4.2 Előfordulhat az is, hogy az elbeszélő szólama a nem a szereplő két különálló mondata közé ékelődik, hanem a szereplő egy mondatán belülre. Ebben az esetben a mondatba beékelődő elbeszélői megjegyzést gondolatjelpárral toldjuk be (a gondolatjelek előtt és után is szóköz áll), és kisbetűvel kezdjük, hiszen nem egy külön mondat – ebből fakadóan írásjelet sem teszünk a végére.
Képletszerűen: gondolatjel + szóköz + nagybetűvel kezdett szereplői mondat + szóköz + gondolatjellel felvezetett kisbetűs elbeszélői szólam + szóköz + gondolatjel + szóköz + kisbetűvel folytatódó szereplői mondat, amelynek a végére minden írásjelet kiteszünk.
– Pár éve már igazán – mondta halkan a nő – megszerettem a feliratos filmeket.
– Én is.
Ezen az aleseten belül is speciális eset, ha az elbeszélő szólama tagmondathatáron ékelődik be a párbeszédben elhangzó szereplői mondatba, a magyar nyelvben ugyanis a tagmondatokat vesszővel választjuk el: pl. Én is, de a szinkronizáltakat jobban. A tagmondathatárokat elválasztó vessző ebben az esetben a gondolatjelpárt záró gondolatjelhez tapad szóköz nélkül, mondhatni: közvetlenül a szereplő második tagmondata előtt áll, hiszen az a szerepe, hogy a szereplő két tagmondatát elválassza, az ebből a szempontból mellékes, hogy a két szereplői tagmondat közé egy elbeszélői megjegyzés is beékelődik.
Képletszerűen: gondolatjel + szóköz + nagybetűvel kezdett szereplői mondat + szóköz + gondolatjellel felvezetett kisbetűs elbeszélői szólam + szóköz + gondolatjel és hozzá tapadó vessző + szóköz + kisbetűvel folytatódó szereplői mondat, amelynek a végére minden írásjelet kiteszünk.
– Szeretem a feliratos filmeket.
– Én is – válaszolta a férfi –, de a szinkronizáltakat jobban szeretem.
Legutóbbi hozzászólások