Dr. Udvardy Antal

A telek

Bea és Márk reménnyel a szívükben várták az első közös karácsonyukat az új otthonukban. A fiatal házaspár folyamatosan éjszakai ügyeletet vállalt a sürgősségin, hogy minél több pénzt tegyenek a szüleik házából kapott összeghez. Senkijük nem volt egymáson kívül, mindketten árvák voltak már a húszas éveik végére. A decemberi költözésig albérletről-albérletre vándoroltak a nagyvárosban.

A fiatalok egy városon kívüli gyanúsan olcsón vett telekre fél év alatt építették fel kis, közös otthonukat. A ház még nem volt kész, kerítés sem volt, és a falak is csupaszok maradtak kívülről, de a belső tereket azért már sikerült otthonossá tenniük.

Nem volt még gyerekük, így bevállalták az ünnepi ügyeleteket. De az első karácsonyukat a saját házukban igazán meg akarták ünnepelni, így a szentestét december 21-re tették át. A közös napjuk délelőttjén Bea sütött-főzött a saját konyhájában, Márk pedig a kis karácsonyfájukat díszítette. A sütemények és az első élő fenyőjük illata keveredett a levegőben, ami a tökéletes kezdet látszatát keltette bennük.

Mire mindennel kész voltak, közösen megterítették az ünnepi asztalt. Hirtelen elfojtott sikoltás riasztotta fel őket az idillből.

– Mi volt ez? Te is hallottad? – kérdezte zavartan Márk.

– Igen, nem ez az első… Amikor a húst vágtam… – kezdte Bea bizonytalanul – mintha valaki azt mondta volna: „Te nem itt laksz”.

Márk gyorsan félbeszakította:

– Bea, a költözés óta rosszakat álmodom. Alig alszom, a kórházban sem tudtam tisztán gondolkodni…

– Tényleg? Én is többször riadtam fel egy visszatérő rémálomból, hogy látom magunkat letakarva a kórház alagsorában kiterítve… – folytatta Bea, de már a sírás kerülgette.

– De miért nem szóltál? – kérdezte vádlón a férfi.

Nem folytatták, mert a szoba egyre fagyosabb lett, a szél süvített, mintha az összes ablak nyitva lenne azon a decemberi estén. A szobában villogni kezdtek a LED-lámpák, majd váratlanul kialudtak, csak a karácsonyfa hideg fénysora adott egy kis világosságot.

– Kapcsoljuk vissza gyorsan a fényt, mert megőrülök, annyira ijesztő itt minden – suttogta Bea, és elindult a bejárat melletti biztosítékokhoz. Ahogy a folyosóra lépett, rémisztő hangfoszlányok ütötték meg a fülét a sötétben, és a kapcsolótábla mögül fenyegető fehér árnykezek bukkantak elő.

– Márk, figyelj…. én kezdem elveszteni a józan eszem!

Lábak dobogását hallotta az üres padlásról.

A férfi a szobából Bea felé rohant, mert ekkorra már ő is látta, hogy egy fehér árny indult a felesége felé. A testetlen alak lebegett, de alatta úgy nyikorgott az új padló, mintha százévesek lennének a deszkái. A lány hirtelen megfordult, és hisztérikusan kérdezte:

– Ugye te is látod a kezeket? – majd kétségbe esve átrohant a másik árnyon a konyha felé menekülve.

– Bea, te átmentél rajta! – kiáltotta Márk, és érezte, hogy ez nemcsak kimerültség miatt van. Elég sok horrort nézett, és biztos volt benne, hogy ártó szellemek vannak a házban, azok szórakoznak már napok óta velük. Bea után szaladt. A félhomályban a lányt kereste, de nem látta, így kiabálni kezdett:

– Bea figyelj, ezt a ház teszi velünk, nyugi! Gyere…

– Bea, ez a ház… a ház megöl minket – kiáltotta.

Bea felkapta a nagykést, amivel az előbb még a sütit szelte, és az őt kereső férfiba vágta.

– Ne, ne hagyj itt! – üvöltötte a hangzavart túlkiabálva a lány, miközben az árnyak vadul táncoltak körülöttük. Bea össze-vissza szurkált a levegőbe, az árnyakat döfködte, akik át-átsuhantak a testén, éles fájdalmat hagyva maguk után. Végül félholtan lerogyott a férje teste mellé. Pár perccel később az árnyak eltűntek, és csak a két vérbefagyott halott maradt a házban, akiket sápadt fénnyel világított meg a karácsonyfa égősora.

December 24-én már újra árulták az üres telket, gyanúsan olcsó áron.

Amennyiben szeretnél a szerzőtől további történeteket olvasni, látogass el az e-PUB Irodalmi Kávéház oldalára.

Dr. Udvardy Antal történetei