A FEKETE története
Fülszöveg
Az élet és a halál fogalma megtalálható kimerítően leírva az értelmező kéziszótárban, mégis minden embernek önállóan alkotott képe van ezeket a szavakat illetően, ahogyan főszereplőnknek, Kovács doktornak is, aki egy megyei kórház szülészetének osztályvezető főorvosa. Testközelből ismerhetjük meg életének huszonnégy óráját, miként hoz döntést nehéz helyzetekben, hogyan éli meg múltbeli traumáit és milyen módon használja fel azokat a mindennapjaiban, ahol a születés és az elmúlás olyan hétköznapi, mint Marika néninek húsz dekagramm párizsit kérni a közértben.
Hű útitársa egy régi napló, ami emlékeket őriz szerelemről, barátságról, örömről és bánatról egyaránt. A történet végig a múlt időt használja, mégis a jövő az, ami kristálytisztán rajzolódik meg szemünk előtt centiméterre kimérve. Hogy hogy lehet ez? HOGYAN LEHET A MÉG MEG NEM TÖRTÉNTET IRÁNYÍTANI ÉS KIHATÁSSAL LENNI MINDENKI ÉLETÉRE, AKI KÖRÜLVESZ?
Egyszerű.
Sokféle ember él a földön, vannak elégedettek és elégedetlenek, vannak szegények és gazdagok, de keveseknek jut hatalom a kezébe. Feri az, akinek megadatott, de vajon tud-e jól dönteni, ha kell, ÉS MI VAN AKKOR, HA MEGREMEG A KÉZ?
Col O. Broox: A FEKETE története
Besorolás
romantikus
ISBN
978-615-6748-12-6
Nyelv
magyar
Borító
Nagy Ferenc
Oldalak száma
304
Kiadás éve
2024
Illusztrálta:
Simonné Cseke Petra
Előszó
Fekete a halál színe, az élet elkerülhetetlen lezárásáé.
A szín, mely a sötétséget uralja. Hatása mindaddig félelmet keltő és könyörtelen, míg az első fény ki nem gyullad. Uralkodó, domináns és nyughatatlan, ezáltal az utunk, így döntéseink szerves része. Kegyetlen igazság, de kontrasztja nélkül csak félemberek vagyunk.
Hiányában Handel Passacagliájának zongoraszólója disszonáns, a yin térdre rogy, mi, emberek, pedig elveszítjük józan ítélőképességünket.
Keresetlen szavak talán, de annál elgondolkodtatóbb, hogy élet nincs halál nélkül, és ez fordítva is igaz.
1. Fejezet
Introduction
Bevezetés
Kora reggel mennydörgésre ébredtem, de miközben a kinti világban épp harcot vívtak egymással a földi elemek, addig bennem a nyugalom és béke érzete áramlott szét, melyet egy jóleső sóhajjal kísértem. Már jó ideje megtanultam értékelni az ilyen komoran kezdődő őszi reggeleket, amikor a felkelő nap fénye épp csak pislákol az égboltot fedő felhőréteg mögött, s minden szürkeség ellenére reménnyel fordultam a rám váró huszonnégy óra elé, hiszen nagy nap ez a mai.
November tizedike van – állapítottam meg magamban –, miközben az iPhone készülékemre pillantottam, ami a fekete színű, helyenként már repedezett bőrbevonatú naplómon hevert az éjjeliszekrényem káoszában. Tizedike van, és ez a dátum igencsak kedves számomra, hiszen Cerberus ma lett harmincéves. Saját szavaival élve, sírásával megtörte az éjszaka harmonikus csendjét, s mi sem változott jellemében három hosszú évtized alatt.
A reggeli rutinomat csendesen hajtottam végre, egyetlen kedves cél által vezérelve, hogy Anna az ágyban ne keljen fel. Hideg vasárnap van, a hét egyetlen dicső napja, amikor, ha csak pár perccel is, de tovább alhat a szokásosnál. Csak az érti, akinek ez nem természetes, hogy milyen sokat is jelent egy napkezdés, és mennyire sokat az a pár perc pihenés, amíg el nem indul a monotonitást jelentő cselekedetek sorozata. Gyógyszer, kávé, reggeli, majd a kutyák sétáltatása. Volt szerencsém megismerni minden rutinját, élveztem az arckifejezések kavalkádját a forró vágyakozástól a hideg nemtetszésig, s szerettem minden szótlan pillacsapását a közel huszonhárom együtt töltött év alatt.
Col O. Broox
Vallom, hogy a matematikai valószínűségszámítást bárkinek meg lehet tanítani, míg a magyar helyesírást nem. Ez az egyik üzenet, amit magammal hoztam a földre, és melynek jelentékenysége nem kopott az elmúlt évtizedekben. A negyvenes sportcipőm talpa az idők során, hol mélyebben süppedt az akadályokkal teli mocsaras vidékeken, annak ellenére, hogy ennél közelebb már nem is lakhatnék a délibábos Hortobágyhoz, hol épp csak a port verte fel, miközben megingathatatlanul haladtam céljaim felé.
Orvosi diploma, szakorvosi rang, empátia és emberség. Aztán jön egy fordulat, ahogyan minden valamire való kilencvenes évekbeli amerikai filmben, és már nem csak a megbízható orvos vagy a család betonpillére akartam lenni, hanem még ennél is több; olyan szereplő, aki üzen. Nyíltan, mégis rejtve, tárt karokkal, mégis fóliázott borítóval, ahogyan azt a ma megkívánja, csakis azért, mert ez boldoggá tesz.
Mit is jelent a boldogság? Tartós illúzió, vagy csak a pillanatok valósága lenne? Van egyáltalán időnk ezekre pillanatokra? Vagy elégedjünk meg annyival, hogy értjük a valószínűségszámítást?
Col O. Broox