Rebecca Reed: Nagy fogás | Detektívsztorik

Rebecca Reed: Nagy fogás | Detektívsztorik

Detektívsztorik

Detektívsztorit fogunk írni pályázat nyertes történetéből részlet

Rebecca Reed: Nagy fogás

Theodore erős kézzel tartotta a botot. Kétszer akadt le horgáról a zsákmánya, de ezúttal biztos volt benne, hogy nem szalasztja el. Méretes példánynak érezte, ezt az erősen lefelé görbülő horgászbotja is bizonyította. A zsinór feszült, az orsó hangos recsegéssel adta tudtára, hogy küzd az ellenállással. A férfi alsó ajkát beharapva koncentrált, és igyekezett megtalálni a tökéletes taktikát, amivel kellően kifáraszthatja a halat.

A telefon megszólalt a zsebében. Már a csengőhangból tudta, hogy ezt bizony fel kell vennie, ugyanakkor nem értette, miért keresik a munkahelyéről, hiszen jól megérdemelt szabadságát töltötte. Három éve először vett ki néhány napot, erre tessék, most sem hagyják békén. Választania kellett. A zsákmány vagy a hívás. Egyiket sem akarta elszalasztani, úgyhogy fél kézzel tartotta a botot, a másikkal előhalászta zsebéből a készüléket.

– Cooper – szólt bele, és vállával az arcához szorította a telefont, hogy keze újra szabaddá váljon.

– Örülök, hogy felvetted, Theodore. Lenne egy sürgős meló a közelben – közölte az ismerős hang.

– A közelben, mi? Nem találtatok mást, Frank? – elégedetlenkedett, és ugyanabban a pillanatban meglátta felbukkanni a termetes hal fejét, ami azonnal el is tűnt a zavaros vízben, jókorát rántva a boton. Amúgy is sötét volt, Theodore alig látott valamit, kizárólag a nyaralók előtti lámpák világították meg a tavat.

– Alig hat háznyira tőled meggyilkoltak valakit. Nem küldök ki mást, hiszen a legjobb már ott van – hízelgett a főnöke.

Theodore összeráncolta homlokát, és sután elnézett balra, habár fogalma sem volt, melyik irányba történt az említett esemény. Egyszer jön el kikapcsolódni, és miért ne, kinyiffan valaki a szomszédjában. Ennyit az éjszakai horgászatról.

– Mikor történt? – kérdezte, és közben próbált a szákért nyúlni, hogy minél hamarabb kiemelhesse zsákmányát.

– Alig fél órája. Állítólag betörés történt. Nem hallottál semmit?

– Nem, de nincs most időm beszélgetni. Mondd a címet, és megyek – türelmetlenkedett, mert így a telefonnal a fülén sehogy sem tudta kiemelni a halat.

– Huszonkilences szám. Már látnod kell a villogókat, a kollégák valamikor most érhettek ki. Hívj, ha végeztél! – fejezte be a hívást Frank, és Theodore végre a holnapi ebédjére koncentrálhatott.

Ő legalább annyira elfáradt, mint áldozata, de már könnyűszerrel ki tudta emelni a vízből, és átrakta a stéghez rögzített haltartóba. Nem is foglalkozott azzal, hogy összeszedjen mindent, egyedül a botot vitte magával. Az útra kiérve már látta a távolban villogó rendőrautókat. Bement a házába, sietős kézmosás után ledobta magáról horgászmellényét, és úgy, zsebes katonai nadrágban, valamint kockás ingben indult el a helyszínre.

Két rendőrautó parkolt a meglehetősen impozáns épület előtt. A tehetősebbek közül sokan vásároltak, vagy építettek itt nyaralókat, hiszen a kilátás a tóra pazar, az épületek mögött megbújó dombság pedig csodaszép volt. Remek kirándulási lehetőségek akadtak a közelben, a golfpálya szintén vonzotta a kikapcsolódásra vágyókat, csakúgy, mint a horgászat.

Theodore felmutatta igazolványát az ajtóban szobrozó egyenruhásnak, aki nyomban elállt az útjából. Ahogy belépett az egylégterű, tágas helyiségbe, először az öt civilt pillantotta meg, akik a szemközt, középen lévő lépcső mellett toporogtak két rendőr társaságában. Theodore a tőle jobbra lévő kanapé takarása miatt nem látta, de biztosra vette, hogy az áldozat a nappalinak nevezhető helyiségben lehet, ugyanis a bent tartózkodók félve pillantottak abba az irányba.

A teljes történet a Detektívsztorik antológiában olvasható.

Rendeld meg!

Akció!

Original price was: 3490,00 Ft.Current price is: 1990,00 Ft.

Detektívsztorik

Kiadó: Stílus és Technika
Oldalak száma: 250
Megjelenés: 2023
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-82244-2-0
Méret: 130 mm x 190 mm

Rebecca Reed: Nagy fogás | Detektívsztorik

Nagy-Rakita Melinda: Japánkert | Detektívsztorik

Detektívsztorik

Detektívsztorit fogunk írni pályázat nyertes történetéből részlet

Nagy-Rakita Melinda: Japánkert

Amikor a nyomozók kimentek a város határában álló masszív családi házhoz, két izmos dobermann fogadta őket. Becsengettek, de válaszul csak a kutyák ugatása lett dühösebb. Vicsorogva rontottak neki a magas vaskapunak, mintha abban bíznának, átugorhatják.

– Mi legyen? – fordult a kicsi, köpcös, mosolygós férfi magas, sovány, jókora bajuszt viselő, morózus tekintetű társához. – Járjunk körül?

– Ja, nem bánom – válaszolta a másik. – Jobb vagy bal?

– Nekem mindegy – vonta meg jobb vállát Olajos Gáspár, mire társa, Kovács Alajos a másikat húzta fel.

Ha ők ketten vállat vontak, mindig mulatságosan hatott, mert míg a magas a jobb vállát, addig az alacsony a bal vállát rándította meg. Talán mert egyikük jobb, a másik balkezes volt. Ezzel a furcsa, ellentétes szinkronmozgással gyakran ingerelték nevetésre kollégáikat, akik szívesen viccelődtek rajtuk. Ám szigorúan csak a hátuk mögött. A két férfi tudta, de nem bánták. Valójában, akik jól ismerték őket, jelenlétükben óvakodtak az efféle meggondolatlanságtól.

Végül elindultak. Kovács balra, a másik férfi, termetét meghazudtoló lendülettel jobbra, dombnak fölfelé. A kovácsoltvas kerítés elegendő teret engedett a kíváncsi tekinteteknek és Olajos Gáspár – aki szerette a kerteket – lépteit lelassítva elgyönyörködött a virágágyásokban pompázó színkavalkádban és a tuják szabályos soraiban. A szép, de szokványos kép azonban egyszer csak megváltozott. A nyomozó megállt. Egy japán kert – dünnyögte maga elé. Amióta egyszer egy keleti kultúrát kedvelő barátjánál megcsodált egy ilyen nyugalmat árasztó tüneményt, nem tudta kiverni a fejéből a látványt. De most gyorsan kiszakította magát az ábrándozásból és visszafelé indult.

Társa már várta. A kutyák továbbra is bőszen rohamozták a kaput, rekedt hangú ugatásuk visszhangot vert a kihalt utcán.

– Márpedig be fogunk menni – jelentette ki Kovács.

– Be – hangzott a válasz.

Majd mintha előzetesen megegyeztek volna, egyszerre sarkon fordultak és visszaballagtak gépkocsijukhoz.

– Én vezetek – mondta a sovány.

A másik egy szót sem szólt, csak elővette zsebéből a slusszkulcsot, kinyitotta a kocsit, beült a vezetőülésbe, leeresztette az ablakot és kiszólt.

– Nem jössz?

Kovács Alajos nyomozó bajuszát rágcsálva állt a kocsi mellett, majd hirtelen sarkon fordult és elindult a buszmegálló felé.

Olajos Gáspár ismét kiszólt a kocsiból, de most már hangosabban.

– Na, ne izélj már! Csak hátra akartam tolni az ülést, hogy ne kelljen megint egész úton a morgásodat hallgatnom.

Azzal szája sarkában egy kis, kaján mosollyal kikászálódott a járműből, átballagott a másik oldalra. Mire lehuppant az ülésre, a motor is felbőgött.

A teljes történet a Detektívsztorik antológiában olvasható.

Rendeld meg!

Akció!

Original price was: 3490,00 Ft.Current price is: 1990,00 Ft.

Detektívsztorik

Kiadó: Stílus és Technika
Oldalak száma: 250
Megjelenés: 2023
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-82244-2-0
Méret: 130 mm x 190 mm

Rebecca Reed: Nagy fogás | Detektívsztorik

Markó Gábor: Nagyobb jó | Detektívsztorik

Detektívsztorik

Detektívsztorit fogunk írni pályázat nyertes történetéből részlet

Markó Gábor: Nagyobb jó

Péter alig hallott többet az utca zajaiból, mint a nyaki ütőerén átfolyó vér surrogásából. Mindkettő csak a csendet húzta alá. Karcosan, ahogy a sötétet a távoli lámpa pislákoló fénye egy csillagtalan éjszakán. Egy viharlámpáé. Vagy az elhanyagolt síron szinte csak ottfelejtett pici led mécsesé. Jelentéssel. Üzenettel. Egyedül vagy, de nem volt mindig így. Magadra maradtál, de a múlt nem nyugtat meg, a jövő elkeserít, a jelenben meg csak állsz és keresztülfolyik rajtad a sötétség.

Mintha a férfin nevetne az utcáról beszűrődő neon. Az ablak előtt villódzó reklám fénye a füstös levegőben kényelmesen nyújtózott a végtelen felé, és nem szándékolt mondani semmit. Csak volt, mintha ez lenne az egyetlen funkciója. Hogy kitöltse a rendelkezésére álló tér minden sarkát, hogy aztán előtte, a bűzzel és kipárolgásokkal teli levegő egyetlen négyzetcentimétere se érezhesse azt, hogy volt valaha más, mint egy szexshop hirdetésének kényszeredett felülete.

A jobb korokat idéző olcsó faasztal az ablak alá volt tolva. A három dolog, amit épp megtámasztott, három különböző okból volt megkeseredett. A monitor a közvetített képtől, a forró kávé a jelzőjének elvesztésétől, Márai Péter könyöke pedig tulajdonosának sosemvolt gondtalan lelkétől.

– Kérem, Márai doktor – a név idegenül csengett a valószínűleg ázsiai ősökkel rendelkező nő ajkain a videóhívás ablakában –, tudom, hogy nem sok, de tud segíteni?

Péter néhány másodpercig látszólag belefeledkezett a kétségbeesett nő sötétbarna szemébe.

– Át tudná küldeni a laborvizsgálatot, amit az imént említett? – kérdezte, bár nem bízott teljesen abban, hogy valamiféle zuglaboros munkája olyan könnyen értékelhető és elfogadható lenne.

A nő a saját képernyője felé fordította a tekintetét. Szó nélkül gépelt valamit, majd Péter előtt fel is tűntek az adatok.

– Sajnos nincs pénzem rendes laborra, de azt mondta az orvos… – mentegetőzött a nő.

– Mármint aki árulta a tesztcsíkokat – javította ki a férfi. Nem szánta dorgálásnak, őszintén nem, mégis annak tűnt.

– Igen. Szóval azt mondta, hogy nagyjából mindenre jó – úgy tűnt, mintha győzködné magát is, de igazából tudta, hogy okkal volt olcsóbb. És közben épp emiatt kellett ezt választania.

– Mi mást mondott volna a saját árujáról… és ő adta magának a réztablettákat is? – kérdezte Péter.

– Azt mondta alacsony a rézszintem, elhittem neki, mert hát én is látom, ott van egyértelműen.

Tényleg ott volt. Az értékek között a réz mellett egy lefelé mutató nyíl mutatta, hogy a labortechnika nem tudta érzékelni a pontos értéket, de az alacsonyabb volt a normálisnál. Legalábbis nagy valószínűséggel. Ezek a laborok majdnem annyiszor tévedtek, amennyiszer véletlen betaláltak.

– Asszonyom, nem kell mentegetőznie, maga bízott valakiben, aki épp ezt akarta elérni.

A nő bűnbánóan sütötte le a szemét.

– És a rézpótlás után csak rosszabb lett? – faggatózott tovább Péter.

– Azt hiszem, igen. Gyakrabban jött a fejfájás és a remegés is. Sokkal többször lettem ingerült. Mármint érti… a korábbinál is többször. A sárgaság meg egészen új volt.

– Tudja mi ez az „ismeretlen nagyméretű fehérje”? – Péter a laborértékek utolsó sorára utalt. Úgy vélte, ő már tudja.

– A technikus nem tudta megmondani.

Péter elmosolyodott a helyzet abszurditásán. A nő pedig a mosoly mögött feltételezett magabiztosságon.

– Hajoljon közelebb a kamerához asszonyom! Úgy, hogy szinte csak a szemét lássam.

A teljes történet a Detektívsztorik antológiában olvasható.

Rendeld meg!

Akció!

Original price was: 3490,00 Ft.Current price is: 1990,00 Ft.

Detektívsztorik

Kiadó: Stílus és Technika
Oldalak száma: 250
Megjelenés: 2023
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-82244-2-0
Méret: 130 mm x 190 mm

Rebecca Reed: Nagy fogás | Detektívsztorik

Tom S. Knight: TÁVOZÓ LELKEK | Detektívsztorik

Detektívsztorik

Detektívsztorit fogunk írni pályázat nyertes történetéből részlet

Tom S. Knight: TÁVOZÓ LELKEK

Zsuzsa begépelt egy üzenetet és elküldte, majd az asztalra ejtette a telefont, hogy visszatérjen a munkához, amihez egyáltalán nem fűlött a foga. Ilyenkor mindig eszébe jutott, hogy mások mit látnak bele az általa űzött hivatásba.

Polgár Zsuzsa rendőr százados, első emelet 134-es iroda. Ez állt az ajtó melletti kis műanyag lapon, így tudhatja mindenki, hogy kit és hol kell szidni egy kiszabott bírság miatt. Ha valakit feljelentenek valami apró-cseprő ballépésért, az végül nála, a szabálysértési előadónál köt ki. Azt gondolná az ember, hogy ez egy fontos, megbecsült hivatás. Hiszen értéket termel az állam számára a bírsággal, melyekkel mások jogait igyekszik oltalmazni, a jogsérelmet pedig az elkövetőn megtorolni.

Zsuzsa nem így érzett. Szerinte a munkája szélmalomharc, és ráadásul nem is kifizetődő, az ügyfelek nagyobb része pedig hálátlan, bunkó fráter, de ami rosszabb, hogy ma még a főnöke is megszórta tennivalóval. Eddig azt hitte, jóban vannak. Mivel ő is nő, ebben a rendszerben csak egymásnak önthetik ki a lelküket.

A karján lévő ezüst órára pillantott, ami a gyerekén kívül az egyetlen jó dolog, amit a férjétől kapott. Fél hetet mutatott. A munkaideje lassan három órája véget ért, de még mindig az iratait rendezgette. A főnökasszony megmondta, hogy fél négy után nem fogadhat ügyfelet, viszont az iratok naprakészen tartására is utasítást adott. Azt is elvárta, hogy az ügyek ne csússzanak ki a határidőkből, a meghallgatások pedig ütemezve haladjanak. Ez azonban nem ment olyan mennyiségű ügy mellett, amennyi a szabálysértési előadók nyakába szakadt. Ráadásul az ügyiratrendezéssel járó munkáért nem engedett túlórát elszámolni. Munka pedig akadt bőven.

Az emberek lépten-nyomon szabálytalankodtak az utakon, vagy állandóan nemtetszésüket nyilvánították ki embertársuk iránt azzal, hogy névvel vagy inkább névtelenül feljelentették.

Halvány mosolyt ejtett erre a gondolatra. Egy éppen szombaton délután hangosan füvet nyíró háztulajdonost nyilván nem egy éppen véletlen arra sétáló gyalogos fog feljelenteni, ahogy a kocsijával kapualjban parkoló autóst sem véletlenszerűen mószerolja be valaki. Erre az egyik legemlékezetesebb példaként a közösségük papjának esete állt, akit a saját gyülekezetének egyik anonimusza jelentett fel.

Zsuzsa tisztán emlékezett rá. Ő magára nem tekintett templomba járóként, de amikor a pap bejött a meghallgatásra, érdekes beszélgetést folytattak, már-már bensőségesen. Annak idején ő adta össze a férjével. Szimpatikusnak találta az idős férfit. Sajnos meg kellett bírságolnia, hiszen a szabály az szabály. Később megtudta, hogy a klérus a parkolási bírság hírére ideiglenesen elvette a kocsit az atyától, büntetésből hat hónapra. Még hátravan belőle legalább a fele.

A nő úgy érezte, hogy érdemtelenül érte túl sok sérelem az atyát. A lelkiismerete nem hagyta, ezért egy vasárnap – hosszú idő óta először – elment a templomba, és miután meggyónt, egy, a bírsággal megegyező összeggel támogatta meg az eklézsiát. Olyan eseményként gondolt erre, amely a szépséget szimbolizálta az életében. Ám sajnos kevés ilyen jutott az év többi napjára, és a kocsit sem adhatta vissza az öreg plébánosnak.

Hálátlan feladat ez. Olykor azon morfondírozott, hogy szeretné magát más területen is kipróbálni. Olyan munkával, amellyel azelőtt nem próbálkozott. Ahol több inger éri. Beletúrt rövid, szőke hajába, de a feje tetején lévő hosszú tincsek rugómód álltak vissza a helyükre és lógtak ismét csaknem a szemébe. Felállt és a háta mögötti ablakhoz lépett. Lenézett a városra, amely most ért lüktetése tetőpontjára.

Az ablakban, a szoba belső világításának tükröződésében meglátta a saját fehér blúzának visszacsillanását, majd a testének körvonalait.

Nemrégen szült. Észrevette önmagán, hogy mennyire különbözik az emlékképeitől. Szélesebb lett a csípője és nagyobbak a mellei, amik szinte szétfeszítették a fehér blúz gombjait. Ez utóbbit nem is bánta annyira. Bár az ingre egyik kedvenceként tekintett, sajnálta lecserélni. Még a korábbi alakjára vásárolta évekkel ezelőtt. Ezt még el is fogadná, de a kilók makacsul ragaszkodtak jelenlegi helyükhöz, és a hasán a bőr is megereszkedett, amit most a blúz jótékonyan takart. A külsején túl más miatt is elégedetlenséget érzett.

A férje lassan három éve hanyagolta. A gyerek születése után párszor lefeküdtek, de a szexuális életükre inkább az ösztönök alantas kiéléseként tekintett, semmint örömszerzés gyanánt. Megértette, hogy két munkahelyen is dolgozik, de mindkettőben ő a főnök. Karesz megpróbálta párszor elmagyarázni neki, hogy ez hogy megy a civil életben, de az ő értelmezésében, ha ő a főnök, nagyobb szabadság jut neki. Az alkalmazottak megoldanák a problémákat, de ő mindenhol ott akart lenni, csak a felesége életében nem.

Igaz, ma bejött ide, hogy hazavigye a rendes munkaideje végén, de ezt a főnöke utasításai miatt nem fogadhatta el. Viszont a kulcsait elkérte, mert a sajátját otthon felejtette.

Jó nagy kulcscsomó volt. Rajta mindkét cég összes kulcsa. Alapvetően rendes tőle, hogy szó nélkül odaadta, de ezzel még nem tesz jóvá három évnyi oda nem figyelést. El is hessegette a gondolatot, mert egy másik férfi jutott eszébe, akit nem utasított volna el, főnök ide, vagy oda.

Majdnem egy éve kezdtek el közeledni egymáshoz, bár már jó pár éve ismerte. Vele bezzeg minden jól működhetne. A szex visszanyerte azt a jelentését, amiért fiatalon is szerette. A szerető megléte pedig plusz izgalmakat jelentett számára. Ennél talán csak azt tartotta fontosabbnak, hogy tudtak beszélni. Mindenről. A befőttektől a munkán át a főnök titkaiig. Mert azokból akadt bőven.

A teljes történet a Detektívsztorik antológiában olvasható.

Rendeld meg!

Akció!

Original price was: 3490,00 Ft.Current price is: 1990,00 Ft.

Detektívsztorik

Kiadó: Stílus és Technika
Oldalak száma: 250
Megjelenés: 2023
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-82244-2-0
Méret: 130 mm x 190 mm

Rebecca Reed: Nagy fogás | Detektívsztorik

Zborai Krisztina: Egy detektív szomorú dallja | Detektívsztorik

Detektívsztorik

Detektívsztorit fogunk írni pályázat nyertes történetéből részlet

Zborai Krisztina: Egy detektív szomorú dallja

A gróf úr Ő méltósága össze-vissza sétál
Budapesten reggeltől estig fel- s alá.

Egyszer már rá is lőttek, mikor az ülés folyt,
Kérdem, mér nem marad otthon az ilyen ember?

Szép Ernő: Egy detektív szomorú dallja

1

Mire Lee Hunt végre feljutott a szobába (nem abba, amit lefoglaltak a számára, hanem Wilsonéba, de legalább feljutott), késő délutánra járt. Wilson egy kerek asztalka mellett ült a szoba közepén, és a Magyar Úriasszonyok Lapját olvasta.

Korábban két kitörést is megkísérelt Lee Hunt érdekében. Az első kísérlet a küszöbön túl három lépéssel fennakadt Tolnay rendőrfelügyelő-gyakornokon.

– Még nem végeztünk – figyelmeztette Tolnay. – Tessék szépen visszamenni.

Allen Wilson nyolcadik napja tartózkodott Budapesten, és a tessékelés egyre jobban karcolgatta az idegeit. Az önözés és a magázás között sem tudott különbséget tenni, de arról már akkor tudta, hogy nem tud, amikor Párizsban felszállt a vonatra. A tessékelés elbizonytalanította, és gúnyolódásnak érezte. Szét is estek tőle az előre megfogalmazott magyar mondatai – melyek szerint ő nem akar dacolni a rendőrség utasításaival, csak egy félperces telefonbeszélgetésre szeretne engedélyt kérni, amit nyugodtan végighallgathat a szállodában nyüzsgő összes detektív. Tolnay nem sejtette, hogy Wilson lázasan igyekszik újra összetákolni ezeket a mondatokat, de akkor se törődött volna vele, hogyha sejti. Megfordította Wilsont (aki száznyolcvanhárom centi és hetvennyolc kiló), és visszatolta a szobába. Az ajtót is bezárta mögötte.

A második kitörési kísérletnél Wilson Emilbe ütközött, a szálloda detektívjébe. Tolnay arrébb állt, a lépcsőfordulóban cigarettázott: ha elég halkan beszélnek, akkor hallótávolságon kívül. De Emil megtagadta, hogy üzenetet juttasson ki a külvilágba.

– Ha Mednyánszky rájön, márpedig rájön, lecsavarja a fejemet. Sőt angol állampolgárság ide vagy oda, a magáét is. A tényt, hogy magánnyomozó, sem írták a javára. A pisztolyról nem is szólva! Ez a maga barátja, ez valami balhés fiú? Ismerem én a színészeket!

– Ír–francia – mondta Wilson.

– Ajjaj.

Tolnay megköszörülte a torkát – Emil eltűnt. Wilson visszalépett a szobájába, de résnyire nyitva hagyta az ajtót. Tolnay nem jött fel, és nem zárta be. Wilson erre résnyire kinyitotta az ablakot is, majd leült a kerek asztalkához, amin újságkupac tornyosult: a szoba előző lakója hagyta hátra. Wilson találomra kihúzott a kupacból egy képeslapot. (A lap szépirodalmi és társadalmi folyóiratként definiálta magát, és Amerikában is elő lehetett rá fizetni, évi hat dollárért.) Lapozgatott – legjobban a hirdetéseket szerette olvasni.

Az óra ütött. Negyed öt. Lee-nek most fut be a vonata.

Csak nem lesznek olyan pechesek, hogy Lee ismerjen valakit a vendégek közül! Wilson gondolatban sorra vette őket. Öten voltak mindössze: Milotics úr szállodájának legtöbb szobáját a felújítás miatt lezárták.

A szomszédból, a 27-esből Huszár Zsuzsi művésznő nem költözhetett ki – ami azt is jelentette, hogy Lee Hunt nem költözhet be. Huszár Zsuzsi feltörekvő színésznő volt: kabarékban lépett fel meg kuplékat énekelt. A 28-as szoba az egyetemista Forray Péteré. Milotics úr lánya Berlinben élt művészéletet, de azelőtt Forrayval „jegyesek” voltak – Wilson csak gyanította, hogy a magyarok mostanság mit értenek ezalatt. Mindenesetre Forray ezért lakott itt, és ezért a 28-asban, ami a lány régi alkotásaival volt kidekorálva. Kevesebbet fizetett, mint mások, és ez – Wilson szerint – ki is járt neki: a 28-as egyik falát beborította valami csillámfaliszőnyeg, amire Wilson rá se bírt nézni, nem esztétikai ellenérzés miatt, hanem mert csillog. Ezután következett a Kék lakosztály, ahova külön kis folyosó vezetett. Itt egy hűséges törzsvendég, Dervarics Ödön földbirtokos lakott, és csinos leánya, Anna. Dervarics Ödön pontosan úgy nézett ki, mint az a figura, ami Wilson lelki szemei előtt megjelent, valahányszor magyar nyelvű olvasmányaiban azzal a szóval találkozott, hogy „dzsentri”. Dervarics Anna volt a gróf menyasszonya. Ő meg az apja várták ma reggel a grófot a Kék lakosztályban, Táar Ágost ügyvéddel együtt, hogy a házassági szerződés apróbb kérdéseit rendezzék. (A rendőrség érkezése előtt lefolyt számos kusza párbeszéd. Táar Ágost négyszer is leszögezte, hogy a Táarok nemzedékek óta ügyvédei mind a grófi, mind a Dervarics-családnak.) Dervarics Anna fél kilenckor idegrohamot kapott és felvágta az ereit, kórházba szállították, az apja pedig kérte, hogy mellette lehessen. Így a lakosztályban egyedül már csak Táar tartózkodott.

Ennyi. Egyik vendég sem tűnt veszélyesnek. Egyedül gróf Váczay Kálmán tűnt veszélyesnek.

– Kár, hogy innen nem lehetett bedobni a fegyvert a Dunába – szűrődött be egy hang a résnyire nyitott ablakon. – Boldogan végignéztem volna Mednyánszky újabb összecsapását a hajózási főfelügyelőséggel.

A detektívek voltak, akik a tetthelyet, a kis zsákutcát őrizték. Wilson fülelt, de több szó nem esett, így visszatért az apróhirdetésekhez.

Bátyám, ki 34 éves, református vallású, jó megjelenésű, ezenfelül önálló üzlettel rendelkező divatáru-kereskedő, nagyobb hozománnyal bíró leányt vagy özvegyet egy gyermekkel is feleségül venne. Szülők vagy hozzátartozók bizalommal megírt részletes levelét várom. Diszkréció biztosítva. Jelige: „Aggódó húg”

A teljes történet a Detektívsztorik antológiában olvasható.

Rendeld meg!

Akció!

Original price was: 3490,00 Ft.Current price is: 1990,00 Ft.

Detektívsztorik

Kiadó: Stílus és Technika
Oldalak száma: 250
Megjelenés: 2023
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-82244-2-0
Méret: 130 mm x 190 mm

Rebecca Reed: Nagy fogás | Detektívsztorik

M.I. Ward: Nate & Nella: Jéghideg fogak | Detektívsztorik

Detektívsztorik

Detektívsztorit fogunk írni pályázat nyertes történetéből részlet

M.I. Ward: Nate & Nella: Jéghideg fogak

A mobilját persze megint a kocsiban felejtette. Soha nem fogja megszokni azt a vackot. Legalább Nellát hívta volna fel, mielőtt elindult – mérgelődött magában. Az egyre dagadó vértócsára pillantott, és már csak abban reménykedett, hogy Seattle még mindig az a város, ahol a lakosság egyből hívja a rendőrséget, ha éjszaka lövéseket hall az utcáról.

A közeli buszmegálló lámpájának sárga fénykörében kirajzolódó zuhogó eső, amely máskor megnyugtatta, most a kitörni készülő pánikot fokozta Nate-ben. Ebben az időben aztán végképp esélytelen, hogy valaki erre jár, ő pedig itt fog meghalni a járdán, a 5th Avenue legelhagyatottabb részén, a Közkönyvtár rombusz alakban összefutó acélgerendáitól eltakarva. Talán szemben a bíróságon (az úton és a tízmillió lépcsőn túl) az éjjeliőr hallotta a lövéseket. Nem, ha Matt Kovalski van szolgálatban, akkor esély sincs rá. Az öreg süket, mint egy ágyú, és amúgy is egész éjjel a TCM csatornát bömbölteti. Régről ismerte, mondhatni dolgoztak néhány ügyön közösen, mielőtt mindketten túl öregek lettek ehhez a szarsághoz. A különbség csak annyi, hogy Kovalskinak volt annyi esze, hogy időben kiszálljon.

Az utcán alig volt forgalom, a karnyi vastagságú fémrácsok takarásában lassan elvérző férfit pedig amúgy sem látta volna senki az útról. Keserűen elmosolyodott, ahogy az esélyeit latolgatta, miközben a homlokán kövér verejtékcseppek gyűltek. Itt fekszik egy sötét bőrű, sötét kabátos alak a földig érő rácsok árnyékában, és kurvára nem jár erre a fene se. Lehetne ez a helyzet még ennél is szarabb? Naná. Érezte, hogy egyre nehezebben kap levegőt. A kés még mindig az oldalában volt, és gyanította, hogy csakis ennek a ténynek köszönheti, hogy még nem vérzett el. Valahogy muszáj felhívja magára a figyelmet, különben vége. Minden erejét összeszedve felemelte a pisztolyát és belelőtt a könyvtár üvegfalába, amely hatalmas robajjal betört. Miközben odabent felvijjogott a riasztó, Nate visszahanyatlott a járdára.

***

Három nappal korábban a Seneca street és a 2nd Avenue sarkán álló épület csengőtáblája előtt egy termetes fekete asszonyság álldogált, karján egy kissé ízléstelen, de minden bizonnyal nagyon drága Gucci táskával. Citromsárga kosztümje majd’ szétrepedt vaskos combjain, amelyek ugyan még mindig egy valaha arányos test jegyeit viselték, az idő (és talán a csokoládé) miatt azonban immáron tekintélyes zsírréteggel voltak körülvéve. Miután megtalálta a Nerling nyomozóiroda csengőjét, hurka ujjával határozottan megnyomta. Hosszan.

– Üdvözlöm Mrs. Brown. – Egy vállig érő fekete hajú nő fogadta, aki nagyjából fele akkora volt, mint ő. – Antonia Rivera vagyok, velem beszélt telefonon. Kérem, foglaljon helyet.

Mrs. Brown türelmetlenül körülpillantott, mintha keresne valakit. Hatalmas ablakokon ömlött be a napfény az irodába, egyenesen egy bekeretezett Miles Davis képet megvilágítva, amely az ablakkal szemben lévő falon az irattartó fölött lógott. A berendezés igyekezett stílusosnak tűnni, de a kövér asszonyság pökhendin lebiggyedő alsó ajkaiból nem volt nehéz kitalálni, hogy az ikeás dohányzóasztal, a fekete műbőr fotel és kanapé közelében sem járnak az általa elvárt minimum árkategóriának. Az asztalon a reggeli lapok hevertek, nyomdaszaggal árasztva el a helyiséget, mellettük egy félig üres kávéscsésze. Nella követte a nő tekintetét.

– Hozhatok egy kávét?

– Nem kisanyám, időpontom van a manikűrösnél – mondta a kövér nő, de azért lezöttyent a fotelba. – Elvállalják az ügyet?

– Nos, utánanéztünk a lánya halálának, és még folyik a rendőrségi nyomozás. Nem szívesen avatkozunk rendőrségi ügyekbe, gondolom megérti. Ezen kívül az előzetes jelentések szerint egyértelműen öngyilkosság történt, tehát…

– Baromság – fakadt ki Mrs. Brown. – Lily soha nem ölné meg magát. Tudom, hogy minden szülő ezt mondja, de én tényleg tudom. Ki kell deríteniük, ki ölte meg.

Ebben a pillanatban lépett be Nate, fekete kabátját és kalapját a fogasra akasztotta, majd végigsimított kopasz fején, azzal a régi beidegződött mozdulattal, ahogyan az ember megbizonyosodik róla, hogy nem áll a haja az égnek. Méretre készült öltönyében, szigorúan három milliméteresre nyírt ősz körszakállával elegáns volt, mint mindig, a jobb halántékán végighúzódó, jó hatcentis forradás pedig furcsamód csak fokozta ezt a hatást.

– Nate, épp időben. – Nella láthatóan fellélegzett. – Ő Mrs. Brown, Pandora… khm, Lily Brown édesanyja.

Nate felöltötte a direkt az ügyfelek számára fenntartott udvarias mosolyát és a kezét nyújtotta.

– Asszonyom, fogadja részvétemet a lánya miatt.

– Hagyjuk a szarakodást, Mr. Nerling – legyintett a sárga kosztümös nő, figyelmen kívül hagyva a felé nyújtott kezet. – Meg akarom tudni, ki ölte meg az én Lilymet. Elvállalják, vagy sem? Ha nem, ne rabolják az időmet, felfogadok valaki mást. Van elég magánkopó Seattle-ben.

Nate visszahúzta a kezét, majd leült Nella mellé a kanapéra, mielőtt válaszolt volna.

– Természetesen kiderítjük, mi történt. Ugye világos, hogy az időnket ugyanúgy meg kell fizetnie akkor is, ha bebizonyosodik, hogy tényleg öngyilkosság volt?

– Gyilkosság volt – szögezte le Mrs. Brown. Láthatóan nem volt hajlandó más lehetőséget számításba venni. Egy előre kitöltött csekket csapott az asztalra és felállt.

Nate-nek eszébe jutott, hogy volt idő, amikor ilyen banális ügyeket el sem vállaltak, de hát a járvány meg az üzemanyagválság óta nem úgy ment az üzlet, mint régen, az iroda fenntartása meg egyre drágább lett. Már beszéltek róla Nellával, hogy ha ez így megy tovább, fel kell adják a puccos irodát a downtownban és valami olcsóbb után kell nézzenek. Esetleg a külvárosban.

Miután a kövér asszonyság kivonult az ajtón, Nate átlapozta a reggeli lapokat. A The Seattle Timest felütve összevonta a szemöldökét. A harmadik oldalon terjedelmes cikk virított a következő címmel: „Vámpír a boncasztalon? A boncorvos halott”. A cikkhez tartozó képen a néhai Lily Brown volt látható, ahogy kihívóan mosolyog, kivillantva hegyes szemfogait. Hibátlan csokoládébarna test, sárga, csipkés fehérnemű, hófehér fogak és sárga pupillák (nyilván kontaktlencsék, gondolta Nate). A kép alatti szöveg szerint „Lily, művésznevén Pandora Vampire Brown luxus eszkort-lányként kisebb vagyont hozott össze az elmúlt években”.

– Ezt láttad már? – mutatott a cikkre, majd hangosan olvasni kezdett.

A teljes történet a Detektívsztorik antológiában olvasható.

Rendeld meg!

Akció!

Original price was: 3490,00 Ft.Current price is: 1990,00 Ft.

Detektívsztorik

Kiadó: Stílus és Technika
Oldalak száma: 250
Megjelenés: 2023
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-82244-2-0
Méret: 130 mm x 190 mm

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0