Akác Tamás: Embertelen győzelmek

Szerző: | okt 13, 2026 | Beleolvasó, Hírek, Részlet, Rövid történet, Sci-fi, Szórakoztató irodalom | 0 hozzászólás

Akác Tamás 

Embertelen győzelmek

Fülszöveg:

A jövő elkezdődött, és nincs hozzá használati utasítás.

Mi történik az egyéni értékrendünkkel, ha a mesterséges intelligencia, az ember-számítógép interfészek, a művégtagok és a genetikai mutációk a szürke hétköznapjaink szerves részévé válnak?
Változhat-e az emberiség morális iránytűje a technológia térhódításával?
Meddig maradsz ember, ha a technológia minden gyengeségedet képes kijavítani? És mi marad belőled, ha törlik a fájdalmadat?

A tudományos fejlődés rohamos léptekkel formálja át a mindennapjainkat, de a technológiai boom mögött ott lapul a legfontosabb kérdés: „Mi lesz az emberi lélekkel?”
Ez az antológia nem a gépekről szól, hanem az emberekről, akiket a gépek közé kényszerített a holnap valósága.

Ez a könyv nem a távoli jövőbe kalauzol. Hanem abba a valóságba, ami holnap reggel vár rád az ajtód előtt.

A termék adatlapja

Részlet Akác Tamás: Embertelen győzelmek című történetéből, ami A haladás illúziója mini sci-fi antológiánkban jelent meg (e-könyv)

Gyerekként arra vágytam, bárcsak meg tudnám változtatni a világot. Ma már azt gondolom, sikerült. Pokollá tettem.

Istenkomplexus? Ugyan már, sem felsőbbrendűnek, sem képregény főgonosznak nem gondoltam magam soha. Egész egyszerűen édesanyám arra nevelt, az a helyénvaló, ha mindenki olyan hivatást választ magának, amiben a legjobb tud lenni. Középiskolásként úgy tűnt, én a számokhoz értek, ezért lettem matematikus. Mégis azt éreztem, nem lehetek a legjobb matematikus, ezért a tudományos pálya helyett közvélemény-kutatások elemzésével kezdtem foglalkozni. Erre szinte bárki képes, egy AI sokkal jobban mint én, vagy bármely ember. Velük ellentétben én láttam a számok mögött a folyamatokat, összefüggéseket, félelmeket, zsigeri érzéseket, tehát az emberi tömegeket mozgató láthatatlan erőket, és azt is, hogyan lehet mindezeket szavazatokra váltani. Egy szűk politikai eliten kívül senki sem ismerte a nevemet, mégis nemrég még én voltam a világ legsikeresebb kampány-tanácsadója.

Meg fogok halni. Egyszer mindenki meghal, nem nagy dolog. Csakhogy ennek nem így kellene történnie, és még nem lenne itt az ideje. Alig negyvenévesen, magányosan, áttétes tüdőrákkal bámulni a plafont. A férjemet elhurcolták – talán már nem is él, a lányainkat intézetbe zárták. Bármit megtennék, bármit odaadnék, hogy ők szabadok legyenek, és hárman boldogan élhessenek. Valahol máshol, ha egyáltalán létezik még olyan szeglete a világnak, ahol élhetnének.

Nem hibáztathatok senkit, én döntöttem úgy, hogy nem kérem a beültetést, és a szenzorokat sem. Azokkal nem napjaim lennének hátra, és nem burjánoznának mindenfelé a testemben daganatos sejtek.

Apró gyerek voltam még, amikor először ültetett elektródákkal teli chipet emberi agyba egy ketamin-függő multimilliárdos vállalata. Akkor még azt hazudták, jobb világot építenek: nekik köszönhetően precízebben lehet majd irányítani művégtagokat, láthatnak a vakok, hallhatnak a süketek, és meghosszabbítható az élet. Nem volt teljes hazugság, mert valóban jézusi csodákhoz hasonlatosan tették élhetőbbé a fogyatékos emberek életét; amit reklámjaiban ígértek, maradéktalanul teljesítették. A mai napig kínoz a gondolat, ha alávetem magam a beavatkozásnak, talán egyben tarthattam volna a családomat. Hiányoznak.

I. Raleigh, NC, USA

 

Mindössze huszonhárom éves voltam, amikor Helm szenátor kampánycsapatába kerültem. A hajrában szinte naponta rendelték a kutatásokat, nem bírta el a stáb, noha nagyrészt már akkor is mesterséges intelligencia elemezte ki az online készített felméréseket. De ez édeskevés egy kampányban, egy gép nem fogja tudni helyesen felmérni nekik, hogy mi a következő lépés, milyen cselekvéseket igényelnek azok a számok és százalékok. A legtöbb nagy nyelvi modell tanácsolni, segíteni akar, csakhogy ami statisztikailag a legvalószínűbb, az korántsem biztos, hogy működik újra. Lehet a számtalan múltbéli eseményből egy tizedmásodperc alatt jóslatot készíteni, de az csak a létező történések közüli egy, már megtörtént forgatókönyv tálalása lesz, bántóan hiányzik belőle az innováció.

Például Észak-Karolinában, ahol a választási kampány zajlott, akkortájt a lakosság több mint a negyede színes bőrű volt, és a kutatások szerint mindössze néhány százalékuk szavazott rendszeresen. Tehát a specifikusan kampányokra készített AI szerint a feketék ellen kellett volna fordítani a magasabb szavazói hajlandóságú csoportokat, erre pedig a XX. század derekán lezajlott, Richard Nixon elnökválasztási kampányát javasolta, ahol nyilvánvaló hazugsággal a feketéket drogos és veszélyes elemeknek állították be.

Laikusként nézve Helm minden volt, amitől egy választási verseny kudarcra van ítélve: rasszista, homofób, idegengyűlölő. Beszédeiben meg sem próbálta visszafogni magát, a tanácsadói által patikamérlegen kimért és megfogalmazott, fókuszcsoportokon tesztelt szövegeit rendre figyelmen kívül hagyva csak ontotta magából a különböző kisebbségeket sértő mondatait. A harmadik munkanapomon váratlanul az irodájába hívott.

– Hogy tetszik a munka? – kedveskedett, de meg sem várva a választ, azonnal a lényegre tért: – Te mit olvasol ki a számokból? Mire lehet számítani három hét múlva?

– Azt, hogy veszíteni fog, uram – válaszoltam hűvösen. – Szorosan ugyan, de veszíteni fog.

– Bullshit! Biztosan te vagy az a mindentudó matematikus, akiről ódákat zengtek az egyetemi professzorai? Tíz pontos előnyt mértek legutóbb.

– Annyit.

Elém hajította a kinyomtatott felmérést:

– Tíz. Százalékpont. Baszd. Meg.

Sóhajtottam.

– Most tíz pont az előny, igen. De ha a trendeket nézzük, folyamatosan apad a támogatottsága. Ez önmagában még elég lenne egy szűk győzelemre, aggodalomra nem lenne ok, csakhogy… – tartottam egy hosszabb szünetet, kíváncsi voltam közbevág-e, de feszülten várta a folytatást. – Csakhogy, az ön szavazóinak választási hajlandósága is csökken. Ha elmennek választani, önre szavaznak, de nem túl elszántak, 34%-uk az utolsó nap fogja eldönteni, hogy egyáltalán részt vesz-e a szavazáson.

Tudtam volna még részletezni, de én inkább vártam valamire. Helm széttárta a kezét:

– Mit lehet tenni?

Bingó. Tanácsot kért.

– Változtatni kellene a narratíván.

– Nem-nem-nem – ingatta feltartott mutatóujját. – Az a sok töketlen tanácsadó így is rám akarja erőltetni a cukormázzal leöntött hülyeségeit. Beszéljek többet a gazdaságról és adópolitikáról. És ezek elvileg az állam legjobb szakemberei, hogy baszódnának meg. És most te is ezzel jössz nekem? Na ide figyelj, én azt gondolom, ha arról beszélsz politikusként, hogy ebben a hét pontban akarom megreformálni a nyugdíjrendszert, soha nem fogsz nyerni. Ellenben, ha azzal kampányolsz, hogy ezt vagy azt a csoportot kidobod az országból, inkább lehet esélyed.

– Uram, ha végigmondhattam volna…

– Akkor mondjad!

– Szóval a főüzenet – kezdtem bele újra. Reméltem, nem szakít megint félbe ez a félkegyelmű. – Észak-Karolinában nagyon sok fekete él, a lakosság 28%-a. És hiába tesznek magasról a szavazásra, ez túl sok ember. Sokaknak munkatársa, szomszédja, haverja egy fekete, közelről látják, hogy nem mindenki rossz ember közülük, ezért elbizonytalanodnak a színes bőrűek elleni üzenetektől, nem lesz hiteles. A demográfiai adatokat böngészve az államban alig élnek zsidók, és olyan melegek, akik nyíltan vállalnák.

– Legyenek ők a főellenségek?

Csak közbevágott.

– Úgy vélem, a két csoport közül választani kellene egyet, és azután egyetlen konkrét személyt. A tömegeket nem szükséges terhelni több ellenségképpel, mert az elaprózódáshoz vezet. A friss kutatások szerint az államban jelentősen emelkedtek az élelmiszerárak, és a két legnagyobb boltlánc tulajdonosa is zsidó. Személy szerint a zsidó nagytőkések közül javasolnék egyet célpontnak, de a döntés az öné. Ha sikerül választani, utána fogok tudni tervet készíteni célzott közvélemény-kutatásra, és az új kampánystratégiára.

Kezdtem belelendülni, és valószínűleg túl is toltam volna, a felénél már megnyertem a pozíciót, felesleges volt ennyire nyomulni. Szerencsére a titkárnő kopogott, hogy bejelentse, személyesen jött el a Helm-kampány legnagyobb mecénása, így elhallgattam.

– Mr. DeVilliers beszélne önnel, szenátor úr – türelmetlenkedett a titkárnő.

Philion DeVilliers rajongói a multimilliárdos techvállalkozóra úgy tekintenek, mint aki előre látja a jövőt. Ezért is tűnhetett karrierje során úgy, mintha forradalmi ötleteket valósított volna meg a semmiből. A valóság ennél szürkébb és egyszerűbb. Nem kisebbítve képességeit, inkább jó érzékkel vásárolt fel kicsi, kevésbé ismert, ámde innovatív startup cégeket, és meglévő tőkéjével felfuttatta azokat. A nulláról indított, saját ötleteit megvalósító cégei kevés kivételtől eltekintve már mind lehúzták a rolót. Az igazán nagy dobása, amivel DeVilliers az egyszerű pénzember státuszából a megkerülhetetlen kategóriába lépett, egy kis, jelentéktelen biotech startup felvásárlása volt. A SynapseCorp agyhullámokkal irányítható művégtagokat és érzékszerveket próbált fejleszteni, amikor teljesen indokolatlanul, DeVilliers visszautasíthatatlan vételi ajánlatot tett. Volt olyan időszak, amikor a SynapseCorp közel tízezer alkalmazottal működött, majd egybeolvadt DeVilliers mesterséges intelligencia cégével, aminek következményeként az Egyesült Államok legértékesebb vállalatává vált. Híresek voltak arról, hogy kódjaik fejlesztését a világon először bízták az AI-ra, teljesen függetlenítve a folyamatot az emberi beavatkozástól vagy felülvizsgálattól. Ez a lépés rengeteg ember elbocsájtásával járt, miközben a cég termékei exponenciálisan fejlődtek, ezzel arányosan a nyeresége is történelmi rekordokat döntögetett. A pénzügyi stabilitást elősegítették a növekvő katonai és űripari megrendelések is, mindkét terület élénken érdeklődött a technológia kiaknázatlan lehetőségei iránt.

Érthetetlen volt számomra, hogy a legszűkebb politikai elit közelében ólálkodó DeVilliers mégis mit keres egy észak-karolinai szenátor kampányirodájában – személyesen. A techguru hírhedt volt arról, hogy a legtöbb tárgyalását videohívásban bonyolítja helyette egy róla mintázott AI-tudatú avatár.

Az irodába belépve DeVilliers minden gátlás nélkül, aprólékosan végigmért tetőtől-talpig, ha szándékomban is állt volna, akkor sem adatott lehetőségem hozzászólni, mert a titkárnő már két kézzel, lendületesen terelt kifelé.

 

Három hétből eltelt egy, lehetetlennek látszott megállítani Helm népszerűségének esését, egyre több lett a bizonytalan választó. Még mindig vereség volt kilátásban, pedig a javaslatomra már átfordították a kampány narratíváját. Kevés volt az idő.

Tökéletes célpontot végül a két üzletlánc tulaja közül kellett kiválasztanom: egyikőjük New Yorkban, másikuk a Sziklás-hegységben élt. A New York-it választottam, Bobby Rosenthalt, mert az ő észak-karolinai üzleteiben egyáltalán nem dolgozik emberi munkaerő.

A munkanélküliség az államban soha nem látott rekordokat döntögetett, így könnyű volt felpiszkálni a nélkülözőket egy dúsgazdag üzletember ellen, aki rengeteg munkavállalót bocsájtott el az elmúlt években, és a kiszolgáltatott emberek megélhetése árán gazdagodott. Hatékonyságnövelés céljából mindezt egy kicsit megfűszereztem a jól ismert goebbelsi zsidóellenes összeesküvés- elméletekkel. Az utóbbi lépést kicsit kockázatosnak tartottam, mert elképesztően régi recept, de a felelősségáthárításra és a zsigeri, mély emberi gyűlöletre minden időben van fogadókészség, ahogy a zsidóság is tökéletes vászon ezek kivetítésére, éljünk is bármilyen korban.

 

– Szia, Kai – szólított meg Helm marketing asszisztense, bárgyú vigyorral az arcán. – Megkaptuk! Az utolsó utáni pillanatban, de megvan!

– Te miről beszélsz, Vivian? – értetlenkedtem.

– A hozzáférést a Pyxishez! Teljes! – lelkesedett továbbra is, de feltételezhetően a segélykérő bambuláson túl semmi egyebet nem láthatott a tekintetemben, ezért magyarázatba kezdett: – A közösségi oldal, amit nemrég csillagászati összegért felvásárolt DeVilliers.

– Jó, oké. Most már megvan – csapott homlokon a felismerés, hiszen valóban hetek óta a csapból is ennek a túlárazott felvásárlásnak híre folyt. – Ez az a Pyxis, ahol nem csak emberek vannak fenn, hanem robotok is?

– Majdnem, Kai, de nem robotok, hanem mindenféle AI. Szerintem a legjobb app a világon. Nekem TOP 1-es évek óta. Remélem nem baszarintja el DeVilliers.

– Miféle AI-ok? – kérdeztem gyermeki kíváncsisággal. Sajnos nem ismertem a Pyxsist, valahogy taszított a digitális világ, még úgy is, hogy mindennap használtam és éltem minden előnyével a munkában és magánéletemben egyaránt. De magamra erőltetve, hogy mindvégig én használjam, és ne az uraljon engem.

– Ott van például Dr. Morgan, a pyx-terapeutám. Figyelj, fél év alatt gyógyszerek nélkül kihozott a depresszióból, és a hipochondriám is a múlté! Zseni a doki!

– Rendelnek ott pszichiáterek?

– AI pszichológus – javított ki.

– Azt hittem, rendes orvos.

– Amúgy az. Olyan, mintha videocsetelnél egy dokival. Én sokszor el is felejtem, hogy mesterséges intelligencia, annyira életszerű az avatárja, meg annyira belém lát, érted, mintha röntgenszeme lenne a lelkemhez. Ja, a vőlegényem is ott ismertem meg, Ryant.

– De Ryan létezik, ugye? – kérdeztem aggódva.

– Persze hogy létezik. Teste még nincs, de a beszélgetéseink alapján fantasztikus férfi – pirult el Vivian.

– Viccelsz? Azt mondtad, a vőlegényed.

– Megkérte a kezem, és igent mondtam – jelentette ki határozottan. – Egyáltalán nem olyan, mint a többi férfi. Ryan a lelki társam, érted? Egyáltalán nem hasonlít azokra a kisfiúkra, akikhez közöm volt előtte.

– Hűha! Hát, gratulálok Vivian – és igyekeztem volna inkább a munkára terelni a szót, mert biztosan úgy eltorzulhatott az ábrázatom, mintha valami rettenetes látvány tárult volna elém, amikor hirtelen belenyilallt a tarkómba a fejfájás. Mondanám, hogy hozzászoktam, de nem lehetett, így kicsúszott a számon a bejáratott mondatom: – Hamarosan esni fog.

– Mi van, Kai? Most már nem csak közvélemény-kutatásból jósolsz, hanem időjárás jelentést is vállalsz? – nevetett fel az asszisztens.

– Dehogy, csak volt egy durva balesetem gyerekkoromban, elütött egy önvezető taxi, és platinalemezt kellett a tarkómba tenni. Azóta sajog, ha jön az eső. Nincs esetleg egy aszpirined? – kérdeztem tőle, bár tudtam, amíg nem kezd el esni, a morfium se csökkentené a fejfájásom.

– Az nincs, de kólát tudok adni, ha segít. Az elemző csapat meg inkább a speed-re esküszik. Kérjek?

– Fejfájásra? Nem, kösz. Inkább szenvedek. És végül is, mit tudunk kezdeni ezzel a Pyxis hozzáféréssel?

– Hogy mit!? Azt kérdezed, hogy mit? Mit nem, Kai! – Vivian szeme felcsillant. – Bizalmas, de az üzeneteidet célirányosan tudjuk közvetíteni a bizonytalan szavazóknak. A pyx-társak, pyx-terapeuták, pyx-tanárok, és minden AI felhasználó bele fogja szőni a következő két hétben a mondanivalójába a Rosenthal-üzenetet, és hogy sorsdöntő választás lesz. Csak és kizárólag azok hallják majd ezt, akiknek hallani kell. Az app használóinak viselkedéséből pontosan tudjuk, kiket kell célozni. Fel sem fog tűnni senkinek.

Hallgattam. Tudtam, hogy így nem lehet veszíteni, megkaptuk a csodafegyvert, aminek a hatékonyságával nem versenyezhet jelenleg semmi. Nem a győzelem érzése hajtott, de győzni akartam mindenáron, hogy elismerjenek olyan emberek, akikre felnézek. Nem a csillogó rivaldafény, amire a népszerűségre áhítozó kollégáim vágynak, akik többet szerepelnek, mint az általuk menedzselt politikusok. Okoskodnak podcastekben, social platformokon, meg az ég tudja még hol. Olyan vámpírok, akiket vér helyett a kommentek és közösség szeretete vagy utálata éltet. Én gyűlölöm a szereplést, kiráz a hideg tőle, még a hatalom sem érdekel, csakis az, hogy a legjobb legyek abban, amit csinálok. És ebben a szakmában, a mérce a győzelem.

– Csináljuk!

Rendeld meg!

A letöltéshez regisztrált fiókkal szükséges rendelkezni!

Sikeres rendelés után azonnal letölthető a Fiókom->Letöltések menüpontból. (Előrendelés esetén a megjelenést követően válik letölthetővé az e-könyv.)

Az e-könyvek letöltésével, olvasásával és az esetlegesen szükséges segédprogramokkal kapcsolatos tájékoztatás E-könyv segédletünkben (https://www.stilusestechnika.hu/e-konyv-olvasasa/) érhető el.

Kiadó: Stílus és Technika kiadó
Várható megjelenés: 2026. október 21.
Formátum: EPUB, MOBI
Borítógrafika: Szabó Hajnalka
[ePUB] ISBN 978-615-6748-42-3
[mobi] ISBN 978-615-6748-43-0
Moly.hu adatlap

Akció!

Original price was: 1590,00 Ft.Current price is: 1431,00 Ft.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le semmilyen újdonságról!

Written by Tamás Akác

Related Posts

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0
×