Kézirat formázása Microsoft Office Word (Microsoft 365) és LibreOffice szövegszerkesztőben

Ebbben a bejegyzésben megmutatjuk, hogyan formázd a kéziratodat, amelyet aztán könnyedén konvertálhatsz e-könyvvé vagy nyomdakész pdf-é.
Ez csak akkor kell, ha pályázatra küldöd a kéziratot
Polgári Név                                                                                                 Terjedelem: nagyon sok szó
a-saját-email-cím
Tematikus besorolás: Sci-fi, krimi, vagy valami ilyesmi

A mű címe

Az Író neve
Számos kézirat vérzett el azon egy kiadónál vagy pályázaton, hogy nem volt megfelelően formázva, és a szerkesztők sokszor olvasás nélkül dobták félre, pedig lehet, hogy az évszázad sztorija volt. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a jó történet legyen jól megformázva.
    Egy jól megformázott szöveget a szerkesztő szívesebben olvas, mert a sokat olvasó emberek szeme megszokja a formázott szöveget, és könnyebben tud figyelni a lényegre, nem vonják el a figyelmét a zavaró dolgok. Ne ebben lázadjunk, hanem a történetünk legyen elcsépelt sablonoktól és kliséktől mentes.
   Amennyiben az itt leírtak szerint formázod a dokumentumot, akkor ebből képes leszel epubot is létrehozni vagy akár nyomdakész pdf-et, ami nem egyenlő az erre létrehozott tördelőprogramok által készített composite pdf-fel.
(Word nyomtatás pdf-be, nyomtató tulajdonságok beállításánál PDF/A1b-2005 CMYK, de természetesen a dokumentumon belül még a margókat és egyebeket is be kell állítani – de a vágójel még így sem lesz rajta, amit sok nyomda viszont kér).
Az epub konvertálásról a cikk végén írunk.
Word 2003-ban az alábbi formázási beállításokat javasoljuk:
– Oldalbeállítás: A/4 vagy A/5 álló; vagy az az oldalméret, amiben a könyved gyártásra kerül, ha a cél az, hogy a word docx fájlból hozz létre nyomdakész (composite) pdf fájlt.
– 2,5-es margók; vagy a könyv gyártásához szükséges margó beállítások
– Végezzük el az alábbi beállításokat a Stílusoknál (lásd képek)
Office 365 Word-ben az alábbi formázási beállításokat javasoljuk:
Ugyanaz, mint fentebb ↑
Így néz ki a még formázatlan szöveg
word dokumentum formázása epub és composit pdf készítéséhez

A Cím beállítása

Jelöld ki a történet címét, majk a Stílusok között keresd meg a Cím-et. Jobb klikk az egérrel
word dokumentum formázása epub és composit pdf készítéséhez
word dokumentum formázása epub és composit pdf készítéséhez
word dokumentum formázása epub és composit pdf készítéséhez
Kattints a Módosításra!
word dokumentum formázása epub és composit pdf készítéséhez
Állítsd be az alábbiakat:
  • Times New Roman betűtípus
  • 28-as betűméret
word dokumentum formázása epub és composit pdf készítéséhez
Utána kattints a bal alsó saroknál a Formátum legördülő menüre, ott pedig kattints a Bekezdésre és állítsd be az alábbiakat:
  • Igazítás: Középre zárt
  • Térköz Előtte: 30 pt
  • Térköz Utána: 12 pt
  • Sorköz: Szimpla

Majd végül nyomj az OK gombra.

word dokumentum formázása epub és composit pdf készítéséhez
word dokumentum formázása epub és composit pdf készítéséhez
Ezt követően állítsd be az Írói név stílusát is az alábbi módon:
  • Kattints a Stílusoknál a legördülő menü ikonra (lefelé mutató nyílfej).
  • Kattints a Stílus létrehozására
word dokumentum formázása epub és composit pdf készítéséhez
Nevezd el az új stílust, majd kattints a Módosítás gombra
word dokumentum formázása epub és composit pdf készítéséhez
Végezd el az alábbi beállításokat:
  • Betűtípus: Times New Roman
  • Betűméret: 12

majd kattints a Formátum legördülő menüre és ott a Bekezdésre, és az alábbi beállításokat végezd el:

  • Igazítás: Középre zárt
  • Térköz Előtte: 0 pt
  • Térköz Utána: 12 pt
  • Sorköz: Szimpla

majd kattints az OK gombra.

word dokumentum formázása epub és composit pdf készítéséhez

Törzsszöveg (kenyérszöveg) beállítása

A következő a törzsszöveg (vagy kenyérszöveg) beállítása.
A fejezetek első sora sosincs behúzva!
Az első bekezdés formázásához hozz létre új stílust a már fentebb leírt módon!
word dokumentum formázása epub és composit pdf készítéséhez
Az alábbi beállításokat végezd el:
  • Betűttípus: Times New Roman
  • Betűméret: 12

majd kattints a Formátum legördülő menüre, ott pedig a Bekezdésre.

word dokumentum formázása epub és composit pdf készítéséhez

Itt az alábbi beállításokat végezd el:

  • Igazítás: Sorkiegyenlítés
  • Behúzás Speciális: Első sor = 0 cm
  • Térköz Előtte: 0 pt
  • Térköz Utána: 3 pt
  • Sorköz: Többszörös; Értéke: 1,2

majd kattints az OK gombra.

word dokumentum formázása epub és composit pdf készítéséhez

A dokumentum további törzsszövegének beállítása.

A Stílusok között keresd meg a Normál stílust, majd jobb klikk és kattints a módosításra.
Az alábbi beállításokat végezd el:
  • Betűttípus: Times New Roman
  • Betűméret: 12

majd kattints a Formátum legördülő menüre, ott pedig a Bekezdésre.

Itt az alábbi beállításokat végezd el:

  • Igazítás: Sorkiegyenlítés
  • Behúzás Speciális: Első sor = 0,8 cm
  • Térköz Előtte: 0 pt
  • Térköz Utána: 3 pt
  • Sorköz: Többszörös; Értéke: 1,2

majd kattints az OK gombra.

word dokumentum formázása epub és composit pdf készítéséhez
Amennyiben mindent jól csináltál, ez lesz a végeredmény ↓
word dokumentum formázása epub és composit pdf készítéséhez
Természetesen a betűtípust, a térközöket és minden egyebet a saját elképzelésed szerint is beállíthatsz.
Érdemes olyankor is inkább a stílusokat módosítani, létrehozni, amikor két bekezdés közé nagyobb szünetet akarunk létrehozni például fejezeten belüli időbeli eltérés jelzése miatt, vagy amikor a bekezdések közé, hasonló ok miatt valamilyen jelet teszünk be (pl. három csillag – ilyenkor ezt is érdemes külön stílus létrehozásával formázni és a sorközöket nem Enterrel, hanem térközzel létrehozni).

További beállítások

  • Írjuk a lap tetején bal oldalra a nevünket és az elérhetőségünket. Jobb oldalra a terjedelmet.
  • Alá középre a nevünket, vagy írói nevünket.
  • A fejezetek első bekezdésénél NINCS behúzás!
  • Oldalszámozást ne használjunk. Kivéve, ha nyomdai gyártásra készítjük elő a dokumentumot.
  • Az élőfej és élőláb használatát szintén kerüljük.
  • Mentés: A fájl nevében szerepeljen a nevünk és a mű címe, ahogy a példában látjuk: „sikeresszerzo-a-mu-cime.doc„. Ne használjunk nagy betűt, ékezetes betűt és szóközt. Szóközök helyett tegyünk kötőjelet.

 

  1. A párbeszédek miatt végezzük el a következő beállítást is:
  • Automatikus számozást ki kell kapcsolni, így: Formátum/ Felsorolás és számozás – itt a legelső lehetőséget NINCS-re kell állítani.
  • Párbeszédeknél nem rövid kötőjelet használunk (-), hanem gondolatjelet  (en dash, félkvirtmínusz: –): Ctrl+numerikus -. Ezt a Ctrl + a numerikus billentyűzet „mínusz” jelével tudjuk leírni* (újabb verziókban Alt + 0150). Ez írás közben nem nagyon esik kézre, ezért jó megoldás a dupla rövid kötőjelet használni, melyet a Word „Automatikus javítás” parancsával egy hosszú gondolatjelre cserélünk. (Vagy írás végén az Eszközök/Csere funkcióval.)
  • Hosszú kötőjelet sem használunk a párbeszéd jelölésére, hanem típusnév jelöléskor (AK–47) vagy számok közé (2826. február 29. – február 31.; 2024–2025 stb).

Office 365 Word automatikus számozás kikapcsolása

Szöveg formázása Office 365 Word

Hosszú gondolatjelet a magyar nyelvű szövegekben nem alkalmazunk!

Az automatikus javító szótárba a következőképpen tudjuk felvenni ezt:
Eszközök/Automatikus javítás menüpont. Írjunk a „Hibás” mezőbe két rövid kötőjelet, majd a „jó” mezőbe egy hosszút. OK gombbal mentjük, ezután valahányszor kétszer egymás után kötőjelet írunk, a Word javítja egy gondolatjelre. (Kötőjeles szavaknál maradjunk a rövid kötőjeleknél.)
 
Ha nem Word 2003-at használunk, nézzük meg a súgóban, vagy keressünk rá az adott funkcióra akár a Google-ban is, elég jó leírások találhatók.
2. Sor és oldaltörés
Sorvégi Entert kizárólag új sor kezdéséhez használj, mivel más gépen, és főleg más szövegszerkesztőt használva, a dokumentum teljesen máshogy fog kinézni, vagy szétesik.
Új oldalt ne az Enter ütögetésével kezdjünk, hanem Ctrl + Enter-rel. Minden új fejezetet új oldalon kezdj!
Ha pedig úgy akarsz új sort kezdeni, hogy az ne új bekezdés legyen (azaz ne legyen behúzás), akkor használd a Shift + Enter kombinációt.
LibreOffice-ban az alábbi formázási beállításokat javasoljuk:
Azonos a Wordnél leírtakkal, azaz ugyanúgy állítsuk be a Stílusokat, ha pedig szükséges, hozzunk létre újakat.
Formátum menüpont/ Szövegbeosztás/Elválasztás/
Elválasztás: Automatikusan (Az értékeket hagyjuk 2/2/0-án);
Beállítások: Árvasorok kezelése: 2, Fattyúsorok kezelése: 2;
Szöveg formázása LibreOffice
  1. Párbeszédnél itt nincs semmi tennivalónk, mivel a LibreOffice a gondolatjelet automatikusan javítja, ha a két egymás után írt kötőjelet és utána „space”-t (szóközt) ütünk.
  2. Ugyanígy a leíró részeknél a sima kötőjelet automatikusan gondolatjellé alakítja, amennyiben a kötőjelet követő szó után „space”-t (szóközt) ütünk. Helytelen: Hogy ez nem jutott eszembe – gondoltam. Helyes: Hogy ez nem jutott eszembe – gondoltam. → Ebben az esetben a pont leütése előtt egy „space”-t (szóközt) kell ütni, majd visszatörölni, hogy a pontot nyelvtanilag helyesen ki tudjuk helyezni. laughing
  3. Sor és oldaltörés: Megegyezik a fentebb leírt módszerrel.
  4. Amennyiben mégsem így működik, akkor be kell állítani az Eszközök/Automatikus javítás fülnél az Automatikus javítás beállítása-nál.
  5. Itt is érvényes, hogy lehetőség szerint ne Enterekkel hozzunk létre sorközt (Cím, Címsor után stb), hanem a Stílusoknál állítsd be a térközöket.
  6. Szintén, hogy a fejezetek első bekezdésénél nem alkalmazunk behúzást.

Nem törhető szóköz alkalmazása:

Olykor szükség van arra, hogy a szövegszerkesztő az egybe tartozó, de amúgy külön írt szavakat ne válassza szét. Ilyenek pl. (a példákban _-sal jelöljük):
  • nevek: George R. R. Martin, J._D._Salinger, B._Traven;
  • uralkodói nevek, amelyek sorszámot tartalmaznak: IV._Béla, XVI._Lajos;
  • mértékegység és annak mennyisége között: 5_kg, 300_m;
  • mondat közben lévő gondolat esetén, amikor gondolatjelet használunk: –_folytatta_–;
  • ugyanígy a párbeszédnél használt gondolatjel esetén is: _Van még kérdés?;
Microsoft Word esetén ezt a Ctrl+Shift+szóköz (space) együttes leütésével lehet elérni.
LibreOffice-nál Ctrl+szóköz (space) együttes leütésével lehet elérni.
A nem törhető szóközök alkalmazásával elkerülhető, hogy a formázás miatt a szóközt még véletlenül se tegye új sorba, vagy törje meg ott a sort, ahol nem szabad. Mert lássuk be, elég fura olvasni pl. egy ilyet:
Amikor Gerogre R.
R. Martin a Trónok Harcát írta, akkor XVI.
Lajos uralkodásának idejét vette alapul, ami legalább annyira igaz, minthogy 5 kg papír könnyebb, mint 5
kg vas. És ezen még az sem segít – gondolom
én –, hogy ez csak egy példa.

*Az ilyen kódok, ahogyan az Alt+ kódok is kizárólag numpad-en (számbillentyűn) működnek.

A kéziratodnak tartalmaznia kell még az alábbiakat:

  • ISBN szám, amit az OSZK-tól tudsz ingyenesen megigényelni az alábbi e-mail-címen: isbn@oszk.hu; ISBN igénylés leírása.
  • Az első oldalon az író neve és a cím szerepeljen.
  • A következő oldalra a könyv adatai kerülnek: író neve (ami elé beilleszthető a © jel), könyv címe, amennyiben volt: szerkesztő, korrektor, borító készítője és mindenki, aki a könyv készítésében részt vett. Ide kerül a copyright szöveg is, hogy milyen jogokat adsz át a könyv olvasójának, és ide kerül az ISBN szám is.

Ha ezzel végeztél, akkor a formázott dokumentumot konvertáld át epub formátumra az alábbiak szerint:

  1. Nyisd meg a dokumentumot, amit epub formátumra akarsz konvertálni a LibreOffice szövegszerkesztőben.
  2. Kattints a Fájl→Exportálás másként→Exportálás EPUB-ként.
  3. A felugró ablakban lévő mezőket értelemszerűen töltsd ki.
  4. Kattints az OK gombra.
  5. Kész!
  6. Nyisd meg Calibre vagy Adobe Digital Editions programban, vagy az e-book olvasódon.

 

Amennyiben továbbra is bizonytalan vagy, bízd ránk az epub vagy a nyomdakész pdf elkészítését.

Epub készítése LibreOffice szövegszerkesztővel

E-könyv készítése epub és mobi formátumra

Amennyiben a leírtak ellenére bizonytalan vagy az e-könyv elkészítésével kapcsolatban, bízd ránk! cool Rövid határidővel vállaljuk e-könyvek készítését. Bővebb információért kattints a gombra.→

További érdekességet és segítséget találsz A párbeszéd helyesírása bejegyzésünkben.

A párbeszéd helyesírása

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0