Col O. Broox: A SÁRGA története 1.

Col O. Broox: A SÁRGA története 1.

A SÁRGA története 1.

Fülszöveg:

Hunternek nincs szüksége fogadásokra. Abban a helyzetben van, amikor már semmire nincs szüksége, mert megvan mindene. Mégis, amikor apja előáll egy igen érdekes alkuval, belemegy az egyezségbe.
Nem kevesebb a tét, mint az összes vállalata, amit eddig felépített, és egész sokáig úgy is tűnik, hogy simán meg tudja majd tartani őket.
Egy valamivel azonban nem számolt.
Hunter már lemondott a szerelemről, mégis, amikor találkozik Emmával, egy olyan érzelmi hullámvasúton találja magát, ami veszélybe sodor mindent, ami számára valaha is fontos volt.
Mit veszítsen el? A szerelmet? Az életét? Mindent?

Részlet Col O. Broox: A SÁRGA története 1. című regényből

A napfény színe. Azé az égitesté, mely szükségben
anyaként melenget, miközben önzetlenül bevilágítja a
legmagányosabb sötét sarkokat is. Mindennap utat mutat,
de sosem kér és nem tartóztat. Tétován tántorítva motivál,
kíváncsiságra sebzéssel reagál, de a türelemre élettel szolgál.

1. Fejezet

Nicholas Hunter Jackson

A játékra fogadásból jelentkeztem, amit az édesapámmal kötöttem. Sem újabb kapcsolatokra, sem a főnyereményre, sem hírnévre nincs szükségem. Sokszorosan bővelkedem mindegyikből a műsor nélkül is. Harminckét évesen magam mögött tudhatok egy általam szerelemből indított házasságot, ahol a másik fél ugyancsak szerelmes volt, csak nem belém, hanem a pénzembe és a családom rangjába. Három év rózsaszín köd után jeges fogadtatás várt a valóság nyomvonalán, majd egy gyors, kíméletlen válás a részemről. Annyi bizonyítékot szerzett a magánnyomozóm a volt hitvesem ellen házasságtörés címszó alatt, hogy csak a legfelső képeket néztem meg, az alatta lévő többi, több száz dokumentációra már nem volt szükségem, hogy apám újra bebizonyítsa, hogy ő előre megmondta, ne vegyek el senkit, azért, mert elhiteti velem, hogy önmagamért szeret.

Édesapám tanítása a párkapcsolatokra vonatkozóan a következő volt: egy igazi nőt meg kell szerezni, majd elengedni. Ehhez a felfogáshoz a középső nevem tökéletesen passzol is. Válásom óta több száz igazi nőm volt, már ha édesapám neveléséből indulok ki. Mindegyikhez csak egyszer értem és soha nem a saját otthonomban. Ezt a szabályt már én hoztam meg magamtól, kiegészítve az eddig tanultakat. Mindezt óvintézkedésként egyetlen nő miatt, aki képes volt porig rombolni a szerelembe vetett hitemet, majd semmissé tenni azt. Édesapám hasonlóan járt édesanyámmal, annyi különbséggel, hogy nem neki kellett a válás mellett döntenie. Édesanyám egyik délután már nem jött a bátyámért és értem az óvodába. Azért emlékszem rá kristálytisztán, mert édesapám üzleti úton volt, és az óvónők aggódva hívták fel előttünk a rendőrséget, hogy nem érik utol telefonon édesanyámat. Ami azóta sem sikerült. Több, mint két nap múlva jelentkezett. Nem várta meg, hogy leteljen az a bizonyos hetvenkét óra, hogy eltűntté nyilváníthassák. Egyetlen válóperes dokumentumokkal teli borítékot küldött, melyben lemond mindenről: ingatlanról, ingóságról és a gyermekeiről is édesapám javára. Bátyám – kisJack – akkor öt éves volt, én három. Kicsi voltam, talán fel sem fogtam, mi történik körülöttünk. Apa eleinte folyamatosan azt hangoztatta, hogy anya csak elutazott, majd egyszer csak hallottam egy koppanást a wc csészéből, ami ismerősen hangzott. De csak később értettem meg, hogy ezt a zajt már korábban is hallottam, ezért nem hajtott a gyermeki kíváncsiság, hogy mi történhetett a wc-ben. Aztán jó pár évvel később ismét  megjelent a zaj az életemben, amikor az exem a wc-be dobta a karikagyűrűjét. Háromszor hallottam ugyanazt, de csak harmadjára értettem meg, hogyan működik a világ és milyen rombolást képes végezni pár gramm arany. A saját fájdalmas válásom kellett ahhoz, hogy tovább lássak a nyilvánvalón, hogy akkor, amikor egy kavicsot a vízbe dobunk, nem csak hullám keletkezik, és nem csak a kavics lesz vizes. Minden megváltozik, hiszen a vízben élők felbolydulnak, míg a kő árnyékában élők védtelenné válnak. A déjà vu érzés kíméletlenül tépte fel a gyermekkorom megrázó eseményeit, amiket sok munkával már rég feledésbe merítettem. Édesapám a válóperes boríték átvételét követően már nem ejtette ki előttünk soha az anya szót, az őt ábrázoló képeket elégette, az otthon hagyott holmijait pedig kidobta. Megsemmisített minden bizonyítékot, ami összehozható a létezésével, kivéve minket, a bátyámat és engem.

Hármasban maradtunk. ÖregJack 28 éves korára egyszemélyes szülővé vált, aki éjt nappallá téve dolgozott eleinte brókerként, majd üzleti tanácsadóvá nőtte ki magát az egyik legnagyobb hazai bányászati cégnél. Idővel vezető beosztást ajánlottak neki, de ő inkább külön utakon folytatta, aminek következtében mára már saját birodalmat épített, ahol ő diktál.

Korántsem mondható a gyermekkorunk felhőtlennek. A válás után édesapám kényszerűségből visszaköltözött a szüleihez, hogy segíteni tudjanak a nevelésünkben. Az első héttől kezdve érezhetően csak a terhére voltunk mindenkinek. ÖregJack egy törtető, ambiciózus, folyamatosan mozgásban lévő ember volt már akkor is, és azóta csak tovább fejlődött a tapasztalatainak köszönhetően.

Édesanyám ezt unta meg. Sosem volt otthon, sosem volt egy közös születésnap, egy közös karácsony, semmi. Belefáradt és egy könnyebb utat választott. Legalábbis én így védem magamban szeretett édesanyámat, akinek már az arcára sem emlékszem. Nagyszüleim sok rosszat mondtak róla gyermekkoromban, amiket elengedtem a fülem mellett. Nem akartam szembenézni a kíméletlen igazsággal, hogy az én édesanyám képes volt valódi ok nélkül elhagyni a két egészséges fiát. Felnőtt fejjel, ha erre gondolok, akkor is csak azt remélem, hogy tettei ellenére is vissza tudott térni Istenhez és mindennap bocsánatért esedezik a múltja miatt.

Col O. Broox: A SÁRGA története 1-2.
KisJack mindezt másként élte meg. Egyetlenegyszer sem védelmezte édesanyámat, ha tehette már inkább rátromfolt az édesanyánkra záporozó vádakra. Ő nagyobb volt, okosabb, érzékenyebb. Számára jobb lett volna, ha inkább meghalt volna az, aki a szíve alatt hordott ki minket, azt talán meg tudta volna neki bocsátani. Bár ebben még mai fejjel sem vagyok egészen biztos.
Sokszor kegyetlenül viselkedett más gyerekekkel szemben, főleg, ha rólam volt szó. Kíméletlenül összevert jó pár kölyköt, akkor is, ha csak csúnyán néztek ránk. Egyszer, amikor az iskolából hazafelé sétáltunk, öten összefogtak ellenünk. Először csak kergetni kezdtek minket, de én lassabb voltam a bátyámnál, így ahelyett, hogy tovább futott volna, védelmezőként megállt előttem, és bekapott pár ütést helyettem. A suhancok viszont nem tudták, amit mi igen, hogy a bátyám nemcsak osztotta, de bírta is a pofonokat. Így két lendület között előkapta a pillangókését, amit rég ellopott nagyapámtól, aki nagy becsben a szekrénye tetején egy poros faládikában tartotta azt, és harcolni kezdett vele. Azonban a késsel nemcsak a támadókat, hanem engem is megsebzett, aminek a nyomát azóta is viselem. Véletlen volt, amit rögtön tudtam, amikor megtörtént. Talán én álltam túl közel, talán a bátyám volt kissé hevesebb. Minden mozzanat visszaköszön az emlékeimben, amikor arra gondolok, hogy ölelt magához és zokogott a bűntudattól, miközben én csak arra gondoltam, hogy egész életemben lesz valaki, aki megvéd majd a többiektől. Ígéretet tettünk egymásnak, hogy soha nem mondjuk el az igazat a sérülésemről senkinek. Ez a mi titkunk marad, amíg világ a világ, mert ez a mi kettőnk szövetségének a maradandó záloga.

A bátyám azóta sem változott semmit. Kíméletlen volt gyermekként, és felnőttként is az maradt, de nekem ő volt a védelmezőm, és képtelen lettem volna más szemmel nézni rá. Rengeteg rosszat tanultam tőle, de a legfontosabbat is, a feltétel nélküli szeretetet. Gyermekként kihasználtuk nagyszüleink lassúságát, és rengeteg csínyt követtünk el ellenük és édesapánk ellen is. Kiszöktünk, ha nem látták. Aprópénzt loptunk a táskából, hogy csokit vehessünk. Elcsentük a gazdag szomszéd gyerek labdáját, és elrejtettük előle úgy, hogy soha meg ne találja. KisJack dühös volt a világra, és mindent elkövetett, hogy levezesse a benne hatalmasodó dühöt. Nagyszüleink nem, de édesapánk rendre megdorgált minket az elkövetett bűnökért. A fegyelmezés után egy hétig csendben voltunk és szót fogadtunk, de átlagosan hét nap után újrakezdtük a rosszalkodást, amíg újabb pofont nem kaptunk. Bátyám tizenhat évesen úgy döntött, hogy nem tanul tovább, és a katonaságot választotta. Addigra édesapámhoz hasonlóan már 190 centiméter fölött járt, és testfelépítésileg színtiszta izom volt. A katonaság első éveiben csak azért nem jött haza idő előtt, mert nem akarta, hogy apánknak igaza legyen. Később viszont azért nem, mert rájött, hogy jó döntést hozott. Megtalálta a világot, amit keresett. Megtalálta a célt, amiért mindennap küzdhet, és kiadhatja a dühét úgy, hogy közben jól cselekszik. Megszámlálhatatlan, hogy mennyi imát mondtam el érte életem során, de minden egyes perc megérte, hiszen én mindig tudtam, hogy jó ember, és megérdemli, hogy akként is kezeljék. Jelenleg a haditengerészetnél szolgál századosi rangban. Ő lett az első az országunkban, aki harminc éves kora előtt századosi csillagot kapott, ezzel megválaszolva minden feltett és fel nem tett kérdést a személyével kapcsolatban. Hat éve láttam utoljára az esküvőmön.

Én tizennégy évesen maradtam egyedül a munkamániás apámmal – aki akkorra már igencsak befolyásos üzletemberré vált – és nagymamámmal, akit sok krónikus betegség gyötört. A bátyám nélkül nem találtam a helyem az életben. Sok minden érdekelt, de igazából semmi sem. Annyira nem, mint bátyámat a katonaság és a fegyverek. Nagymamám mindig azt hajtogatta, hogy olyan vagyok, mint édesapám, és hozzá hasonlóan menjek én is brókernek, mert abban megtalálhatom a sikerem. Szerencsémre mindig jól tanultam, ezért bármit megtehettem. Majd Nana tanácsát megfogadva ugyanarra a közgazdasági egyetemre jelentkeztem, mint ÖregJack korábban, és annál a cégnél kezdtem gyakornokoskodni, ami a vezetéknevemet viselte.

Hittem a szerelemben, sok könyvet elolvastam, és elég filmet néztem meg hozzá, hogy elhiggyem, létezik. Az egyetem utolsó évében ismerkedtem meg későbbi feleségemmel, Nikollal, aki gyönyörű, hosszú szőke hajú, csodálatos tengerkék szemű, magas lány volt. Csak a magas lányok jöhettek nálam szóba, hiszen a bátyámat túlérve sikerült tizenhét éves koromra a jelenlegi magasságomat elérni, ami 193 centiméter, és amihez kerek száz kilogramm társult. Mondanom sem kell, genetikailag szintén színizom. A barátaim többsége úgy jellemez, hogy én tipikusan az a barátjuk vagyok, akivel nagyon szívesen sétálnak egy sötét sikátorban, de ha egyedül kellene menniük, és én jönnék velük szembe, akkor inkább visszafordulnának.

Nikol édesanyámra hasonlított mind arca, mind testalkatra. Nem volt vékony, inkább egy kicsit molettebb, mint a mai divat, de nekem tökéletes volt. Pontosan az ilyen típusú nők után fordultam meg egész életemben az utcán. Az egyetem elvégzését követően édesapámnál kezdtem el főállásban dolgozni, amikorra már egy hatalmas, tizenkét hálószobás villában tengettük hétköznapjainkat a családunk megmaradt részével. A hely adottságai lehetővé tették, hogy Nikol is beköltözhessen hozzánk. ÖregJack nem szívesen beszélgetett Nikollal. Szerintem azért, mert kísértetiesen hasonlított édesanyámhoz, ami elegendő okot adott arra, hogy sem a kapcsolatunk elején, sem később ne ajánljon fel Nikol számára állást a cégünknél. Nicol számtalanszor elmesélte elképzeléseit a jövőnkkel kapcsolatban, amikben minden alkalommal együtt indulunk munkába, és együtt érkezünk haza. De ezen ábrándjaira mindig csak mosollyal és simogatással reagáltam. Nem akartam viszályt szítani közte és édesapám között, ehelyett inkább meghagytam magamnak a  megérzéseimet és gondolataimat, míg Nikolnak megengedtem, hadd álmodozzon tovább. Voltak pillanatok, amikor a békés álmodozó Nikol vérmes vadmacskává változott a témával kapcsolatban. Olyankor azzal próbáltam győzködni, hogy nekem ez így pontosan megfelel, mert így egész nap érezzük egymás hiányát. Ami, mint később kiderült, részéről nem volt akkora hiányérzet. Ha jól emlékszem az első házasságtöréssel kapcsolatos dokumentált kép dátumára, az esküvőnk után két hónappal készülhetett. Én még két és fél évig dolgoztam úgy, mint az édesapám: reggeltől estig, majd estétől reggelig. Csak ekkor szólalt meg nagymamám, hogy a feleségem furcsán viselkedik, ami nekem fel sem tűnt. Hogyan is tűnhetett volna fel napi tizenhat óra munka mellett? Amikor Nikollal voltam, számomra minden tökéletesen működött. Még a házasságunk előtt, a kapcsolatunk legelején megfogadtam neki, hogy soha nem fogom úgy elhanyagolni őt, mint ahogyan apám tette anyámmal szemben, így minden pénteken randevúzni vittem, amit majdnem öt éven keresztül feltétel nélkül teljesítettem. A legújabb, legdrágább éttermekbe jártunk, minden szórakozóhely megnyitóján VIP tagok voltunk, évente többször hetekre elutaztunk bejárni a világ legszebb részeit. Afrikaiként minden évben volt afrikai túránk, amikhez én ragaszkodtam, hogy megismerhessem az őseim világát a megmaradt emlékekből. Minden jeles ünnepen, karácsony, születésnap, Valentin-nap megajándékoztam egy utazással, és bárhová elvittem, akármerre is mutatott a térképen. De ez sem volt elég. Másra vágyott, amit én nem tudtam neki biztosítani. Nanát a válás után megkérdeztem, hogy honnan tudta, hogy Nikol már nem szeret engem, amire nemes egyszerűséggel annyit felelt: „Nem említette a hiányodat, drága Nicky!”. Miután összetörte a szívem nálam is összeállt a kép. Soha nem hívogatott éjszakánként afelől érdeklődve, hogy merre vagyok. Balga módon azt hittem, hogy sikerült megtalálnom a tökéletes nőt, aki nem féltékeny és nem bizalmatlan. Tévedtem. Azzal tettem neki szívességet, hogy nem mentem haza, és nem mellettem kellett aludnia.

Szerencsére édesapám előrelátásának és a szorgos ügyvédei által megfogalmazott házassági szerződésnek, a válás után Nikol semmit nem kapott tőlem. A gyors válás, amibe belekényszerítettem, pedig biztosította róla, hogy ő sem tartozik nekem semmivel. Ha nem egyezett volna bele a válásba, akkor a vagyona része engem illetett volna, ahogyan a házassági szerződésünkben hivatalosan megfogalmazásra került, ha felvetül részéről a házasságtörés. Kilencven nap alatt elváltunk. Nikol kiköltözött az otthonunkból, így újra hárman maradtunk: Nana, ÖregJack és én. Ebből ketten napi huszonnégyből tizenhat órát dolgoztunk. Válás után talán még többet is.

Négy éve élem a szingli pasik életét, ami kifejezett jól megy nekem. Új barátok, új társaságok, új élet. Időközben saját céget alapítottam, ami szárnyalni kezdett. Nagymamám megérzése tökéletesen bejött azzal kapcsolatban, hogy mennyire hasonlítok édesapámra. A Dél-Afrikai Köztársaságban van a saját vállalatom anyavállalata, aminek már az európai és az amerikai kontinensen is a leányvállalatai épültek.

Két hónappal ezelőtt kórházba kerültem anginás panaszok miatt, ezért kényszerpihenőre fogott ÖregJack, és átmenetileg átvette az irányítást a vállalatom felett. Három hetet töltöttem szanatóriumban, mire sikerült rendezni a vérnyomás értékeimet. Genetikailag édesapám részéről, akik eredetileg Zimbabwe-ból származnak, a családban harminc éves korára már mindenki vérnyomáscsökkentőt szedett. Az orvosok elmagyarázták, hogy innentől kezdve egész életemben gyógyszert kell szednem, ha nem akarok negyven éves korom előtt elhalálozni. Sem a magasságom, sem a testsúlyom, sem a genetikám nem kedvez a betegségemnek. Életmódváltást javasoltak, ami összességében a stressz csökkentéséről szólt. Edzésre nem foghattak, mert mindennap edzettem, diétára szintén nem, mert nem volt miből leadnom a nem létező felesleges kilókat. Harminckét évesen tehetségemnek, szorgalmamnak és tudásomnak megfelelően, édesapámtól mindent eltanulva egy vállalati birodalom élén álltam, miközben egy másik birodalom jogos örököse is voltam. A három hét kötelező kényszerpihenő alatt átgondoltam az életem eddigi részét, és éhesen néztem a jövő irányába. Nem akartam meghalni annak tudatában sem, hogy édesapám eddigi életét nézve sokkal több siker, mint amiket a munka terén érek el, nem vár rám. Mégis én élni akarok, és eldöntöttem, hogy változtatni fogok. Bátyámhoz hasonlóan én is meg akarom mutatni ÖregJacknek, hogy lehet ezt másként is csinálni, de ehhez új irányt kell vennem, mert most az ő útját járom.

A kórházból hazaérkezve négy ápoló fogadott. Amikor megláttam a kigyúrt, nálam is magasabb és izmosabb ápolókat majdnem elnevettem magam édesapám egyértelmű poénján, miszerint legalább négy ember kell, hogy megállítsanak, ha el akarnám hagyni a házat. Nyugodtam ledőltem a saját fotelomban, ami a tágas nappali közepén állt édesapáméval közvetlenül szemben. Feltettem a lábam, majd a jobb kezem irányába lévő asztalkáról felemeltem a legfrissebb napilapot, és az ápolókat elküldtem reggelizni. Az inas koffeinmentes kávét szolgált fel, amit, ha nem tudtam volna, hogy koffeinmentes, igencsak kellemesnek jellemeztem volna. De az emberi agy nem így működik, így pocséknak ítéltem meg az ízét.

Akció!

Original price was: 4690,00 Ft.Current price is: 3752,00 Ft.

Col O. Broox: A SÁRGA története 1.

Kiadó: Magánkiadás
Oldalak száma: 454
Megjelenés: 2023
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-01-9304-5
Méret: 136 mm x 204 mm

Rebecca Reed: Nagy fogás | Detektívsztorik

Rebecca Reed: Nagy fogás | Detektívsztorik

Detektívsztorik

Detektívsztorit fogunk írni pályázat nyertes történetéből részlet

Rebecca Reed: Nagy fogás

Theodore erős kézzel tartotta a botot. Kétszer akadt le horgáról a zsákmánya, de ezúttal biztos volt benne, hogy nem szalasztja el. Méretes példánynak érezte, ezt az erősen lefelé görbülő horgászbotja is bizonyította. A zsinór feszült, az orsó hangos recsegéssel adta tudtára, hogy küzd az ellenállással. A férfi alsó ajkát beharapva koncentrált, és igyekezett megtalálni a tökéletes taktikát, amivel kellően kifáraszthatja a halat.

A telefon megszólalt a zsebében. Már a csengőhangból tudta, hogy ezt bizony fel kell vennie, ugyanakkor nem értette, miért keresik a munkahelyéről, hiszen jól megérdemelt szabadságát töltötte. Három éve először vett ki néhány napot, erre tessék, most sem hagyják békén. Választania kellett. A zsákmány vagy a hívás. Egyiket sem akarta elszalasztani, úgyhogy fél kézzel tartotta a botot, a másikkal előhalászta zsebéből a készüléket.

– Cooper – szólt bele, és vállával az arcához szorította a telefont, hogy keze újra szabaddá váljon.

– Örülök, hogy felvetted, Theodore. Lenne egy sürgős meló a közelben – közölte az ismerős hang.

– A közelben, mi? Nem találtatok mást, Frank? – elégedetlenkedett, és ugyanabban a pillanatban meglátta felbukkanni a termetes hal fejét, ami azonnal el is tűnt a zavaros vízben, jókorát rántva a boton. Amúgy is sötét volt, Theodore alig látott valamit, kizárólag a nyaralók előtti lámpák világították meg a tavat.

– Alig hat háznyira tőled meggyilkoltak valakit. Nem küldök ki mást, hiszen a legjobb már ott van – hízelgett a főnöke.

Theodore összeráncolta homlokát, és sután elnézett balra, habár fogalma sem volt, melyik irányba történt az említett esemény. Egyszer jön el kikapcsolódni, és miért ne, kinyiffan valaki a szomszédjában. Ennyit az éjszakai horgászatról.

– Mikor történt? – kérdezte, és közben próbált a szákért nyúlni, hogy minél hamarabb kiemelhesse zsákmányát.

– Alig fél órája. Állítólag betörés történt. Nem hallottál semmit?

– Nem, de nincs most időm beszélgetni. Mondd a címet, és megyek – türelmetlenkedett, mert így a telefonnal a fülén sehogy sem tudta kiemelni a halat.

– Huszonkilences szám. Már látnod kell a villogókat, a kollégák valamikor most érhettek ki. Hívj, ha végeztél! – fejezte be a hívást Frank, és Theodore végre a holnapi ebédjére koncentrálhatott.

Ő legalább annyira elfáradt, mint áldozata, de már könnyűszerrel ki tudta emelni a vízből, és átrakta a stéghez rögzített haltartóba. Nem is foglalkozott azzal, hogy összeszedjen mindent, egyedül a botot vitte magával. Az útra kiérve már látta a távolban villogó rendőrautókat. Bement a házába, sietős kézmosás után ledobta magáról horgászmellényét, és úgy, zsebes katonai nadrágban, valamint kockás ingben indult el a helyszínre.

Két rendőrautó parkolt a meglehetősen impozáns épület előtt. A tehetősebbek közül sokan vásároltak, vagy építettek itt nyaralókat, hiszen a kilátás a tóra pazar, az épületek mögött megbújó dombság pedig csodaszép volt. Remek kirándulási lehetőségek akadtak a közelben, a golfpálya szintén vonzotta a kikapcsolódásra vágyókat, csakúgy, mint a horgászat.

Theodore felmutatta igazolványát az ajtóban szobrozó egyenruhásnak, aki nyomban elállt az útjából. Ahogy belépett az egylégterű, tágas helyiségbe, először az öt civilt pillantotta meg, akik a szemközt, középen lévő lépcső mellett toporogtak két rendőr társaságában. Theodore a tőle jobbra lévő kanapé takarása miatt nem látta, de biztosra vette, hogy az áldozat a nappalinak nevezhető helyiségben lehet, ugyanis a bent tartózkodók félve pillantottak abba az irányba.

A teljes történet a Detektívsztorik antológiában olvasható.

Rendeld meg!

Akció!

Original price was: 2440,00 Ft.Current price is: 990,00 Ft.

Detektívsztorik

Kiadó: Stílus és Technika
Oldalak száma: 250
Megjelenés: 2023
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-82244-2-0
Méret: 130 mm x 190 mm

Rebecca Reed: Nagy fogás | Detektívsztorik

Nagy-Rakita Melinda: Japánkert | Detektívsztorik

Detektívsztorik

Detektívsztorit fogunk írni pályázat nyertes történetéből részlet

Nagy-Rakita Melinda: Japánkert

Amikor a nyomozók kimentek a város határában álló masszív családi házhoz, két izmos dobermann fogadta őket. Becsengettek, de válaszul csak a kutyák ugatása lett dühösebb. Vicsorogva rontottak neki a magas vaskapunak, mintha abban bíznának, átugorhatják.

– Mi legyen? – fordult a kicsi, köpcös, mosolygós férfi magas, sovány, jókora bajuszt viselő, morózus tekintetű társához. – Járjunk körül?

– Ja, nem bánom – válaszolta a másik. – Jobb vagy bal?

– Nekem mindegy – vonta meg jobb vállát Olajos Gáspár, mire társa, Kovács Alajos a másikat húzta fel.

Ha ők ketten vállat vontak, mindig mulatságosan hatott, mert míg a magas a jobb vállát, addig az alacsony a bal vállát rándította meg. Talán mert egyikük jobb, a másik balkezes volt. Ezzel a furcsa, ellentétes szinkronmozgással gyakran ingerelték nevetésre kollégáikat, akik szívesen viccelődtek rajtuk. Ám szigorúan csak a hátuk mögött. A két férfi tudta, de nem bánták. Valójában, akik jól ismerték őket, jelenlétükben óvakodtak az efféle meggondolatlanságtól.

Végül elindultak. Kovács balra, a másik férfi, termetét meghazudtoló lendülettel jobbra, dombnak fölfelé. A kovácsoltvas kerítés elegendő teret engedett a kíváncsi tekinteteknek és Olajos Gáspár – aki szerette a kerteket – lépteit lelassítva elgyönyörködött a virágágyásokban pompázó színkavalkádban és a tuják szabályos soraiban. A szép, de szokványos kép azonban egyszer csak megváltozott. A nyomozó megállt. Egy japán kert – dünnyögte maga elé. Amióta egyszer egy keleti kultúrát kedvelő barátjánál megcsodált egy ilyen nyugalmat árasztó tüneményt, nem tudta kiverni a fejéből a látványt. De most gyorsan kiszakította magát az ábrándozásból és visszafelé indult.

Társa már várta. A kutyák továbbra is bőszen rohamozták a kaput, rekedt hangú ugatásuk visszhangot vert a kihalt utcán.

– Márpedig be fogunk menni – jelentette ki Kovács.

– Be – hangzott a válasz.

Majd mintha előzetesen megegyeztek volna, egyszerre sarkon fordultak és visszaballagtak gépkocsijukhoz.

– Én vezetek – mondta a sovány.

A másik egy szót sem szólt, csak elővette zsebéből a slusszkulcsot, kinyitotta a kocsit, beült a vezetőülésbe, leeresztette az ablakot és kiszólt.

– Nem jössz?

Kovács Alajos nyomozó bajuszát rágcsálva állt a kocsi mellett, majd hirtelen sarkon fordult és elindult a buszmegálló felé.

Olajos Gáspár ismét kiszólt a kocsiból, de most már hangosabban.

– Na, ne izélj már! Csak hátra akartam tolni az ülést, hogy ne kelljen megint egész úton a morgásodat hallgatnom.

Azzal szája sarkában egy kis, kaján mosollyal kikászálódott a járműből, átballagott a másik oldalra. Mire lehuppant az ülésre, a motor is felbőgött.

A teljes történet a Detektívsztorik antológiában olvasható.

Rendeld meg!

Akció!

Original price was: 2440,00 Ft.Current price is: 990,00 Ft.

Detektívsztorik

Kiadó: Stílus és Technika
Oldalak száma: 250
Megjelenés: 2023
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-82244-2-0
Méret: 130 mm x 190 mm

Rebecca Reed: Nagy fogás | Detektívsztorik

Markó Gábor: Nagyobb jó | Detektívsztorik

Detektívsztorik

Detektívsztorit fogunk írni pályázat nyertes történetéből részlet

Markó Gábor: Nagyobb jó

Péter alig hallott többet az utca zajaiból, mint a nyaki ütőerén átfolyó vér surrogásából. Mindkettő csak a csendet húzta alá. Karcosan, ahogy a sötétet a távoli lámpa pislákoló fénye egy csillagtalan éjszakán. Egy viharlámpáé. Vagy az elhanyagolt síron szinte csak ottfelejtett pici led mécsesé. Jelentéssel. Üzenettel. Egyedül vagy, de nem volt mindig így. Magadra maradtál, de a múlt nem nyugtat meg, a jövő elkeserít, a jelenben meg csak állsz és keresztülfolyik rajtad a sötétség.

Mintha a férfin nevetne az utcáról beszűrődő neon. Az ablak előtt villódzó reklám fénye a füstös levegőben kényelmesen nyújtózott a végtelen felé, és nem szándékolt mondani semmit. Csak volt, mintha ez lenne az egyetlen funkciója. Hogy kitöltse a rendelkezésére álló tér minden sarkát, hogy aztán előtte, a bűzzel és kipárolgásokkal teli levegő egyetlen négyzetcentimétere se érezhesse azt, hogy volt valaha más, mint egy szexshop hirdetésének kényszeredett felülete.

A jobb korokat idéző olcsó faasztal az ablak alá volt tolva. A három dolog, amit épp megtámasztott, három különböző okból volt megkeseredett. A monitor a közvetített képtől, a forró kávé a jelzőjének elvesztésétől, Márai Péter könyöke pedig tulajdonosának sosemvolt gondtalan lelkétől.

– Kérem, Márai doktor – a név idegenül csengett a valószínűleg ázsiai ősökkel rendelkező nő ajkain a videóhívás ablakában –, tudom, hogy nem sok, de tud segíteni?

Péter néhány másodpercig látszólag belefeledkezett a kétségbeesett nő sötétbarna szemébe.

– Át tudná küldeni a laborvizsgálatot, amit az imént említett? – kérdezte, bár nem bízott teljesen abban, hogy valamiféle zuglaboros munkája olyan könnyen értékelhető és elfogadható lenne.

A nő a saját képernyője felé fordította a tekintetét. Szó nélkül gépelt valamit, majd Péter előtt fel is tűntek az adatok.

– Sajnos nincs pénzem rendes laborra, de azt mondta az orvos… – mentegetőzött a nő.

– Mármint aki árulta a tesztcsíkokat – javította ki a férfi. Nem szánta dorgálásnak, őszintén nem, mégis annak tűnt.

– Igen. Szóval azt mondta, hogy nagyjából mindenre jó – úgy tűnt, mintha győzködné magát is, de igazából tudta, hogy okkal volt olcsóbb. És közben épp emiatt kellett ezt választania.

– Mi mást mondott volna a saját árujáról… és ő adta magának a réztablettákat is? – kérdezte Péter.

– Azt mondta alacsony a rézszintem, elhittem neki, mert hát én is látom, ott van egyértelműen.

Tényleg ott volt. Az értékek között a réz mellett egy lefelé mutató nyíl mutatta, hogy a labortechnika nem tudta érzékelni a pontos értéket, de az alacsonyabb volt a normálisnál. Legalábbis nagy valószínűséggel. Ezek a laborok majdnem annyiszor tévedtek, amennyiszer véletlen betaláltak.

– Asszonyom, nem kell mentegetőznie, maga bízott valakiben, aki épp ezt akarta elérni.

A nő bűnbánóan sütötte le a szemét.

– És a rézpótlás után csak rosszabb lett? – faggatózott tovább Péter.

– Azt hiszem, igen. Gyakrabban jött a fejfájás és a remegés is. Sokkal többször lettem ingerült. Mármint érti… a korábbinál is többször. A sárgaság meg egészen új volt.

– Tudja mi ez az „ismeretlen nagyméretű fehérje”? – Péter a laborértékek utolsó sorára utalt. Úgy vélte, ő már tudja.

– A technikus nem tudta megmondani.

Péter elmosolyodott a helyzet abszurditásán. A nő pedig a mosoly mögött feltételezett magabiztosságon.

– Hajoljon közelebb a kamerához asszonyom! Úgy, hogy szinte csak a szemét lássam.

A teljes történet a Detektívsztorik antológiában olvasható.

Rendeld meg!

Akció!

Original price was: 2440,00 Ft.Current price is: 990,00 Ft.

Detektívsztorik

Kiadó: Stílus és Technika
Oldalak száma: 250
Megjelenés: 2023
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-82244-2-0
Méret: 130 mm x 190 mm

Rebecca Reed: Nagy fogás | Detektívsztorik

Tom S. Knight: TÁVOZÓ LELKEK | Detektívsztorik

Detektívsztorik

Detektívsztorit fogunk írni pályázat nyertes történetéből részlet

Tom S. Knight: TÁVOZÓ LELKEK

Zsuzsa begépelt egy üzenetet és elküldte, majd az asztalra ejtette a telefont, hogy visszatérjen a munkához, amihez egyáltalán nem fűlött a foga. Ilyenkor mindig eszébe jutott, hogy mások mit látnak bele az általa űzött hivatásba.

Polgár Zsuzsa rendőr százados, első emelet 134-es iroda. Ez állt az ajtó melletti kis műanyag lapon, így tudhatja mindenki, hogy kit és hol kell szidni egy kiszabott bírság miatt. Ha valakit feljelentenek valami apró-cseprő ballépésért, az végül nála, a szabálysértési előadónál köt ki. Azt gondolná az ember, hogy ez egy fontos, megbecsült hivatás. Hiszen értéket termel az állam számára a bírsággal, melyekkel mások jogait igyekszik oltalmazni, a jogsérelmet pedig az elkövetőn megtorolni.

Zsuzsa nem így érzett. Szerinte a munkája szélmalomharc, és ráadásul nem is kifizetődő, az ügyfelek nagyobb része pedig hálátlan, bunkó fráter, de ami rosszabb, hogy ma még a főnöke is megszórta tennivalóval. Eddig azt hitte, jóban vannak. Mivel ő is nő, ebben a rendszerben csak egymásnak önthetik ki a lelküket.

A karján lévő ezüst órára pillantott, ami a gyerekén kívül az egyetlen jó dolog, amit a férjétől kapott. Fél hetet mutatott. A munkaideje lassan három órája véget ért, de még mindig az iratait rendezgette. A főnökasszony megmondta, hogy fél négy után nem fogadhat ügyfelet, viszont az iratok naprakészen tartására is utasítást adott. Azt is elvárta, hogy az ügyek ne csússzanak ki a határidőkből, a meghallgatások pedig ütemezve haladjanak. Ez azonban nem ment olyan mennyiségű ügy mellett, amennyi a szabálysértési előadók nyakába szakadt. Ráadásul az ügyiratrendezéssel járó munkáért nem engedett túlórát elszámolni. Munka pedig akadt bőven.

Az emberek lépten-nyomon szabálytalankodtak az utakon, vagy állandóan nemtetszésüket nyilvánították ki embertársuk iránt azzal, hogy névvel vagy inkább névtelenül feljelentették.

Halvány mosolyt ejtett erre a gondolatra. Egy éppen szombaton délután hangosan füvet nyíró háztulajdonost nyilván nem egy éppen véletlen arra sétáló gyalogos fog feljelenteni, ahogy a kocsijával kapualjban parkoló autóst sem véletlenszerűen mószerolja be valaki. Erre az egyik legemlékezetesebb példaként a közösségük papjának esete állt, akit a saját gyülekezetének egyik anonimusza jelentett fel.

Zsuzsa tisztán emlékezett rá. Ő magára nem tekintett templomba járóként, de amikor a pap bejött a meghallgatásra, érdekes beszélgetést folytattak, már-már bensőségesen. Annak idején ő adta össze a férjével. Szimpatikusnak találta az idős férfit. Sajnos meg kellett bírságolnia, hiszen a szabály az szabály. Később megtudta, hogy a klérus a parkolási bírság hírére ideiglenesen elvette a kocsit az atyától, büntetésből hat hónapra. Még hátravan belőle legalább a fele.

A nő úgy érezte, hogy érdemtelenül érte túl sok sérelem az atyát. A lelkiismerete nem hagyta, ezért egy vasárnap – hosszú idő óta először – elment a templomba, és miután meggyónt, egy, a bírsággal megegyező összeggel támogatta meg az eklézsiát. Olyan eseményként gondolt erre, amely a szépséget szimbolizálta az életében. Ám sajnos kevés ilyen jutott az év többi napjára, és a kocsit sem adhatta vissza az öreg plébánosnak.

Hálátlan feladat ez. Olykor azon morfondírozott, hogy szeretné magát más területen is kipróbálni. Olyan munkával, amellyel azelőtt nem próbálkozott. Ahol több inger éri. Beletúrt rövid, szőke hajába, de a feje tetején lévő hosszú tincsek rugómód álltak vissza a helyükre és lógtak ismét csaknem a szemébe. Felállt és a háta mögötti ablakhoz lépett. Lenézett a városra, amely most ért lüktetése tetőpontjára.

Az ablakban, a szoba belső világításának tükröződésében meglátta a saját fehér blúzának visszacsillanását, majd a testének körvonalait.

Nemrégen szült. Észrevette önmagán, hogy mennyire különbözik az emlékképeitől. Szélesebb lett a csípője és nagyobbak a mellei, amik szinte szétfeszítették a fehér blúz gombjait. Ez utóbbit nem is bánta annyira. Bár az ingre egyik kedvenceként tekintett, sajnálta lecserélni. Még a korábbi alakjára vásárolta évekkel ezelőtt. Ezt még el is fogadná, de a kilók makacsul ragaszkodtak jelenlegi helyükhöz, és a hasán a bőr is megereszkedett, amit most a blúz jótékonyan takart. A külsején túl más miatt is elégedetlenséget érzett.

A férje lassan három éve hanyagolta. A gyerek születése után párszor lefeküdtek, de a szexuális életükre inkább az ösztönök alantas kiéléseként tekintett, semmint örömszerzés gyanánt. Megértette, hogy két munkahelyen is dolgozik, de mindkettőben ő a főnök. Karesz megpróbálta párszor elmagyarázni neki, hogy ez hogy megy a civil életben, de az ő értelmezésében, ha ő a főnök, nagyobb szabadság jut neki. Az alkalmazottak megoldanák a problémákat, de ő mindenhol ott akart lenni, csak a felesége életében nem.

Igaz, ma bejött ide, hogy hazavigye a rendes munkaideje végén, de ezt a főnöke utasításai miatt nem fogadhatta el. Viszont a kulcsait elkérte, mert a sajátját otthon felejtette.

Jó nagy kulcscsomó volt. Rajta mindkét cég összes kulcsa. Alapvetően rendes tőle, hogy szó nélkül odaadta, de ezzel még nem tesz jóvá három évnyi oda nem figyelést. El is hessegette a gondolatot, mert egy másik férfi jutott eszébe, akit nem utasított volna el, főnök ide, vagy oda.

Majdnem egy éve kezdtek el közeledni egymáshoz, bár már jó pár éve ismerte. Vele bezzeg minden jól működhetne. A szex visszanyerte azt a jelentését, amiért fiatalon is szerette. A szerető megléte pedig plusz izgalmakat jelentett számára. Ennél talán csak azt tartotta fontosabbnak, hogy tudtak beszélni. Mindenről. A befőttektől a munkán át a főnök titkaiig. Mert azokból akadt bőven.

A teljes történet a Detektívsztorik antológiában olvasható.

Rendeld meg!

Akció!

Original price was: 2440,00 Ft.Current price is: 990,00 Ft.

Detektívsztorik

Kiadó: Stílus és Technika
Oldalak száma: 250
Megjelenés: 2023
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-82244-2-0
Méret: 130 mm x 190 mm

Rebecca Reed: Nagy fogás | Detektívsztorik

Zborai Krisztina: Egy detektív szomorú dallja | Detektívsztorik

Detektívsztorik

Detektívsztorit fogunk írni pályázat nyertes történetéből részlet

Zborai Krisztina: Egy detektív szomorú dallja

A gróf úr Ő méltósága össze-vissza sétál
Budapesten reggeltől estig fel- s alá.

Egyszer már rá is lőttek, mikor az ülés folyt,
Kérdem, mér nem marad otthon az ilyen ember?

Szép Ernő: Egy detektív szomorú dallja

1

Mire Lee Hunt végre feljutott a szobába (nem abba, amit lefoglaltak a számára, hanem Wilsonéba, de legalább feljutott), késő délutánra járt. Wilson egy kerek asztalka mellett ült a szoba közepén, és a Magyar Úriasszonyok Lapját olvasta.

Korábban két kitörést is megkísérelt Lee Hunt érdekében. Az első kísérlet a küszöbön túl három lépéssel fennakadt Tolnay rendőrfelügyelő-gyakornokon.

– Még nem végeztünk – figyelmeztette Tolnay. – Tessék szépen visszamenni.

Allen Wilson nyolcadik napja tartózkodott Budapesten, és a tessékelés egyre jobban karcolgatta az idegeit. Az önözés és a magázás között sem tudott különbséget tenni, de arról már akkor tudta, hogy nem tud, amikor Párizsban felszállt a vonatra. A tessékelés elbizonytalanította, és gúnyolódásnak érezte. Szét is estek tőle az előre megfogalmazott magyar mondatai – melyek szerint ő nem akar dacolni a rendőrség utasításaival, csak egy félperces telefonbeszélgetésre szeretne engedélyt kérni, amit nyugodtan végighallgathat a szállodában nyüzsgő összes detektív. Tolnay nem sejtette, hogy Wilson lázasan igyekszik újra összetákolni ezeket a mondatokat, de akkor se törődött volna vele, hogyha sejti. Megfordította Wilsont (aki száznyolcvanhárom centi és hetvennyolc kiló), és visszatolta a szobába. Az ajtót is bezárta mögötte.

A második kitörési kísérletnél Wilson Emilbe ütközött, a szálloda detektívjébe. Tolnay arrébb állt, a lépcsőfordulóban cigarettázott: ha elég halkan beszélnek, akkor hallótávolságon kívül. De Emil megtagadta, hogy üzenetet juttasson ki a külvilágba.

– Ha Mednyánszky rájön, márpedig rájön, lecsavarja a fejemet. Sőt angol állampolgárság ide vagy oda, a magáét is. A tényt, hogy magánnyomozó, sem írták a javára. A pisztolyról nem is szólva! Ez a maga barátja, ez valami balhés fiú? Ismerem én a színészeket!

– Ír–francia – mondta Wilson.

– Ajjaj.

Tolnay megköszörülte a torkát – Emil eltűnt. Wilson visszalépett a szobájába, de résnyire nyitva hagyta az ajtót. Tolnay nem jött fel, és nem zárta be. Wilson erre résnyire kinyitotta az ablakot is, majd leült a kerek asztalkához, amin újságkupac tornyosult: a szoba előző lakója hagyta hátra. Wilson találomra kihúzott a kupacból egy képeslapot. (A lap szépirodalmi és társadalmi folyóiratként definiálta magát, és Amerikában is elő lehetett rá fizetni, évi hat dollárért.) Lapozgatott – legjobban a hirdetéseket szerette olvasni.

Az óra ütött. Negyed öt. Lee-nek most fut be a vonata.

Csak nem lesznek olyan pechesek, hogy Lee ismerjen valakit a vendégek közül! Wilson gondolatban sorra vette őket. Öten voltak mindössze: Milotics úr szállodájának legtöbb szobáját a felújítás miatt lezárták.

A szomszédból, a 27-esből Huszár Zsuzsi művésznő nem költözhetett ki – ami azt is jelentette, hogy Lee Hunt nem költözhet be. Huszár Zsuzsi feltörekvő színésznő volt: kabarékban lépett fel meg kuplékat énekelt. A 28-as szoba az egyetemista Forray Péteré. Milotics úr lánya Berlinben élt művészéletet, de azelőtt Forrayval „jegyesek” voltak – Wilson csak gyanította, hogy a magyarok mostanság mit értenek ezalatt. Mindenesetre Forray ezért lakott itt, és ezért a 28-asban, ami a lány régi alkotásaival volt kidekorálva. Kevesebbet fizetett, mint mások, és ez – Wilson szerint – ki is járt neki: a 28-as egyik falát beborította valami csillámfaliszőnyeg, amire Wilson rá se bírt nézni, nem esztétikai ellenérzés miatt, hanem mert csillog. Ezután következett a Kék lakosztály, ahova külön kis folyosó vezetett. Itt egy hűséges törzsvendég, Dervarics Ödön földbirtokos lakott, és csinos leánya, Anna. Dervarics Ödön pontosan úgy nézett ki, mint az a figura, ami Wilson lelki szemei előtt megjelent, valahányszor magyar nyelvű olvasmányaiban azzal a szóval találkozott, hogy „dzsentri”. Dervarics Anna volt a gróf menyasszonya. Ő meg az apja várták ma reggel a grófot a Kék lakosztályban, Táar Ágost ügyvéddel együtt, hogy a házassági szerződés apróbb kérdéseit rendezzék. (A rendőrség érkezése előtt lefolyt számos kusza párbeszéd. Táar Ágost négyszer is leszögezte, hogy a Táarok nemzedékek óta ügyvédei mind a grófi, mind a Dervarics-családnak.) Dervarics Anna fél kilenckor idegrohamot kapott és felvágta az ereit, kórházba szállították, az apja pedig kérte, hogy mellette lehessen. Így a lakosztályban egyedül már csak Táar tartózkodott.

Ennyi. Egyik vendég sem tűnt veszélyesnek. Egyedül gróf Váczay Kálmán tűnt veszélyesnek.

– Kár, hogy innen nem lehetett bedobni a fegyvert a Dunába – szűrődött be egy hang a résnyire nyitott ablakon. – Boldogan végignéztem volna Mednyánszky újabb összecsapását a hajózási főfelügyelőséggel.

A detektívek voltak, akik a tetthelyet, a kis zsákutcát őrizték. Wilson fülelt, de több szó nem esett, így visszatért az apróhirdetésekhez.

Bátyám, ki 34 éves, református vallású, jó megjelenésű, ezenfelül önálló üzlettel rendelkező divatáru-kereskedő, nagyobb hozománnyal bíró leányt vagy özvegyet egy gyermekkel is feleségül venne. Szülők vagy hozzátartozók bizalommal megírt részletes levelét várom. Diszkréció biztosítva. Jelige: „Aggódó húg”

A teljes történet a Detektívsztorik antológiában olvasható.

Rendeld meg!

Akció!

Original price was: 2440,00 Ft.Current price is: 990,00 Ft.

Detektívsztorik

Kiadó: Stílus és Technika
Oldalak száma: 250
Megjelenés: 2023
Kötés: Kartonált
ISBN: 978-615-82244-2-0
Méret: 130 mm x 190 mm

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0