A Light Novel pályázatra érkezett, és a zsűri által értékelésre továbbjuttatott történet.

Az értékelésre továbbjutott regények közül választja ki a zsűri azokat a műveket, amelyek nyomdai megjelenést nyernek és kerülnek országos terjesztésbe.

LEVESKOCKA

Ha a legegyszerűbb megfogalmazást szeretném használni akkor a bárt legjobban valamiféle modern őrület és egy kastély szerelem gyermekével lehetett volna összehasonlítani. A bent lévő hangulat taszítóan hűvös volt, olyan, amin már maga az alkohol sem tudna segíteni, nem éppen ilyesmit várna el az ember egy ilyen helytől, de mégis valamilyen oknál fogva senki sem hagyta el a helységet.

Mindannyian tökéletesen meg voltak világítva a halvány, kékeslila neonfényekben és egyáltalán nem szégyellve magukat ezen fényben fürödve sugdolóztak egymáshoz, azonban ezt leszámítva senki sem mozdult igazán, meg lehet, hogy ezt a félelem váltotta ki, de mégis olyan volt, mintha csak valami végső szikrára várnának, hogy kicsit felhevülhessenek a kedélyek.

Tch, nem mintha egy angyal egyszerűen csak közéjük zuhanhatna. Azonban, ha eltekintünk ebből a tömegből és szemünket az egyénekre tereljük, akkor láthatjuk csak igazán, hogy akármilyen hűvös is van, nem mindenki merev.

Ugyan is a bárpultnál, a pultossal szemben ült egy elég érdekes alak, nem úgy érdekes, mint akivel bármelyik lány szívesen inna, inkább úgy érdekes, mint aki szívesen inna valamit bármelyik lánnyal. Az arca egyik része pikkelyes volt, míg a szemei inkább egy kígyóéra emlékeztettek, az egyik barna volt, míg a másik természetellenes narancssárga színben ragyogott.

Olyan összevissza dolgok hibridjének, félvérnek mondható. Óvatosan szürcsölgette ki poharából a maradék whiskyt, miközben mögötte ott volt a nem rég befejezett művészi alkotása.

Meg kell hagyni, lehengerlő volt, hiszen azóta is egy hatalmas teremnyi lény tartja vissza a lélegzetét. Egy igencsak óriási vörös asztal volt, bár nem biztos, hogy ez volt az eredeti színe. Azonban még így is emberek ülték körbe, kár, hogy ők már olyan állapotban voltak, hogy lényegében, ha kérdeznél tőlük, akkor már csak is egy remek orvos tudna a nevükben válaszolni. Bár lehet, az én erőm feltudná őket kelteni. Na jó, elég a felvágásból, inkább térjünk vissza a már-már fenomenális kivégzéshez, mely után senki se tudta igazán, hogy az asztal eredetileg is vörös volt-e. Oh, bocsánat, ezt már említettem. Látszik, hogy még én is meghökkentem ettől, nem csak ez a sok nyámnyila. Várnak azóta is egy álomszerű pillanatra, amely sosem… Áh, még egyszer bocsánat, úgy látszik, hogy tévedtem.

Az apró szikra eljött.

illusztráció: D. Kaiserer

Hatalmas fény szűrődött be az ajtón, amire még a bárpultnál ülő alak is reagált, egy kis fura kuncogással.

– Áh… kedvesem. Már kezdett unalmas lenni az ital és tudhatod, ha már unalmas az ital akkor tényleg sok idő telt el – nézett fel a pohara mögül hátra az ajtóra a pikkelyes alak.

– Oh, mily kár. Reménykedtem, hogy mostanra bele dög lesz az unalomba – válaszolt egy eltorzított rekedtes hang. – Bár, ha ennyire nem bírsz egy kis időt ellenni a gondolataiddal, akkor szívesen elteszlek láb alól. – Az alak beljebb sétált a bárba.

– Ugyan, ugyan drágám. – A magasba emelte a whiskys poharát, majd vissza lecsapta a bárpultra. – Kérlek, én nem utálom magam. – Gyorsan megfordult a bárszéken és neki dőlt a bárpultnak – Hiszen nézz csak rá erre a csodára. – A kezével végigmutatott magán, majd egyenesen az alakra mutatott. – Mellesleg kettőnk közül nem én vagyok az, aki több rétegnyi maszk mögé rejti az aranyos kis pofikáját. Viszont foglalj csak helyet, még éppen van egy szabad hely – jelzett a kezével az egyetlen nem véres székre.

Ekkor az ajtóban álló alak jobban szemügyre vette a helyzetet és mint a kinek nincsen más választása, a közöttük lévő, mészárlás helyszínéül szolgáló asztalhoz ült le.

Köpenyt és csuklyát viselt, arcát pedig egy gáz és szamuráj maszk pompás keveréke takarta el, egyedül a szemei voltak kivehetőek, áh azok a ragyogó smaragd zöld szemek, amelyben most éppen tisztán látszódott a vér vörös gyűlölet, majd ekkor a szemeivel ellenkezve sokkal vidámabb tónusban szólalt meg.

– Pedig jobb lenne, ha te is eltakarnád azt a rusnya csizmát, melyet arcként viselsz.

– Hahaha… mint láthatod én is remek humorérzékkel rendelkezem! – Ekkor rámutatott a másik székekben ülő, már kihűlő félben lévő hullákra.

– Igen. – Vett egy mély levegőt. – Fenomenális.

A pikkelyes csávó odament hozzá és közelebb hajolt a maszkoshoz, majd bele beszélt a fülébe. Egy kicsit engem is meglepett hiszen nem úgy tűnt, hogy sugdolózni akart volna, erre már az is bizonyíték, hogy olyan hangosan mondta, hogy hallhassa az egész tömeg. Ám nem volt ez kiabálás sem, teljesen nyugodt maradt végig.

– Tudod, elég béna és még hozzá hosszú játszmát folytattak ezek itt. – A bal karját felemelte és körkörös mozgásban végig mutatott az asztalon.

– Ezt el tudom képzelni. – A maszkos alak nem vette vele fel a szemkontaktust, csak az asztalt nézte.

– Igen-igen, de nem ez a lényeg. Nagyon jó műsort nyomattam itt le, általában mindig nő, gyerek, férfi, robot, szőrös, nem szőrös lény, tökmindegy, a lényeg, hogy mindig van, aki ríva elrohan.

– Elhiszem. – Ekkor már felvette a szemkontaktust és jó mélyen bele is nézett, ha valaki nagyon akarja még azt is megmondaná, hogy talán vigyorgott. – Hallottam csodás hírnevedet. – Mutatóujjával megkopogtatta a maszkját

Erre válaszul Mr. Pikkelyes a száját kitárta, majd a jobb kezével még szélesebbre húzta és látványosan megnyalta a fogait.

– Helyes, viszont visszaevezve a témánkra – a tömegre nézett – , ha még ennyien vannak bent, azok után is, hogy a kedves kis főnökük, ilyen gyatra halált halt. Akkor azt hiszem te is tudod, hogy még van valami, amit terveznek.

– Megvárják a győztest és utána utcai módon elintézik.

– Oh, kis okoska – vigyorodott el Mr. Pikkelyes. – Úgy látszik a Múlt Árnya még nem kopott ki teljesen, legalábbis a tanítás terén nem.

A maszkos alak nem vette annyira jó szemmel a bókot, összehúzta a szemöldökét és már a tekintetén látszott, hogy készen áll a pusztításra. Azonban gyorsan visszanyerte hidegvérét, hátradőlt, az egyik kéz fejét a másik könyöke alá helyezte, majd legyintett egyet.

– Oh, nem is gondoltam volna, hogy a híres Bau..Baujde…Bau…Bocsánat lehet, hogy csak a maszk miatt, de nem igazán tudom kiejteni a nevét.

– Boaujderin – válaszolt elég mély hangon, kicsit unottan, mint akinek már ezerszer el kellett ezt mondania.

– Hmm… elnézést, de valamiért elég nőiesnek hangzik, sőt biztos vagyok benne, hogy volt valamikor egy ilyen nevű színésznő. – Előrébb hajolt. – Azonban visszatérve, nem gondoltam volna, hogy egy magadfajta veterán nem bír el ilyen kis mitugrászokkal. – Magára mutatott

Látható volt még a maszk mögött is, hogy csak felakarta hergelni, Boa… Bauj…Bélát. Ám sajnálatos módon őt nem ilyen fából faragták. Először elkezdett szipogni, mintha tényleg megérintette volna, majd átváltott egy fajta szipogó röhögésbe végül pedig afféle kínos nevetés tört ki belőle. Nem volt valami hosszadalmas vihogás, egyáltalán nem tartott sokáig, pont olyan talán még rövidebb életű volt, mint az önbizalmam.

– Áh, kisasszony, kisasszony. El se tudod képzelni, hogy mennyire imádtam azt a színésznőt. Mindent megadnék, hogy találkozhassak ilyen csodálatos név rokonnal, kár, hogy csak utána tudok küldeni emberkéket. – A hullákra, majd kényes vigyorral a tömegre tekintett.

– Tudja önkezűség is létezik, de ha tiltja a vallása én szívesen segítek.

Béla újból elnevette magát, ám ez még az előzőnél is rövidebb volt.

– Ugyan, ugyan én nem erre gondoltam, ez már teljesen más témakör. Térjünk vissza az eredeti témánkhoz. Mit szólnál, ha adnánk nekik egy kis segítséget. Ezt lesd meg!

Ekkor Béla kezében hirtelen megjelent egy dobó kocka, melynek egy kivételével mindegyik oldala fekete volt.

– Áh, szóval mágus is vagy? – szólalt meg elég unott hangon.

– Nem, nem. Nem ez a lényeg. Kicsit gondolkozz még rajta.

– Jó – válaszolt még az unottabb hangon – Szóval, ez az eszköz döntött ezeknek a sorsa felett is? – végig nézett a többi székben heverő maradványokra.

– Remek következtetés.

– És úgy hiszem, ha a vörösön landol, akkor én is csatlakozom hozzájuk, nem így van?

– Huh – vett egy mély lélegzetet. – Tudja kisasszony normális esettben így lenne, de eszembe juttatta azt a színésznőt, amiről eszembe jutott az a kis vöröske, akit idefele láttam és úgy gondolom, ennek jelentenie kell valamit.

– Szóval, a vörös az élet – jelentette ki kicsit visszakozva.

– A vörös az élet, fekete a halál. Most már csak az a kérdés, hogy én dobjak neked, vagy kezedbe veszed a sorsod?

A maszkos alak hezitálásba kezdett, bár végül a kocka felé nyúlt. Pont mikor elvette volna, egy hirtelen és erős zaj csapta meg őket.

Leszállott az angyal.

Az egyik csigalépcső előtt ott hevert egy férfi, úgy mintha csak a mennyekből szakadt volna le közéjük. Erre Bélajderin összezárta kezét, a kockával együtt és oda sétált.

– Lám-lám, nem mindennapi esemény, hogy egy angyal szálljon le közénk. – Fejét a maszkos felé fordította. – Nem gondolod, hogy ez isteni jel?

Leguggolt az alak fejéhez és egy kicsit jobban szemügyre vette.

– Őszintén szólva a régi festmények alapján egy kicsit szebbnek képzeltem el, meg kevésbé pucérnak, de hát mit van, mit tenni a valóság mindig kiábrándító. Bár azért örülők, hogy nem olyan, mint azok a kis kövérkék.

– Ha már ez sem nyerte el a tetszésed, nem tudom, hogy egy igazi angyal mennyire jönne be.

– Huh…? Ja igen. Gondolom ön mindig is egy ilyen alakot várt, a mennyekből.

– Hagyjuk őt és térjünk a tárgyra, már elegem van a várakozásból!

Boaujderin nem igazán figyelt a maszkos alakra, az öreg vén kígyó számára ez csak egy újabb unalmas nap volt, amibe végre bele zuhant egy kis váratlan káosz tényező. Úgy döntött kopogtat a változás ajtaján, amelyet egy icipicit szó szerint is vett és megkopogtatta a padlón heverő férfi kobakját, amelyre egy mély fájdalommal ízesített nyögést kapott válaszul.

– Nézze csak kisasszony! Az őrangyalkája még egy levegőt szív velünk. Micsoda szerencse.

– Ő nem az én őrangyalom!

– Ó, nem? Hát pedig másé nem lehet. Vagy várjunk. Lehet, hogy maga az övé.

– Én nem védek senkit!

– Hmm… akkor ez nehéz esett. Jobb, ha eltávolítom.

A maszkos alak hangulata hevesre váltott, fel is ugrott a székéből, azonban Boaujderin rögvest fegyvert szegezett rá és az eddigi ijesztő, hóbortos tekintettéből a hóbortost valami más váltotta fel.

– Üljön vissza! – szólalt meg fenyegetően Boaujderin, majd egyik kezével megragadta a földön heverő férfit.

A maszkos alak gyorsan lehiggadt és visszaült a helyére. Amig Boaujderin a mellette lévő holttestet ki nem ütötte a székből és oda nem helyezte a meztelen férfit.

– Szóval ennyi volt a mi kis jó pofizásunkból?

– Sajnos, azt kell mondanom, hogy igen. – Sóhajtott egyet. – Viszont, hogy lássa nem vagyok annyira kegyetlen, még mindig megadom a kockával való dobás lehetőségét, azonban kicsikét változtassunk a szabályokon, ha nem vöröset dob, akkor ez a kis pernahajder önnel együtt fog eltávozni, bár még ön előtt, csak hogy még egy élet száradjon a lelkén mielőtt követi a túl a világra.

– Elég ebből!

– Kisasszony! Én hithű ember lennék, szóval kérdem. Mit szeretne?

Ekkor Boaujderin a bal kezében lévő kockának vörös felét a maszkos alak felé fordította.

– Azt, hogy ha már ennél a témánál vagyunk. Akkor most igazán jól jönne egy gyors benyílaló isteni közbeavatkozás!!

Akkorát ordított, hogy még a maszk hang torzítóján is oda vágta, de szerencséjére úgy látszik az istenek őt kedvelték jobban és imái meghallgatásra találtak. Hiszen az ő kiáltását egy még nagyobb, fájdalmas ordítás követte. Ugyanis egy hatalmas nyílvessző szállt el a válla felett, egyenesen át a kocka vörös felén, amely Boaujderint a kockával együtt oda szegezte az asztalhoz.

– Futás!

A maszkos megragadta a még kómás, pucér csávó kezét és kirohantak a kocsmából, amely minden egyes lépésükkel csak nagyobb harctérré vált. Ahogy kiértek, eléjük tárult a világ, a hatalmas utca, épületek sokasága, repülő járművek annyi minden, hogy egy mondatban le sem tudom írni, így ezt meg sem teszem.

Azonban annyi biztos, hogy ez mind a maszkost nem nyűgözte le, ő csak futott tovább.

– Na hello, szórakozunk, szórakozunk? – szólalt meg egy női hang a rádióból.

– Ha neked ez a szórakozás Milli, akkor igen szórakozunk!

– Hát az egészet végig néztem a kamerákon és nekem tetszett.

– Milli! Most inkább térj rá a tárgyra, mit látsz?

– Héé, nem én rohangálok városszerte egy emberkosztümöt viselő férfival.

– Kérlek, ne is említsd.

– Engem nem zavarnak a magánügyeid, de ha az öreg meglátja. Phuu… Nem tudom mi lesz akkor.

– Már tudja.

– Ohh ja tényleg ő volt az… részvétem.

Egy rövidke kis csend következett, majd Milli újból megszólalt.

– Amúgy milyen a fickó, amelyet most összekapartál?

A maszkos alak hátranézett a fáradó ám teljes odaadással rohanó pucér férfira.

– Hmm…fura. Eléggé hallgatag, meg egy kicsit olyan, mintha nem is lenne teljesen magánál.

– Biztos valami új szert vett be, meg az is lehet, hogy a fejére esett.

– Minden benne van a pakliban.

– Akkor miért is hozod magaddal?

– Hát lehet, hogy fura, de megtetszettek a szemei…

– … – teljes halotti csend a rádió túl oldaláról

– Meg valahogy ez a hallgatagság is bejön, ne kérdezd miért. – A maszkos visszafordult előre.

– Ahj, te. Ugrani fogtok?

– Valószínű.

– Bele fog menni?

– Hát nálam a hallgatás beleegyezést jelent.

– Akkor sok szerencsét!

– Köszi!

A rádió kapcsolat véget ért. Ők ketten pedig végre eljutottak a sétány szélére. Az utca két oldalát egy hatalmas nagy rés választotta el, ahol lebegő járművek tömkelegei sorakoztak, azonban nem csak akármilyen járművek voltak ezek, hanem szemeteskocsik, óriási kihulló szeméttel megpakolva. A maszkos alak letekintett a mélybe, fújt egyet, majd a pucérkára nézett.

– Előre is sajnálom, de ha meghalnál, megbeszélnéd azzal, aki a túlvilágot intézi, hogy én nem akartam?

– Hmm?!

Az első hang, amelyet a pucér férfi kiadott, nem más volt, mint a félelem hangja volt. Elég béna kezdő szó, de azért remélem, hogy megkapja az esélyt arra, hogy javíthasson. Ugyanis a maszkos alak rá szorított szegényke karjára, majd elrugaszkodott, magával rántva őt is.

– Az, aki nem kell fel holnapiig, egy leveskockaaaaa…