Milyen lehet az élet gyerek nélkül?
Ezt a kérdést nap mint nap emberek ezrei teszik fel. Valaki azért, mert számára elképzelhetetlen az, hogy neki ne legyen. Más azért, mert kíváncsi rá, mi lenne, ha nem lennének. Megint más azt latolgatja, ha nincsenek, mennyivel több mindenre maradhat ideje.
Megannyi nézőpont. Ezeket szeretnénk az irodalom eszközeivel megmutatni az olvasóknak.
A kötetben a gyermektelenséget mint témát járjuk körbe, ahol az írásokban ábrázolásra kerül, miként is jelenik ez meg az emberek életében. Legyen szó tudatos döntésről, egészségügyi problémáról, netán szociális helyzetből, kapcsolatból adódó.
Hogy a kötet megjelenhessen, keresnénk még pár írót, akik elég elszántak, hogy részt vegyenek egy szerzői kiadású kötet megjelenésében. Igen, sajna nem elég nagyon jól írni, fizetni is kell a révésznek.
Igyekszünk a költségeket minimalizálni, azért figyelve arra, ez a minőség rovására ne menjen. Számításaink szerint 15-17ezer Ft / fő, ami tartalmazza a borítógrafikát (Veréb Csilla), tördelést és nyomdai munkálatokat.
Jelenleg 8 író vesz részt benne, melléjük keresünk még legalább ugyanennyit, hogy a kötet a megfelelő terjedelmet elérje.
Tervezett megjelenés 2021. június, 92. Ünnepi Könyvhét (2021. június 10-13.), akár meg lesz tartva, akár nem. Így az írások leadási ideje 2020. november vége, hogy a szerkesztési munkálatok február végéig befejeződhessenek, és márciusban már a nyomdába legyen küldve az anyag.
A kötet kiadón keresztül jelenik meg, így annak webshopjából, illetve terjesztői hálózatból is elérhető lesz (Libri, Líra stb.) Ez azt jelenti, hogy a befolyó pénzekből a kiadó leveszi a maga jutalékát, illetve még minimális költségek kerülnek levonásra (bérszámfejtés – amennyiben szükséges; SzJA), és a többi kiutalásra kerül az íróknak.
Minden íróval szerződést kötünk, amiben részletezve lesznek a jogok és kötelezettségek. Befizetés kizárólag akkor van, amennyiben minden író aláírta a szerződést, és a történetek készre vannak szerkesztve, azaz mehetnek a tördelőhöz.
Terjedelem: 8-10 A4-es oldal, ami olyan 32-37,000 leütés szóközökkel együtt.
Tematikai megkötés nincs, azaz prózán belül bármilyen történet megfelel, amennyiben az adott témát megfelelően dolgozza fel, ábrázolja azt. Ez azt jelenti, hogy nem kizárólag dramatizált, tragikus sorsokat várunk történet formájában, hanem bármit, ami prózaként értelmezhető.
Példák:
-
szociális közeg miatti gyermektelenség, amikor olyan körülmények között él a nő, mint feleség, ahol nincs pénz a gyerekre, de a szociális közeg elvárásai miatt nem védekeznek (vallásos, mélyszegénység, bármi egyéb), ezért minimum két évente teherbe esik és minden gyerekét titokban megszüli és lerakja egy kórház előtt, vagy lemond róluk.
- párkapcsolati miatti gyermektelenség, ahol a nő odáig van a férfiért, azonban a férfi nem akar gyereket, mert élni akar, és az idő viszont elrohan felettük, tehát idővel már túl koros lesz hozzá.
- egészségügyi, amikor valamelyik fél meddő, és sem az örökbefogadás, sem más eljárás nem megoldható az anyagi és életviteli helyzet miatt.
- azonos nemű párok küzdelme az örökbefogadással kapcsolatos bürokratikus ügyintézés terén.
- örök agglegény férfi, aki jól érzi úgy magát, hogy egyik nőről a másikra száll, és egy gyermek csak zavarná a hódításban, mert olyankor a nő figyelme már megoszlik kettejük között, míg ő kizárólag azt szereti, ha a nő rá figyel.
- lehet a valóságtól eltérő alapon is, azaz kitalált társadalom, kitalált törvényekkel stb..
- mentális zavarral küzdő személy, akinek a gyermek mást jelent, mint általában az embereknek.
- stb.
Iratkozz fel a hírlevelünkre
A feliratkozással biztos lehetsz abban, hogy a Stílus és Technika semmilyen újdonságáról nem maradsz le, legyen az pályázat, induló kurzus, akció vagy friss tartalom.
Legutóbbi hozzászólások