M.I. Ward: Nate & Nella: Jéghideg fogak | Detektívsztorik

M.I. Ward: Nate & Nella: Jéghideg fogak | Detektívsztorik

Detektívsztorik

Detektívsztorit fogunk írni pályázat nyertes történetéből részlet

M.I. Ward: Nate & Nella: Jéghideg fogak

A mobilját persze megint a kocsiban felejtette. Soha nem fogja megszokni azt a vackot. Legalább Nellát hívta volna fel, mielőtt elindult – mérgelődött magában. Az egyre dagadó vértócsára pillantott, és már csak abban reménykedett, hogy Seattle még mindig az a város, ahol a lakosság egyből hívja a rendőrséget, ha éjszaka lövéseket hall az utcáról.

A közeli buszmegálló lámpájának sárga fénykörében kirajzolódó zuhogó eső, amely máskor megnyugtatta, most a kitörni készülő pánikot fokozta Nate-ben. Ebben az időben aztán végképp esélytelen, hogy valaki erre jár, ő pedig itt fog meghalni a járdán, a 5th Avenue legelhagyatottabb részén, a Közkönyvtár rombusz alakban összefutó acélgerendáitól eltakarva. Talán szemben a bíróságon (az úton és a tízmillió lépcsőn túl) az éjjeliőr hallotta a lövéseket. Nem, ha Matt Kovalski van szolgálatban, akkor esély sincs rá. Az öreg süket, mint egy ágyú, és amúgy is egész éjjel a TCM csatornát bömbölteti. Régről ismerte, mondhatni dolgoztak néhány ügyön közösen, mielőtt mindketten túl öregek lettek ehhez a szarsághoz. A különbség csak annyi, hogy Kovalskinak volt annyi esze, hogy időben kiszálljon.

Az utcán alig volt forgalom, a karnyi vastagságú fémrácsok takarásában lassan elvérző férfit pedig amúgy sem látta volna senki az útról. Keserűen elmosolyodott, ahogy az esélyeit latolgatta, miközben a homlokán kövér verejtékcseppek gyűltek. Itt fekszik egy sötét bőrű, sötét kabátos alak a földig érő rácsok árnyékában, és kurvára nem jár erre a fene se. Lehetne ez a helyzet még ennél is szarabb? Naná. Érezte, hogy egyre nehezebben kap levegőt. A kés még mindig az oldalában volt, és gyanította, hogy csakis ennek a ténynek köszönheti, hogy még nem vérzett el. Valahogy muszáj felhívja magára a figyelmet, különben vége. Minden erejét összeszedve felemelte a pisztolyát és belelőtt a könyvtár üvegfalába, amely hatalmas robajjal betört. Miközben odabent felvijjogott a riasztó, Nate visszahanyatlott a járdára.

***

Három nappal korábban a Seneca street és a 2nd Avenue sarkán álló épület csengőtáblája előtt egy termetes fekete asszonyság álldogált, karján egy kissé ízléstelen, de minden bizonnyal nagyon drága Gucci táskával. Citromsárga kosztümje majd’ szétrepedt vaskos combjain, amelyek ugyan még mindig egy valaha arányos test jegyeit viselték, az idő (és talán a csokoládé) miatt azonban immáron tekintélyes zsírréteggel voltak körülvéve. Miután megtalálta a Nerling nyomozóiroda csengőjét, hurka ujjával határozottan megnyomta. Hosszan.

– Üdvözlöm Mrs. Brown. – Egy vállig érő fekete hajú nő fogadta, aki nagyjából fele akkora volt, mint ő. – Antonia Rivera vagyok, velem beszélt telefonon. Kérem, foglaljon helyet.

Mrs. Brown türelmetlenül körülpillantott, mintha keresne valakit. Hatalmas ablakokon ömlött be a napfény az irodába, egyenesen egy bekeretezett Miles Davis képet megvilágítva, amely az ablakkal szemben lévő falon az irattartó fölött lógott. A berendezés igyekezett stílusosnak tűnni, de a kövér asszonyság pökhendin lebiggyedő alsó ajkaiból nem volt nehéz kitalálni, hogy az ikeás dohányzóasztal, a fekete műbőr fotel és kanapé közelében sem járnak az általa elvárt minimum árkategóriának. Az asztalon a reggeli lapok hevertek, nyomdaszaggal árasztva el a helyiséget, mellettük egy félig üres kávéscsésze. Nella követte a nő tekintetét.

– Hozhatok egy kávét?

– Nem kisanyám, időpontom van a manikűrösnél – mondta a kövér nő, de azért lezöttyent a fotelba. – Elvállalják az ügyet?

– Nos, utánanéztünk a lánya halálának, és még folyik a rendőrségi nyomozás. Nem szívesen avatkozunk rendőrségi ügyekbe, gondolom megérti. Ezen kívül az előzetes jelentések szerint egyértelműen öngyilkosság történt, tehát…

– Baromság – fakadt ki Mrs. Brown. – Lily soha nem ölné meg magát. Tudom, hogy minden szülő ezt mondja, de én tényleg tudom. Ki kell deríteniük, ki ölte meg.

Ebben a pillanatban lépett be Nate, fekete kabátját és kalapját a fogasra akasztotta, majd végigsimított kopasz fején, azzal a régi beidegződött mozdulattal, ahogyan az ember megbizonyosodik róla, hogy nem áll a haja az égnek. Méretre készült öltönyében, szigorúan három milliméteresre nyírt ősz körszakállával elegáns volt, mint mindig, a jobb halántékán végighúzódó, jó hatcentis forradás pedig furcsamód csak fokozta ezt a hatást.

– Nate, épp időben. – Nella láthatóan fellélegzett. – Ő Mrs. Brown, Pandora… khm, Lily Brown édesanyja.

Nate felöltötte a direkt az ügyfelek számára fenntartott udvarias mosolyát és a kezét nyújtotta.

– Asszonyom, fogadja részvétemet a lánya miatt.

– Hagyjuk a szarakodást, Mr. Nerling – legyintett a sárga kosztümös nő, figyelmen kívül hagyva a felé nyújtott kezet. – Meg akarom tudni, ki ölte meg az én Lilymet. Elvállalják, vagy sem? Ha nem, ne rabolják az időmet, felfogadok valaki mást. Van elég magánkopó Seattle-ben.

Nate visszahúzta a kezét, majd leült Nella mellé a kanapéra, mielőtt válaszolt volna.

– Természetesen kiderítjük, mi történt. Ugye világos, hogy az időnket ugyanúgy meg kell fizetnie akkor is, ha bebizonyosodik, hogy tényleg öngyilkosság volt?

– Gyilkosság volt – szögezte le Mrs. Brown. Láthatóan nem volt hajlandó más lehetőséget számításba venni. Egy előre kitöltött csekket csapott az asztalra és felállt.

Nate-nek eszébe jutott, hogy volt idő, amikor ilyen banális ügyeket el sem vállaltak, de hát a járvány meg az üzemanyagválság óta nem úgy ment az üzlet, mint régen, az iroda fenntartása meg egyre drágább lett. Már beszéltek róla Nellával, hogy ha ez így megy tovább, fel kell adják a puccos irodát a downtownban és valami olcsóbb után kell nézzenek. Esetleg a külvárosban.

Miután a kövér asszonyság kivonult az ajtón, Nate átlapozta a reggeli lapokat. A The Seattle Timest felütve összevonta a szemöldökét. A harmadik oldalon terjedelmes cikk virított a következő címmel: „Vámpír a boncasztalon? A boncorvos halott”. A cikkhez tartozó képen a néhai Lily Brown volt látható, ahogy kihívóan mosolyog, kivillantva hegyes szemfogait. Hibátlan csokoládébarna test, sárga, csipkés fehérnemű, hófehér fogak és sárga pupillák (nyilván kontaktlencsék, gondolta Nate). A kép alatti szöveg szerint „Lily, művésznevén Pandora Vampire Brown luxus eszkort-lányként kisebb vagyont hozott össze az elmúlt években”.

– Ezt láttad már? – mutatott a cikkre, majd hangosan olvasni kezdett.

A teljes történet a Detektívsztorik antológiában olvasható.

Rendeld meg!

990,00 Ft

Detektívsztorik

Kiadó: Stílus és Technika
Oldalak száma: 250
Megjelenés: 2023
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-82244-2-0
Méret: 130 mm x 190 mm

Elfogyott

M.I. Ward: Nate & Nella: Jéghideg fogak | Detektívsztorik

Lakatos Attila: Az igazság súlya | Detektívsztorik

Detektívsztorik

Detektívsztorit fogunk írni pályázat nyertes történetéből részlet

Lakatos Attila: Az igazság súlya

Öngyújtó kattan. A fellobbanó lánghoz érő dohány és papír sercegve gyullad meg, majd parázzsá, füstté alakul. Zsebre vágom az ősöreg Zippot, majd nagyot szívok a cigarettából. Behunyom a szemem és nagyon lassan fújom ki a szürke füstöt, mely ott gomolyog tovább a párás levegőben, mind feljebb és feljebb szállva. Egy parkolóban állok a Coconut Grove-on, a 27. sugárúton, a szolgálati autóm – egy hajdan jobb napokat látott Ford Crown Vic – mellett. Végignézek rajta, öreg, kopottas, sokat látott darab – mint én. A lehúzott ablakán át hallom, ahogy a rádió recsegve újból bemondja a 187-es kódot és a helyszínt. Mélyet szívok a cigarettából, ahogy a környéket figyelem. Mennyivel csendesebb és nyugodtabb így világosban, mint éjszaka. Nehezen veszem rá magam, hogy elinduljak, pedig tudom, mi vár rám itt. Felhajtom a kabátom gallérját a reggeli hideg ellen, és a gyér forgalmat átszelve elindulok az út túloldalán magasodó épület felé, feltartott kézzel meg-megállítva egy-egy autót. A járdára fellépve beleszívok a már majdnem kialudt cigarettámba, majd az előttem tornyosuló építményre emelem a tekintetem.

A The Ritz-Carlton Hotel Miami egyik legszebb szállodája. De most, hogy a bejáratnál álló járőrautók villogó kék és vörös fényekkel terítik be a hatalmas üvegmonstrum minden egyes kis részletét, inkább kétségbeesett hangulatot áraszt a modern acél és üveg szerkezet. Egy utolsót szívok a cigarettából, majd a földre pöccintem a csikket, és lassú, komótos mozdulattal taposom el. Milyen könnyen lesz valami megfoghatatlan erőből, mint a tűz, a láng, a parázs, semmi perc alatt egy kis kosz a cipőtalpon – morfondírozok magamban, miközben belépek a hatalmas üvegajtón és átvágok a hallon a felvonók irányába.

A lift halk csengetéssel jelzi, hogy megérkeztem, a kis kijelzőn a 11-es szám világít zöldes derengéssel. Kiszállok és egy pillanatra visszanézek a mögöttem halkan összezáródó fényes acélpanelekre, majd újfent a gondolataimba merülve lépkedek tovább a süppedős szőnyegen, mely minden zajt elnyel. A folyosót már egyenruhás rendőrök hada lepi el, egyik-másik a bámészkodók kis csoportját próbálja távoltartani széttárt karokkal. A tömeg és a vakuk villogása – mely egy nyitott ajtón át szűrődik ki – és a kifeszített sárga rendőrségi szalag biztosít róla, hogy jó helyen járok. Odabiccentek az ismerős arcoknak és a kordont megemelve belépek a szobába, ami egyszerűen, mégis ízlésesen lett berendezve. Nagy franciaágy, beépített szekrény, asztal, két székkel, fehér szőnyeg, pici, de praktikus konyha. Minden, ami az alapvető kényelemhez szükséges. Az idilli képet csak a földön heverő férfi holtteste rontja el, kinek az ingén jókora vérfolt éktelenkedik, szinte beleüvöltve vörösségével a szelíd fehérségbe. A hotel recepciósa szerint a férfi neve Tim Krall, a 1113-as lakosztály bérlője.

Közelebb lépek a testhez és alaposan végigmérem. Ha nő lennék, azt mondanám rá, hogy határozottan jóképű. A negyvenes éveinek közepén jár, barna, divatosan vágott haj, néhol már őszülő szálakkal. Barna szempár, az a fajta, ami tud egyszerre melegséget árasztani, de ha kell, szinte ölni is. Most viszont üvegesen mered egyenesen a mennyezetre. Ápolt, barna bőr, ami most már inkább sárgás árnyalatú. A halványkék ingén keresztül is látszik, hogy jó karban tartotta magát, valószínűleg rendszeresen látogatta az edzőtermet. De egy golyó ellen az is édeskevés.

A teljes történet a Detektívsztorik antológiában olvasható.

Rendeld meg!

990,00 Ft

Detektívsztorik

Kiadó: Stílus és Technika
Oldalak száma: 250
Megjelenés: 2023
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-82244-2-0
Méret: 130 mm x 190 mm

Elfogyott

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0