Detektívsztorik

M.I. Ward: Nate & Nella: Jéghideg fogak

A mobilját persze megint a kocsiban felejtette. Soha nem fogja megszokni azt a vackot. Legalább Nellát hívta volna fel, mielőtt elindult – mérgelődött magában. Az egyre dagadó vértócsára pillantott, és már csak abban reménykedett, hogy Seattle még mindig az a város, ahol a lakosság egyből hívja a rendőrséget, ha éjszaka lövéseket hall az utcáról.

A közeli buszmegálló lámpájának sárga fénykörében kirajzolódó zuhogó eső, amely máskor megnyugtatta, most a kitörni készülő pánikot fokozta Nate-ben. Ebben az időben aztán végképp esélytelen, hogy valaki erre jár, ő pedig itt fog meghalni a járdán, a 5th Avenue legelhagyatottabb részén, a Közkönyvtár rombusz alakban összefutó acélgerendáitól eltakarva. Talán szemben a bíróságon (az úton és a tízmillió lépcsőn túl) az éjjeliőr hallotta a lövéseket. Nem, ha Matt Kovalski van szolgálatban, akkor esély sincs rá. Az öreg süket, mint egy ágyú, és amúgy is egész éjjel a TCM csatornát bömbölteti. Régről ismerte, mondhatni dolgoztak néhány ügyön közösen, mielőtt mindketten túl öregek lettek ehhez a szarsághoz. A különbség csak annyi, hogy Kovalskinak volt annyi esze, hogy időben kiszálljon.

Az utcán alig volt forgalom, a karnyi vastagságú fémrácsok takarásában lassan elvérző férfit pedig amúgy sem látta volna senki az útról. Keserűen elmosolyodott, ahogy az esélyeit latolgatta, miközben a homlokán kövér verejtékcseppek gyűltek. Itt fekszik egy sötét bőrű, sötét kabátos alak a földig érő rácsok árnyékában, és kurvára nem jár erre a fene se. Lehetne ez a helyzet még ennél is szarabb? Naná. Érezte, hogy egyre nehezebben kap levegőt. A kés még mindig az oldalában volt, és gyanította, hogy csakis ennek a ténynek köszönheti, hogy még nem vérzett el. Valahogy muszáj felhívja magára a figyelmet, különben vége. Minden erejét összeszedve felemelte a pisztolyát és belelőtt a könyvtár üvegfalába, amely hatalmas robajjal betört. Miközben odabent felvijjogott a riasztó, Nate visszahanyatlott a járdára.

***

Három nappal korábban a Seneca street és a 2nd Avenue sarkán álló épület csengőtáblája előtt egy termetes fekete asszonyság álldogált, karján egy kissé ízléstelen, de minden bizonnyal nagyon drága Gucci táskával. Citromsárga kosztümje majd’ szétrepedt vaskos combjain, amelyek ugyan még mindig egy valaha arányos test jegyeit viselték, az idő (és talán a csokoládé) miatt azonban immáron tekintélyes zsírréteggel voltak körülvéve. Miután megtalálta a Nerling nyomozóiroda csengőjét, hurka ujjával határozottan megnyomta. Hosszan.

– Üdvözlöm Mrs. Brown. – Egy vállig érő fekete hajú nő fogadta, aki nagyjából fele akkora volt, mint ő. – Antonia Rivera vagyok, velem beszélt telefonon. Kérem, foglaljon helyet.

Mrs. Brown türelmetlenül körülpillantott, mintha keresne valakit. Hatalmas ablakokon ömlött be a napfény az irodába, egyenesen egy bekeretezett Miles Davis képet megvilágítva, amely az ablakkal szemben lévő falon az irattartó fölött lógott. A berendezés igyekezett stílusosnak tűnni, de a kövér asszonyság pökhendin lebiggyedő alsó ajkaiból nem volt nehéz kitalálni, hogy az ikeás dohányzóasztal, a fekete műbőr fotel és kanapé közelében sem járnak az általa elvárt minimum árkategóriának. Az asztalon a reggeli lapok hevertek, nyomdaszaggal árasztva el a helyiséget, mellettük egy félig üres kávéscsésze. Nella követte a nő tekintetét.

– Hozhatok egy kávét?

– Nem kisanyám, időpontom van a manikűrösnél – mondta a kövér nő, de azért lezöttyent a fotelba. – Elvállalják az ügyet?

– Nos, utánanéztünk a lánya halálának, és még folyik a rendőrségi nyomozás. Nem szívesen avatkozunk rendőrségi ügyekbe, gondolom megérti. Ezen kívül az előzetes jelentések szerint egyértelműen öngyilkosság történt, tehát…

– Baromság – fakadt ki Mrs. Brown. – Lily soha nem ölné meg magát. Tudom, hogy minden szülő ezt mondja, de én tényleg tudom. Ki kell deríteniük, ki ölte meg.

Ebben a pillanatban lépett be Nate, fekete kabátját és kalapját a fogasra akasztotta, majd végigsimított kopasz fején, azzal a régi beidegződött mozdulattal, ahogyan az ember megbizonyosodik róla, hogy nem áll a haja az égnek. Méretre készült öltönyében, szigorúan három milliméteresre nyírt ősz körszakállával elegáns volt, mint mindig, a jobb halántékán végighúzódó, jó hatcentis forradás pedig furcsamód csak fokozta ezt a hatást.

– Nate, épp időben. – Nella láthatóan fellélegzett. – Ő Mrs. Brown, Pandora… khm, Lily Brown édesanyja.

Nate felöltötte a direkt az ügyfelek számára fenntartott udvarias mosolyát és a kezét nyújtotta.

– Asszonyom, fogadja részvétemet a lánya miatt.

– Hagyjuk a szarakodást, Mr. Nerling – legyintett a sárga kosztümös nő, figyelmen kívül hagyva a felé nyújtott kezet. – Meg akarom tudni, ki ölte meg az én Lilymet. Elvállalják, vagy sem? Ha nem, ne rabolják az időmet, felfogadok valaki mást. Van elég magánkopó Seattle-ben.

Nate visszahúzta a kezét, majd leült Nella mellé a kanapéra, mielőtt válaszolt volna.

– Természetesen kiderítjük, mi történt. Ugye világos, hogy az időnket ugyanúgy meg kell fizetnie akkor is, ha bebizonyosodik, hogy tényleg öngyilkosság volt?

– Gyilkosság volt – szögezte le Mrs. Brown. Láthatóan nem volt hajlandó más lehetőséget számításba venni. Egy előre kitöltött csekket csapott az asztalra és felállt.

Nate-nek eszébe jutott, hogy volt idő, amikor ilyen banális ügyeket el sem vállaltak, de hát a járvány meg az üzemanyagválság óta nem úgy ment az üzlet, mint régen, az iroda fenntartása meg egyre drágább lett. Már beszéltek róla Nellával, hogy ha ez így megy tovább, fel kell adják a puccos irodát a downtownban és valami olcsóbb után kell nézzenek. Esetleg a külvárosban.

Miután a kövér asszonyság kivonult az ajtón, Nate átlapozta a reggeli lapokat. A The Seattle Timest felütve összevonta a szemöldökét. A harmadik oldalon terjedelmes cikk virított a következő címmel: „Vámpír a boncasztalon? A boncorvos halott”. A cikkhez tartozó képen a néhai Lily Brown volt látható, ahogy kihívóan mosolyog, kivillantva hegyes szemfogait. Hibátlan csokoládébarna test, sárga, csipkés fehérnemű, hófehér fogak és sárga pupillák (nyilván kontaktlencsék, gondolta Nate). A kép alatti szöveg szerint „Lily, művésznevén Pandora Vampire Brown luxus eszkort-lányként kisebb vagyont hozott össze az elmúlt években”.

– Ezt láttad már? – mutatott a cikkre, majd hangosan olvasni kezdett.

Következő történet | Varga Balázs: Közel kelet esete

A teljes történet a Detektívsztorik antológiában olvasható.

Rendeld meg!

Detektívsztorik

Kiadó: Stílus és Technika
Oldalak száma: 250
Megjelenés: 2023
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-82244-2-0
Méret: 130 mm x 190 mm