Detektívsztorik

Zborai Krisztina: Egy detektív szomorú dallja

A gróf úr Ő méltósága össze-vissza sétál
Budapesten reggeltől estig fel- s alá.
…
Egyszer már rá is lőttek, mikor az ülés folyt,
Kérdem, mér nem marad otthon az ilyen ember?

Szép Ernő: Egy detektív szomorú dallja

1

Mire Lee Hunt végre feljutott a szobába (nem abba, amit lefoglaltak a számára, hanem Wilsonéba, de legalább feljutott), késő délutánra járt. Wilson egy kerek asztalka mellett ült a szoba közepén, és a Magyar Úriasszonyok Lapját olvasta.

Korábban két kitörést is megkísérelt Lee Hunt érdekében. Az első kísérlet a küszöbön túl három lépéssel fennakadt Tolnay rendőrfelügyelő-gyakornokon.

– Még nem végeztünk – figyelmeztette Tolnay. – Tessék szépen visszamenni.

Allen Wilson nyolcadik napja tartózkodott Budapesten, és a tessékelés egyre jobban karcolgatta az idegeit. Az önözés és a magázás között sem tudott különbséget tenni, de arról már akkor tudta, hogy nem tud, amikor Párizsban felszállt a vonatra. A tessékelés elbizonytalanította, és gúnyolódásnak érezte. Szét is estek tőle az előre megfogalmazott magyar mondatai – melyek szerint ő nem akar dacolni a rendőrség utasításaival, csak egy félperces telefonbeszélgetésre szeretne engedélyt kérni, amit nyugodtan végighallgathat a szállodában nyüzsgő összes detektív. Tolnay nem sejtette, hogy Wilson lázasan igyekszik újra összetákolni ezeket a mondatokat, de akkor se törődött volna vele, hogyha sejti. Megfordította Wilsont (aki száznyolcvanhárom centi és hetvennyolc kiló), és visszatolta a szobába. Az ajtót is bezárta mögötte.

A második kitörési kísérletnél Wilson Emilbe ütközött, a szálloda detektívjébe. Tolnay arrébb állt, a lépcsőfordulóban cigarettázott: ha elég halkan beszélnek, akkor hallótávolságon kívül. De Emil megtagadta, hogy üzenetet juttasson ki a külvilágba.

– Ha Mednyánszky rájön, márpedig rájön, lecsavarja a fejemet. Sőt angol állampolgárság ide vagy oda, a magáét is. A tényt, hogy magánnyomozó, sem írták a javára. A pisztolyról nem is szólva! Ez a maga barátja, ez valami balhés fiú? Ismerem én a színészeket!

– Ír–francia – mondta Wilson.

– Ajjaj.

Tolnay megköszörülte a torkát – Emil eltűnt. Wilson visszalépett a szobájába, de résnyire nyitva hagyta az ajtót. Tolnay nem jött fel, és nem zárta be. Wilson erre résnyire kinyitotta az ablakot is, majd leült a kerek asztalkához, amin újságkupac tornyosult: a szoba előző lakója hagyta hátra. Wilson találomra kihúzott a kupacból egy képeslapot. (A lap szépirodalmi és társadalmi folyóiratként definiálta magát, és Amerikában is elő lehetett rá fizetni, évi hat dollárért.) Lapozgatott – legjobban a hirdetéseket szerette olvasni.

Az óra ütött. Negyed öt. Lee-nek most fut be a vonata.

Csak nem lesznek olyan pechesek, hogy Lee ismerjen valakit a vendégek közül! Wilson gondolatban sorra vette őket. Öten voltak mindössze: Milotics úr szállodájának legtöbb szobáját a felújítás miatt lezárták.

A szomszédból, a 27-esből Huszár Zsuzsi művésznő nem költözhetett ki – ami azt is jelentette, hogy Lee Hunt nem költözhet be. Huszár Zsuzsi feltörekvő színésznő volt: kabarékban lépett fel meg kuplékat énekelt. A 28-as szoba az egyetemista Forray Péteré. Milotics úr lánya Berlinben élt művészéletet, de azelőtt Forrayval „jegyesek” voltak – Wilson csak gyanította, hogy a magyarok mostanság mit értenek ezalatt. Mindenesetre Forray ezért lakott itt, és ezért a 28-asban, ami a lány régi alkotásaival volt kidekorálva. Kevesebbet fizetett, mint mások, és ez – Wilson szerint – ki is járt neki: a 28-as egyik falát beborította valami csillámfaliszőnyeg, amire Wilson rá se bírt nézni, nem esztétikai ellenérzés miatt, hanem mert csillog. Ezután következett a Kék lakosztály, ahova külön kis folyosó vezetett. Itt egy hűséges törzsvendég, Dervarics Ödön földbirtokos lakott, és csinos leánya, Anna. Dervarics Ödön pontosan úgy nézett ki, mint az a figura, ami Wilson lelki szemei előtt megjelent, valahányszor magyar nyelvű olvasmányaiban azzal a szóval találkozott, hogy „dzsentri”. Dervarics Anna volt a gróf menyasszonya. Ő meg az apja várták ma reggel a grófot a Kék lakosztályban, Táar Ágost ügyvéddel együtt, hogy a házassági szerződés apróbb kérdéseit rendezzék. (A rendőrség érkezése előtt lefolyt számos kusza párbeszéd. Táar Ágost négyszer is leszögezte, hogy a Táarok nemzedékek óta ügyvédei mind a grófi, mind a Dervarics-családnak.) Dervarics Anna fél kilenckor idegrohamot kapott és felvágta az ereit, kórházba szállították, az apja pedig kérte, hogy mellette lehessen. Így a lakosztályban egyedül már csak Táar tartózkodott.

Ennyi. Egyik vendég sem tűnt veszélyesnek. Egyedül gróf Váczay Kálmán tűnt veszélyesnek.

– Kár, hogy innen nem lehetett bedobni a fegyvert a Dunába – szűrődött be egy hang a résnyire nyitott ablakon. – Boldogan végignéztem volna Mednyánszky újabb összecsapását a hajózási főfelügyelőséggel.

A detektívek voltak, akik a tetthelyet, a kis zsákutcát őrizték. Wilson fülelt, de több szó nem esett, így visszatért az apróhirdetésekhez.

Bátyám, ki 34 éves, református vallású, jó megjelenésű, ezenfelül önálló üzlettel rendelkező divatáru-kereskedő, nagyobb hozománnyal bíró leányt vagy özvegyet egy gyermekkel is feleségül venne. Szülők vagy hozzátartozók bizalommal megírt részletes levelét várom. Diszkréció biztosítva. Jelige: „Aggódó húg”

Következő történet | Tom S. Knight: TÁVOZÓ LELKEK

A teljes történet a Detektívsztorik antológiában olvasható.

Rendeld meg!

Detektívsztorik

Kiadó: Stílus és Technika
Oldalak száma: 250
Megjelenés: 2023
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-82244-2-0
Méret: 130 mm x 190 mm