Detektívsztorik

Tom S. Knight: TÁVOZÓ LELKEK

Zsuzsa begépelt egy üzenetet és elküldte, majd az asztalra ejtette a telefont, hogy visszatérjen a munkához, amihez egyáltalán nem fűlött a foga. Ilyenkor mindig eszébe jutott, hogy mások mit látnak bele az általa űzött hivatásba.

Polgár Zsuzsa rendőr százados, első emelet 134-es iroda. Ez állt az ajtó melletti kis műanyag lapon, így tudhatja mindenki, hogy kit és hol kell szidni egy kiszabott bírság miatt. Ha valakit feljelentenek valami apró-cseprő ballépésért, az végül nála, a szabálysértési előadónál köt ki. Azt gondolná az ember, hogy ez egy fontos, megbecsült hivatás. Hiszen értéket termel az állam számára a bírsággal, melyekkel mások jogait igyekszik oltalmazni, a jogsérelmet pedig az elkövetőn megtorolni.

Zsuzsa nem így érzett. Szerinte a munkája szélmalomharc, és ráadásul nem is kifizetődő, az ügyfelek nagyobb része pedig hálátlan, bunkó fráter, de ami rosszabb, hogy ma még a főnöke is megszórta tennivalóval. Eddig azt hitte, jóban vannak. Mivel ő is nő, ebben a rendszerben csak egymásnak önthetik ki a lelküket.

A karján lévő ezüst órára pillantott, ami a gyerekén kívül az egyetlen jó dolog, amit a férjétől kapott. Fél hetet mutatott. A munkaideje lassan három órája véget ért, de még mindig az iratait rendezgette. A főnökasszony megmondta, hogy fél négy után nem fogadhat ügyfelet, viszont az iratok naprakészen tartására is utasítást adott. Azt is elvárta, hogy az ügyek ne csússzanak ki a határidőkből, a meghallgatások pedig ütemezve haladjanak. Ez azonban nem ment olyan mennyiségű ügy mellett, amennyi a szabálysértési előadók nyakába szakadt. Ráadásul az ügyiratrendezéssel járó munkáért nem engedett túlórát elszámolni. Munka pedig akadt bőven.

Az emberek lépten-nyomon szabálytalankodtak az utakon, vagy állandóan nemtetszésüket nyilvánították ki embertársuk iránt azzal, hogy névvel vagy inkább névtelenül feljelentették.

Halvány mosolyt ejtett erre a gondolatra. Egy éppen szombaton délután hangosan füvet nyíró háztulajdonost nyilván nem egy éppen véletlen arra sétáló gyalogos fog feljelenteni, ahogy a kocsijával kapualjban parkoló autóst sem véletlenszerűen mószerolja be valaki. Erre az egyik legemlékezetesebb példaként a közösségük papjának esete állt, akit a saját gyülekezetének egyik anonimusza jelentett fel.

Zsuzsa tisztán emlékezett rá. Ő magára nem tekintett templomba járóként, de amikor a pap bejött a meghallgatásra, érdekes beszélgetést folytattak, már-már bensőségesen. Annak idején ő adta össze a férjével. Szimpatikusnak találta az idős férfit. Sajnos meg kellett bírságolnia, hiszen a szabály az szabály. Később megtudta, hogy a klérus a parkolási bírság hírére ideiglenesen elvette a kocsit az atyától, büntetésből hat hónapra. Még hátravan belőle legalább a fele.

A nő úgy érezte, hogy érdemtelenül érte túl sok sérelem az atyát. A lelkiismerete nem hagyta, ezért egy vasárnap – hosszú idő óta először – elment a templomba, és miután meggyónt, egy, a bírsággal megegyező összeggel támogatta meg az eklézsiát. Olyan eseményként gondolt erre, amely a szépséget szimbolizálta az életében. Ám sajnos kevés ilyen jutott az év többi napjára, és a kocsit sem adhatta vissza az öreg plébánosnak.

Hálátlan feladat ez. Olykor azon morfondírozott, hogy szeretné magát más területen is kipróbálni. Olyan munkával, amellyel azelőtt nem próbálkozott. Ahol több inger éri. Beletúrt rövid, szőke hajába, de a feje tetején lévő hosszú tincsek rugómód álltak vissza a helyükre és lógtak ismét csaknem a szemébe. Felállt és a háta mögötti ablakhoz lépett. Lenézett a városra, amely most ért lüktetése tetőpontjára.

Az ablakban, a szoba belső világításának tükröződésében meglátta a saját fehér blúzának visszacsillanását, majd a testének körvonalait.

Nemrégen szült. Észrevette önmagán, hogy mennyire különbözik az emlékképeitől. Szélesebb lett a csípője és nagyobbak a mellei, amik szinte szétfeszítették a fehér blúz gombjait. Ez utóbbit nem is bánta annyira. Bár az ingre egyik kedvenceként tekintett, sajnálta lecserélni. Még a korábbi alakjára vásárolta évekkel ezelőtt. Ezt még el is fogadná, de a kilók makacsul ragaszkodtak jelenlegi helyükhöz, és a hasán a bőr is megereszkedett, amit most a blúz jótékonyan takart. A külsején túl más miatt is elégedetlenséget érzett.

A férje lassan három éve hanyagolta. A gyerek születése után párszor lefeküdtek, de a szexuális életükre inkább az ösztönök alantas kiéléseként tekintett, semmint örömszerzés gyanánt. Megértette, hogy két munkahelyen is dolgozik, de mindkettőben ő a főnök. Karesz megpróbálta párszor elmagyarázni neki, hogy ez hogy megy a civil életben, de az ő értelmezésében, ha ő a főnök, nagyobb szabadság jut neki. Az alkalmazottak megoldanák a problémákat, de ő mindenhol ott akart lenni, csak a felesége életében nem.

Igaz, ma bejött ide, hogy hazavigye a rendes munkaideje végén, de ezt a főnöke utasításai miatt nem fogadhatta el. Viszont a kulcsait elkérte, mert a sajátját otthon felejtette.

Jó nagy kulcscsomó volt. Rajta mindkét cég összes kulcsa. Alapvetően rendes tőle, hogy szó nélkül odaadta, de ezzel még nem tesz jóvá három évnyi oda nem figyelést. El is hessegette a gondolatot, mert egy másik férfi jutott eszébe, akit nem utasított volna el, főnök ide, vagy oda.

Majdnem egy éve kezdtek el közeledni egymáshoz, bár már jó pár éve ismerte. Vele bezzeg minden jól működhetne. A szex visszanyerte azt a jelentését, amiért fiatalon is szerette. A szerető megléte pedig plusz izgalmakat jelentett számára. Ennél talán csak azt tartotta fontosabbnak, hogy tudtak beszélni. Mindenről. A befőttektől a munkán át a főnök titkaiig. Mert azokból akadt bőven.

Következő történet | Markó Gábor: Nagyobb jó

A teljes történet a Detektívsztorik antológiában olvasható.

Rendeld meg!

Detektívsztorik

Kiadó: Stílus és Technika
Oldalak száma: 250
Megjelenés: 2023
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-82244-2-0
Méret: 130 mm x 190 mm