Interjú: Zsíros-Takács Mária

Interjú: Zsíros-Takács Mária

Zsíros-Takács Mária Préda című regénye idén szeptemberben került a boltok polcaira, és alig egy hónap elteltével a terjesztők már újabb rendelést adtak le a kiadó felé készleteik feltöltésére.

A regény főhősnője egy vidéki lány, aki egy bántalmazó kapcsolatból menekült el, hogy végül Budapesten kezdjen új életet.

Interjúnkban a könyvről és az író jövőbeni terveiről beszélgettünk.

Olvasd tovább!

Képzeld el, hogy egy terápiáról álmodsz…

Képzeld el, hogy egy terápiáról álmodsz…

Képzeld el, hogy egy terápiáról álmodsz… (A Stílus és Technika által készített releváns tartalmú írás a Mirage Magazin oldalán)

Sok kutató sokféleképp próbálta már értelmezni az álmok jelentőségét az élettani funkciókat figyelembe véve. Jelenlegi ismereteink alapján az álmok segítenek az élmények rendszerezésében és feldolgozásában, mellette összekapcsolják a régi ismereteket az újakkal.

Egy éjszaka – és minden alvás során – az ember többször is álmodik, bár ezekre ritkán, vagy egyáltalán nem emlékszik. A legtöbb álomnak sokszor nem tulajdonít jelentőséget, vagy ha nagyon intenzív negatív álom volt, akkor azt igyekszik mihamarabb elfeledni, míg a nagyon kellemesekre akár évekkel később is szívesen emlékszik.

 

Olvasd tovább!

Reggel a tükör előtt

Reggel a tükör előtt

Reggel a tükör előtt (A Stílus és Technika által készített releváns tartalmú írás a Mirage Magazin oldalán)

Reggel a tükör elé állok, ellenőrzöm a sminkem, a hajam. Utóbbival néha eljátszadozom – mivel elég hosszú – , hogy ma kiengedve, felfogva, vagy ezek egyvelegében jelenjen meg az aznapi hangulatom. Ellenőrzöm az öltözékem, hogy mindenben megfelel-e a mai napra.

Észbe kapok, át kell nézni, hogy mindent eltettem-e, amire szükségem lesz az aznapi sikerhez.

Miután igennel válaszolok minden kérdésemre, és a külsőmmel is megbarátkoztam, indulhat a nap.

Természetesen az időjárás már megint nem igazodik az évszakhoz, és ezzel a rajtam lévő ruhák többsége feleslegessé válik. Árnyék suhan át rajtam;

“Ez a nap is rosszul kezdődik.”

Olvasd tovább!

Médiamegjelenések

Médiamegjelenések

Fontos, hogy jelen legyél a médiában.

Mind az online, mind a nyomtatott médiamegjelenés elengedhetetlen az írók számára, és ma már számtalan lehetőség áll ezen a téren rendelkezésre.

A tudatosan felépített sajtómegjelenések komoly piaci előnyt jelentenek.

Interjúk, cikkek, releváns tartalmak, marketing szövegek írásával az írói célok könnyebben elérhetőek.

Lentebb az általunk készített tartalmakat olvashatjátok.

Interjú: Zsíros-Takács Mária

Interjú: Zsíros-Takács Mária

Zsíros-Takács Mária Préda című regénye idén szeptemberben került a boltok polcaira, és alig egy hónap elteltével a terjesztők már újabb rendelést adtak le a kiadó felé készleteik feltöltésére. A regény főhősnője egy vidéki lány, aki egy bántalmazó kapcsolatból...

bővebben
Képzeld el, hogy egy terápiáról álmodsz…

Képzeld el, hogy egy terápiáról álmodsz…

Képzeld el, hogy egy terápiáról álmodsz… (A Stílus és Technika által készített releváns tartalmú írás a Mirage Magazin oldalán) Sok kutató sokféleképp próbálta már értelmezni az álmok jelentőségét az élettani funkciókat figyelembe véve. Jelenlegi ismereteink alapján...

bővebben
Reggel a tükör előtt

Reggel a tükör előtt

Reggel a tükör előtt (A Stílus és Technika által készített releváns tartalmú írás a Mirage Magazin oldalán) Reggel a tükör elé állok, ellenőrzöm a sminkem, a hajam. Utóbbival néha eljátszadozom – mivel elég hosszú – , hogy ma kiengedve, felfogva, vagy ezek...

bővebben
Médiamegjelenések

Médiamegjelenések

Fontos, hogy jelen legyél a médiában. Mind az online, mind a nyomtatott médiamegjelenés elengedhetetlen az írók számára, és ma már számtalan lehetőség áll ezen a téren rendelkezésre. A tudatosan felépített sajtómegjelenések komoly piaci előnyt jelentenek. Interjúk,...

bővebben

Szeretnél egy tudatosan felépített sajtóanyagot, amivel írói céljaidat elérheted? Tedd meg az első lépést a siker érdekében!

Kérdésed van?

Írj nekünk!

Url Izabell: A teheráni csecsemő – lebilincselő regény iráni kultúrával fűszerezve

Url Izabell: A teheráni csecsemő – lebilincselő regény iráni kultúrával fűszerezve

Url Izabell: A teheráni csecsemő – lebilincselő regény iráni kultúrával fűszerezve (A Stílus és Technika által készített releváns cikk a Carrie Magazin oldalán)

Irán történelme i.e. 7000-ig nyúlik vissza, azóta ad otthont a világ egyik folyamatos, nagy civilizációjának.

Az iráni birodalom a vaskorban kezdett kialakulni az iráni népek bevándorlását követően. Nemzeti identitását az évszázadok során folyamatosan erősítette, így különálló politikai és kulturális egységgé fejlődött. Történelmében fordulópontot jelentett Perzsia muszlim meghódítása. A korábbi perzsa civilizáció jelentősen hozzájárult a kialakuló új iszlám civilizációhoz.

mongol hódítás ezt a területet sem kerülte el, a tömeges kivégzések és éhínség következtében a lakosság létszáma olyan mértékben csökkent, hogy sok település még a 20. századra sem érte el a mongolok betörése előtti népességet.

Olvasd tovább!

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0