Ian Pole

A nagy pusztaszatmári ékszerrablás

Az öreg ventilátor kattogva kavarta az augusztusi meleg pállott levegőjét, mely a nyitott ablakon át kúszott be a polgármester irodájába, az odakint ténfergő közmunkások kitartó fűkaszálásának hangjaival együtt. Résre nyílt Zsubek úr irodájának bejárata. Titkára és hű ügyintézője dugta be rajta hosszú orrát, melyet egy fakó, vékony arc követett szorosan. Kovács úr, a polgármester, a halott légkondi alatt üldögélve legyezte magát a Pusztaszatmári Krónika legfrissebb számával. Vele szemben az impozánsan hatalmas íróasztal másik oldalán Jarocsek, az ügyvéd szorított egy ásványvizes palackot zsírosan fénylő tarkójához, és az újság asztalra kiterített ikertestvérét nézegette.

– Hát igen. Ez valóban kellemetlen. Teljes elszámolást akarnak.

– De hát miért? Mi közük hozzá? Miért keserítik folyton az életemet?!

– Az újságírók már csak ilyenek. Piócák mind – értett egyet dörmögve Jarocsek, és letette az átmelegedett PET-palackot az asztalra. – Phűű… Nem fogom kibírni itt.

– Még erre se maradt pénz! Hogy a légkondit megcsináltassam az irodában! Ezek meg aszfaltozott kertvárosi utakat akarnak! Játszóteret! Világítást! Orvosi rendelőt meg közbiztonságot!

– Hálátlanok ezek a népek! Már megígérni is kár volt nekik.

– Tudod milyenek ezek… Nem választottak volna meg, ha nem teszem. Meg hát a támogatás is fel lett véve.

– Jó helyre került – bólogatott az ügyvéd, és közben átlapozott az újságban a meccs eredményekre.

– Persze. Mert tőled vettem meg belőle a hivatal épületét, mégpedig arcpirító áron. Mihez kezdtél annyi pénzzel?

– Most miért? Jó fekvésű épület ez – mondta Jarocsek, miközben az ablakon kibámulva a malom tűzfalának mérsékelten festői látványában gyönyörködött. – Amúgy meg nem olyan sok az a pár millió. Felteszed a fekete páratlanra, és pillanatok alatt el is megy az egész.

– A végén még nem hogy nem fognak megválasztani, de még börtönbe is mehetek! – nyöszörgött kétségbeesetten Kovács úr, és a Krónikát, minden fejfájásának aznapi okozóját, gombóccá gyűrve a kukába hajította.

– Már miért ne választanának meg? – hökkent meg az ügyvéd.

– Mert nem tudok elszámolni a pénzzel! Teljesen üres a kassza. Ez mostanában valahogy annyira előtérben van! Ha a polgármester kicsit megcsúszik pár millióval, majdhogynem bűnözőként kezelik! Na és itt volt ez a Szirmai botrány is!

– Csúnya ügy. De ettől még megválasztanak.

– De még mindig vannak, akik a Szirmai gyereknek hisznek! Benne van az újságban is! Ott van előtted! Mit szólsz?

– El vagyok keseredve. A Rugkapa FC megint vesztett. Pedig ikszre vettem – sóhajtott Jarocsek, majd összehajtotta a Krónikát, és a polgármesterre nézett.

– Arra alapozzák, hogy a Szirmai gyerek megcsinálta a hivatalban az ultrabiztonságos kamera– rendszert, meg a feltörhetetlen páncélszekrényt, aminek csak te tudtad a kombinációját? És hogy a kamerarendszert aznap kikapcsolta valaki, és így már az első este eltűnt a város hősének szobrára összekalapozott pénz?

– Igen! Azt fejtegeti ez az A. Müller nevű újságíró, hogy ennyi erővel akár én is kivehettem a pénzt!

– Nonszensz!

– Ugye? Ezt mondom én is!

– Mit mond erre Szirmai Laci?

– Semmit. Tegnap óta szökésben van.

– Na ez legalább jó hír! Igazolva lett, hogy a bűnöző az bűnöző marad!

– De ettől engem még nem választanak meg újra!

– Dehogynem! Csak el kell terelni a figyelmüket. Mindenkit megválasztanak újra. Cirkusz és kenyér kell a népnek!

Kovács úr töprengve kocogtatta meg a fogát pecsétgyűrűjével.

– Aha. Panem et circenses (Kenyeret és cirkuszt)? Van benne valami. Hát elhívhatjuk újra a falunapra a négy Baloghot. A hajdúnekeresdi manézs ördögei olcsón számítják a fellépést. Meg mozgó büfének hozzák a vattacukrost. Bár ahogy hallom, volt az a csúnya ügyük… Az a három megkéselt ékszerész vagy mi. Az újság is megírta.

– Hm. A tripla leszúrt Rittberger? Az szerintem nem az lesz. De mindegy. Szóval: nem! Nekünk valami meghökkentőbb kell! Valami drámaibb! Ami azonnal elvonja a figyelmet mindenről! Mint az amcsiknál volt a terroristák az ikertornyokkal! A kilenc-tizenegy!

– Hát megkérhetem a mindenes Józsit, hogy vezesse bele a földmunkagépet részegen a hivatalba – hebegte tétován a polgármester, de Jarocsek leintette, mint egy karmester a vonósokat a finálé előtt.

– Nem! Ide igazi bűnözők kellenek! Szombaton a Városnapkor, hogy mindenki lássa!

– Minek jönne ide bárki? Bár Maligán Laci bácsi törkölye világhírű, azért még nem vonzza be Dzsihad Joe-t.

– Hmm. Na hát majd adunk olyat, ami be fogja! Ügyfelem, özvegy Kállay grófnő végrendelkezni készül. Megkérem, hogy a Kelet Szikráját, a világhírű gyémánt nyakláncát addig itt őrizzük a hivatal szuperbiztonságos páncélszekrényében. Legalább nem marad kihasználatlanul. Megígérjük, hogy Városnapra kiállítjuk. A bűnözők eljönnek érte, de te heroikusan megakadályozod, hogy elrabolják. Józsikám! Így a bűnözők csak a városi kasszát viszik el. Ami üres, csak ezt nem kell tudnia senkinek. Hős leszel, azzal a rongyos harminchat millióval meg már senki nem fog törődni. Te leszel a város hőse, így majd újra megválasztanak!

– Heroikus szerep? Fizetett színész bűnözők? Nem is rossz doki, nem is rossz – morfondírozott a polgármester, és eszébe jutott, hogy Anitával, az újonnan felvett titkárnővel kapcsolatban dédelgetett terveinek is jókora ugródeszka lenne a hősies fellépés. Hirtelen felkapta a fejét. – Na és a rendőrség?

Az ügyvéd reszelősen felnevetett, és legyintett.

– Milyen rendőrség? Mióta a vadászcimborádat megtetted őrsparancsnoknak, a végrehajtó állomány létszámát költséghatékonyságból levitted egy darab körzeti megbízottra. A Rükverc Palira. A nevét is onnan kapta, hogy tolatva jár a Nivával, hogy ne pörögjön a kilométeróra. Na őt majd elküldjük szombaton a Poporcsin-dűlő mellé trafizni a futóbabot, hogy ne legyen láb alatt.

Szóval a bűnözők betoppannak, a pénzt és a gyémántot akarják. Te hősiesen védelmezel, így csak a pénzes táskát viszik el a benne lévő fiktív harminchat millióval, amivel immár nem kell elszámolni. A gyémánt a páncélszekrényben pihen, amihez senki se férhet hozzá, mert már csak te ismered a kódot. Az egész percek alatt lezajlik, és mind a két oldalon a mi embereink lesznek. Ugyan mi jöhetne közbe?

Ezen mind a ketten felkacagtak, és egészen addig nevettek felszabadultan, míg a kertből a nyitott ablakon át a fűkasza damilja egy fél marék friss kutyaürüléket be nem csapott az irodába.

Egy várossal odébb Szirmai László szomorúan támasztotta az Atomállapot nevű csehó pultját, és a sörébe meredt. Magas, karcsú fiatalember volt széles vállakkal és magas homlokkal. Megjelenésében volt valami decensen előkelő, amiből az se volt le semmit, hogy hosszában csíkos, klasszikus vonalvezetésű pizsamakabátjához csupán macimintás boxeralsót és azzal harmonizáló nyuszifejes mamuszt viselt kávébarna sportzakója alatt. Amikor Rükverc Pali érte ment, csak felkapta a zakót, és megpattant a hátsó ajtón. Annyi pénze volt csak, ami annak zsebében maradt. Átverték, de csúnyán. Oda a szakmai jó híre, és most még a törvény elől is futhat. A saját maga által tervezett páncélszekrény biztonságos és feltörhetetlen. Csak a polgármester ismerte a kódot. Az átadást követő nap reggelre mégis eltűnt az a tizenkét millió, amit a város hőse, a szovjet tankokat puszta kézzel megállító Demkó Pista bácsi emlékművére gyűjtöttek össze a hálás polgárok. Az öreg negyvennégy októberében egymaga akadályozta meg, hogy a városon keresztülhaladó szovjet tankok segítséget tudjanak nyújtani a bekerített hatodik gárdának. Az a hőstett értékéből mit sem von le, hogy a harckocsik gázolaját üzletelte el törkölyre az öreg a Piljev-csoport egyik ellátótisztjével. Exitus acta probat (A cél szentesíti az eszközt). Ahogy azt ilyenkor minden műkedvelő bölcsész
hozzáteszi Machiavelli óta.

A pénz hiányzott, és mivel nem ő vette ki, a gyanúsítottak köre így a polgármesterre szűkült. De az ő múltjával így kinek fognak hinni? Neki, vagy a polgármesternek? Inkább megszökött. De egy Szirmaival nem lehet kikukoricázni! Ezért bosszút áll, és bebizonyítja az igazát! Már csak ki kell gondolni, hogy hogyan. Alaposan, mindent megtervezve, nagy körültekintéssel. Vaslogikával! Hiszen nem fog az ölébe hullani a megoldás, morfondírozott, de hirtelen felkapta a fejét, és figyelni kezdett.

– Szóval a Pusztaszatmári Polgármesteri Hivatalban lesz a nyakék – hallotta a rekedt hangot a mellette lévő sok vihart látott boxból.

– De hogy jutunk hozzá Vágó úr? Azt hallottam, hogy az a páncélszekrény igazi nehéz mackó. Feltörhetetlen.

– Mikor meghozzák, egy egyszerű fekete vászontáskában lesz. Ekkor visszük el, az irodából. Még mielőtt bele tennék abba a nagy vasba – felelte egy whiskytől reszelős hangon a Vágó úr nevű.

– Na és az őrök, vagy rendőrök?

– Egy szál se. Erről gondoskodik a kapcsolatom. De kell egy kis műsor cserébe, hogy a polgi tündökölhessen a nép előtt. Kicsit fenyegetőzünk, kicsit hadonászunk, mire ő szétzavar minket. Mi meg közben visszük a táskát.

– És neki hol jó ez Vágó úr?

– Politika, Keszeg. Politika… Na mi van lokátor? Mi tetszik? – nézett fel az őszbe vegyülő halántékú kiérdemesült bandita zsírfényű kalapja alól a boxba egyre jobban behajoló fiatalemberre. Asztaltársasága – egy ványadt zsebmetsző, egy piperkőc módon lila öltönyt viselő bajuszos világfi, és egy hatalmas termetű, bamba arcú hústorony rögvest felpattant, és félkörbe vették Szirmait.

– Én és a munkatársaim bibliai felolvasó estet tartunk. És kifejezetten sértőnek érezzük, ha valaki belepofátlankodik az áhítat perceibe. Ettől barátom, Dömper mindig labilissá válik – mondta megrovóan a kalapos, és sokat sejtetően nézett a hegyomlás méretű társára, aki immár a pizsamakabátos fiatalember felé tornyosult.

A kocsma műértő törzsközönsége egy tüdőként tartotta bent a cefreszagú levegőt, úgy várta az előadást. Ezek szerint mégse fullad unalomba a péntek estéjük.

A fiatalember jobbján álló, feltűnően alacsony növésű, keshedt férfi szélesen elvigyorodott, miáltal betekintést engedett
erősen lelakott állapotú szájüregébe. Kétféle foga is volt. Piszkosfehér, meg fekete.

– Aki itten kíváncsi, annak hamar kilyukad ám az oldala! – selypegte, és nyomatékul koszos pengéjű pillangókést pattintott elő kinyúlt mackónadrágja zsebéből. – Itt felénk nem csak akkor érezhetsz pillangót a gyomrodban, ha szerelmes vagy Pubi!

Szirmai Laci rajtakapott mosollyal szabadkozóan emelte fel a kezeit.

– Nem akartam megzavarni a Vidám Fiúk teadélutánt. Nem szükséges az erőszak, sakktábla fogú barátom!

– Viszont élvezetes – nyalta meg ajkait Dömper, a levitézlett kintlévőségkezelő menedzser, és cipónyi öklét azonnal légipostára adta, hogy véget vessen a csevejnek. Icuka a kocsma tulajdonosa és pultosa ijedtében eltakarta a szemét egy rántott hússal.

Így nem láthatta, hogy a hatalmas ököl egy ügyes lökéstől célt tévesztve a lila öltönyös daliát állította kocsma körüli pályára. A bicskás mini vigéc rikoltva előreszökkent, de a fiatalember boszorkányos gyorsasággal elkapta a csuklóját, majd a gyermeknyi testet felkapva a felemelkedő kalaposnak vágta azt.

A nagydarab verőlegény őszintén meglepődött az általa elkövetett műhibán, de eltökéltem újra mozgásba hozta falbontó golyóra hajazó jobb öklét. Újabb meglepetésként könyvelte el, hogy fürge ellenfele ismét elhajolt az útjából, majd egy széket felkapva annak szakítószilárdságát próbára tette Dömper zsírredős tarkóján. Jó dolog a kopasz fej, mert pompásan véd hajba markolás ellen, és trendi is behajtó körökben. Viszont kicsinyt sem tompít, ha az embert székkel verik fejbe. Főleg, hogy Icuka még az év elején, megelégelve a kocsma bútorzatában visszatérő jelleggel bekövetkező amortizációs károkat, a boxok székeit egy közeli kávézó teraszáról eltulajdonított békebeli öntöttvas darabokkal pótolta. Így Dömper fejében a csattanással egy időben még felhangzott Bach G mol fugája (orgonára és fugára), majd a másfél mázsás test a feltápászkodni próbáló bicskást maga alá temetve egy tetőről lezuhanó versenyzongora kecsességével a padlóba csapódott. Az ősz hajú vezérgengszter durcás arccal kapott a bőrkabátja belső zsebéhez, ahonnan egy fél méteres pajszert rántott elő rendszabályozás céljából. Bevetni már nem volt ideje, mert a pizsamakabátos az arcába rántotta a széleskarimájú kalapját, és fél tucat pofonnal illette. A középkorú hadfi, bár időlegesen megvakult, nem adta fel. Káromkodva megint próbálkozott, de csak újabb nehézlovassági pofonokat nyert fáradozásai jutalmául. Amikor már nagyon csengett a füle, akkor békítőleg
eldobta a pajszert, és felemelte a kezét.

– Ezt egy időre abbahagyhatnánk barátom?

– Persze öregem! – bólogatott Szirmai, és segítőkészen kihúzta vitapartnere szeméből a ronggyá pofozott kalapot, majd enyhén meghajolt.

– Szirmai László, ha megengeded.

– Az ilyen úri formaságokat talán hagyjuk későbbre, mert ha a fülzúgást figyelmen kívül hagyom, akkor alighanem szirénát hallok. És az álmoskönyv szerint kocsmai balhé után szirénát hallani háromnapnyi elzárást jelent. Fiúk tipli!

A lila öltönyös világfi hamar összeszedte magát, de a vasvázas székkel csendre intett Dömpert bizony hiába rángatták, az mozdíthatatlan maradt, mint egy partra sodródott bálnatetem. Részleges eredményként csak a keshedt bicskázót tudták kiszabadítani a romjai alól. Még épp időben, mert a szirénázás már az utcából hallatszott.

A kocsma előtt gyorsan szétfutottak, mint a higany. Az ősz hajú megmarkolta Szirmai könyökét, és magával húzta.

– Van hová menned kölyök?

– Van nálam úgy tízezer forint. Abból nézek valami szállást az éjszakára.

– Hagyd csak! Azt gyorsan elisszuk, te meg jöhetsz velem a Tranzit Szállóra – intett nagyvonalúan Vágó úr, és mivel nem a levegőbe beszélt, valóban gyorsan elitták a pénzt, majd egy elhagyott gyárépület udvarán veszteglő ütött-kopott furgonhoz mentek, melynek nyikorgó hátsó ajtaját a tulajdonos büszkeségével tárta ki az öreg.

– Íme a Transit Szálló! Román piacos üzletfeleim hagyatéka. Fáradj oda hátra. A raktérben felhalmozott kínai melegítőkön igen jó fekvés esik. Egyet akár fel is húzhatsz a virgácsaidra, hogy szalonképesebb legyél. Amúgy most már bemutatkozom: Lakatos Pista vagyok.

– Lakatos? A többiek nem Vágó úrnak szólítottak?

– Az a művésznevem. Akárcsak a druszám, és is kvízműsorokat vezettem. Legyen Ön is milliomos, kérdezz-felelek, és egyéb fejtörők. Például mikor a volt üzlettársam nem akart emlékezni, hová is tette a szajrét, akkor hosszan törtem rajta a fejét. Így ragadt rajtam a név. Hát te szép öcsém? Mivel
foglalkozol?

– Én biztonságtechnikai céget csináltam! Most indult volna be a karrierem…

– Ne már! Inkább tűnsz csibésznek. Megérzem az ilyet, van orrom hozzá! Nem hiába menekültél te is a zsaruk elől. Na, hol ültél?

– Aszódon. A fiatalkorúak javító-nevelő intézetében – sóhajtott Szirmai, és a feje alá igazított egy bála poliészter zoknit. – Sorozatos betörésért. Kamaszkori botlás volt.

– Mind csinálunk bohóságokat megmagyarázhatatlan okokból fiatalon. De leginkább pénzért.

– Én brahiból csináltam. Bizonyítási vágyból. Az én apám ugyanis lakatos volt.

– Ha úgy nézzük az enyém is…

– És ügyes kezem volt a páncélszekrényekhez, így virtusból feltörtem őket. Hogy meg tudom-e csinálni. Most meg ezen ismereteimet hasznosítva betörésbiztos, feltörhetetlen páncélszekrényeket csinálok. Szajhából lesz a legjobb feleség, ahogy mondani szokás.

– Ha ez szegény Ilonkámra is igaz lett volna… Isten nyugtassa…

– Őszinte részvétem!

– Ugyan! Így legalább tudom, hol fekszik. De ahogy látom nem jött össze a bolt – sóhajtotta Lakatos Pista, majd hirtelen felkönyökölt pár doboz eredeti recebook gumicsizmán.

– Akarsz egy munkát öcsém? Nem véletlenül hallgatóztál te! Szükséged van pénzre. Nekem meg egy belevaló legényre, most, hogy szegény Dömpert munkaképtelenné tetted.

– Pusztaszatmáron? A polgármesteri hivatalos balhé?

– Az az! Tudtam én, hogy érdekel! Nem is igazi balhé, és jó pénzt fizet! Nagy emberek színháza, ahol mi leszünk a statiszták. Odamegyünk, műsorozunk, a polgi erre kicsit befenyít minket, mi meg ijedten elszaladunk valami ékszerekkel. A végén osztozunk.

Szirmai hosszan nézett maga elé a sötét furgonban, majd hidegen megvillant a szeme.

– Nem bánom! Benne vagyok!

– Pompás! Tudtam én, hogy így lesz! Holnap jön Keszeg, meg Ficsúr a kellékekkel, és indulhatunk!

Másnap hajnalban éktelen kattogásra, csörgésre ébredtek. Szirmai motorhibás stuka kényszerleszállására tippelt, de amikor Vágó úr kitárta a Transit Szálló ajtaját, egy gépjárműnek már csak nagy jóindulattal nevezhető ütött-kopott fekete BMW állt a gyárudvaron.

A tegnap megismert két rosszvágású legény és több marék szotyolahéj hömpölygött elő az utastérből. Keszeg egy saját méretével megegyező teszkós bevásárlószatyrot cipelt, társa ezúttal rózsaszín, állógallérú selyemingben és kanárisárga nadrágban pompázott. Gyanakodva nézték Szirmait, de a Transit Szálló tulajdonosa jó vendéglátóként mindenkit instant kávéval és pálinkával kínált. Oldódott a feszültség, mint a kockacukor.

– Legyetek barátságosak, ő a Laci. Szükségünk van rá. Beugrik Dömper helyére a fiú. Elhoztatok mindent?

– Indulásra kész! – veregette meg büszkén Ficsúr a BMW elejét, amitől az első lökhárító diszkrét reccsenéssel félárbócra ereszkedett. – Ez egy luxusautó!

– Na ez látszik rajta a legkevésbé…

Apró termetű társa a kispolszki méretű nylontáskából farsangi maszkokat szedegetett elő. Mickey egér, Minnie egér, Donald kacsa, és Vladimir Putin gumiálarca került elő a zsákból.

– Nem azt mondtam, hogy mese álarcokat hozz? – vakargatta meg tűnődően mellkasát Vágó úr. – Mit keres itt az örökös orosz elnök?

– Nem volt több! Ezeröccá’-tól vettem őket a nyíregyházi piacon. Pont kifogyott a diznis, de jövő hét végén hoznak Plutó kutyásat. Hogy megint le ne maradjunk róla lefoglalóztam rögtön hármat a rizsevőnél, mert majdnem annyiba került a három, mint az egy. Jobban járunk.

– Idióta…

– Nem, csak kínai. Ők így üzletelnek. Én se értem miért – vonogatta a vállát Keszeg, majd a nagy szatyorból egy Kalasnyikovot, egy impozáns méretű pisztoly alakú öngyújtót, egy kovás párbajpisztolyt és egy vállról indítható rakétavetőt húzott elő.

– Ez mi ez te?!

– Egy RPG rakétavető. Szép mi?

– Mégis mit csináljunk ezzel?! Visszavesszük Erdélyt vagy mi a fene?

– Csak replika! Mint a többi is. Azt mondtad ijesztgetni kell. Hát én ettől például konkrétan becsokiznék.

– Na, akkor majd te cipeled ezt a kályhacsövet! Rakjatok be mindent a Tranzit Szállóba. Ficsúr! Te mész előre a roncsoddal, mi meg követünk a tranzittal. Csak előbb még vedd fel ezt.

Bőrkabátja zsebéből dollárjeles baseball sapkát, tükrös napszemüveget és egy vaskos láncot húzott elő, melyeket emberére aggatott.

– De szép! Arany?

– Az. A festék legalábbis, amivel lefújtam neked ezt a bicikliláncot.

– Össze fogja koszolni az ingemet!

– Attól pont nem leszel osztályidegen.

– Minek ez Vágó úr?

– Mert ha a rendőr meglát téged ebben, meg a BMWnek hazudott közlekedési szabálysértés halmazban, egyből intézkedési rohamot kap, és így mi ellenőrzésmentesen tovább mehetünk! Na indulás, mert hamarosan fellépés!

Pusztaszatmáron kirakodóvásár volt a Malom téren a Városnap alkalmából. A derék polgárok java szalonspiccesen ténfergett a kínai vackokat árusító bódék és mobil italmérések között, miután jó szülőként felültették ötszázért a gyereket a körhintára, vagy lőttek egy plüss szívet. Várták a beszédet. Nem tudták, hogy miért, de nem zavarta őket, mert legalább történik valami, és inni is lehet. A korábbi kúriából átalakított polgármesteri hivatalban a belső iroda ajtaján Kovács úr lépett ki, majd kezet fogott a biztonsági őrökkel, akik távoztak. A hivatal előcsarnokában összeverődött két tucat ember, őket is megtapsolta, mint minden mást is. Korábban megcsodálták a törhetetlen üvegszarkofágjában bemutatott nyakéket, melyet most elzártak a páncélszekrénybe. Jelenleg még Karl Frantz németalföldi festőművész neoprimitív korszakából származó festményeket bemutató vándorkiállítást bámulták a falakon. A képeket két nappal korábban a mindenes Bajusz Józsi alkotta a sufniban fél liter vegyespálinka múzsai csókjától áthatva korongecsetre és cirokseprűre hangszerelve a hivatal felújítása során megmaradt festékekből.

A polgármester mosolyokat és kézfogásokat osztogatva siklott át az előcsarnokon a tipmix szelvényt töltögető Jarocsekig.

– Jöhetnének már az artisták. Az emberek kinézelődték magukat, a végén még nem marad senki a show-ra!

Az ügyvéd az órájára pillantott.

– Valóban esedékes lenne. A nyakék biztonságban van?

– Magam zártam el a páncélszekrénybe. A táskát látványosan kitettem a lemezszekrény tetejére, hogy a trezorban egyedül az ékszer maradhasson. A biztonsági őrök távoztak, majd csak holnap jönnek vissza, hogy elszállítsák a bankba a gyémántot.

– Mi van a táskában?

– A Pusztaszatmári Krónika jónéhány példánya méretre vágva, összegumizva. A kötegek tetején egy-egy ezres. Ez is húszezer mínusz. De attól tartok, a megrendelt művészek csalódottak lesznek.

– Nem hiszem, hogy visszajönnének reklamálni. De most már ideje vegyülnöd, polgármester úr. Csak ügyesen, ügyesen!

Kovács úr így áthajózott az ügyintéző asztal mögött elmélyülten gépelő Anitához, és leparkolt az asztala mellett. A csinosan vékony lány bezárta az épp megnyitott ablakot a laptopján, majd várakozásteljesen nézett fel.

– Igen, polgármester úr?

– Ööö, hát igen. Szép napunk van, nemdebár? Mit szól a kiállításhoz?

– A nyakék gyönyörű volt, bár furcsa, hogy itt mutatják be. Hogy jött az ötlet?

– Hát ööö… mert kuriózum! Ritkán látnak az emberek valódi gyémánt nyakéket. Gondoltam elhozom nekik a kultúrát, mielőtt elárvereznék. Mégiscsak százmilliós ékszer.

– Igen. Nem tart tőle, hogy ellopják? Hiszen történt már ilyesmi.

– Nos, nem. Azóta megváltoztattam a kódot. Csak én ismerem, és annak a sajnálatos esetnek az elkövetője már nincs a városban. Mellesleg itt vagyok én, kedves Anita, baj esetére. De ne is fessük az ördögöt a falra. Apropó festés. Mit szól a festményekhez?

– Bevallom érdekesek. Főleg, hogy összesen csak két színt használt a mester. Legalább harmonizálnak a falakkal. Mintha az impresszionizmus keveredne az absztrakttal. Az ajtó mellett balról lévő „Anyám virágvasárnapja” címet viselő kép olyan, mint Edward Munch sikoly című festményének egy bajszos adaptációja.

– Pofával előre esett rá a vászonra az a tökrészeg hülye…

– Hogy mondja, Kovács úr?

– Semmi semmi… szólítson Tivadarnak drága Anita. Örülök, hogy itt dolgozik immár a hivatalban. Remélem hamar be fog illeszkedni kis kollektívánkba, mely oly családias, hogy az már meseszerű.

Kintről kiáltás harsant, majd pár sikoly követte. Vladimir Putin rontott a hivatalba egy akkora pisztollyal, mint egy békebeli mákdaráló. Őt követte Donald kacsa egy párbajpisztollyal, Mickey egér gépkarabéllyal, majd egy apró termetű Minnie egér egy vállról indítható rakétavetővel.

– Senki se mozdul! Ez egy bankrablás! – ordította whiskytől rekedtes hangon a kalapos orosz elnök.

– Az biztos nem. Ez egy ugyanis egy polgármesteri hivatal – vetette közbe az ajtóban álló Bajusz Józsi.

– Segítség! – sikkantotta egy családanya, mert úgy gondolta, ilyenkor így szokás.

– De miért én vagyok a lány patkány?! – firtatta ingerült hangon az RPG-vel felfegyverzett Minnie egér.

A rózsaszín selyeminges Mickey egér szófukar módon a Kalasnyikov tusával rendreutasította a közbeokvetetlenkedő mindenes Józsit, aki arccal előre belecsapódott az ajtó jobb oldalán lógó „Kórboncnok hegedül” című alkotásába, miáltal az szinte tükörképévé vált a bal oldalinak.

– Azt mondtam rablás! Ide a pénzt meg a nyakéket! – ragaszkodott az elképzeléséhez Vlagyimir Putin, fenyegetően meglóbálva a stukkerét a lábainál kiterült sárga-piros arcfestést viselő közmegélhetési művész előtt.

– Ott hátul az irodában – csuklott fel Bajusz Józsi, mert a becsapódástól lenyelte az apjától örökölt felső hidat.

– Csak a testemen át gazemberek! – kiáltotta patetikusan a polgármester és előlépve elállta az utat. A ventilátor menetszele beleborzolt a hajába. Csípőre tett kezű, kidüllesztett mellű hősi pózában olybá festett, mint egy japánkakas és egy vásári csepűrágó nászából fogant túlkoros Pán Péter. Kivárta a hatásvadász két másodpercet, majd öklét felemelve a társaság elé szökkent.

Látszólag nem nagy erejű, de annál hatékonyabb pofont osztott ki Putinnak, aki ettől a fizika törvényeit meghazudtolva szinte fejest zuhant az irodaajtóba, amit utolsó pillanatban tudott csak kitárni önmaga előtt.

– És most neked! – rikoltott Minnie egérre, de felemelt kézzel megtorpant. Az egérlány méreteitől elbizonytalanodott. Belevillant, hogy nem látja, ki van a maszk alatt, és kampányidőszakban nem ildomos alsótagozatosokat verni. Így inkább gyorsan a némileg termetesebb kalasnyikovos rágcsáló ellen fordult.

Ősi karate kiáltással – mely pont úgy hangzott, mint Lindáé, miután leszállt a Babettáról – a selyeminges bűnöző fejére sújtott tenyéréllel. Mickey egér bizonyára a sokktól először láthatóan nem tudta, hogy megütötték, de észbe kapva pici késéssel feljajdult, és összeesett. Zuhantában a gépkarabély az ágyékába csapódott, és innen már jóval nagyobb átéléssel hozta a szenvedő áldozatot.

– Neked is egy meglepetés söpredék! – kiáltotta nekihevülten Kovács úr, majd megütötte az eddig tétován álldogáló Donald kacsát.

Amekkora pofont kapott válaszul, az valóban meglepő volt. A hősies polgármester Supermant idézően lobogó zakóban először a talpra vergődő mindenes Józsit tekézte le a lábáról, majd róla gellert kapva Anita kisasszony asztalát tisztára söpörve kényszerleszállást hajtott végre az iratmegsemmisítőn. Ott galamb hangon elrebegte, hogy jaj, majd különvált az eszméletétől.

Hirtelen igen nagy csend lett a teremben. A jelenlévő helyiek és az újonnan érkezett dizni figurák is Kovács úr mozdulatlan romjait szemlélték. Mindenki várt valami Lázárt idéző feltámadást, de az nem következett be. Minnie egér tétován topogni kezdett a rakétavetővel, és lányos zavarában pici kezével a fülére kötött rózsaszín masnit kezdte el tépkedni. Mickey egér is felkönyökölt, és megrovóan mutatott a még mindig felemelt ököllel álló Donald kacsára.

– Te egy ipari barom vagy Lacika!

A nagy csendre kilépett az iroda ajtón Vladimir Putyin is, vállán egy lelakatolt cipzárú vászontáskával. Érezte, hogy zökkenő állt be az előadásban, ezért kérdőn nézett az egerekre. Mickey nyögve felemelkedett, majd lemondóan legyintett a Kalasnyikovval.

– A hülye újoncod elcseszte az egészet. Ez van, ha amatőrök kerülnek egy profi társulatba.

Donald kacsa mission impossibile mozdulattal letépte az álarcát, és a terem közepére hajította, majd a két tucatnyi felhördülő helyi lakos felé fordult.

– Elég volt a komédiából! Ismertek jól! Szirmai László vagyok! Ártatlanul hurcoltak meg! Most le fogom leplezni a polgármester ármánykodásait! Ez a mostani rossz paródia is az ő munkája! Hallod Kovács? Ütött az óra!

– Te ütöttél, nem az óra. Nem hall az semmit. Taccsra tetted – csóválta meg a fejét rosszkedvűen Putin, majd csalódottan megrántotta a vállát. – Tipli fiúk. Itt már véget ért a hakni.

Szirmai Laci oldalt lépett, hogy ne tudjanak elmenni mellette. A háta mögül előhúzta az Atomállapotban rekvirált pajszert, és nyomatékosan meglóbálta.

– Nézd Vágó úr, én nem akarok neked rosszat, így elmehetsz az egerekkel. De a táskát itt kell hagynod.

– Igazán rendes vagy Lacibetyár, de a táskát visszük! A jól megérdemelt sikerdíjam van benne.

– Hogy tervezel kimenni? Tudod jól, hogy a saját lábadon nem fog sikerülni, és a kezedben tartott stukker legfeljebb annyit ér, mint terhes nőnek a pesszárium.

– Akkor talán majd ez – mondta nyugodt hangon Vágó úr, majd a játékpisztolyt eldobva zakózsebéből előkotort egy másikat.

– Úgy is túl sokan vagyunk már ehhez a befuccsolt műsorhoz itt. Na mindenki kifelé! – kiáltotta el magát, majd a plafonba lőtt. Vakolatpor szitált, az emberek kiáltoztak. Felbolydultak. Futottak.

Még el se halt a dördülés a hivatal varázslatos gyorsasággal kiürült. Szirmain és a társulaton kívül csak a polgármester korpusza maradt a színen.

– Ha leszel olyan kedves – mutatott Putin a pisztollyal előzékenyen a pajszerre. A fiú tehetetlenül összecsikordította a fogát, a földre dobta a műszert, majd ellépett az ajtó elől. Putin elnök ezt egy biccentéssel nyugtázta, majd munkatársaira förmedt.

– Ti meg hozzátok azt a kamerás vackot, amit mondtak!

Mickey és Minnie egér rövid válogatás után megkereste a szervergépet az egyik íróasztalnál, és megpróbálták gyorsan kihúzni a vezetékeit. Pillanatok alatt Laokon szoborcsoport-szerűen gabalyodtak bele a kábelekbe, de heroikus küzdelem után megszerezték a merevlemezt őrző műanyagházat.

– Megvan főnök!

– Akkor tűnés!

Az egerek kirohantak a teremből, Minnie mögött vidáman pattogott egy lábára tekeredett klaviatúra.

Putin elnök még visszafordult az ajtóból.

– Ne gyere utánunk, és ne próbálkozz semmivel Laci gyerek, mert bízisten beléd lövök. Viszont mivel jó gyerek vagy, adok egy jótanácsot. Tűnj el innen, de nagyon gyorsan! Nem véletlenül voltál itt, hanem megrendelésre. Direkt kellettél ehhez a balhéhoz. Napokig kerestünk, míg rád leltünk abban a kocsmában, és beetettünk. Akkor gondoltuk, hogy Dömper kicsit lecsap, és elhozunk magunkkal. De nem vagy te olyan fiú, akit csak úgy lecsapnak, az már kiderült. Így másképp oldottam meg.

Szirmai őszinte döbbenettel meredt Vágó úrra.

– De hát… miért?

– Te vagy az öszvér fiam, ahogy felénk mondják – bólogatott némi együttérzéssel a volt tettestárs.

– Te viszed el a hátadon a balhét. A mackó miatt. De mivel valahol megkedveltelek, így szólok: várd meg az udvarias egy percet, amihez ragaszkodom, aztán te is tűnj el innen, de gyorsan, mint piacról az aranyóra!

Amúgy cowboyosan megbökte a kalapját a stukkerrel, aztán már csak az ajtó csapódott be mögötte.

Szirmai ökölbe szorított kézzel lépett utána, de megtorpant. Ha nagyon hadonászik, golyót fog kapni, ezt jól tudta. Tehetetlen dühében a levegőbe csapott, majd az ájult polgármester felé indult.

– Te viszont itt maradtál. Kiverem belőled vagy az igazat, vagy a fogaidat. Ha másként nem megy – mondta, és a komoly szájsebészeti beavatkozás kivitelezéséhez magához vette a pajszert.

– Ne bántsa! Szerintem nem ez a hülye a hunyó – szólalt meg kellemes női hangon az egyik íróasztal.

Szirmai döbbenten megtorpant, de vitába szállt a bútordarabbal.

– Dehogynem! Ezt a trükköt már eljátszotta velem egyszer! Akkor is én vittem el a balhét helyette, meg most is így tervezte. De ebbe most beletörik a foga! Mégpedig szó szerint! – emelte fel újra a pajszert, és előrelépett, hogy belásson az asztal mögé. Ott egy feltűzött hajú, fehér blúzos hölgyet látott üldögélni, ölében egy laptoppal. Bár a lány feltűnően csinos volt, azért ráförmedt.

– Ez a taigetosz-pozitív kamupolgármester vette ki legutóbb is a pénzt! Most meg a nyakéket! A páncélszekrény feltörhetetlen! Magam terveztem. Csak az tudja kinyitni, aki tudja a kódot! Ez meg csak ő!

– Jójó. De akkor mivel magyarázza ezt? – fordította a lány Szirmai felé a laptopot, aminek a képernyőjén a belső irodában lévő hatalmas páncélszekrény volt látható, a biztonsági kamera szemszögéből. Sötét kabátos, sísapkás alak lépett a mackó elé, és bepötyögte 2-9-9-1-2 -számokat, majd kitárta a vaskos ajtót, hogy magához vegye a táskát. Itt megszakadt a felvétel.

– Tudja a biztonsági kamerák képeit titokban folyamatosan mentettem a saját laptopomra is, mióta itt vagyok. Ez a felvétel, amit itt lát, alig másfél perce volt. Ekkor tépték ki a mesehősök a szervergépet. Addigra már Kovács úr összecsuklott, mint a kempingszék. Putyin meg itt beszélgetett magával, tehát egyikük sem lehet a képen.

– De aki kivette a táskát az ékszerekkel, tudta a kódot! Láttam, hogy beütötte! Csak a polgármester ismerte az új kódot, senki más! Honnan tudhatta volna meg bárki is?

A lány gyógypedes gyerekeknek kijáró elnéző mosollyal nézett fel a férfira.

– Azt hiszem, adok még pár másodpercet, hogy ez megérkezzen…

Szirmai törte a fejét, mert látta, hogy választ várnak tőle, aztán hirtelen a sötét alagút végén felderengett a fény.

– A kamera! A biztonsági kamera! Amin mi is néztük! Valaki direkt oda forgatta! Aztán visszanézte felvételről, hogy mit üt be ez a félkegyelmű.

A lány egyetértően bólogatott, majd hozzátette.

– És azt is mondtam, hogy ez másfél perce volt. Illetve már kettő, ha hozzávesszük az iménti agytornát. Tehát…

Szirmai lassan a tölgyfa iroda ajtóra nézett, és felemelte a pajszert.

– Tehát az illető még odabent van, mert az irodának csak egy ajtaja van, és onnan Vágó úron kívül nem jött ki senki mostanáig.

A férfi, nyomában a lánnyal, óvatosan az irodához osont, és feltépte az ajtót. Bent csak a csúffá tett páncélszekrény árválkodott egy oroszlánlábas íróasztal, egy barokk festmény, és egy kókadt lombú szobapálma társaságában. Szirmai és a lány hökkenten néztek össze. A férfi rutinosan bepillantott az íróasztal mögé is, de most nem volt kapása. Az ablakok belülről bezárva, előttük rács feszült.

– Ezt nem értem – dörzsölte meg töprengve a szemöldökét a lány – a felvétel valódi, nem volt jelvesztés, és semmi egyéb trükk sem, azt kiszúrtam volna.

– Amúgy kicsodácska is kegyed, ha már itt tartunk?!

– Bocsásson meg Szirmai úr, hogy nem mutatkoztam be. Müller Anita – nyújtotta keskeny kezét a lány.

– És magácska gondolom rendőr, vagy Mata Hari vagy hogy hívják női James Bondokat.

– Újságíró vagyok. Azért jelentkeztem az állásra, hogy a Krónikának végezzek itt oknyomozó riportot a hivatali visszaélésekkel kapcsolatban. De ez sokkal érdekesebbnek ígérkezik. Illetve ígérkezett, de úgy látom itt a vége. Pedig aki elvitte a nyakéket, az nem teleportálhatott el, és a föld se nyílt meg alatta.

Szirmain volt a felismerés sora, és előbb a homlokához kapott, majd a falakat kopogtatta végig látható eredmény nélkül.

– Akár még az is megnyílhatott! Régi udvarház ez az épület. Mondtam is a polginak, hogy biztonsági kockázatot jelenthet… Azt hiszem van egy megoldásom! Sejtem ki lesz a hunyó! – jelentette ki a férfi és egy gyorsvonat sebességével a kezénél fogva maga után húzta a lányt, ki az épületből.

Kint nagy volt a felbolydulás, távolról rekedt szirénaszó hangzott, hirdetve, hogy Rükverc Pali közeleg az ő hűséges Nivája nyergében.

Ők ketten futva kerülték meg a hivatalt, és a kenyérgyár tűzfala mellett lévő gazdasági parkolóba jutottak, ahol épp egy fekete Audi üdvözölte csippantva sietősen felé tartó lisztporos gazdáját.

– Ügyvéd úr! Egy szóra!

Az aktatáskát cipelő Jarocsek gondosan felmérte a távolságot a kocsijáig, valamint saját kondijában rejlő erőtartalékokat, és az összevetés eredményeként sóhajtva megtorpant.

– Szirmai úr, és Anita kisasszony. Miben állhatok rendelkezésükre?

– A nyakéket Jarocsek! És ne mondjam kétszer!

– Ne fárasszon Szirmai felesleges körökkel. Ahogy hallom Rükverc Pali hamarosan befut. Ha tevékeny megbánást tanúsít, szimpátiából kedvezményesen elvállalom az ügyét.

– Nem hiszem, hogy neki kellene töredelmes beismerő vallomást tennie a kedvezőbb elbírálás végett – fonta karba a kezét a lány. A testes ügyvéd érdeklődve pillantott rá.

– Hogyan mondja, Anita kisasszony? Érdekes párosítás. Az elkövető és az áldozat. Örülök, hogy élvezi a Stockholm szindróma minden romantikusan keserédes pillanatát, de engem megviseltek a történtek, és szeretnék távozni. Hála istennek megérkezett a rendőrség is.

Rükverc Pali ekkor kanyarodott rá a parkolóra, a sietség miatt kivételesen szemből, és két köztéri kuka árán.

– Müller Anita a nevem. Teljesen meglepő, hogy nem hoztak összefüggésbe A. Müller újságíróval, akiről ön is, és a polgármester úr is beszélt, mégpedig nem szép szavakkal. Érdekes volt az ingatlanvétel, amikor Kovács úr a hivatal részére megvásárolta a maga családi örökségét, ezt a bontásra érett udvarházat, és közpénzből felújították. Ha jól sejtem a zakóját vastagon borító lisztből, a kenyérgyárba nyílik a titkos ajtó a szobából, amiről csak maga tudott. És a kamerát is maga állította át. Mi van táskájában?

– Ehh… Fantazmagóriák kisasszony! Talán zsánert kellene váltania, és ráállni a kalandregény írásra! Nem tudom magácskát komolyan venni. És mivel Szirmai úrnak immár sürgős menekülnivalója van… Búcsút is vennék önöktől.

Visító fékekkel érkezett meg végszóra a rendőrségi Niva, és a kopott fékeknek köszönhetően tovább is csúszott párt métert. A sofőr rutinosan korrigált, miután elsodort egy kerékpártárolót csak alig észrevehetően horpasztotta be az ügyvéd Audijának lökhárítóját. Pali törzsúr előszökkent a vezetőülésből, de a bekapcsolt biztonsági öv némileg akadályozta.

– Állj meg Laci! Megvagy Laci! – kiáltotta a hatóság, mikor az öv vissza rántotta. Pali rájött, hogy nem bírja el a kocsinagy hátizsákot, ezért birokra kelt az övvel.

Szirmai előre lépett, és sokat sejtetően felemelte az öklét az ügyvéd arcáig.

– Mindenki tudja, hogy szenvedélybeteg, Jarocsek! Eltapsolta azt a temérdek lóvét! Engem meg belekevert a fekáliába, mégpedig alaposan. A maga nyelvén fogok fogalmazni: nincs más lehetőségem, mint tizenkilencre lapot kérni. Vagy bejön, vagy nem. Az aktatáskába most mindenképpen bele fogok nézni. Egy vérbeli szerencsejátékos tud úriember módjára veszíteni.

Jarocsek fél pillanatig mérlegelt, majd bólintott, és a férfi lábához dobta a táskát.

– Nem fogok dulakodni magával. Nyert. Benne van a nyakék. Remélem maga is úriember lesz. Ám ha mégsem, akkor szólok: ha csak hozzám ér, minden pénzét elperelem!

Szirmai bólintott, majd jobb kézzel állon csapta az ügyvédet, aki felhasalt a Niva motorháztetejére.

– Sosem voltam úriember. Ja igen… és magának köszönhetően ennyim maradt. A többit elittam a Vágó Pistával. Mind a magáé lehet.

Zakózsebébe nyúlva pár marék fémpénzt szórt a rendőrkocsiról lassan lecsorgó Jarocsek mellé.

– Köszönöm Anita! Maga nélkül nem sikerült volna! – fordult a lány felé, de akkor már Rükverc Pali praxisba lendült, és kirúgta a lábát, hogy megbilincselje.

– Egy vacsora a közeljövőben? Csak hogy kicsit megismerkedhessünk? – érdeklődött aszfalthoz szorított arccal a fiú, miközben hátracsavarták a karját. A lány kapkodó sietséggel nyitotta ki az ügyvéd aktatáskáját. A gyémánt nyakék kövei szikrákat szórtak a napfényben.

– Biztos úr! Engedje el! Látja? Nem ő a tolvaj! Minden megoldódott! Itt van az ékszer!

Rükverc Pali komótosan befejezte a bilincselést, majd egy vállrándítással tudomásul vette a gyémántok jelenlétét.

– Az jó, Müller kisasszony. Azt is beviszem. Meg a Lacigyereket is, meg az ügyvéd urat is. Meg a polgármester urat is. És persze magácskát is.

– Engem?! De hát miért?!

– Így nem hibázhatok. Minden résztvevő elő lesz állítva. Majd a hozzáértők válogatnak, ha akarnak. Kicsit szűken lesznek hátul a Nívában, meg az előállítóban, de van azért egy jó hírem is.

– Igen? Mi az?

– Hogy az őrsparancsnok, aki dönteni fog a maguk ügyében, elugrott egy vadpörire Maligán Laci bácsihoz. Holnap reggelig nem is nagyon kerül elő. Addig az előállító helységben foganatosításra kerülhet az imént említett romantikus, ismerkedős vacsora. A menü vagy tavaszi vagdalt, vagy lucskos káposzta lesz. Nem tudom melyik, mert leázott a címke a konzervekről. Jut eszembe, nagyon tetszett a múltkori cikke a rendőrség inkompetenciájáról az eltűnt pénz ügyében. Minden sorát élveztem. Mivel a polgármester úr létszámleépítése miatt az állomány én vagyok egyedül, szinte magamra se vettem. Na, induljunk is kisnaccsád.

Rendeld meg!

A kötet most kedvezményesen megvásárolható, amíg a készlet tart.