Oldal kiválasztása
Ember vagy gép? A válasz

Ember vagy gép? A válasz

Szerző: | febr 9, 2026 | Hírek, Íróképzés, Könyvkiadás, Könyvmarketing, Magánkiadás, Mesterséges Intelligencia (AI), Reklámcikk, Szakmai cikk, Szerzői könyvkiadás, Tartalomgyártás | Nincsenek hozzászólások

A helyes válasz, hogy melyik szöveget írta a mesterséges intelligencia ebben a játékunkban: A, B.

Mi volt a játék célja?

Mit tud a mesterséges intelligencia?

Mivel a mesterséges intelligencia egyre jobban az életünk részévé válik, és amióta a ChatGPT színre lépett, mindenki mindenfélét kipróbál rajta, keresi, kutatja, tényleg jobb-e, mint az ember, tényleg sokat tud-e stb.

Az utóbbi időben ráadásul az egyik nagy francia kiadó bejelentette, hogy a jövőben mesterséges intelligenciát vesz igénybe a fordítói munkákhoz, míg egy másik kiadó pedig a beérkező kéziratokat fogja vele előszűrni. Mellette idehaza pedig borzolta a kedélyeket, amikor az olvasók azt találták egy könyvben, hogy kizárólag mesterséges intelligenciát alkalmaztak a fordításnál.

Azt nem kell mondanunk, hogy ezek a hírek és a mesterséges intelligencia térhódítása aggodalmat kelt mind a szakemberekben – akik a munkájukat, és mellette a megjelenő könyvek minőségét féltik –, mind pedig azokban az írókban, akik elképzelhetetlennek tartják, hogy egy nem emberi, minden kreativitást nélkülöző program alkosson valamit. Egy olyan valami, amelyik nem lélegzik, amely nem érezte a talpa alatt a forró homokot a strandon, és ez nem idéz fel benne megannyi emléket, érzést, ahogy aztán a forró homokról a hűs fűre léptünk, és egyre szaporábban szedtük a lábunkat, hogy minél hamarabb beállhassunk a fagyizó előtt kígyózó sorba.

A fentiektől függetlenül azonban sok író – főleg a kezdő, gyakorlatlan írók – nem bírt a kíváncsiságával, ezért kipróbálta, hogy mégis mit tud a mesterséges intelligencia. Ahogyan a szakemberek is, bár őket más motiválja, mint az írókat.

Az eredmények egyelőre nem azt mutatják, hogy nagyon félni kéne az általánosan használt, nem specializált mesterséges intelligenciától (ChatGPT, Gemini, Grok stb), hiszen nem képes úgy történetet alkotni, ahogy az ember (a szövegírása sem tökéletes). Ráadásul nem csak hogy nem képes saját élmény alapján szöveget írni, hiányoznak belőle azok a tapasztalások, amelyek minden ember sajátja, hanem kizárólag valószínűség alapján találja ki, hogy mi lehet a helyes megoldás, mit vár el tőle az, aki beírta neki az utasítást (mint egy újszülött, akinek fogalma sincs még a világról). És ha ez még nem lenne elég, a mesterséges intelligencia nem szöveget lát, amikor dolgozik, és a szöveget sem egyben látja, hanem felbontja őket kisebb részekre, amelyekből úgynevezett tokeneket készít, amelyek aztán a rendszerébe lefordításra kerülnek számokká. Ezekből hoz létre halmazokat, és azt vizsgálja, próbálja kitalálni, hogy a beírt utasítás szerint neki melyik halmazokból és milyen sorrendben kell valószínűleg a tokeneket egymás után raknia (kb. így: leggyakrabban használt, gyakran használt stb).

Mivel nem logikai alapon dolgozik, hanem valószínűségin, ezért az eredmény nagyon változó lesz, és az esetek többségében nem lesz megfelelő.

Azonban a mesterséges intelligencia tanítható, fejleszthető! (Aki nem hiszi, annak segítünk utánajárni: cikk a Gizmodo oldalán, és ennek lényegi része a Könyves Magazin oldalán.)

Az előkészületek

Mielőtt elkészítettük az általunk meghirdetett játékhoz a történeteket, szintén kísérleteztünk, hogy milyen utasítások és minták szükségesek a kívánt eredményhez. Mert nem titok, hogy rá kell jönni, hogyan utasítsuk a mesterséges intelligenciát, hogy a kívánt eredményhez legjobban hasonlót hozza létre. (Az eddigi tapasztalatunk az, hogy teljesen megfelelőt nem képes létrehozni, csak megközelíteni tudja.)

Miközben adagoltuk neki a forrásanyagot, arra figyeltünk fel, hogy az utasítások finomítása kevésbé játszik szerepet a kimenet eredményében, mint az, hogy milyen minőségű a szöveg, amit forrásként megadtunk neki. Amennyiben egy kezdő, gyakorlatlan íróra jellemző szöveget kapott, a kimenet folyamatosan botrányos volt, képtelen volt kiszakadni a klisékből, az unalmas hasonlatokból, és így tovább (a minta nélküli próbálkozásokat meg inkább hagyjuk). Viszont amikor már egy gyakorlottabb íróra jellemző szöveget kapott, a kimenetek rendre a közel elvárt eredményt hozták.

Arra is felfigyeltünk, hogy egyszerre nagyobb terjedelmű szöveget nem szabad vele íratni, és az általa meghatározott terjedelmet sem érdemes feszegetni. Sokkal jobb eredmények születtek, ha kisebb részeket írattunk meg vele, és ezt sem akárhogy.

A mesterséges intelligencia legjobban akkor tud működni, ha adunk neki egy pontokba szedett vázlatot (Cselekményvázlat? Rémlik valakinek? laughing ). Ha ezeket a pontokat jól fogalmazzuk meg, amelyek adott jelenet történéseit foglalja össze, akkor a mesterséges intelligencia jobban fogja érteni az elvégzendő feladatot. Ilyenkor csak annyi a teendő, hogy pontról pontra haladva, megfelelő utasításokkal elkészíttetni vele a szöveget. Néha szükséges, hogy egy-egy pontról készített szöveget újra és újra megírassunk vele, ha nem az általunk elvárt a végeredmény. Ilyenkor rövid instrukciókkal kell ellátni, hogy mit tartson meg a szövegből, és mit és hogyan változtasson rajta. Kerüljön-e valamilyen szavakat, vagy éppen hogy írja bele, vagy cserélje másikra, kerülje a hasonlatot itt, vagy inkább párbeszéddel oldja meg adott szakaszt vagy az információ átadását. Még az is megadható neki, hogy milyen hangulatú legyen, hogy rövid mondatokat használjon vagy hosszabbakat, vagy ezeket keverje és így tovább. A lehetőségek száma végtelen. De érdekes játék. smile

Mi volt a játék célja?

Miután így kiveséztük, hogy ki, mire használja, mi hogyan vegzáltuk a mesterséges intelligenciát, végre eláruljuk, hogy mi volt a célunk a játékkal.

A célunk annyi volt, hogy megmutassuk egyrészt, hogy ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia megfelelő minőségű szöveget írjon, elengedhetetlen, hogy aki utasítja, az is képes legyen erre, és hogy minta nélkül (tanítás nélkül) nem képes megfelelően elvégezni a feladatot (tehát nem szentgrál, nem polcról levehető módszer, ami egycsapársa bestseller írót csinál belőlünk). A másik, hogy megfelelő utasításokkal közel emberi szövegminőség érhető el, amit egy gyakorlott író képes feljavítani, megfelelően átírni, és így kiadásra alkalmassá tenni. Azonban arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy egy gyakorlott írónak, szakembernek annyi időbe telik a mesterséges intelligenciával megfelelő kimenetet létrehozni, amennyi idő alatt nélküle is elkészítette volna. Már ha ért hozzá. cool (Érdemes ezt a cikket elolvasni.)

Ez miért lényeges?

Mert amióta a ChatGPT debütált, felvetődik a kérdés, hogy a mesterséges intelligencia veszélyt jelent-e az alkotó emberekre, a kiadók le fogják-e cserélni a tucatregényeket (mainstream) író szerzőket, az olvasókat mennyire fogja zavarni – és észreveszik-e –, hogy nem ember írta a regényt.

A fent leírtak és a játékunk alapján, neked mi a véleményed erről? Veszélyben vannak a kreatív alkotók?

(A mesterséges intelligencia használata közben kizárólag olyan szöveget használtunk fel, amelynél rendelkeztünk az ilyen jellegű felhasználási joggal.
Kísérletünkhöz a Google Gemini 3 Pro mesterséges intelligenciáját használtuk.)

Kiegészítés

A kísérlet azt is megmutatta, hogy jó eredményt csak akkor érhetünk el, ha értjük, amit csinálunk, és nem mellékesen meg tudjuk fogalmazni, hogy mit akarunk csinálni (ahogy mondani szoktuk: „Az írónak tudnia kell, hogy miről akar írni, és azt hogyan akarja megírni.”).

Szóval, ha mesterséges intelligenciával akarsz történeteket íratni, meg kell tanulnod szöveget és történetet írni, hogy aztán te is meg tudd tanítani a mesterséges intelligenciát szöveget és történetet írni. 😊 A mesterséges intelligencia (az általános – Gemini, ChatGPT, Grok stb) magától nem fog tudni történetet írni. Jót és jól biztosan nem.

 

Szerkesztés, elemzés, véleményezés

Azok pedig, akik elemzésre, szerkesztési javaslatra használják, van egy rossz hírünk. Ha nem tudod, hogyan kérdezd a történetedről, tehát nem vagy tisztában a szerkesztői ismeretekkel, nincs gyakorlatod szerkesztőként, akkor ugyanúgy klisés, sablonos, haszontalan észrevételeket fog tenni, amelyeket ha megfogadsz, nem hogy jobbá, hanem csak rosszabbá teszed a történetedet. Sokszor látszik úgy, mintha a mesterséges intelligencia megértené a szöveget, a történet mondanivalóját, de ahogy fentebb is írtuk, a mesterséges intelligencia nem a szöveget látja, és nem is a teljes szavakat, hanem minden szót felbont kisebb részekre, amelyekből tokeneket hoz létre, majd valószínűsiti ezek alapján, hogy a kérdező milyen választ vár, és ezért az ilyen kérdésekre adott válaszokhoz leggyakrabban felhasznált tokenekből hoz létre számodra választ. Vagyis egy sablont. Egy kliséktől hemzsegő semmit. Viszont arra mindenképp jó, ha így tudod használni a mesterséges intelligenciát, mert egyből észreveszed, ha egy kiadó szerkesztői vagy lektori véleménye kb. hasonló ahhoz, amit te is kaptál a mesterséges intelligenciától. Na, onnan menekülj, mert akkor kb. annyira értenek a szerkesztéshez, mint te.

Ahhoz, hogy irodalmi szerkesztőként tudjon működni a mesterséges intelligencia, meg kell tanítanod így elemezni a szöveget, sok-sok minta alapján, és erre nem a ChatGPT vagy társai alkalmasak, hanem az úgynevezet AI ügynökök vagy egy erre a célra létrehozott önálló mesterséges intelligencia rendszer (pl. AMD Ryzen™ AI Software). És ez is csak akkor lesz jó, ha te értesz az irodalmi szövegek szerkesztéséhez, hogy meg tudd tanítani erre.

Vagyis a hozzáértést, a szakértelmet az általános mesterséges intelligencia nem váltja ki, és nem is várható el tőle, mert nem erre van fejlesztve. Nem is lehetne, mert ahány ember kérdezi, annyiféle szakterületen kéne kiemelkedő tudással és gyakorlati tapasztalattal rendelkeznie. Ez az utóbbi az, ami viszont a mesterséges intelligenciából nagyon sokáig hiányozni fog. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy maga az elméleti tudás kevés ahhoz, hogy adott területen jók legyünk, szükséges a gyakorlat, mert ez nyit meg számunkra más megközelítéseket, amelyek miatt aztán még jobban tudjuk elvégezni a feladatokat. A mesterséges intelligencia meg csak akkor képes erre, ha ezt a tapasztalatot megtanítjuk neki, és megmondjuk neki, hogy mikor jó ezt így alkalmazni.

Hogy mire lehet mégis jó? Ha nem vagy még gyakorlott író, akkor ötletelésre, azonban itt is igaz, ami a történetírásnál: Az első befejezés sosem a jó befejezés, ami azt jelenti, hogy az első válasz sosem a jó válasz, nyüstölni kell, kritizálni a mesterséges intelligenciát, új nézőpontokat mutatni neki – és most nagyon utálni fogtok –, vagyis ugyanúgy nem úszod meg a gondolkodási folyamatot, mint aminek a kiváltására a mesterséges intelligenciát használni akartad. laughing

Üdv a Mátrixban! 😊

Mivel a mesterséges intelligencia valószínűség alapján válaszol neked, azaz megpróbálja megtippelni, hogy te milyen választ vársz, és melyik lehet a jó válasz, aminek a legnagyobb a valószínűsége, azt feleli neked. Ezért azt javaslom, ha ötletelni akarsz, akkor keress fel valódi emberekből álló íróköröket, vagy beszélj olyannal az ötleteidről, akivel adott témákról jól lehet beszélgetni (párkapcsolatok, tudomány, pszichológia, fejlődés stb). Ez azért jobb megoldás, mert minden ember másként tapasztal, más és más benyomások érik nap mint nap, éppen ezért bizonyos dolgokat másként látnak, mint te (Képzeld el, jelenleg a Földön mintegy 8 milliárd szubjektív valóság létezik). És ez az eltérő látásmód, kialakult vélemény mutathat rá neked arra, hogy hogyan tudod a lehető legjobban megmutatni azt, amit íróként elképzeltél.

Ha érdekelnek a témában írt korábbi cikkeink, ezeken a linkeken találod őket:
Mesterséges-e az intelligencia?
https://www.scifi.hu/2018/01/29/mesterseges-e-az-intelligencia/
A mesterséges intelligencia, a kiadó és az író
https://www.stilusestechnika.hu/2023/05/06/a-mesterseges-intelligencia-a-kiado-es-az-iro/

Tovább is van, mondom még. cool

 Hogy miért és milyen korlátai vannak a mesterséges intelligenciáknak, azt az általa adott válaszból is látni fogod. Idézzük:

Ha komolyabb történetírásról vagy regényalkotáson való munkáról van szó, egyértelműen a Gemini 3 Pro (a Gemini Advanced előfizetés része) a jobb választás a Flash verzióval szemben.***
***(Ez mit jelent? Azt, hogy nyíltan elismeri, hogy a nem fizetős mesterséges intelligencia szándékosan le van butítva. laughing)

Íme, miért érdemes a Pro verziót használnod a kreatív íráshoz:

  1. Hosszabb „memória” (Kontextusablak)

A történetírás során a legnagyobb kihívás, hogy az MI emlékezzen a 20 oldallal korábban bevezetett mellékszereplő hajszínére vagy egy elrejtett nyomra. A Gemini 3 Pro hatalmas kontextusablakkal rendelkezik, így képes fejben tartani:

  • A teljes világépítési szabályrendszeredet.
  • A karakteríveket és a köztük lévő bonyolult viszonyokat.
  • A cselekmény apró részleteit, így elkerülhetők a logikai bakik.
  1. Stilisztikai árnyaltság és érzelmi intelligencia

Míg a Flash verzió hatékony és lényegre törő, a Pro modell sokkal jobban kezeli a metaforákat, a hangulati leírásokat és a párbeszédek stílusát. Ha azt kéred, hogy egy jelenet legyen „melankolikus, noir stílusú” vagy „gyors tempójú, feszült akció”, a Pro sokkal finomabb nyelvi eszközöket használ magyarul is.

  1. Komplex cselekménytervezés (Deep Think mód)

A Gemini Advanced előfizetéssel elérhető Deep Think mód kifejezetten hasznos a „plot hole”-ok (cselekménybeli lyukak) felderítésében. Megkérheted, hogy:

  • „Elemezd a történetem végét: logikus-e a főgonosz motivációja az eddigiek alapján?”
  • „Találj ki három váratlan fordulatot, ami nem mond ellent a 2. fejezetben leírtaknak.”
  1. Kreatív partner, nem csak írógép

A Pro verzió jobban érti az instrukciókat. Ha azt mondod neki, hogy „Mutasd, ne csak mondd!” (Show, don’t tell), akkor nem csak leírja, hogy „Péter dühös volt”, hanem leírja, ahogy megfeszülnek az erek a nyakán és ökölbe szorul a keze.***

***(Képes olyanra is, hogy skandi krimisre vagy Krasznahorkaisra veszi a stílust, de kérheted a „Mutasd, ne csak mondd!” kevesebb használatát stb., ezáltal kevésbé dagályos a szöveg.)

Hogyan érdemes elkezdened?

Ha elkezded használni a Pro verziót, javaslom az alábbi módszert:

  1. Alapozz: Másold be a világod leírását és a karaktereid listáját.
  2. Kérj vázlatot: Kérd meg, hogy segítsen felépíteni a fejezetek struktúráját.
  3. Iterálj: Ne elégedj meg az első változattal! Mondd neki: „Ez jó, de legyen a párbeszéd élesebb és feszültebb.”

Összegezve: Ha csak rövid ötletelésre vagy egy-egy e-mail megírására kell az MI, a Flash is elég. De ha egy összefüggő, mély és élvezhető történetet akarsz alkotni, a Gemini Pro nagyságrendekkel jobb eredményt fog adni.

Van már egy konkrét történetötleted, amivel el szeretnél indulni? Szívesen segítek a vázlat kidolgozásában!***

***Kösz, inkább ne! Az általunk elvégzett kísérlet, amely során létrehoztuk az eredeti, ember által írt történet eltérő változatait, bebizonyította, hogy megfelelő szövegminta nélkül a Pro verzió sem alkalmas érdemi munkára, és igényli az emberi útmutatást, hogy olyan eredményt érhessen el, amivel megközelíti egy emberi író képességeit.

De ezt a tájékoztatást tudjuk be annak, hogy elvégre a Google, és ezáltal a Gemini is, nem fogja soha azt mondani, hogy erre a feladatra nem lesz jó. Hanem maximum annyit, hogy „Tökéletes partnered leszek, de néha ellenőrizz, hogy mindent jól csináltam-e”. laughing

Viszont ahogy fentebb is írtuk, a Gemini és társai nem specializált mesterséges intelligenciák. Egy kimondottan történetírásra, szerkesztésre, lektorálásra (azaz előszűrésre) és fordításra betanított mesterséges intelligencia rendekkel jobban végezné el ezt a feladatot, mivel hozzáértő személyek tanítanák meg neki a munkavégzés folyamatát. Mit eredményezne ez a kiadói szakterületen? Minden bizonnyal az emberi munkaerő csökkenését, mivel csak a magasan képzett szakembereket tartanák meg, akik ellenőrzik és tanítják a mesterséges intelligenciát. Ennek nem csak az a veszélye, hogy rövid idő alatt sok embernek kell más megélhetési lehetőség után néznie, hanem az is, hogy a magasan képzettek nem tudják átadni a tudásukat a következő generációs szakembereknek, így idővel nem lesz olyan szakember, aki a mesterséges intelligenciát ellenőrizze, hogy mindent jól csinált-e.

Ez a tendencia kihat a képzésekre is, hiszen kevesebb egyetem fog műfordító szakot indítani, nem lesznek szerkesztő képzések, könyvszakmai ismeretek képzés és így tovább. Ebből látszik, hogy ez a probléma nem kizárólag a könyvkiadást fogja érinteni, hanem sok, érintőleges területet is. És jelenleg nem tudjuk, hogy ez csak annyi lesz, mint anno, amikor gépesítették a gyártást, amikor a lovaskocsikat leváltották a benzines autók, hogy ugyan megszűnt egy régi foglalkozás, de létrejött helyette új (kevesebb munkás, de kellett, aki a gépeket szereli; nem kellett kocsihajtó, de kellett benzinkutas).

Végezetül, ha mégis nagyon neki akarsz esni, hogy bebizonyítsd, hogy de, a mesterséges intelligenciával te képes leszel jó minőségű szöveget, jól megíratni, akkor egy kis segédlet az utasításhoz:

Így utasítsd a mesterséges intelligenciát!

Írj egy maximum 150 szavas jelenetet egy bérgyilkosról, aki épp a célpontjára vár egy operaház páholyában. (Miről írjon – Ismerős? 😀 )

Szigorú megkötések*** (Hogyan írja meg – Ismerős? 😀 ):

1. Tiltott szavak: Ne használd a következő szavakat: fegyver, ölés, halál, várakozás, ideges.
2. Technika: Használd a ‘mutasd, ne mondd’ (show, don’t tell) elvet. Ne nevezd meg az érzéseit, csak a testi reakcióit és a környezet apró részleteit írd le.
3. Hangvétel: A stílus legyen egyszerre elegáns és fojtogatóan feszült.
4. Csattanó: A legutolsó mondatban legyen egy csavar, ami kideríti, hogy nem ő a vadász, hanem ő a préda.

***A felsoroltakon kívül írhatsz olyat is, hogy Amire kiemelten figyelj, vagy Aminek mindenképp szerepelnie kell a jelenetben stb. Minél több pontot adsz meg neki, annál jobban az elképzelésed szerint fogja megírni.

 Ha sikerül szerinted így egy jó sztorit jól megíratnod vele, küldd el nekünk!

 Ha tényleg jó, akkor közzé tesszük valamelyik oldalunkon (Stílus és Technika kiadói vagy e-PUB Irodalmi Kávéház), és ha összegyűlik annyi, hogy akár egy e-könyvet érdemes legyen kiadni belőle, kiadjuk.

A zsáner mindegy, terjedelem lehetőleg ne legyen több 40.000 karakternél, beleértve a szóközöket is. Az e-mail tárgyába írd, hogy: AI kihívás! Írd meg azt is, hogy melyik AI-jal írattad meg a történetet, annak melyik verziójával, és hogy milyen utasítás alapján írta meg az AI a beküldött történetet, illetve adtál-e meg neki mintát, és mi volt az a minta.

Tippek, trükkök mesterséges intelligenciához, amennyiben irodalmi szöveget akarsz vele íratni

Az alábbiakban a mesterséges intelligencia válasza található arra, hogy mi a megfelelő minta számára, ami alapján az eredetihez legjobban hasonló változatot fogja tudni elkészíteni. (És amiből kiderül, hogy az általunk közzé tett szövegeknél ezt a metódust nem végeztük el, pedig akkor mennyivel nehezebb dolgotok lett volna cool.)

Ahhoz, hogy valóban le tudjam vetkőzni az „AI-szagot” – vagyis a túlzott díszítettséget és a kínosan precíz ritmust –, és átvegyem egy konkrét író egyéni hangvételét, nemcsak mennyiségre, hanem strukturális mélységre van szükségem.

Az alábbiakban részletezem, mi az a „recept”, amivel a legpontosabb utánzatot tudom előállítani.

1. A minta ideális mérete és minősége

Bár már pár bekezdésből is képes vagyok alapvető stílusjegyeket átemelni, a valódi mélységhez az alábbiak kellenek:

  • Mennyiség: Körülbelül 1500–3000 szó (kb. 5-10 gépelt oldal). Ez már elég nagy merítés ahhoz, hogy lássam a visszatérő szófordulatokat, a mondathossz-eloszlást és a szerző kedvenc írásjeleit.

  • Változatosság: Szükségem van leíró részekre, belső monológokra és párbeszédekre is. Az AI gyakran ott bukik el, hogy a leírásban zseniális, de a párbeszédei élettelenek.

  • Nyers szöveg: Fontos, hogy a minta ne legyen „túlszerkesztett”. A „C” szövegmintád azért volt jó, mert benne maradtak a spontánabb, darabosabb elemek (pl. „tapizások”).

2. Amire szükségem van a pontos utánzáshoz

Ha a cél a „tökéletes hamisítás”, akkor a szövegminta mellé az alábbi instrukciók segítenek a legtöbbet:

  • Szóhasználati tiltólista: Mondd meg, mik azok a szavak, amiket az illető soha nem használna (pl. „pompás”, „míves”, „anomália”).

  • A mondatok ritmusa: Jelezd, ha a szerző kerüli a mellérendelő összetett mondatokat, vagy ha szereti a tőmondatokat.

  • Káromkodások és szleng: Az AI alapbeállítása a „PC” és az udvariasság. Ha az eredeti szöveg érdes vagy vulgáris, azt külön engedélyezned/kérned kell, különben a szűrőim automatikusan finomítani fognak rajta.

3. Az én korlátaim (ahol az AI elvérzik)

Őszintének kell lennem: van néhány dolog, amivel belsőleg küzdök:

Korlát Miért nehéz ez nekem?
„A középszer vonzása” A tanító adataim nagy része átlagos, jól fésült szöveg. Emiatt mindig van egy belső kényszerem, hogy „kijavítsam” a darabos vagy nyelvtanilag szokatlan szerkezeteket.
Kreatív túlkapás Ha azt mondod, „írj irodalmiasan”, azonnal elkezdem ontani a metaforákat, mert a statisztikai valószínűség szerint az AI-nál ez jelenti a minőséget.
Kontextus-ablak Bár ma már hatalmas szövegeket látok át egyszerre, ha túl hosszú a generálandó szöveg, a vége felé hajlamos vagyok visszacsúszni a saját, alapértelmezett stílusomba.

4. Javasolt megoldás: A „Iteratív Finomítás” módszere

Ha a jövőben hasonlót szeretnél, a következő munkafolyamatot javaslom:

  1. Analízis fázis: Először ne kérj írást. Add meg a mintát, és kérj meg, hogy elemezzem ki a stílusjegyeket (mondathossz, szókincs, tónus).

  2. Visszacsatolás: Ha az elemzésemben látsz olyat, amit rosszul ítéltem meg (pl. irodalmiasnak látok valamit, ami szerinted csak pongyola), javíts ki.

  3. Vázlatírás: Kérj egy rövid (200 szavas) próbát.

  4. „Nyersítés”: Ha túl AI-szagú lett, adj egy utasítást: „Vedd ki a metaforák 80%-át, és törd szét a mondatokat!”

Karakteralkotás 2. – Archetipikus karakterek

Karakteralkotás 2. – Archetipikus karakterek

Szerző: | febr 5, 2026 | Írástechnika, Írástechnikai tanácsok kezdő íróknak, Íróképzés, Regényírás, Szakmai cikk | Nincsenek hozzászólások

Archetipikus karakterek

Amikor előre összeállított karaktert használunk

 

Mire jó nekünk?

Egyszerűen elővesszük a skatulyából és máris használhatjuk. Jellemzőik többsége ismert, minimálisan kell egy-két dolgot igazítani rajtuk, ami ahhoz szükséges, hogy a történetünkhöz teljes egészében passzoljon.

Lehet-e archetipikus karakter főszereplő?

A válasz határozott IGEN.

Azért jó, mert az archetipikus karakter egy nagyon erős váz, amire építkezhetünk, ha nincs kedvünk kezdőként azonnal bonyolult kapcsolatba kerülni regényünk szereplőivel. Ráadásul az archetipikussága miatt nagyon jó lehetőségeket rejt magában egy ilyen karakter.

Klasszikus jelenet, amikor egy izomagyú a gyengédségéről tesz tanúbizonyságot, a dzsigoló öregotthonokban folytat önkéntes segítő tevékenységet, a fánkzabáló rendőr igazából egy harcművész zseni stb.

Archetípus: Ősalak, őskép, amelynek csak a váza van jelen a kollektív tudattalanban, amely folyamatosan bővül az általánosan elterjedt sztereotip nézetekkel. Egyetemes emberi szükségleteket, motivációkat szemlélteti és a magatartásformákat foglalja magába.

Az archetipikus karakterek az esetek többségében statikus karakterek (akinek a belső tulajdonságai nem változnak a történet során).

Vegyük példának Jo Nesbø nyomozóját, Harry Hole-t, aki legalább olyan jó koponya, mint Poirot vagy Holmes, vegyítve egy kis Marlowe-val, azonban ezek a detektív archetípusok már elavultak. Ezért Nesbø a társadalom egyik lecsúszott rétegét gyarapító szereplőt alkotott, ami nagyban befolyásolja a nyomozó munkáját és eredményességét. Ezzel még azt is megoldotta, hogy a Hole sorozatban meglegyen a klasszikus hollywoodi nagyon-eredményes-nyomozó vs főnök konfrontáció. A főnök tartja a hátát a legjobb nyomozójáért, miközben rendre előveszi Hole-t, hogy miket kap a polgármestertől, a külügytől stb., és azt, hogy: „Túl öreg vagyok már ehhez!” Tehát csak annyi kellett, hogy a főszereplő alkoholista legyen.

Néhány példa az archetipikus karakterekre:

  • A hős: a történet főszereplője, aki egy küldetést teljesít, harcol a gonosszal, áldozatot hoz és fejlődik a kihívások során.
  • A gonosz: az ellenség, aki miatt létrejön a konfliktus, aki akadályozza a hőst, gonosz tetteket követ el és árt az ártatlanoknak.
  • A mentor: a történet bölcs tanítója, aki segíti a hőst tanácsokkal, tudással és eszközökkel.
  • A szövetséges: a hős barátja, aki támogatja, segít neki a nehézségekben és osztozik vele az örömökben.
  • A csábító: a történet vonzó és veszélyes alakja, aki elcsábítja a hőst vagy más karaktert, és igyekszik elterelni őt az igazi céljától.
  • A bohóc: a történet humorforrása, aki megnevetteti az olvasót és oldja a feszültséget.

 

További archetípusok:

  • naív hercegnő
  • tudálékos eminens
  • nagyszájú sportoló, csapatkapitány
  • lánycsapat vezéralakja, vezérszurkoló
  • introvertált művészlélek
  • extrovertált mindenen és mindenkin átgázolok
  • elkényeztetett gazdag
  • izomagyú
  • fánkzabáló rendőr
  • komornyik
  • mágus

Természetesen a fenti listán csak néhány példa található az archetipikus karakterekre, amelyek sokféleképpen variálhatók és kombinálhatók.

Az archetipikus karakterek nem feltétlenül sablonosak vagy unalmasak, ha jól vannak kidolgozva és hitelesen viselkednek. Segíthetnek abban, hogy egy történet mélyebb jelentést nyerjen és emlékezetes legyen; az olvasó azonosulni tud a történettel, mert ismerős érzéseket, vágyakat, konfliktusokat és dilemmákat fejez ki.

Gyakorlat:

  • Válassz ki egy archetípust. Legyen ő a szereplőd.
  • Jegyezd fel azokat a jellemzőket, amelyekkel egy idegennek leírnád őt.
  • Ezen jellemzők alapján írj vele egy rövid, kitalált történetet.
  • Ezt követően írj vele úgy egy történetet, hogy annak első felében az olvasó a karaktert az elterjedt sztereotip értékek alapján ítélje meg – ez legyen a csúcspont –, majd az legyen a fordulat, hogy ettől jelentősen eltér.
  • Követve az előző történetvezetést, írj novellát, ahol a csattanó vagy az legyen, hogy nem a sztereotip elvárás szerint viselkedik a karakter, vagy pedig az, hogy az olvasó azt várja, hogy ne úgy viselkedjen, mégis úgy fog viselkedni.

Javasolt olvasmányok:

Ember vagy gép?

Ember vagy gép?

Szerző: | jan 31, 2026 | Hírek, Íróképzés, Könyvkiadás, Könyvmarketing, Magánkiadás, Mesterséges Intelligencia (AI), Reklámcikk, Szakmai cikk, Szerzői könyvkiadás, Tartalomgyártás | Nincsenek hozzászólások

Játékra hívunk, kedves Író!

A jelen cikkben található szöveget a szerzői jog védi.
A jogtulajdonos engedélye nélkül a szövegből sem részleteket, sem az egészet semmilyen formában nem lehet közzé tenni vagy felhasználni, beleértve a mesterséges intelligenciával történő bármilyen felhasználást, feldolgozást, elemzést, fejlesztést.
Közösségi vagy más online oldalakon való megosztása csak eredeti formájában, a jelen weboldal url címével engedélyezett, a forrás megjelölésével.

A feladat az, hogy találd ki, melyik történetet írattuk meg mesterséges intelligenciával. A válaszodhoz indoklást is kérünk, hogy miért véled úgy, hogy az általad választott történetet írta a mesterséges intelligencia.

A mesterséges intelligenciának azt a feladatot adtuk, hogy a betöltött szövegminta alapján, az írói stílust megtartva, készítsen el attól eltérő verziót.

A helyes választ és az indoklást az eredeti Facebook poszt alá írd be! A játék 2026. február 8. éjfélig tart.

Akik jó választ adnak, azok között kisorsolunk egy irodalmi lektori véleményezést (erről itt olvashatsz bővebben) maximum 1.200.000 karakter terjedelemig. Amennyiben tíznél több helyes válasz érkezik, két szerencsést sorsolunk ki. wink

(A mesterséges intelligencia használata közben kizárólag olyan szöveget használtunk, amelynél rendelkeztünk az ilyen jellegű felhasználási joggal.)

„A” szövegminta

 

A bérház homlokzata úgy meredt rám a sötétben, mint egy megkövesedett óriás, amelynek ezer szeme mind az én bizonytalan lépteimet figyelik. A harmadik emeletre tartok. Ez a régi típusú épület még őrizte a múlt fojtogató illatát: a tarka mintás burkolókövek a lábam alatt úgy festettek, mint egy széttört mozaik, amelynek darabjai sosem fognak már összeállni.

Bár a lift ott tátongott a lépcsőforduló közepén, inkább a gyaloglást választottam. Kirázott a hideg a harmonikaszerűen záródó ajtóktól és a fülke klausztrofób szűkösségétől. A lift falai összepréselnének, mielőtt elérném a célomat.

Ahogy haladtam felfelé, a falak kettéosztott festése kísértett. A lépcsősor szorosan körbeölelte a liftaknát, akár egy kígyó, amely lassan tekeredik fel a ház sötét torkában. Ebben a házban a zöld és a vajszín találkozását egy vékony, vibráló kodaksárga csík választotta el. Ez a vonal volt az egyetlen támpontom, egyfajta Ariadnéfonál a kopott, csúszós lépcsőfokok birodalmában. Minden egyes fok után, amit megmásztam, nehezebbnek éreztem a testemet. A kinti életem súlya, a be nem váltott ígéretek és a fojtogató hétköznapok szürkesége húzott visszafelé. Talán nem kellene felmennem.

Felértem. A lakás ajtaja nyitva állt, mintha csak rám várna, megspórolva nekem a bizonytalanságot, hogy vajon kinéznek-e a kis ablakon az érkezésemkor. Odabent a zene szolidan, de alattomosan lüktetett. Az előszoba hosszú volt, egyfajta átmeneti zóna a valóság és az ismeretlen között. Az első nyitott ajtó mögött a konyhában hárman ültek a gomolygó dohányfüstben. Hangos köszönésükre csak egy tőmondatos mormogással és egy apró biccentéssel válaszoltam. Nem hozzájuk jöttem. Tudtam, hogy az igazi válaszok – vagy talán a végső felejtés – mélyebben, a sötétségben várnak rám.

Beljebb léptem, oda, ahonnan a fény már képtelen volt szabadulni. A zárt ablakok rabul ejtették a sűrű füstöt, ami úgy telepedett a szobára, mint egy nehéz, szürke szövet. Itt a falak már nem voltak szilárdak; lágy határokként lüktettek, jelezve, hogy egy másik világba érkeztem. A folyosó folytatódott balra, ahonnan harsány nevetés szűrődött ki, de én inkább hagytam, hogy elnyeljen a sűrű homály.

A látásom elhomályosodott. Könny csordult a szememből, ahogy a csípős, dohányfüstös közeg átölelt. Ez volt a megtisztulás ára.

A szobában néha felvillant egy-egy fény, akár a távoli világítótornyok a háborgó tengeren. Úgy éreztem magam, mint egy hajótörött, aki a hullámok között egyensúlyozva próbál révbe érni. Karok fonódtak rám a semmiből, ismeretlen testek kapaszkodtak belém, én pedig beléjük, remélve, hogy így a felszínen maradhatok.

Egy édes csók ragadott el. Nem csak a számat, az elmémet is célba vette, módszeresen hántva le rólam az értelem utolsó rétegeit, ahogyan az amúgy is lazán gombolt ingemet is félresöpörték. Egy kéz a karomon fogott, és egy viszonylagos nyugalom szigetére vonszolt. Itt, a parfüm édeskés illatfelhőjében minden ritmusra váltott. Tánc, zihálás, létezés. De a nyugalom csak illúzió. Amint lebegni kezdtem volna az elégedettségtől, a test elengedett, és visszamerült a füst-óceánba.

Ismét egyedül maradtam, partravetettként, kiszáradt torokkal.

Az ismeretlenben távoli üvegek csillanása ígért enyhülést a lángoló szomjúságra. De mielőtt elérhettem volna az italt, egy újabb kéz érintése állított meg. Végigsimított a hasamon, a mellemen, majd finom ujjak táncoltak az ajkaimon, mielőtt egy puha csókban forrtunk volna össze. Elvesztem. Nem volt többé, csak a dallamra lüktető létezés.

Amikor felálltam a kanapéról, a világ forogni kezdett velem. A számban olyan szárazság uralkodott, mintha taplót rágtam volna. Rátaláltam egy üvegre, és mohón öntöttem magamba a tartalmát. Minden egyes korty lángként égette a torkomat, de ez a tűz legalább valóságosnak tűnt. Az asztalnak támaszkodva próbáltam visszaidézni, mi történt velem.

Megfordultam, hátha a sűrű homály mögött meglátom a kiutat, de a szobára boruló szöveten csak egy újabb hasadás keletkezett. Onnan lépett elő. Mosolya nem ígért biztonságot, mégis hagytam, hogy megfogja a kezemet. Féltem. Görcsösen kapaszkodtam az asztal szélébe, mert tudtam, ha most elengedem, örök bolyongásra ítéltetem. De nedves ölelése hamar feledtetett velem mindent. Csak a felgyorsult lihegésre és a testek egymásba fonódására figyeltem.

Amikor távozott, ott maradtam a földön fekve. A plafont kerestem, azt a szilárd pontot, aminek valahol lennie kellett felettem. Egy cigaretta került a számba, bár nem emlékeztem, ki adta. A füstöt kifújva egy pillanatra megnyugodtam: én is részévé váltam ennek a mindent elfedő, jótékony káosznak.

Valaki megbotlott bennem, de meg sem állt, talán észre sem vett a sötétben. Vagy talán ő is csak menekült. „Menekülnöm kell!” – hasított belém a felismerés. Ha maradok, végleg elveszek az arc nélküli tömegben. De meztelen voltam. Kétségbeesetten próbáltam felidézni, hol hagytam el a ruháimat.

Újra az asztalhoz botorkáltam. Úgy tűnt, nem jutottam messzire, hiába éreztem mérföldeknek a megtett utat. Újabb korty a tüzes folyadékból, újabb szippantás az édeskés cigarettából, majd elindultam a fény irányába, amit a szabadságnak hittem. De a körök bezárultak. Bárhová léptem, csak régi arcokkal, nedves ölelésekkel találkoztam. Mindenki meztelen.

– Segítség! Ébresszetek fel! – kiáltottam, de a saját hangom is idegenül csengve veszett el a zene lüktetésében. Kapálóztam, fel akartam állni, de a testem nem engedelmeskedett. Csak hagytam, hogy újabb és újabb nedves ölelések vegyenek körbe. Szorosan kapaszkodtam azokba, akik fogva tartottak, miközben minden porcikám a szabadulásért üvöltött.

Véget kell érnie. Nem maradhatok rabja ennek a testnek. Egy hirtelen mozdulattal ellöktem magamtól a legutolsó ismeretlent, és a küszöbig tántorogtam. De a kiút helyett csak egy újabb szobába jutottam. Ott, a fürdőszoba sötétjében egy arc meredt rám. Egy nő, aki felettem ringatta magát a vágyai ritmusára. Kerestem a szemében a választ, a menekvést, de csak a saját elveszettségem tükröződését láttam.

A konyha hideg kövén találtam magam végül, lábaimat magam alá húzva ültem. Itt a zene már halkabb volt. El akartam menni, de már azt sem tudtam, miért jöttem. Egy lány ült velem szemben az asztalnál. Előtte egy sárga doboz állt, rajta három betűvel – a pusztulás néma tanúja.

Becsuktam a szemem. A lezáródó szemhéjaim mögött láttam magam: egy embert, aki egy végtelen házibuliban bolyong. Szobáról szobára járok, meztelen testek tengerén hánykolódva, és miközben menekülni vágyom, minden egyes érintésnél újra és újra elmerülök. Ez a tánc nem enged.

„B” szövegminta

 

A bérház sötéten tátongott előttem, mint egy elfeledett istenség nyitott szája. A harmadik emeletre kell jutnom. Talpam alatt a kövek mintázata a gyenge fényben mozogni látszott: apró, színes bogarakként másztak a lábam alatt, elvezetve a figyelmemet a valóságról. A mintás burkolóköveken  minden egyes lépés olyan volt, mintha egy idegen civilizáció romjain gázolnék át.

Egy vasketrecbe zárt anomália, ahogy a lift ott állt középen. Gyűlöltem a harmonikaszerűen záródó ajtaját; olyan volt, mint egy hideg, fémből készült tüdő, amely minden belégzéskor össze akar roppanni. A lépcsőt kéne választanom, ezt a lift köré tekeredő, fojtogató indát.

A lépcsőfokok csúszósak, mintha az itt járók nemcsak a talpuk nyomát, hanem a bizonytalanságuk váladékát is ott hagyták volna. Inkább beszálltam a liftbe, és a falat támasztottam.

Féltem. Nem a háztól, hanem attól, ami várt. Hogy végre ne kelljen döntenem, hogy hagyhassam magam sodródni. Felértem.

A nyitott ajtó nem hívogató volt, hanem parancsoló. A zene vibrált, egyfajta mély lüktetésként, ami a csontjaimban rezonált. Az előszoba a végtelenbe nyúlt.

A konyhában ülők csak árnyékok a ködben. Nem akartam rájuk nézni, mert féltem, hogy meglátom bennük a saját jövőmet: a mozdulatlanságot egy füstös helyiségben, ahol az egyetlen történés a hamu lehullása. Beljebb indultam, a nappali sötétjébe, ahol a fény már nem létezett. Csak felvillanó, néma robbanások.

Itt a levegő sűrűbb, szinte folyékonnyá vált. Nem sétáltam, úsztam. Éreztem, ahogy a többi test súrolja az enyémet – lágy, arctalan hullámok egy ismeretlen óceánon. Minden érintés egy-egy szilánk belőlem, amit otthagyok mások bőrén. Kerestem valakit, vagy talán csak egy állapotot, ahol megszűnik a súlyom.

Aztán megláttam őt. Az asztal mellett. Úgy kapaszkodott, mintha az lenne az utolsó fix pont az univerzumban. Láttam rajta a rettegést, a remegést – ugyanazt a fojtogató félelmet, ami az én torkomat is szorongatta. Ő volt a „bolyongó”, az az elveszett lélek, akit a sors elém lökött, hogy tükröt tartson elém.

A szobára telepedett sűrű füstfüggöny, ez a nehéz szövet, hirtelen elvékonyodott előttem. Éreztem egy hasadást a valóságon, és átléptem rajta. Sellőként érkeztem meg hozzá. Nem a keze után nyúltam, hanem a magányáért.

Az asztalba kapaszkodott, láttam az ujjaiban a görcsöt. Meg akartam menteni, vagy talán csak el akartam érni, hogy ő mentsen meg engem. A nedves ölelésemmel nemcsak a testét akartam, hanem azt a pillanatot is, amikor mindketten elfelejtjük, kik vagyunk. A lihegésünk ritmusa lett az egyetlen érvényes törvény a szobában. Azt akartam, hogy az erejében leljem örömömet, hogy a dühe és a vágya elsodorja az én belső ürességemet.

De amint vége lett… a varázs elillant. Otthagytam őt a földön, mert nem bírtam elviselni a tekintetét, ami a plafont kereste – azt a szilárd határt, ami már rég megszűnt létezni. Visszaléptem a füst-óceánba, és hagytam, hogy az ismeretlen arcok és kezek újra szétszedjenek.

Úgy jártam körbe a szobákban, mint egy kísértet, aki nem találja a saját sírját. Láttam őt újra és újra: ahogy az üvegért nyúl, ahogy meztelenül próbál menekülni, és ahogy végül megadja magát a nedves öleléseknek. Én is ugyanazt tettem. Hagytam, hogy más testek keressenek bennem választ, miközben én magam csak a kijáratot lestem.

Azt hittem, ha egy másik testbe bújok, megszabadulhatok a sajátomtól. De minden csók csak sósabbá tette a szomjúságomat. Minden érintés csak emlékeztetett arra, hogy bárhová megyek, magamat viszem magammal.

– Segíts! – hallottam a kiáltását, de az én számról is ugyanez a szó akart felszakadni. Csak a torkomban rekedt, belefojtva a zene és a hús lüktetésébe.

Végül én is ott kötöttem ki, ahonnan minden elindult: a konyhában. A hideg kövön ültem, lábaimat magam alá húzva. Úgy éreztem magam, mint egy selejtes áru, amit félretettek. A szoba szaga itt már nemcsak füst volt, hanem valami szúrós, savanykás bűz – a szétesés szaga.

Előttem az asztalon egy sárga doboz hevert, rajta az a három betű. Úgy néztem rá, mint egy talizmánra, ami talán visszaadhatja a józan eszemet, vagy végleg kioltja a maradékot is. Szürke ábrázatom a konyhai lámpa fényében úgy festett, mint egy maszk, ami lassan leválik az arcomról.

Láttam, ahogy ő is belép. Rám nézett, és a szemében nem szánalmat láttam, hanem a felismerést. Ő volt az az ember, aki végigjárt minden szobát, aki minden testbe belemártotta magát, és aki most ugyanazt a megváltást várta, amit én.

Valaki végül felsegített és kivitt a friss levegőre. A kinti hideg éles késként hasított a tüdőmbe, de a házibuliból nem lehetett csak úgy kijutni. A bérház falaiban ott maradt egy darab belőlem. Hiába voltam kint, a szememet lehunyva még mindig láttam a sötét szobát, a villanó fényeket, és azt a végtelen, láthatatlan táncot, aminek mindannyian rabjai maradtunk.

Bolyongunk a saját vágyaink labirintusában, és miközben menekülni vágyunk, titokban reméljük, hogy soha nem találjuk meg a kijáratot.

„C” szövegminta

 

A lépcsőház harmadik emeletére igyekeztem, ott rendezték meg a házibulit. Régi típusú bérház, ahol még az a régi tarka mintás burkolókő van mindenhol. Inkább gyalog mentem, engem kirázott a hideg ezektől a liftektől, ahol az ajtót harmonikaszerűen be kell hajtani, és egyedül alig férsz el benne. A lépcső a liftet körbeölelte kanyargott a zárt házban felfelé. Itt még a falakat felezve festették, azaz vállmagasságig olyan festéket használtak, amin kevésbé maradt meg a tapizások nyoma, könnyebben lehetett tisztán tartani. Alul sötétebb, fentebb világosabb. Valamiért itt zöld és vajszín, köztük vékony Kodak-sárga csík. A lépcsők csúszósra koptak.

Végre felértem. Nyitott ajtó igazított irányba, pedig szívesen megnéztem volna, ahogy a rajta lévő kis ablakon kinéznek, hogy ki érkezett. A zene szolidan szólt.

Hosszan vezetett az előszoba az első ajtóig, amiből a konyha nyílt. Hárman ültek, cigiztek. Ők hangosan köszöntek, én pusztán elmormoltam valamit egybekötve egy biccentéssel, haladtam beljebb, mert tudtam, az igazán jó dolgok odabent lesznek. Abban a sötétben, ahonnan lágyan kúszott ki a zene, ahonnan fény nem szabadulhatott, mivel a zárt ablakok által feltartóztatott dohányfüst rabul ejtette. Egyedül ez a lágy fal mutatta a határt, ahonnan a szoba kezdődött.

Elfordulhattam volna balra, tovább mehettem volna a folyosón. Arra is voltak emberek, a hangokból ítélve. Ráadásul jó kedvűek, mert harsányan röhögtek. Inkább elmerültem.

Lassan haladtam. Szoknom kellett. Könny csordult szememből, nem szokott ehhez a csípős közeghez. Néha felvillant egy-egy fény a szoba különböző pontjairól. Világítótornyok. Háborgó tengeren keltem át, ringatózva simultam egyik, majd másik hullámhoz, reménykedve, nagyobb baj nélkül érek révbe.

Karok fonódtak rám, mélybe akartak rántani. Testekbe kapaszkodtam, ezzel reméltem a felszínen maradni.

Édes csók húzott magához, elmémet támadta, le akarta hántani racionalitásomat, ahogyan az amúgy is lazán gombolt ingemmel tette. Karon fogott és nyugalmas szigetre vonszolt, ahol elmerülhettem édeskés parfümének rejtett zugában. Zihált, táncolt, ritmusra vált. Már nem biztos kikötésre vágytam, lebegtem. Elégedetten hagyott hátra, visszatért a füstóceánba.

Partravetettként, kiszáradt torokkal vergődtem, italra vágytam. A villanó fényekben távoli üvegek csillanását láttam, így ismét útra keltem az ismeretlenbe.

A célhoz közel másik kéz ragadott el. Hasamon időzött, később mellemet cirógatta, végül finom ujjak táncoltak ajkamon, hogy aztán puha csók forrjon rá. Elvesztem, éreztem, hogy elvesztem. Dallamra lüktettünk, sóhajunk beleolvadt a számok közti szünetbe.

Szédülten álltam fel a kanapéról. Innom kellett. A tapló a számban nedvességet kívánt. Ráleltem egy teli üvegre, mohón öntöttem magamba a lángokat. Izzott minden egyes korty. Az italt visszatettem az asztalra, kicsit én is megtámaszkodtam rajta. Elmerengtem az eddig történteken, hogy mi is az pontosan, amit átéltem az imént. Emlékeim feltámasztásához megfordultam, hátha a sűrű köd homálya több részletet szabadít fel. Ehelyett azonban a szobára telepedett szöveten egy hasadást vettem észre, amiből elém lépett egy sellő. Mosolygott, kezemért nyúlt. Az asztalba kapaszkodtam. Féltem. Nem akartam elveszni a homályban. Örök bolyongásra ítélve, a labirintusból kiutat remélve.

Nedves ölelése hamar feledtetett velem minden világi gondot. Egyedül gyorsuló lihegésére figyeltem, kívánságára, hogy erőmben örömét lelje.

Amikor elment, nem álltam fel. Ott feküdtem a földön, a plafont kerestem. Valahol ott kellett lennie. Fények villantak, lágyan vett körbe a zene. Kifújtam a füstöt egy olyan cigiből, amiről nem tudtam, hogyan került a számba. Megnyugtatott a tudat, én is hozzájárulok a mindent elfedő jótékonysághoz.

Valaki megbotlott bennem. Talán észre sem vett, mert semmit nem változott a tempója. Vagy ő sem akart megállni, inkább menekült.

Menekülnöm kell! – ez jutott eszembe. Nem maradhatok. Ha maradok, elveszek. De ruha nélkül mégsem mehetek. Feltápászkodtam. Támpontokat kerestem, merre jártam eddig. Voltam egy szigeten, ott vesztettem el az ingemet. Utána jött egy ismeretlen, talán egy szirén, végül egy sellő érte el, hogy előtte teljesen meztelen legyek. Az asztal még mindig itt állt. Innen nem jutottam messzire. Rámarkoltam az ismerős üvegre, hogy a tüzes folyadék újabb hullámát öntsem magamba. Utána megint mélyet szívtam az édeskés cigiből, és elindultam a szabadság irányába.

Könnyű volt követni, mert csak a fény irányába kellett haladni. Mégis úgy éreztem, körbejárok. Új arcokat kerestem, helyette régiekkel találkoztam. Csók, nedves ölelések.

Ki mondhatná meg, meddig tartott, mire észrevettem, ők is meztelenek. Annyira lefoglalt az arcok megjegyzése, hogy észre sem vettem ruhátlan testüket. A vágy milliónyi szikrával robbant be. Feladtam a szabadság iránti sóvárgásomat, átadtam magam a csókoknak és nedves öleléseknek. Utolsó lélegzetemmel elmerültem tengerükben.

– Segítség! – kiáltottam fel. – Ébresszetek fel!

Kapálóztam. Felállni akartam. De csak „álltam”, és hagytam, hadd történjen egy újabb nedves ölelés, majd újabb és újabb.

– Segítsetek! – üvöltöttem kétségbeesetten. A karok azonban nem engedtek. Szorosan kapaszkodtam beléjük. Elvesztem testük illatában, csókokat adtam és kaptam. Váltották egymást, cseppet sem bántam, valahol mégis kitörni vágytam. A kijáratot lestem, miközben magába fogadott, az ölemben ringott.

Véget kell érnie, nem tarthat örökké. Akarnom kell, és nem maradok rabja ennek a testnek. De már nem az a test lelte örömét abban, amit adni bírtam. Másik test kelt harcra a bennem dúló vággyal.

– Mennem kell! – löktem el magamtól.

Sikerült a küszöbig tántorognom. Jobbra fordultam az egyenes irány helyett. Valami várt ott rám. Tudtam.

Egy másik arc, egy másik csók, egy másik test. Miközben alattam ringatta magát vágyai ritmusára, elmémben derengésbe foglalt gondolat fészkelt. Merre lehet a kiút? Van-e kiút innen? Talán, ha az arcába nézek az ismeretlennek. Lenéztem hát az alattam fekvő nőre, az ismeretlenre, ám a kéjtől eltorzuló pillanattól nem kaptam választ. Csak egyet. Ő nem az az ismeretlen. Tovább kellett keresnem, hogy ebből az örök körből megmentsen.

– Ébresszetek fel! Fel akarok kelni – dőltem neki a fürdő nyitott ajtajának. Odabentről a sötétből értem nyúltak, és ennyit súgott:

– Adj nekem is! – Így tettem.

A konyha hideg kövén ültem, lábaimat magam alá húztam. Akár jógán. Egyedül a kihúzott hát hiányzott, és a kiút innen. El kellett mennem, bár azt sem tudtam, miért jöttem. Zene szólt szolidan, egyáltalán nem hangosan. Házibuli ez itt, szórakozni járnak ilyen helyre az emberek. Én mégis felébredni akartam. Elmenni innen. Valaki sírt.

Felnéztem. Az asztal melletti széken egy lány ült. Rosszul nézett ki. Szúrós, savanykás szag zavart meg. Előtte egy sárga doboz, három betűs felirat állt rajta. Ez okozhatta szürke ábrázatát.

Beléptek a konyhába, felsegítették és kivitték a friss levegőre.

Aludni akartam. Becsuktam a szememet. A lezáródó vásznon egy kétségbeesett ember arca jelent meg, aki egy házibuliban bolyong. Meztelen nők veszik körbe és őt akarják. El akarja utasítani őket, mégis mindbe belemártja magát. Így jár körbe, akár egy köszöntőpohár. Menekülni szeretne a rémálomból, ám a láthatatlan tánc nem ereszti. Szobáról szobára jár. Reméli, valahol nyugalmat talál, ám helyette újabb meztelen testek ejtik rabul. Csókok és nedves ölelések tengerén hánykolódik. És megmentésre vár.

A helyes választ az alábbi linken találod:

Ember vagy gép? A válasz

A nyertes (vagy nyertesek) kihirdetését követően természetesen eláruljuk azt is, hogy mi is volt a célunk ezzel a játékkal. cool

Amíg a helyes megoldásra vársz, ajánljuk korábbi cikkeinket a témában: A mesterséges intelligencia, a kiadó és az író, illetve Wágner Szilárd e témában írt Mesterséges-e az intelligencia? című cikkét a Sci-fi.hu oldalon.

Recenziósokat, könyvesbloggereket keresünk

Recenziósokat, könyvesbloggereket keresünk

Szerző: | jan 30, 2026 | Hírek, Könyvkiadás, Könyvmarketing, Magánkiadás, Médiamegjelenés, Szerzői könyvkiadás | Nincsenek hozzászólások

Könyveink népszerűsítéséhez keresünk olyan könyvesbloggereket vagy közösségi csatornával rendelkező személyeket, akik szeretik a krimi, thriller, horror, sci-fi, fantasy, mítosz, weird, szépirodalom vagy egyéb, konkrét zsánerbe nem sorolható szórakoztató irodalmi regényeket, novellásköteteket.

Fontos, hogy csak akkor jelentkezz, ha adott zsánereket és azok jellemzőit ismered, rendszeresen abban olvasol, így van viszonyítási alapod adott irodalmi területen, ami aztán az értékelésedben, véleményedben is megjelenik a mi könyveink kontextusában.

Ugyan még találhatóak a kiadó kínálatában romantikus regények, azonban a jövőben egyre kisebb számban fognak megjelenni, de szívesen vesszük azok jelentkezését is, akik ilyen regényeket szeretnek véleményezni (Főleg, hogy S. L. Deep: Újra írni a csillagokat című pályázatnyertes regénye várhatóan 2027-ben jelenik meg).

Jelenleg az alábbi könyveinket tudjuk recenzióra biztosítani:

illetve kérésre a kizárólag e-könyvben megjelent könyveinkből is szívesen küldünk.

Előolvasókat is várunk. Könyvek, amelyekre lehet jelentkezni:

  • A haladás illúziója, ugyancsak e-könyves sci-fi antológia, várható megjelenés 2026. I. félév
  • Aindriú mac Tíre: Hermész Sárkányai I. Könyv (mítosz), várható megjelenés 2026. II. félév
  • Carmen Glazier: Honey K-9 – Kutyaregény (tech noir, biopunk, thriller, akció, fekete/abszurd humor, disztópikus szatíra, szeinen/sónen), várható megjelenés 2026. II. félév
  • Suzy A. Miller: Z&Z Mindent túlélő szenvedély (romantikus), várható megjelenés 2026. II. félév
  • Col O. Broox: Az EZÜST története II. (misztikus krimi), várható megjelenés 2026. II. félév

Az sem akadály, ha az EU más országában élsz, fizikai példányokat oda is eljuttatunk.

Jelentkezni az alábbi e-mail-címen lehet: kapcsolat@stilusestechnika.hu

Kérünk, hogy az e-mailbe az alábbi információkat írd bele:
  • mióta végzed ezt a tevékenységet
  • milyen platformokon vagy jelen (linkeket is kérünk)
  • mekkora követőtáborod van
  • mely zsánereket ismered behatóan
  • milyen határidővel tudod vállalni az olvasást és véleményezést
  • pusztán a könyvért vagy díjért vállalod a recenziót (ez utóbbi nem kizáró ok)
  • bármi egyéb, amiért szívesen dolgoznál velünk együtt
Ian Pole: A nagy pusztaszatmári ékszerrablás

Ian Pole: A nagy pusztaszatmári ékszerrablás

Szerző: | dec 23, 2025 | Hírek, Ian Pole, Szórakoztató irodalom rövid történet | Nincsenek hozzászólások

A nagy pusztaszatmári ékszerrablás című történet a Rejtővel egy asztalnál kötetünkben jelent meg, amit most teljes terjedelemben olvashattok.

 

Fülszöveg:

Ebben a kötetben kérem szépen csupa olyan író van, akik le akarták vágni a kiadót. Jegyezzék meg, hogy este mindig levágnak valakit. Vagy az írót, vagy a kiadót. Most az írót.* Nem kicsit, nagyon. Mégpedig úgy, hogy az lett nekik ígérve, hogyha jó történetet írnak, megjelennek. Azonban  helyettük csak a történeteik jelennek meg, és azok sem személyesen, csak ebben a könyvben.

*Rejtő Jenő után szabadon, idézet a „A detektív, a cowboy és a légió”-ból

Abban bízunk, hogy azok az olvasók, akik szeretik Rejtő Jenő történeteit, ebben a kötetben meglelik szellemiségének és humorának reinkarnációját. És ki tudja, talán egy-egy író személyében a magyar ponyva új életre kel.

A „Nekivág” irodalmi pályázatra olyan műveket vártunk, amelyeket a rejtői humor jellemez. A kötetben tizenhét olyan történet talál a kedves Olvasó, amely elnyerte a zsűri (Lévai Szebasztián (Letya), J. Goldenlane, Fedina Lídia) tetszését.

Jó szórakozást kívánunk 🙂

Ian Pole

A nagy pusztaszatmári ékszerrablás

Az öreg ventilátor kattogva kavarta az augusztusi meleg pállott levegőjét, mely a nyitott ablakon át kúszott be a polgármester irodájába, az odakint ténfergő közmunkások kitartó fűkaszálásának hangjaival együtt. Résre nyílt Zsubek úr irodájának bejárata. Titkára és hű ügyintézője dugta be rajta hosszú orrát, melyet egy fakó, vékony arc követett szorosan. Kovács úr, a polgármester, a halott légkondi alatt üldögélve legyezte magát a Pusztaszatmári Krónika legfrissebb számával. Vele szemben az impozánsan hatalmas íróasztal másik oldalán Jarocsek, az ügyvéd szorított egy ásványvizes palackot zsírosan fénylő tarkójához, és az újság asztalra kiterített ikertestvérét nézegette.

– Hát igen. Ez valóban kellemetlen. Teljes elszámolást akarnak.

– De hát miért? Mi közük hozzá? Miért keserítik folyton az életemet?!

– Az újságírók már csak ilyenek. Piócák mind – értett egyet dörmögve Jarocsek, és letette az átmelegedett PET-palackot az asztalra. – Phűű… Nem fogom kibírni itt.

– Még erre se maradt pénz! Hogy a légkondit megcsináltassam az irodában! Ezek meg aszfaltozott kertvárosi utakat akarnak! Játszóteret! Világítást! Orvosi rendelőt meg közbiztonságot!

– Hálátlanok ezek a népek! Már megígérni is kár volt nekik.

– Tudod milyenek ezek… Nem választottak volna meg, ha nem teszem. Meg hát a támogatás is fel lett véve.

– Jó helyre került – bólogatott az ügyvéd, és közben átlapozott az újságban a meccs eredményekre.

– Persze. Mert tőled vettem meg belőle a hivatal épületét, mégpedig arcpirító áron. Mihez kezdtél annyi pénzzel?

– Most miért? Jó fekvésű épület ez – mondta Jarocsek, miközben az ablakon kibámulva a malom tűzfalának mérsékelten festői látványában gyönyörködött. – Amúgy meg nem olyan sok az a pár millió. Felteszed a fekete páratlanra, és pillanatok alatt el is megy az egész.

– A végén még nem hogy nem fognak megválasztani, de még börtönbe is mehetek! – nyöszörgött kétségbeesetten Kovács úr, és a Krónikát, minden fejfájásának aznapi okozóját, gombóccá gyűrve a kukába hajította.

– Már miért ne választanának meg? – hökkent meg az ügyvéd.

– Mert nem tudok elszámolni a pénzzel! Teljesen üres a kassza. Ez mostanában valahogy annyira előtérben van! Ha a polgármester kicsit megcsúszik pár millióval, majdhogynem bűnözőként kezelik! Na és itt volt ez a Szirmai botrány is!

– Csúnya ügy. De ettől még megválasztanak.

– De még mindig vannak, akik a Szirmai gyereknek hisznek! Benne van az újságban is! Ott van előtted! Mit szólsz?

– El vagyok keseredve. A Rugkapa FC megint vesztett. Pedig ikszre vettem – sóhajtott Jarocsek, majd összehajtotta a Krónikát, és a polgármesterre nézett.

– Arra alapozzák, hogy a Szirmai gyerek megcsinálta a hivatalban az ultrabiztonságos kamera– rendszert, meg a feltörhetetlen páncélszekrényt, aminek csak te tudtad a kombinációját? És hogy a kamerarendszert aznap kikapcsolta valaki, és így már az első este eltűnt a város hősének szobrára összekalapozott pénz?

– Igen! Azt fejtegeti ez az A. Müller nevű újságíró, hogy ennyi erővel akár én is kivehettem a pénzt!

– Nonszensz!

– Ugye? Ezt mondom én is!

– Mit mond erre Szirmai Laci?

– Semmit. Tegnap óta szökésben van.

– Na ez legalább jó hír! Igazolva lett, hogy a bűnöző az bűnöző marad!

– De ettől engem még nem választanak meg újra!

– Dehogynem! Csak el kell terelni a figyelmüket. Mindenkit megválasztanak újra. Cirkusz és kenyér kell a népnek!

Kovács úr töprengve kocogtatta meg a fogát pecsétgyűrűjével.

– Aha. Panem et circenses (Kenyeret és cirkuszt)? Van benne valami. Hát elhívhatjuk újra a falunapra a négy Baloghot. A hajdúnekeresdi manézs ördögei olcsón számítják a fellépést. Meg mozgó büfének hozzák a vattacukrost. Bár ahogy hallom, volt az a csúnya ügyük… Az a három megkéselt ékszerész vagy mi. Az újság is megírta.

– Hm. A tripla leszúrt Rittberger? Az szerintem nem az lesz. De mindegy. Szóval: nem! Nekünk valami meghökkentőbb kell! Valami drámaibb! Ami azonnal elvonja a figyelmet mindenről! Mint az amcsiknál volt a terroristák az ikertornyokkal! A kilenc-tizenegy!

– Hát megkérhetem a mindenes Józsit, hogy vezesse bele a földmunkagépet részegen a hivatalba – hebegte tétován a polgármester, de Jarocsek leintette, mint egy karmester a vonósokat a finálé előtt.

– Nem! Ide igazi bűnözők kellenek! Szombaton a Városnapkor, hogy mindenki lássa!

– Minek jönne ide bárki? Bár Maligán Laci bácsi törkölye világhírű, azért még nem vonzza be Dzsihad Joe-t.

– Hmm. Na hát majd adunk olyat, ami be fogja! Ügyfelem, özvegy Kállay grófnő végrendelkezni készül. Megkérem, hogy a Kelet Szikráját, a világhírű gyémánt nyakláncát addig itt őrizzük a hivatal szuperbiztonságos páncélszekrényében. Legalább nem marad kihasználatlanul. Megígérjük, hogy Városnapra kiállítjuk. A bűnözők eljönnek érte, de te heroikusan megakadályozod, hogy elrabolják. Józsikám! Így a bűnözők csak a városi kasszát viszik el. Ami üres, csak ezt nem kell tudnia senkinek. Hős leszel, azzal a rongyos harminchat millióval meg már senki nem fog törődni. Te leszel a város hőse, így majd újra megválasztanak!

– Heroikus szerep? Fizetett színész bűnözők? Nem is rossz doki, nem is rossz – morfondírozott a polgármester, és eszébe jutott, hogy Anitával, az újonnan felvett titkárnővel kapcsolatban dédelgetett terveinek is jókora ugródeszka lenne a hősies fellépés. Hirtelen felkapta a fejét. – Na és a rendőrség?

Az ügyvéd reszelősen felnevetett, és legyintett.

– Milyen rendőrség? Mióta a vadászcimborádat megtetted őrsparancsnoknak, a végrehajtó állomány létszámát költséghatékonyságból levitted egy darab körzeti megbízottra. A Rükverc Palira. A nevét is onnan kapta, hogy tolatva jár a Nivával, hogy ne pörögjön a kilométeróra. Na őt majd elküldjük szombaton a Poporcsin-dűlő mellé trafizni a futóbabot, hogy ne legyen láb alatt.

Szóval a bűnözők betoppannak, a pénzt és a gyémántot akarják. Te hősiesen védelmezel, így csak a pénzes táskát viszik el a benne lévő fiktív harminchat millióval, amivel immár nem kell elszámolni. A gyémánt a páncélszekrényben pihen, amihez senki se férhet hozzá, mert már csak te ismered a kódot. Az egész percek alatt lezajlik, és mind a két oldalon a mi embereink lesznek. Ugyan mi jöhetne közbe?

Ezen mind a ketten felkacagtak, és egészen addig nevettek felszabadultan, míg a kertből a nyitott ablakon át a fűkasza damilja egy fél marék friss kutyaürüléket be nem csapott az irodába.

 

Egy várossal odébb Szirmai László szomorúan támasztotta az Atomállapot nevű csehó pultját, és a sörébe meredt. Magas, karcsú fiatalember volt széles vállakkal és magas homlokkal. Megjelenésében volt valami decensen előkelő, amiből az se volt le semmit, hogy hosszában csíkos, klasszikus vonalvezetésű pizsamakabátjához csupán macimintás boxeralsót és azzal harmonizáló nyuszifejes mamuszt viselt kávébarna sportzakója alatt. Amikor Rükverc Pali érte ment, csak felkapta a zakót, és megpattant a hátsó ajtón. Annyi pénze volt csak, ami annak zsebében maradt. Átverték, de csúnyán. Oda a szakmai jó híre, és most még a törvény elől is futhat. A saját maga által tervezett páncélszekrény biztonságos és feltörhetetlen. Csak a polgármester ismerte a kódot. Az átadást követő nap reggelre mégis eltűnt az a tizenkét millió, amit a város hőse, a szovjet tankokat puszta kézzel megállító Demkó Pista bácsi emlékművére gyűjtöttek össze a hálás polgárok. Az öreg negyvennégy októberében egymaga akadályozta meg, hogy a városon keresztülhaladó szovjet tankok segítséget tudjanak nyújtani a bekerített hatodik gárdának. Az a hőstett értékéből mit sem von le, hogy a harckocsik gázolaját üzletelte el törkölyre az öreg a Piljev-csoport egyik ellátótisztjével. Exitus acta probat (A cél szentesíti az eszközt). Ahogy azt ilyenkor minden műkedvelő bölcsész
hozzáteszi Machiavelli óta.

A pénz hiányzott, és mivel nem ő vette ki, a gyanúsítottak köre így a polgármesterre szűkült. De az ő múltjával így kinek fognak hinni? Neki, vagy a polgármesternek? Inkább megszökött. De egy Szirmaival nem lehet kikukoricázni! Ezért bosszút áll, és bebizonyítja az igazát! Már csak ki kell gondolni, hogy hogyan. Alaposan, mindent megtervezve, nagy körültekintéssel. Vaslogikával! Hiszen nem fog az ölébe hullani a megoldás, morfondírozott, de hirtelen felkapta a fejét, és figyelni kezdett.

– Szóval a Pusztaszatmári Polgármesteri Hivatalban lesz a nyakék – hallotta a rekedt hangot a mellette lévő sok vihart látott boxból.

– De hogy jutunk hozzá Vágó úr? Azt hallottam, hogy az a páncélszekrény igazi nehéz mackó. Feltörhetetlen.

– Mikor meghozzák, egy egyszerű fekete vászontáskában lesz. Ekkor visszük el, az irodából. Még mielőtt bele tennék abba a nagy vasba – felelte egy whiskytől reszelős hangon a Vágó úr nevű.

– Na és az őrök, vagy rendőrök?

– Egy szál se. Erről gondoskodik a kapcsolatom. De kell egy kis műsor cserébe, hogy a polgi tündökölhessen a nép előtt. Kicsit fenyegetőzünk, kicsit hadonászunk, mire ő szétzavar minket. Mi meg közben visszük a táskát.

– És neki hol jó ez Vágó úr?

– Politika, Keszeg. Politika… Na mi van lokátor? Mi tetszik? – nézett fel az őszbe vegyülő halántékú kiérdemesült bandita zsírfényű kalapja alól a boxba egyre jobban behajoló fiatalemberre. Asztaltársasága – egy ványadt zsebmetsző, egy piperkőc módon lila öltönyt viselő bajuszos világfi, és egy hatalmas termetű, bamba arcú hústorony rögvest felpattant, és félkörbe vették Szirmait.

– Én és a munkatársaim bibliai felolvasó estet tartunk. És kifejezetten sértőnek érezzük, ha valaki belepofátlankodik az áhítat perceibe. Ettől barátom, Dömper mindig labilissá válik – mondta megrovóan a kalapos, és sokat sejtetően nézett a hegyomlás méretű társára, aki immár a pizsamakabátos fiatalember felé tornyosult.

A kocsma műértő törzsközönsége egy tüdőként tartotta bent a cefreszagú levegőt, úgy várta az előadást. Ezek szerint mégse fullad unalomba a péntek estéjük.

A fiatalember jobbján álló, feltűnően alacsony növésű, keshedt férfi szélesen elvigyorodott, miáltal betekintést engedett
erősen lelakott állapotú szájüregébe. Kétféle foga is volt. Piszkosfehér, meg fekete.

– Aki itten kíváncsi, annak hamar kilyukad ám az oldala! – selypegte, és nyomatékul koszos pengéjű pillangókést pattintott elő kinyúlt mackónadrágja zsebéből. – Itt felénk nem csak akkor érezhetsz pillangót a gyomrodban, ha szerelmes vagy Pubi!

Szirmai Laci rajtakapott mosollyal szabadkozóan emelte fel a kezeit.

– Nem akartam megzavarni a Vidám Fiúk teadélutánt. Nem szükséges az erőszak, sakktábla fogú barátom!

– Viszont élvezetes – nyalta meg ajkait Dömper, a levitézlett kintlévőségkezelő menedzser, és cipónyi öklét azonnal légipostára adta, hogy véget vessen a csevejnek. Icuka a kocsma tulajdonosa és pultosa ijedtében eltakarta a szemét egy rántott hússal.

Így nem láthatta, hogy a hatalmas ököl egy ügyes lökéstől célt tévesztve a lila öltönyös daliát állította kocsma körüli pályára. A bicskás mini vigéc rikoltva előreszökkent, de a fiatalember boszorkányos gyorsasággal elkapta a csuklóját, majd a gyermeknyi testet felkapva a felemelkedő kalaposnak vágta azt.

A nagydarab verőlegény őszintén meglepődött az általa elkövetett műhibán, de eltökéltem újra mozgásba hozta falbontó golyóra hajazó jobb öklét. Újabb meglepetésként könyvelte el, hogy fürge ellenfele ismét elhajolt az útjából, majd egy széket felkapva annak szakítószilárdságát próbára tette Dömper zsírredős tarkóján. Jó dolog a kopasz fej, mert pompásan véd hajba markolás ellen, és trendi is behajtó körökben. Viszont kicsinyt sem tompít, ha az embert székkel verik fejbe. Főleg, hogy Icuka még az év elején, megelégelve a kocsma bútorzatában visszatérő jelleggel bekövetkező amortizációs károkat, a boxok székeit egy közeli kávézó teraszáról eltulajdonított békebeli öntöttvas darabokkal pótolta. Így Dömper fejében a csattanással egy időben még felhangzott Bach G mol fugája (orgonára és fugára), majd a másfél mázsás test a feltápászkodni próbáló bicskást maga alá temetve egy tetőről lezuhanó versenyzongora kecsességével a padlóba csapódott. Az ősz hajú vezérgengszter durcás arccal kapott a bőrkabátja belső zsebéhez, ahonnan egy fél méteres pajszert rántott elő rendszabályozás céljából. Bevetni már nem volt ideje, mert a pizsamakabátos az arcába rántotta a széleskarimájú kalapját, és fél tucat pofonnal illette. A középkorú hadfi, bár időlegesen megvakult, nem adta fel. Káromkodva megint próbálkozott, de csak újabb nehézlovassági pofonokat nyert fáradozásai jutalmául. Amikor már nagyon csengett a füle, akkor békítőleg
eldobta a pajszert, és felemelte a kezét.

– Ezt egy időre abbahagyhatnánk barátom?

– Persze öregem! – bólogatott Szirmai, és segítőkészen kihúzta vitapartnere szeméből a ronggyá pofozott kalapot, majd enyhén meghajolt.

– Szirmai László, ha megengeded.

– Az ilyen úri formaságokat talán hagyjuk későbbre, mert ha a fülzúgást figyelmen kívül hagyom, akkor alighanem szirénát hallok. És az álmoskönyv szerint kocsmai balhé után szirénát hallani háromnapnyi elzárást jelent. Fiúk tipli!

A lila öltönyös világfi hamar összeszedte magát, de a vasvázas székkel csendre intett Dömpert bizony hiába rángatták, az mozdíthatatlan maradt, mint egy partra sodródott bálnatetem. Részleges eredményként csak a keshedt bicskázót tudták kiszabadítani a romjai alól. Még épp időben, mert a szirénázás már az utcából hallatszott.

A kocsma előtt gyorsan szétfutottak, mint a higany. Az ősz hajú megmarkolta Szirmai könyökét, és magával húzta.

– Van hová menned kölyök?

– Van nálam úgy tízezer forint. Abból nézek valami szállást az éjszakára.

– Hagyd csak! Azt gyorsan elisszuk, te meg jöhetsz velem a Tranzit Szállóra – intett nagyvonalúan Vágó úr, és mivel nem a levegőbe beszélt, valóban gyorsan elitták a pénzt, majd egy elhagyott gyárépület udvarán veszteglő ütött-kopott furgonhoz mentek, melynek nyikorgó hátsó ajtaját a tulajdonos büszkeségével tárta ki az öreg.

– Íme a Transit Szálló! Román piacos üzletfeleim hagyatéka. Fáradj oda hátra. A raktérben felhalmozott kínai melegítőkön igen jó fekvés esik. Egyet akár fel is húzhatsz a virgácsaidra, hogy szalonképesebb legyél. Amúgy most már bemutatkozom: Lakatos Pista vagyok.

– Lakatos? A többiek nem Vágó úrnak szólítottak?

– Az a művésznevem. Akárcsak a druszám, és is kvízműsorokat vezettem. Legyen Ön is milliomos, kérdezz-felelek, és egyéb fejtörők. Például mikor a volt üzlettársam nem akart emlékezni, hová is tette a szajrét, akkor hosszan törtem rajta a fejét. Így ragadt rajtam a név. Hát te szép öcsém? Mivel
foglalkozol?

– Én biztonságtechnikai céget csináltam! Most indult volna be a karrierem…

– Ne már! Inkább tűnsz csibésznek. Megérzem az ilyet, van orrom hozzá! Nem hiába menekültél te is a zsaruk elől. Na, hol ültél?

– Aszódon. A fiatalkorúak javító-nevelő intézetében – sóhajtott Szirmai, és a feje alá igazított egy bála poliészter zoknit. – Sorozatos betörésért. Kamaszkori botlás volt.

– Mind csinálunk bohóságokat megmagyarázhatatlan okokból fiatalon. De leginkább pénzért.

– Én brahiból csináltam. Bizonyítási vágyból. Az én apám ugyanis lakatos volt.

– Ha úgy nézzük az enyém is…

– És ügyes kezem volt a páncélszekrényekhez, így virtusból feltörtem őket. Hogy meg tudom-e csinálni. Most meg ezen ismereteimet hasznosítva betörésbiztos, feltörhetetlen páncélszekrényeket csinálok. Szajhából lesz a legjobb feleség, ahogy mondani szokás.

– Ha ez szegény Ilonkámra is igaz lett volna… Isten nyugtassa…

– Őszinte részvétem!

– Ugyan! Így legalább tudom, hol fekszik. De ahogy látom nem jött össze a bolt – sóhajtotta Lakatos Pista, majd hirtelen felkönyökölt pár doboz eredeti recebook gumicsizmán.

– Akarsz egy munkát öcsém? Nem véletlenül hallgatóztál te! Szükséged van pénzre. Nekem meg egy belevaló legényre, most, hogy szegény Dömpert munkaképtelenné tetted.

– Pusztaszatmáron? A polgármesteri hivatalos balhé?

– Az az! Tudtam én, hogy érdekel! Nem is igazi balhé, és jó pénzt fizet! Nagy emberek színháza, ahol mi leszünk a statiszták. Odamegyünk, műsorozunk, a polgi erre kicsit befenyít minket, mi meg ijedten elszaladunk valami ékszerekkel. A végén osztozunk.

Szirmai hosszan nézett maga elé a sötét furgonban, majd hidegen megvillant a szeme.

– Nem bánom! Benne vagyok!

– Pompás! Tudtam én, hogy így lesz! Holnap jön Keszeg, meg Ficsúr a kellékekkel, és indulhatunk!

Másnap hajnalban éktelen kattogásra, csörgésre ébredtek. Szirmai motorhibás stuka kényszerleszállására tippelt, de amikor Vágó úr kitárta a Transit Szálló ajtaját, egy gépjárműnek már csak nagy jóindulattal nevezhető ütött-kopott fekete BMW állt a gyárudvaron.

A tegnap megismert két rosszvágású legény és több marék szotyolahéj hömpölygött elő az utastérből. Keszeg egy saját méretével megegyező teszkós bevásárlószatyrot cipelt, társa ezúttal rózsaszín, állógallérú selyemingben és kanárisárga nadrágban pompázott. Gyanakodva nézték Szirmait, de a Transit Szálló tulajdonosa jó vendéglátóként mindenkit instant kávéval és pálinkával kínált. Oldódott a feszültség, mint a kockacukor.

– Legyetek barátságosak, ő a Laci. Szükségünk van rá. Beugrik Dömper helyére a fiú. Elhoztatok mindent?

– Indulásra kész! – veregette meg büszkén Ficsúr a BMW elejét, amitől az első lökhárító diszkrét reccsenéssel félárbócra ereszkedett. – Ez egy luxusautó!

– Na ez látszik rajta a legkevésbé…

Apró termetű társa a kispolszki méretű nylontáskából farsangi maszkokat szedegetett elő. Mickey egér, Minnie egér, Donald kacsa, és Vladimir Putin gumiálarca került elő a zsákból.

– Nem azt mondtam, hogy mese álarcokat hozz? – vakargatta meg tűnődően mellkasát Vágó úr. – Mit keres itt az örökös orosz elnök?

– Nem volt több! Ezeröccá’-tól vettem őket a nyíregyházi piacon. Pont kifogyott a diznis, de jövő hét végén hoznak Plutó kutyásat. Hogy megint le ne maradjunk róla lefoglalóztam rögtön hármat a rizsevőnél, mert majdnem annyiba került a három, mint az egy. Jobban járunk.

– Idióta…

– Nem, csak kínai. Ők így üzletelnek. Én se értem miért – vonogatta a vállát Keszeg, majd a nagy szatyorból egy Kalasnyikovot, egy impozáns méretű pisztoly alakú öngyújtót, egy kovás párbajpisztolyt és egy vállról indítható rakétavetőt húzott elő.

– Ez mi ez te?!

– Egy RPG rakétavető. Szép mi?

– Mégis mit csináljunk ezzel?! Visszavesszük Erdélyt vagy mi a fene?

– Csak replika! Mint a többi is. Azt mondtad ijesztgetni kell. Hát én ettől például konkrétan becsokiznék.

– Na, akkor majd te cipeled ezt a kályhacsövet! Rakjatok be mindent a Tranzit Szállóba. Ficsúr! Te mész előre a roncsoddal, mi meg követünk a tranzittal. Csak előbb még vedd fel ezt.

Bőrkabátja zsebéből dollárjeles baseball sapkát, tükrös napszemüveget és egy vaskos láncot húzott elő, melyeket emberére aggatott.

– De szép! Arany?

– Az. A festék legalábbis, amivel lefújtam neked ezt a bicikliláncot.

– Össze fogja koszolni az ingemet!

– Attól pont nem leszel osztályidegen.

– Minek ez Vágó úr?

– Mert ha a rendőr meglát téged ebben, meg a BMWnek hazudott közlekedési szabálysértés halmazban, egyből intézkedési rohamot kap, és így mi ellenőrzésmentesen tovább mehetünk! Na indulás, mert hamarosan fellépés!

 

Pusztaszatmáron kirakodóvásár volt a Malom téren a Városnap alkalmából. A derék polgárok java szalonspiccesen ténfergett a kínai vackokat árusító bódék és mobil italmérések között, miután jó szülőként felültették ötszázért a gyereket a körhintára, vagy lőttek egy plüss szívet. Várták a beszédet. Nem tudták, hogy miért, de nem zavarta őket, mert legalább történik valami, és inni is lehet. A korábbi kúriából átalakított polgármesteri hivatalban a belső iroda ajtaján Kovács úr lépett ki, majd kezet fogott a biztonsági őrökkel, akik távoztak. A hivatal előcsarnokában összeverődött két tucat ember, őket is megtapsolta, mint minden mást is. Korábban megcsodálták a törhetetlen üvegszarkofágjában bemutatott nyakéket, melyet most elzártak a páncélszekrénybe. Jelenleg még Karl Frantz németalföldi festőművész neoprimitív korszakából származó festményeket bemutató vándorkiállítást bámulták a falakon. A képeket két nappal korábban a mindenes Bajusz Józsi alkotta a sufniban fél liter vegyespálinka múzsai csókjától áthatva korongecsetre és cirokseprűre hangszerelve a hivatal felújítása során megmaradt festékekből.

A polgármester mosolyokat és kézfogásokat osztogatva siklott át az előcsarnokon a tipmix szelvényt töltögető Jarocsekig.

– Jöhetnének már az artisták. Az emberek kinézelődték magukat, a végén még nem marad senki a show-ra!

Az ügyvéd az órájára pillantott.

– Valóban esedékes lenne. A nyakék biztonságban van?

– Magam zártam el a páncélszekrénybe. A táskát látványosan kitettem a lemezszekrény tetejére, hogy a trezorban egyedül az ékszer maradhasson. A biztonsági őrök távoztak, majd csak holnap jönnek vissza, hogy elszállítsák a bankba a gyémántot.

– Mi van a táskában?

– A Pusztaszatmári Krónika jónéhány példánya méretre vágva, összegumizva. A kötegek tetején egy-egy ezres. Ez is húszezer mínusz. De attól tartok, a megrendelt művészek csalódottak lesznek.

– Nem hiszem, hogy visszajönnének reklamálni. De most már ideje vegyülnöd, polgármester úr. Csak ügyesen, ügyesen!

Kovács úr így áthajózott az ügyintéző asztal mögött elmélyülten gépelő Anitához, és leparkolt az asztala mellett. A csinosan vékony lány bezárta az épp megnyitott ablakot a laptopján, majd várakozásteljesen nézett fel.

– Igen, polgármester úr?

– Ööö, hát igen. Szép napunk van, nemdebár? Mit szól a kiállításhoz?

– A nyakék gyönyörű volt, bár furcsa, hogy itt mutatják be. Hogy jött az ötlet?

– Hát ööö… mert kuriózum! Ritkán látnak az emberek valódi gyémánt nyakéket. Gondoltam elhozom nekik a kultúrát, mielőtt elárvereznék. Mégiscsak százmilliós ékszer.

– Igen. Nem tart tőle, hogy ellopják? Hiszen történt már ilyesmi.

– Nos, nem. Azóta megváltoztattam a kódot. Csak én ismerem, és annak a sajnálatos esetnek az elkövetője már nincs a városban. Mellesleg itt vagyok én, kedves Anita, baj esetére. De ne is fessük az ördögöt a falra. Apropó festés. Mit szól a festményekhez?

– Bevallom érdekesek. Főleg, hogy összesen csak két színt használt a mester. Legalább harmonizálnak a falakkal. Mintha az impresszionizmus keveredne az absztrakttal. Az ajtó mellett balról lévő „Anyám virágvasárnapja” címet viselő kép olyan, mint Edward Munch sikoly című festményének egy bajszos adaptációja.

– Pofával előre esett rá a vászonra az a tökrészeg hülye…

– Hogy mondja, Kovács úr?

– Semmi semmi… szólítson Tivadarnak drága Anita. Örülök, hogy itt dolgozik immár a hivatalban. Remélem hamar be fog illeszkedni kis kollektívánkba, mely oly családias, hogy az már meseszerű.

Kintről kiáltás harsant, majd pár sikoly követte. Vladimir Putin rontott a hivatalba egy akkora pisztollyal, mint egy békebeli mákdaráló. Őt követte Donald kacsa egy párbajpisztollyal, Mickey egér gépkarabéllyal, majd egy apró termetű Minnie egér egy vállról indítható rakétavetővel.

– Senki se mozdul! Ez egy bankrablás! – ordította whiskytől rekedtes hangon a kalapos orosz elnök.

– Az biztos nem. Ez egy ugyanis egy polgármesteri hivatal – vetette közbe az ajtóban álló Bajusz Józsi.

– Segítség! – sikkantotta egy családanya, mert úgy gondolta, ilyenkor így szokás.

– De miért én vagyok a lány patkány?! – firtatta ingerült hangon az RPG-vel felfegyverzett Minnie egér.

A rózsaszín selyeminges Mickey egér szófukar módon a Kalasnyikov tusával rendreutasította a közbeokvetetlenkedő mindenes Józsit, aki arccal előre belecsapódott az ajtó jobb oldalán lógó „Kórboncnok hegedül” című alkotásába, miáltal az szinte tükörképévé vált a bal oldalinak.

– Azt mondtam rablás! Ide a pénzt meg a nyakéket! – ragaszkodott az elképzeléséhez Vlagyimir Putin, fenyegetően meglóbálva a stukkerét a lábainál kiterült sárga-piros arcfestést viselő közmegélhetési művész előtt.

– Ott hátul az irodában – csuklott fel Bajusz Józsi, mert a becsapódástól lenyelte az apjától örökölt felső hidat.

– Csak a testemen át gazemberek! – kiáltotta patetikusan a polgármester és előlépve elállta az utat. A ventilátor menetszele beleborzolt a hajába. Csípőre tett kezű, kidüllesztett mellű hősi pózában olybá festett, mint egy japánkakas és egy vásári csepűrágó nászából fogant túlkoros Pán Péter. Kivárta a hatásvadász két másodpercet, majd öklét felemelve a társaság elé szökkent.

Látszólag nem nagy erejű, de annál hatékonyabb pofont osztott ki Putinnak, aki ettől a fizika törvényeit meghazudtolva szinte fejest zuhant az irodaajtóba, amit utolsó pillanatban tudott csak kitárni önmaga előtt.

– És most neked! – rikoltott Minnie egérre, de felemelt kézzel megtorpant. Az egérlány méreteitől elbizonytalanodott. Belevillant, hogy nem látja, ki van a maszk alatt, és kampányidőszakban nem ildomos alsótagozatosokat verni. Így inkább gyorsan a némileg termetesebb kalasnyikovos rágcsáló ellen fordult.

Ősi karate kiáltással – mely pont úgy hangzott, mint Lindáé, miután leszállt a Babettáról – a selyeminges bűnöző fejére sújtott tenyéréllel. Mickey egér bizonyára a sokktól először láthatóan nem tudta, hogy megütötték, de észbe kapva pici késéssel feljajdult, és összeesett. Zuhantában a gépkarabély az ágyékába csapódott, és innen már jóval nagyobb átéléssel hozta a szenvedő áldozatot.

– Neked is egy meglepetés söpredék! – kiáltotta nekihevülten Kovács úr, majd megütötte az eddig tétován álldogáló Donald kacsát.

Amekkora pofont kapott válaszul, az valóban meglepő volt. A hősies polgármester Supermant idézően lobogó zakóban először a talpra vergődő mindenes Józsit tekézte le a lábáról, majd róla gellert kapva Anita kisasszony asztalát tisztára söpörve kényszerleszállást hajtott végre az iratmegsemmisítőn. Ott galamb hangon elrebegte, hogy jaj, majd különvált az eszméletétől.

Hirtelen igen nagy csend lett a teremben. A jelenlévő helyiek és az újonnan érkezett dizni figurák is Kovács úr mozdulatlan romjait szemlélték. Mindenki várt valami Lázárt idéző feltámadást, de az nem következett be. Minnie egér tétován topogni kezdett a rakétavetővel, és lányos zavarában pici kezével a fülére kötött rózsaszín masnit kezdte el tépkedni. Mickey egér is felkönyökölt, és megrovóan mutatott a még mindig felemelt ököllel álló Donald kacsára.

– Te egy ipari barom vagy Lacika!

A nagy csendre kilépett az iroda ajtón Vladimir Putyin is, vállán egy lelakatolt cipzárú vászontáskával. Érezte, hogy zökkenő állt be az előadásban, ezért kérdőn nézett az egerekre. Mickey nyögve felemelkedett, majd lemondóan legyintett a Kalasnyikovval.

– A hülye újoncod elcseszte az egészet. Ez van, ha amatőrök kerülnek egy profi társulatba.

Donald kacsa mission impossibile mozdulattal letépte az álarcát, és a terem közepére hajította, majd a két tucatnyi felhördülő helyi lakos felé fordult.

– Elég volt a komédiából! Ismertek jól! Szirmai László vagyok! Ártatlanul hurcoltak meg! Most le fogom leplezni a polgármester ármánykodásait! Ez a mostani rossz paródia is az ő munkája! Hallod Kovács? Ütött az óra!

– Te ütöttél, nem az óra. Nem hall az semmit. Taccsra tetted – csóválta meg a fejét rosszkedvűen Putin, majd csalódottan megrántotta a vállát. – Tipli fiúk. Itt már véget ért a hakni.

Szirmai Laci oldalt lépett, hogy ne tudjanak elmenni mellette. A háta mögül előhúzta az Atomállapotban rekvirált pajszert, és nyomatékosan meglóbálta.

– Nézd Vágó úr, én nem akarok neked rosszat, így elmehetsz az egerekkel. De a táskát itt kell hagynod.

– Igazán rendes vagy Lacibetyár, de a táskát visszük! A jól megérdemelt sikerdíjam van benne.

– Hogy tervezel kimenni? Tudod jól, hogy a saját lábadon nem fog sikerülni, és a kezedben tartott stukker legfeljebb annyit ér, mint terhes nőnek a pesszárium.

– Akkor talán majd ez – mondta nyugodt hangon Vágó úr, majd a játékpisztolyt eldobva zakózsebéből előkotort egy másikat.

– Úgy is túl sokan vagyunk már ehhez a befuccsolt műsorhoz itt. Na mindenki kifelé! – kiáltotta el magát, majd a plafonba lőtt. Vakolatpor szitált, az emberek kiáltoztak. Felbolydultak. Futottak.

Még el se halt a dördülés a hivatal varázslatos gyorsasággal kiürült. Szirmain és a társulaton kívül csak a polgármester korpusza maradt a színen.

– Ha leszel olyan kedves – mutatott Putin a pisztollyal előzékenyen a pajszerre. A fiú tehetetlenül összecsikordította a fogát, a földre dobta a műszert, majd ellépett az ajtó elől. Putin elnök ezt egy biccentéssel nyugtázta, majd munkatársaira förmedt.

– Ti meg hozzátok azt a kamerás vackot, amit mondtak!

Mickey és Minnie egér rövid válogatás után megkereste a szervergépet az egyik íróasztalnál, és megpróbálták gyorsan kihúzni a vezetékeit. Pillanatok alatt Laokon szoborcsoport-szerűen gabalyodtak bele a kábelekbe, de heroikus küzdelem után megszerezték a merevlemezt őrző műanyagházat.

– Megvan főnök!

– Akkor tűnés!

Az egerek kirohantak a teremből, Minnie mögött vidáman pattogott egy lábára tekeredett klaviatúra.

Putin elnök még visszafordult az ajtóból.

– Ne gyere utánunk, és ne próbálkozz semmivel Laci gyerek, mert bízisten beléd lövök. Viszont mivel jó gyerek vagy, adok egy jótanácsot. Tűnj el innen, de nagyon gyorsan! Nem véletlenül voltál itt, hanem megrendelésre. Direkt kellettél ehhez a balhéhoz. Napokig kerestünk, míg rád leltünk abban a kocsmában, és beetettünk. Akkor gondoltuk, hogy Dömper kicsit lecsap, és elhozunk magunkkal. De nem vagy te olyan fiú, akit csak úgy lecsapnak, az már kiderült. Így másképp oldottam meg.

Szirmai őszinte döbbenettel meredt Vágó úrra.

– De hát… miért?

– Te vagy az öszvér fiam, ahogy felénk mondják – bólogatott némi együttérzéssel a volt tettestárs.

– Te viszed el a hátadon a balhét. A mackó miatt. De mivel valahol megkedveltelek, így szólok: várd meg az udvarias egy percet, amihez ragaszkodom, aztán te is tűnj el innen, de gyorsan, mint piacról az aranyóra!

Amúgy cowboyosan megbökte a kalapját a stukkerrel, aztán már csak az ajtó csapódott be mögötte.

Szirmai ökölbe szorított kézzel lépett utána, de megtorpant. Ha nagyon hadonászik, golyót fog kapni, ezt jól tudta. Tehetetlen dühében a levegőbe csapott, majd az ájult polgármester felé indult.

– Te viszont itt maradtál. Kiverem belőled vagy az igazat, vagy a fogaidat. Ha másként nem megy – mondta, és a komoly szájsebészeti beavatkozás kivitelezéséhez magához vette a pajszert.

– Ne bántsa! Szerintem nem ez a hülye a hunyó – szólalt meg kellemes női hangon az egyik íróasztal.

Szirmai döbbenten megtorpant, de vitába szállt a bútordarabbal.

– Dehogynem! Ezt a trükköt már eljátszotta velem egyszer! Akkor is én vittem el a balhét helyette, meg most is így tervezte. De ebbe most beletörik a foga! Mégpedig szó szerint! – emelte fel újra a pajszert, és előrelépett, hogy belásson az asztal mögé. Ott egy feltűzött hajú, fehér blúzos hölgyet látott üldögélni, ölében egy laptoppal. Bár a lány feltűnően csinos volt, azért ráförmedt.

– Ez a taigetosz-pozitív kamupolgármester vette ki legutóbb is a pénzt! Most meg a nyakéket! A páncélszekrény feltörhetetlen! Magam terveztem. Csak az tudja kinyitni, aki tudja a kódot! Ez meg csak ő!

– Jójó. De akkor mivel magyarázza ezt? – fordította a lány Szirmai felé a laptopot, aminek a képernyőjén a belső irodában lévő hatalmas páncélszekrény volt látható, a biztonsági kamera szemszögéből. Sötét kabátos, sísapkás alak lépett a mackó elé, és bepötyögte 2-9-9-1-2 -számokat, majd kitárta a vaskos ajtót, hogy magához vegye a táskát. Itt megszakadt a felvétel.

– Tudja a biztonsági kamerák képeit titokban folyamatosan mentettem a saját laptopomra is, mióta itt vagyok. Ez a felvétel, amit itt lát, alig másfél perce volt. Ekkor tépték ki a mesehősök a szervergépet. Addigra már Kovács úr összecsuklott, mint a kempingszék. Putyin meg itt beszélgetett magával, tehát egyikük sem lehet a képen.

– De aki kivette a táskát az ékszerekkel, tudta a kódot! Láttam, hogy beütötte! Csak a polgármester ismerte az új kódot, senki más! Honnan tudhatta volna meg bárki is?

A lány gyógypedes gyerekeknek kijáró elnéző mosollyal nézett fel a férfira.

– Azt hiszem, adok még pár másodpercet, hogy ez megérkezzen…

Szirmai törte a fejét, mert látta, hogy választ várnak tőle, aztán hirtelen a sötét alagút végén felderengett a fény.

– A kamera! A biztonsági kamera! Amin mi is néztük! Valaki direkt oda forgatta! Aztán visszanézte felvételről, hogy mit üt be ez a félkegyelmű.

A lány egyetértően bólogatott, majd hozzátette.

– És azt is mondtam, hogy ez másfél perce volt. Illetve már kettő, ha hozzávesszük az iménti agytornát. Tehát…

Szirmai lassan a tölgyfa iroda ajtóra nézett, és felemelte a pajszert.

– Tehát az illető még odabent van, mert az irodának csak egy ajtaja van, és onnan Vágó úron kívül nem jött ki senki mostanáig.

A férfi, nyomában a lánnyal, óvatosan az irodához osont, és feltépte az ajtót. Bent csak a csúffá tett páncélszekrény árválkodott egy oroszlánlábas íróasztal, egy barokk festmény, és egy kókadt lombú szobapálma társaságában. Szirmai és a lány hökkenten néztek össze. A férfi rutinosan bepillantott az íróasztal mögé is, de most nem volt kapása. Az ablakok belülről bezárva, előttük rács feszült.

– Ezt nem értem – dörzsölte meg töprengve a szemöldökét a lány – a felvétel valódi, nem volt jelvesztés, és semmi egyéb trükk sem, azt kiszúrtam volna.

– Amúgy kicsodácska is kegyed, ha már itt tartunk?!

– Bocsásson meg Szirmai úr, hogy nem mutatkoztam be. Müller Anita – nyújtotta keskeny kezét a lány.

– És magácska gondolom rendőr, vagy Mata Hari vagy hogy hívják női James Bondokat.

– Újságíró vagyok. Azért jelentkeztem az állásra, hogy a Krónikának végezzek itt oknyomozó riportot a hivatali visszaélésekkel kapcsolatban. De ez sokkal érdekesebbnek ígérkezik. Illetve ígérkezett, de úgy látom itt a vége. Pedig aki elvitte a nyakéket, az nem teleportálhatott el, és a föld se nyílt meg alatta.

Szirmain volt a felismerés sora, és előbb a homlokához kapott, majd a falakat kopogtatta végig látható eredmény nélkül.

– Akár még az is megnyílhatott! Régi udvarház ez az épület. Mondtam is a polginak, hogy biztonsági kockázatot jelenthet… Azt hiszem van egy megoldásom! Sejtem ki lesz a hunyó! – jelentette ki a férfi és egy gyorsvonat sebességével a kezénél fogva maga után húzta a lányt, ki az épületből.

Kint nagy volt a felbolydulás, távolról rekedt szirénaszó hangzott, hirdetve, hogy Rükverc Pali közeleg az ő hűséges Nivája nyergében.

Ők ketten futva kerülték meg a hivatalt, és a kenyérgyár tűzfala mellett lévő gazdasági parkolóba jutottak, ahol épp egy fekete Audi üdvözölte csippantva sietősen felé tartó lisztporos gazdáját.

– Ügyvéd úr! Egy szóra!

Az aktatáskát cipelő Jarocsek gondosan felmérte a távolságot a kocsijáig, valamint saját kondijában rejlő erőtartalékokat, és az összevetés eredményeként sóhajtva megtorpant.

– Szirmai úr, és Anita kisasszony. Miben állhatok rendelkezésükre?

– A nyakéket Jarocsek! És ne mondjam kétszer!

– Ne fárasszon Szirmai felesleges körökkel. Ahogy hallom Rükverc Pali hamarosan befut. Ha tevékeny megbánást tanúsít, szimpátiából kedvezményesen elvállalom az ügyét.

– Nem hiszem, hogy neki kellene töredelmes beismerő vallomást tennie a kedvezőbb elbírálás végett – fonta karba a kezét a lány. A testes ügyvéd érdeklődve pillantott rá.

– Hogyan mondja, Anita kisasszony? Érdekes párosítás. Az elkövető és az áldozat. Örülök, hogy élvezi a Stockholm szindróma minden romantikusan keserédes pillanatát, de engem megviseltek a történtek, és szeretnék távozni. Hála istennek megérkezett a rendőrség is.

Rükverc Pali ekkor kanyarodott rá a parkolóra, a sietség miatt kivételesen szemből, és két köztéri kuka árán.

– Müller Anita a nevem. Teljesen meglepő, hogy nem hoztak összefüggésbe A. Müller újságíróval, akiről ön is, és a polgármester úr is beszélt, mégpedig nem szép szavakkal. Érdekes volt az ingatlanvétel, amikor Kovács úr a hivatal részére megvásárolta a maga családi örökségét, ezt a bontásra érett udvarházat, és közpénzből felújították. Ha jól sejtem a zakóját vastagon borító lisztből, a kenyérgyárba nyílik a titkos ajtó a szobából, amiről csak maga tudott. És a kamerát is maga állította át. Mi van táskájában?

– Ehh… Fantazmagóriák kisasszony! Talán zsánert kellene váltania, és ráállni a kalandregény írásra! Nem tudom magácskát komolyan venni. És mivel Szirmai úrnak immár sürgős menekülnivalója van… Búcsút is vennék önöktől.

Visító fékekkel érkezett meg végszóra a rendőrségi Niva, és a kopott fékeknek köszönhetően tovább is csúszott párt métert. A sofőr rutinosan korrigált, miután elsodort egy kerékpártárolót csak alig észrevehetően horpasztotta be az ügyvéd Audijának lökhárítóját. Pali törzsúr előszökkent a vezetőülésből, de a bekapcsolt biztonsági öv némileg akadályozta.

– Állj meg Laci! Megvagy Laci! – kiáltotta a hatóság, mikor az öv vissza rántotta. Pali rájött, hogy nem bírja el a kocsinagy hátizsákot, ezért birokra kelt az övvel.

Szirmai előre lépett, és sokat sejtetően felemelte az öklét az ügyvéd arcáig.

– Mindenki tudja, hogy szenvedélybeteg, Jarocsek! Eltapsolta azt a temérdek lóvét! Engem meg belekevert a fekáliába, mégpedig alaposan. A maga nyelvén fogok fogalmazni: nincs más lehetőségem, mint tizenkilencre lapot kérni. Vagy bejön, vagy nem. Az aktatáskába most mindenképpen bele fogok nézni. Egy vérbeli szerencsejátékos tud úriember módjára veszíteni.

Jarocsek fél pillanatig mérlegelt, majd bólintott, és a férfi lábához dobta a táskát.

– Nem fogok dulakodni magával. Nyert. Benne van a nyakék. Remélem maga is úriember lesz. Ám ha mégsem, akkor szólok: ha csak hozzám ér, minden pénzét elperelem!

Szirmai bólintott, majd jobb kézzel állon csapta az ügyvédet, aki felhasalt a Niva motorháztetejére.

– Sosem voltam úriember. Ja igen… és magának köszönhetően ennyim maradt. A többit elittam a Vágó Pistával. Mind a magáé lehet.

Zakózsebébe nyúlva pár marék fémpénzt szórt a rendőrkocsiról lassan lecsorgó Jarocsek mellé.

– Köszönöm Anita! Maga nélkül nem sikerült volna! – fordult a lány felé, de akkor már Rükverc Pali praxisba lendült, és kirúgta a lábát, hogy megbilincselje.

– Egy vacsora a közeljövőben? Csak hogy kicsit megismerkedhessünk? – érdeklődött aszfalthoz szorított arccal a fiú, miközben hátracsavarták a karját. A lány kapkodó sietséggel nyitotta ki az ügyvéd aktatáskáját. A gyémánt nyakék kövei szikrákat szórtak a napfényben.

– Biztos úr! Engedje el! Látja? Nem ő a tolvaj! Minden megoldódott! Itt van az ékszer!

Rükverc Pali komótosan befejezte a bilincselést, majd egy vállrándítással tudomásul vette a gyémántok jelenlétét.

– Az jó, Müller kisasszony. Azt is beviszem. Meg a Lacigyereket is, meg az ügyvéd urat is. Meg a polgármester urat is. És persze magácskát is.

– Engem?! De hát miért?!

– Így nem hibázhatok. Minden résztvevő elő lesz állítva. Majd a hozzáértők válogatnak, ha akarnak. Kicsit szűken lesznek hátul a Nívában, meg az előállítóban, de van azért egy jó hírem is.

– Igen? Mi az?

– Hogy az őrsparancsnok, aki dönteni fog a maguk ügyében, elugrott egy vadpörire Maligán Laci bácsihoz. Holnap reggelig nem is nagyon kerül elő. Addig az előállító helységben foganatosításra kerülhet az imént említett romantikus, ismerkedős vacsora. A menü vagy tavaszi vagdalt, vagy lucskos káposzta lesz. Nem tudom melyik, mert leázott a címke a konzervekről. Jut eszembe, nagyon tetszett a múltkori cikke a rendőrség inkompetenciájáról az eltűnt pénz ügyében. Minden sorát élveztem. Mivel a polgármester úr létszámleépítése miatt az állomány én vagyok egyedül, szinte magamra se vettem. Na, induljunk is kisnaccsád.

Rendeld meg!

A kötet most kedvezményesen megvásárolható, amíg a készlet tart.

Kiadó: Stílus és Technika
Oldalak száma: 358
Megjelenés: 2022. július 15.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9786150150772
Méret: 190 mm x 130 mm x 18,36 mm
Borítógrafika: Korcsmáros Pál stílusa alapján
Rajz: Garisa H. Zsolt
Szín: Varga „Zerge” Zoltán
Moly.hu adatlap

Akció!
Rejtővel egy asztalnál

Original price was: 990,00 Ft.Current price is: 900,00 Ft.

Dr. Udvardy Antal: A telek

Dr. Udvardy Antal: A telek

Szerző: | dec 22, 2025 | Hírek, Szórakoztató irodalom rövid történet | Nincsenek hozzászólások

Egy fiatal házaspár, akik éjjel-nappal azon fáradoznak, hogy életüket könnyebbé tegyék, hogy az első otthonukban a karácsony igazán emlékezetes legyen.

A történet a Karácsony szelleme felhívásunkra érkezett.

Dr. Udvardy Antal

A telek

Bea és Márk reménnyel a szívükben várták az első közös karácsonyukat az új otthonukban. A fiatal házaspár folyamatosan éjszakai ügyeletet vállalt a sürgősségin, hogy minél több pénzt tegyenek a szüleik házából kapott összeghez. Senkijük nem volt egymáson kívül, mindketten árvák voltak már a húszas éveik végére. A decemberi költözésig albérletről-albérletre vándoroltak a nagyvárosban.

A fiatalok egy városon kívüli gyanúsan olcsón vett telekre fél év alatt építették fel kis, közös otthonukat. A ház még nem volt kész, kerítés sem volt, és a falak is csupaszok maradtak kívülről, de a belső tereket azért már sikerült otthonossá tenniük.

Nem volt még gyerekük, így bevállalták az ünnepi ügyeleteket. De az első karácsonyukat a saját házukban igazán meg akarták ünnepelni, így a szentestét december 21-re tették át. A közös napjuk délelőttjén Bea sütött-főzött a saját konyhájában, Márk pedig a kis karácsonyfájukat díszítette. A sütemények és az első élő fenyőjük illata keveredett a levegőben, ami a tökéletes kezdet látszatát keltette bennük.

Mire mindennel kész voltak, közösen megterítették az ünnepi asztalt. Hirtelen elfojtott sikoltás riasztotta fel őket az idillből.

– Mi volt ez? Te is hallottad? – kérdezte zavartan Márk.

– Igen, nem ez az első… Amikor a húst vágtam… – kezdte Bea bizonytalanul – mintha valaki azt mondta volna: „Te nem itt laksz”.

Márk gyorsan félbeszakította:

– Bea, a költözés óta rosszakat álmodom. Alig alszom, a kórházban sem tudtam tisztán gondolkodni…

– Tényleg? Én is többször riadtam fel egy visszatérő rémálomból, hogy látom magunkat letakarva a kórház alagsorában kiterítve… – folytatta Bea, de már a sírás kerülgette.

– De miért nem szóltál? – kérdezte vádlón a férfi.

Nem folytatták, mert a szoba egyre fagyosabb lett, a szél süvített, mintha az összes ablak nyitva lenne azon a decemberi estén. A szobában villogni kezdtek a LED-lámpák, majd váratlanul kialudtak, csak a karácsonyfa hideg fénysora adott egy kis világosságot.

– Kapcsoljuk vissza gyorsan a fényt, mert megőrülök, annyira ijesztő itt minden – suttogta Bea, és elindult a bejárat melletti biztosítékokhoz. Ahogy a folyosóra lépett, rémisztő hangfoszlányok ütötték meg a fülét a sötétben, és a kapcsolótábla mögül fenyegető fehér árnykezek bukkantak elő.

– Márk, figyelj…. én kezdem elveszteni a józan eszem!

Lábak dobogását hallotta az üres padlásról.

A férfi a szobából Bea felé rohant, mert ekkorra már ő is látta, hogy egy fehér árny indult a felesége felé. A testetlen alak lebegett, de alatta úgy nyikorgott az új padló, mintha százévesek lennének a deszkái. A lány hirtelen megfordult, és hisztérikusan kérdezte:

– Ugye te is látod a kezeket? – majd kétségbe esve átrohant a másik árnyon a konyha felé menekülve.

– Bea, te átmentél rajta! – kiáltotta Márk, és érezte, hogy ez nemcsak kimerültség miatt van. Elég sok horrort nézett, és biztos volt benne, hogy ártó szellemek vannak a házban, azok szórakoznak már napok óta velük. Bea után szaladt. A félhomályban a lányt kereste, de nem látta, így kiabálni kezdett:

– Bea figyelj, ezt a ház teszi velünk, nyugi! Gyere…

– Bea, ez a ház… a ház megöl minket – kiáltotta.

Bea felkapta a nagykést, amivel az előbb még a sütit szelte, és az őt kereső férfiba vágta.

– Ne, ne hagyj itt! – üvöltötte a hangzavart túlkiabálva a lány, miközben az árnyak vadul táncoltak körülöttük. Bea össze-vissza szurkált a levegőbe, az árnyakat döfködte, akik át-átsuhantak a testén, éles fájdalmat hagyva maguk után. Végül félholtan lerogyott a férje teste mellé. Pár perccel később az árnyak eltűntek, és csak a két vérbefagyott halott maradt a házban, akiket sápadt fénnyel világított meg a karácsonyfa égősora.

December 24-én már újra árulták az üres telket, gyanúsan olcsó áron.

Amennyiben szeretnél a szerzőtől további történeteket olvasni, látogass el az e-PUB Irodalmi Kávéház oldalára.

Dr. Udvardy Antal történetei

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0