?

– Jegem? Nézze meg a gardróbban, ott tartom, arra az esetre, ha beesne az ajtón egy verekedős hajlamú politikus – fortyant fel Nina művésznő, és durcásan maga alá húzta harisnyás lábát.

– Őfelsége? – Gabajdi türelmetlenül körbepillantott. A szobában költői rendetlenség uralkodott, az őfelsége által fogadóteremnek kinevezett szoba padlóját ázott újságpapír-lapok borították, a székeken és az asztalon pedig nedves ruhák száradtak.

Nina a fürdőszoba felé intett.

– Fürdik. Nagyon megviselte szegényt a tegnap esti zivatar.

Gabajdi szórakozottan bólintott. Egész Budapestet megviselte az ítéletidő, amely jéggel és hideg záporral verte végig a tavaszi utcákat. Lehunyta a szemét, majd hirtelen arra riadt, hogy kopognak az ajtón.

– A boyszolgálattól vagyok.

Nina tekintete kérdőn villant a gróf felé, de Gabajdi jelezte, hogy ő hívatta a boyt. Ajtót nyitott, majd csodálkozva meredt a fiatal fiúra, aki egy sötét színű lével teli vödröt tartott a kezében.

– Én kávét kértem, nem felmosólevet – fortyant fel a külügyminiszter, mire a fiú vállat vont. A mozdulattól kiadósan loccsant a szőnyegre a léből.

– Akkor tessék, parancsoljon. A kávé, amit rendelni méltóztatott.

– Te kölyök, kaphatsz két nyaklevest, ha szemtelenkedsz velem.

A boy hátrébb lépett.

– A portásautomata küldte csőpostán, hogy Gabajdi gróf a harminchármas szobába kér egy vödörnyi kávét. Esküszöm, uram, hogy ezt írta.

Odabent Nina felkacagott, mire a boy kíváncsian próbált átpillantani a gróf válla fölött. Ekkorra már kisebb tócsányi kávé gyűlt össze a küszöbnél.

– Talán az lehet a félreértés oka, gróf úr, hogy az igazgató úr szerint beáztak a portás lyukkártyái – magyarázkodott a fiú sietve. – Nagyobb esők után előfordul, hogy átnedvesedik egy kicsit. Akkor elvigyem a kávét?

Gabajdi szó nélkül rávágta az ajtót, Nina pedig majd megfulladt a nevetéstől. Közben kinyílt a fürdőszoba ajtaja, és előlépett őfelsége frissen borotválkozva; a gróftól a negyvenötödik születésnapjára kapott, Árpád-házi címerrel díszített tengerészkék köntöst viselte. Őfelsége magas, markáns vonású férfi volt, bajszát kackiásan felpödörte, és elnéző derűvel nézett végig alattvalóin.

– Mi ez a hangzavar? Nahát, Gabajdi, mi történt magával? Már megint verekedésbe keveredett? Hát hányszor mondjam magának, hogy egy magas rangú személy nem aljasulhat idáig?

– Őfelsége érdekeit védve cselekedtem. Apró félreértés volt csupán – magyarázkodott a gróf.

– Véletlenül belekeveredtem egy verekedésbe, amit a kormányzó emberei provokáltak ki a szultán testőreivel.

– Á! – Őfelsége arca felragyogott. – Ezek szerint tudott végre megbeszélést tartani a szultánnal?

– Ígéretet kaptam rá, hogy a napokban találkozhatok a külügyminiszterével – mondta Gabajdi, majd őfelsége türelmetlen fejcsóválását látva gyorsan hozzátette: – Maga a külügyminiszter főtitkára ígérte ezt nekem.

– Akkor rendben van. Csak így tovább, grófom. – Őfelsége félrehúzta a függönyt, és töprengve kinézett a város párában fürdő képére. – Különös, hogy ennyi eső esik Isztambulban. Nem szeretem az esőt. Én most elvonulok, legyenek szívesek várakozni.

Alig csukódott be Alfonz után a belső szoba ajtaja, Gabajdi újra hanyatt vetette magát a fotelben. Kimerülten bámulta a penészfoltos mennyezetet.

– Mondd, Imre, meddig akarod még folytatni ezt a szélhámosságot? Tegnap is utána kellett mennem, ellógott a kedves beteg az étterembe! Valamit megláthatott, mert magában nevetgélt!

A gróf felkönyökölt, és ránézett Nina művésznőre. A nő arcáról eltűnt a szokásos flegma derű.

– Még bírd ki egy kicsit, darling – válaszolta a férfi. – A tegnap esti tárgyalások ugyan elég viharosra sikeredtek annak az angol cégnek a képviselőjével, de van még remény a megegyezésre. A fene se gondolta volna, hogy Sanders korábban profi bokszoló volt. Az ilyet azért illene a verekedés előtt tisztázni.

– Mindig csak az erőszak. – Nina művésznő dühtől remegő kézzel vett elő egy cigarettát, majd a szipkát félredobva rágyújtott. – Ez a szerencsétlen Alfonz is attól lett ilyen hülye, mert jól megverték. És ne szólíts darlingnak.

– Fejbe vágták puskatussal Aut-Autirtnál – javította ki a külügyminiszter. – Azért az nem egy közönséges kocsmai verekedés volt. Mit tudta akkor őfelsége, hogy milyen mesés kincs birtokosa…

– Csitt! Jön valaki.

Léptek csoszogtak, majd némi tocsogás és ingerült szitkozódás után benyitott egy idősebb, zilált külsejű, a Habsburgokkal együtt a divatból is régen kiment pamacsszakállt viselő férfi. Lesújtóan végignézett a két heverésző emberen.

– Meg sem kérdezem, hogy hol van az ápolt. Máris találtam kettőt.

– Foglaljon helyet, doktor úr – invitálta nagyvonalúan Gabajdi a belépőt. – Van még egy szabad fotel. Ha pedig kávét kérne, a küszöbnél még nem itta fel mindet a szőnyeg.

© Pólya Zoltán – Stílus és Technika

A teljes történet az idén júniusban megjelent Rejtővel egy asztalnál kötetben olvasható.

Rejtővel egy asztalnál

Rejtővel egy asztalnál

‼”Nekivág” Rejtő Jenő irodalmi pályázat‼

Tökéletesen együtt érzek a pályázóval, midőn bosszankodik azon, hogy már közel fél éve várja a pályázat eredményét anélkül, hogy sorsdöntő cselekmények történtek volna benne, tehát rátérek a pályázat első nagy horderejű eseményére.

Rejtő Jenő

De mielőtt itt holmi lepleket rángatnánk megbizonyosodás nélkül, hogy nem lepleztek vele valamit – mondjuk egy holttestet, esetleg egy nadrág nélküli senkit -, elébb szavakat kell ejtenünk. Igyekszünk nem súlyosakat, nehogy valakinek fájdalmat okozzunk vele.

Rejtő árnyékában! Írta: Sokan mások.
Nem jó. Akkor mást: Rejtővel egy asztalnál. Igen! A kötet címe már megvan.
Látom is magam előtt:

Kávéház belső, Rejtő jobb oldalon egy asztalnál ül, előtte papírlapok teleírva, páron kávéfolt látható, az asztalon még egy üres konyakos pohár, és egy csésze kávé, amiben még látszik egy kevés (vagy nem).
Bal oldalon pár ember (férfiak és nők vegyesen), akik izgatottan várják, hogy odamehessenek Rejtőhöz, akihez egy orrot fennhordó pincér lép oda, a kezében lévő tálcáról egy teli konyakos poharat tesz az asztalra, és ezt mondja:

“Uram, az írók megérkeztek.”
“Tényleg? Ne mondja. És mit akarnak?”
A pincér egy listát nyújt át.
“Valami pályázatra küldött történetek, amelyek hamarosan meg fognak jelenni.”

  • Az univerzum csábító ereje
  • Zsoldosok, kémek, kecskék
  • Isten áldja, Miniszterelnök úr!
  • Bájital
  • Folyók tengere
  • Az Esőisten fiai
  • AZ ÖSSZE-ESKÜVŐK MEG A BÁNYARÉM
  • Kis vizit
  • Az irodaház naplopói
  • Elindultunk Afrikába
  • Mandolin – avagy: „Jön a nő! Mindig így kezdődik.”
  • Az utolsó magyar király
  • Az ellopott magánnyomozó
  • Ugyan, kérem!
  • A nagy pusztaszatmári ékszerrablás
  • Csavargó blues
  • Mikor Lee Hunt úr elhagyta Párizst
Rejtő Jenő: A szőke ciklon

“Mehetnek a kiadóhoz – adja vissza a listát a pincérnek. – Az majd levágja őket. Jegyezze meg, hogy mindig levágnak valakit. Vagy engem, vagy a kiadót. De ahogy nézem, most őket.”

Gratulálunk minden, a pályázaton résztvevő írónak, és szeretnénk ismét jelezni, hogy az a tény, hogy a kötetbe nem került be az adott történet, nem jelenti azt, hogy a Stílus és Technika más felületen (e-könyv, online oldal, magazin) ne jelentesse meg.
A következő hónapokban mindenkivel felvesszük a kapcsolatot, aki nem került be a kötetbe, és egyeztetünk, hogy a történet hol tud megjelenni.
A nyerteseket pedig már jövő héten megkeressük, hogy a munkálatok mihamarabb elkezdődhessenek.

Hogy a zsákbamacskát elkerüljük, részlet a készülő Rejtővel egy asztalnál című kötetből.

Egy férfi repülni próbál, de ez egyáltalán nem meglepő. Az viszont már érdekes lehet, hogy egy királyság néha annyit ér, mint egy hajójegy, a szerelem citromos illatú és savanykás, az ember pedig legalább az utolsó pillanataiban megért minden baromságot.

Vincenzo „Vinnie” Singer karjait szélesre tárva repült kétszáz méter magasan a Temple Street felett. A járókelők döbbenten mutogattak az ég felé, a fékek csikorgása és a hisztérikus sikolyok nagyjából ugyanazon a hangszínen járták be a környező utcákat. Egy bankigazgató felesége elájult, egy szép jövő előtt álló ügyvédbojtár ijedtében véletlenül a felesége nevén szólította az oldalán sétáló szeretőjét, egy újságíró pedig a jó ég tudja, honnan, de már most ott rohant az utca végéről a helyszín felé, mögötte a fotográfussal. A döbbenet a feje tetejére állította Avalon City legforgalmasabb utcáját.
Na, persze nem azért, mert még soha nem láttak repülő embert…
A pánikot az okozta, hogy Vinnie nem repült, hanem zuhant. Ennek ellenére benne fel sem merült, hogy épp a járda macskakövei közötti réseket készült kitölteni – épp ellenkezőleg, ő biztos volt benne, hogy túléli ezt a kalandot.
Aki szívesen tekintené Vinnie-t mérhetetlenül bátornak, vagy csak egyszerűen őrültnek, az nyugodtan lapozzon egyet. Aki viszont érteni szeretné egy ember magabiztosságát, aki kiugrik a Temple Gate Tower legfelső irodájának ablakán, annak érdemes lehet egy-két dolgot tudnia Avalon Cityről.
1936 júniusában járunk, és egy elég sűrű másfél évtized áll a világ mögött. 1922-ben egy Sir Robert Pearson nevű kalandor rátalált valahol Ghána közepén egy elszigetelt bennszülött törzsre, amely képes volt megőrizni a varázsfőzetek készítésének tudományát. Két évvel később az Egyesült Államok piacán megjelentek az első színes üvegcsék, amik emberfeletti erőt, láthatatlanságot, vagy éppen mindent elsöprő magabiztosságot ígértek a címkéjükön. Egy évre rá a bájitalgyártó üzemek csődöt mondtak az érdeklődés megdöbbentő hiányára való tekintettel, a tulajdonosaik pedig a szebb jövőbe vetett hittel kötöttek téglákat a lábukra, és ugráltak le az ország különböző hídjairól.
1930-ban egy világhírű színésznőről elterjedt a pletyka, miszerint különféle varázsszerekkel kenegeti a bőrét, hogy örökké fiatal maradhasson. Ezután sorra nyíltak újra a bájitalfőzdék a legnagyobb városok utcáin, a márkás kalapboltok és a méregdrága ügyvédi irodák között.
1932-ben az Egyesült Államok kormánya betiltotta a bájitalfőzést, aminek köszönhetően az iparág végre felvirágozhatott. Ekkor azok a kiváló üzleti érzékkel rendelkező, főleg Szicíliából áttelepült családi vállalkozások vették vállukra a varázsfőzetek kereskedelmével járó összes terhet, akik csak kreatív kihívást láttak a szigorú határellenőrzésekben és a gyakori rendőri rajtaütésekben. Avalon City az ő közreműködésüknek köszönhetően lett a keleti part bájital fővárosa.
Mindezek tudatában már értjük, hogy Vinnie Singer miért ugrott ki olyan magabiztosan kétszáz méter magasságból. Egy megfelelő bájital birtokában az ember épp úgy áll hozzá a gravitációhoz, mint egy taxisofőr a közlekedési lámpához: mélységesen tiszteli, de figyelmen kívül hagyja.
Vinnie tehát nem számított rá, hogy meg fog halni, de ezt igazán elnézhetjük neki.

Gerstenbrand Bence: Bájital - részlet